A könyvbemutató nyitányaként Payer Imre felolvasott néhány verset a kötetből, köztük a Francisco Pizarro avagy vírus az idő testén címűt is. A mű címében szereplő Francisco Pizarro 1533-ban szerencsevadászokból verbuvált seregével leigázta és kifosztotta az inka birodalmat, majd megalapította Limát, melynek alkirálya volt, végül gyilkosság áldozata lett. Rónai-Balázs Zoltán arról kérdezte Payert, miért éppen erről a vérengző, hírhedt alakról írta versét?

Payer kifejtette, hogy szerinte a művészet egy alternatív világ, némiképp elkülönül, de kapcsolatban is áll a hétköznapi élettel, melynek része a félelem, a pusztulás is, a támadás és a harc. Őt ez a jelenség ragadta meg, ezért választotta épp Pizarrót, de más verseiben is foglalkozik a létért való küzdelem, a hatalmi harcok és a gonoszság témájával. Rónai ezután szembeállította ezt a versvilágot a Pattanni, hullni világlátásával.

Payer Imre felolvasta az említett költeményt, majd kifejtette, hogy az esetlegesség, a viszonylagosság épp olyan mértékben foglalkoztatja, mint a harc, a küzdelem. Szerinte érzékelhetően felerősödött korunkban mind a két jelenség, minden egyre kiszámíthatatlanabb. Újszövetségi idézetekkel szemléltette, miként bukkan föl mégis az élet intenzitása, a lét sűrített pillanata a krónoszban, például az utolsó vacsorában, ahol a legnagyobb szeretetgesztus és az árulás egymás mellett jelenik meg.

Hozzátette még, hogy a mai kort minden modernsége ellenére a középkorhoz közelebb állónak érzi, mint a felvilágosodáshoz. Az értelmiségi lét, a költői lét megítélése is ennek megfelelően alakul, inkább mozgatja az érdek, mint az ész a mai világot, szerinte nincs most haladás, csak változás, és ez kihat a költészetre is.

A moderátor megkérdezte, hogy az elmondottak fényében a versei „harsonák” vagy attitűdök-e inkább. Payer válasza: mind a kettő, ugyanis nem zárják ki egymást. Véleménye szerint a költészetnek hinnie kell az ember felszabadításában. A mai kor egyik nagy csalásának érzi a véleménynyilvánítás szabadságát: ugyan mindenkinek van véleménye, de ezek sokszor sablonokra épülnek, sok a fecsegés, az olcsó szó, gondolkodni viszont egyre kevesebben gondolkodnak igazán.

Payer úgy látja, hogy a kortárs irodalomban gyakoriak a túlzottan pedáns megnyilatkozások, szalonszerű művek, melyek ugyan az élet árnyoldalait – drog, prostitúció, gyilkosság – kívánják bemutatni, mégis inkább laposak és giccsesek, sőt, unalmasak. Tévesnek ítéli azt a sztereotípiát is, hogy a kortárs költő csak valamiféle terhelt, torz lelkű ember lehet. Ezzel szemben sokkal eredetibb a transzcendens hiteles ábrázolása – a tisztességes dolgokról is lehet úgy írni, hogy az varázslat legyen, ez a szerző tehetségétől függ. Payer abban látja az irodalom szerepét, hogy az ember tudatosabban, mélyebben átélje a mindennapjait egy mű elolvasása után.

Az est végén a költő a moderátor kérésére felolvasta még a kötete címét adó Egyre közelít, valamint az Európai rekviem, az Asszír istennő és a Fehér cápa éneke című verseit. Végül lehetőség nyílt megvásárolni és dedikáltatni a kötetet.

 

                                                                                                          Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva

 

 

Francisco Pizarro avagy vírus az idő testében

 

Én voltam a vírus az idő testében.

Ömlött a vér. Ömlött a Nap Könnye.

Megtalálni a rést, amikor

Minden kiszámíthatatlanná válik.

Tumbes, Cajacmarca, Cuzco.

Lovagok, lobogók, királyi karavoellák.

Éreztem, maskarák.

Én éreztem, az analfabéta!

Bálványok, vertarany virágok

olvasztva nyers arannyá…

Nem volt tervem. Ismeretlen

zsákmány s ismeretlen

veszély. Már nem a vér

pompája. Még nem a profit.

Csak én mondhatom ki

a szót teljes felfénylésében: Arany.

Én vagyok a vírus az idő testében.

Lovagi fattyú, bandérium-bandita.

Lovasszobor vagyok.

Félreeső kápolnában marék hamu.

Az én nevem a Blitzkrieg előképe-emlékezet.

vagyok: kiszámíthatatlan, alattomos alakulás.

A szegény, törvénytelen gyermek.

A debil démon. Átmetszi a történelmet.”

 

 

 

Pattanni, hullni

 

Valami lábteniszben rúgva

Erre és arra, labdaként,

Vártam, mi lesz, lesz-e lesz s múlva.

Előre-vissza. A már, a még.

Mit ad adódó helyzet épp:

Pattanni bentre, hullni túlra.

 

 

Partvonal ingó egyensúlya.

Mint celluloidon a kép.

Mi is lenne, ha rád borulna

Már visszacsévélve az ég?

Ha ismétlődőn kitágulna

A már sorvadó messzeség:

Pattanni bentre, hullni túlra.

 

 

Egymás közt vagyunk – elég

Ennyi. Megtelt a pálya fullra.

Isten véletlen passzaként:

Pattanni bentre, hullni túlra.