Ameddig a fiatal slam ellát 1.

Miért szereted a slam poetryt?

Árvai Kristóf: Azért szeretem, mert elengedhetem az időmértéket, szabadon játszhatok a szavakkal, olyan verselési technikákat alkalmazhatok, amelyek például egy versben adott esetben nem biztos, hogy megengedettek lennének.  

Bíró Vilma: Sok minden miatt. Először is, kiadhatok magamból valamit, ami csak frusztrálna vagy bosszantana. Megkönnyebbülést érzek utána. Másodszor pedig, mikor felmegyek a színpadra, nagyon izgulok. Nem vagyok az a „szereplős” típus, ennek ellenére jó közönség előtt állni hatalmas élmény. Amikor a színpadon vagyok, és azt érzem, hogy mások megértik a mondandómat, valamennyire szimpatizálnak a humorommal, az tényleg jó. Szeretem, hogy lehet játszani a szavakkal, és mindig lehet csavarni azokat, hogy más-más értelmet nyerjenek…

Kemény Zsófi: Napokig tudnám sorolni, a sorban az első, hogy „mert ő szeret engem”.

Solymosi Lukács: Legfőképpen azért, mert a kortárs irodalom egyik legjobb eszköze arra, hogy kifejezzük magunkat, még akkor is, ha nincs kedvünk rímeket beleírni, szótagokat számolni. Sok eredeti gondolatot és szócsavarást idáig csak slam poetryben hallottam, ami szerintem jelzi, hogy a fiatal slammerek nagyon kreatívak, és ezt szerencsére papírra is vetik. Nem kellenek költői eszközök, százszor megírt hasonlatok vagy lejárt metaforák ahhoz, hogy rámondják, ez „irodalmi”. Egyszerűen csak bele kell vinnie magát az embernek. Ráadásul némelyik slam iszonyatosan el van találva humor szempontjából, ami a versekből hiányzik.
Az meg, hogy káromkodás is van benne, valamelyik slamben jól mutat, valamelyikben viszont nem.

Sóti Benjámin: Mert irodalom is, meg nem is. Aktuális, változatos, ugyanakkor emészthetőbb, mint egy klasszikus irodalmi mű.

Bíró Vilma

Mi az, amit a legkevésbé szeretsz benne?

Árvai Kristóf: Egy nagyon jó dolog, hogy „káromkodhatunk”, de azt tapasztaltam nem egyszer, hogy van, aki feleslegesen alkalmazza, vagy éppen nem jókor. Számomra ez sokszor illúziórombolónak bizonyult. Egy kidolgozott, szépen felépített slamet nem vágok tönkre egy „**szódjon meg a világ”-gal csak azért, mert megengedett.   

Bíró Vilma: Mindent szeretek benne. Ahány ember, annyi slam.

Kemény Zsófi: A másnap reggelt.

Solymosi Lukács: Pont azt, amit szeretek benne: nincs semmihez kötve. Bárki leírja és felolvassa a gondolatait váltakozó hangnemben és hangsúllyal, az máris slam lesz. Így lehet, hogy egyre több olyan slammer lesz, aki igazából nem is az.
Nincsenek olyan kikötések, mint mondjuk a verseknél, hogy kell rím, esetleg figyelni kell a szótagokra, strófákra.

Sóti Benjámin: A témaválasztást. Azzal megy el a legtöbb idő, amíg kitalálom, hogy miről szeretnék írni.

Sóti Benjámin

Költő, slammer vagy valami más szeretnél lenni? Hogyan képzeled el 10-15 év múlva az irodalomhoz való viszonyodat?

Árvai Kristóf: Zánkán elkezdtem rapszövegeket írni, amikor beiratkoztam kollégiumba, és azóta is folyamatosan foglalkozom ezzel. Innen indult az ötlet nemrég, hogy megpróbáljak slammelni. Nem tudhatom, mi és hogyan forrja ki magát, de remélem, nem szegi semmi kedvemet továbbra sem. Egy biztos, hogy követője leszek az irodalomnak, ahogyan eddig is.

Bíró Vilma: Nagyon sok minden szeretnék lenni, ettől függetlenül nem hiszem, hogy én és az irodalom szakítanánk az elkövetkezendő évtizedekben.

Kemény Zsófi: Kemény Zsófi szeretnék lenni. 10 év múlva nosztalgikus hangulatú slam-búcsúturnéra megyek, 15 év múlva pedig összevetem az eredetivel annak a regényemnek az angol és német nyelvű kiadását, amit a boldog slammer-évekről írtam.

Solymosi Lukács: Még most sem tudom, hányadán állok az irodalommal. Most végeztem csak az iskolával, eddig tanultuk a megszokott XX. századi verseket, és erre, bumm, itt kopogtatnak az újabbnál újabb szerzemények az irodalmi kapum előtt, amelyek még feldolgozásra várnak. Elképedtem, mikor visszanéztem a videót, amin slammelek. Annyira figyelni akartam a három perces korlátra, hogy a hangsúlyokról totálisan lemondtam, miközben felolvasás közben azt hittem, figyelek rájuk. Ezek után nem tudom, milyen slammer lennék, de hibáiból tanul az ember. Verseket firkantok néha, talán azok fognak megjelenni egy-két helyen, bár eléggé megváltozott az irodalom, így nem tudom, mennyire tudok majd megfelelni az új elvárásoknak. Olvasni biztosan fogok.

Sóti Benjámin: Egyelőre szívesen foglalkozom a slammel, a korábban írt verseim csapnivalósága miatt a költészet ezen formáját inkább hanyagolnám.

Kemény Zsófi

Melyik kortárs írót, költőt olvasod szívesen? Mit olvastál tőle utoljára?

Árvai Kristóf: Hogyha egy valakit kell mondanom, akkor mindenképpen Závada Pétert említem. Tőle az Ahol megszakad című verseskötetet olvasom. Kedvenc versem (szonettem) tőle az Áspis.  

Bíró Vilma: Simon Márton és Oravecz Nóra.

Kemény Zsófi: Rövidebb lenne azoknak a listája, akiket nem olvasok szívesen, de őket csúnya dolog lenne megnevezni. Legutóbb Háy János A bogyósgyümölcskertész fiát olvastam, mert érettségi tételünk volt, és jó pár hete nem mertem mást olvasni, mint amit muszáj volt.

Solymosi Lukács: A kötelező olvasmányok után leginkább csak az emelt szintű érettségikre tanultam, ami eléggé elvette az időt az olvasástól. Nem a kedvenc íróm, de legutóbb Parti Nagy Lajostól olvastam Az étkezés ártalmasságairól című könyvet. Ja, és ne feledkezzünk meg Tisza Katáról sem, akitől a Pesti kínálatot vettem a kezembe nemrég, és elő is adtuk az iskolában. Az ő szösszenetei is tetszettek.

Sóti Benjámin: Nálam Varró Dani az abszolút kedvenc, alsós koromban a Túl a Maszat-hegyen című könyvével kezdtem, manapság pedig a Szívdesszertből olvasgatom el egy-egy versét.

(Összeállításunk hamarosan folytatódik.)