• Irodalmi Jelen

    Tizenkét nem fogadott hívás a hazától

    verses rezümé a kolozsvári március 15-i slamműsorról

  • Irodalmi Jelen

    „Nem érdekel a költői pálya”

    Megpróbálhatunk rendet rakni, de sosem lesz rend igazán. Mert a rend mindig változik. A rapper-slammer és újságíró Csider István Zoltán első verseskötetét, a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Rendrakást az RS9 Vallai Kertben, az InstaVers Fesztivál keretében mutatták be.

  • Irodalmi Jelen

    Slam poetry a Beregben

    Április 9-én Slam poetry esttel nyitotta meg kapuit a Bereg bár. A fellépők közül többen még az Irodalmi Jelen Slam School Poetry versenyén tűntek fel.

  • Irodalmi Jelen

    Túl a falon

    25 évvel ezelőtt omlott le a berlini fal. Ennek emlékére lépett fel a hazai slam-mezőny színe java az Európa Pont szervezésében a Millenárison, és együtt verseltek arról, hogyan jutottunk el a a vasfüggöny leomlásától a mai Európáig.

  • Irodalmi Jelen

    A szavak tavasza Szegeden

    Szegeden A szavak tavasza néven rendezték meg a második slam poetry versenyt. Kameránkkal a helyszínen jártunk.

  • Irodalmi Jelen

    Baka-slam

    A második szegedi slamverseny nyitányaként Baka István Vezeklés című verse hangzott el Németh György előadásában. Ezt követően Mészáros Péter slamparafrázisa nyitotta meg az estet. Az erről készült videófelvételt láthatják.

  • Irodalmi Jelen

    Zsákmányállatokra vadászva

    Mi lesz abból, ha az ízes, szókimondó székely humor és a napjainkban közkedvelt slam poetry szintén vicces, sokszor keményen odamondogató stílusa összetalálkozik? Egy olyan, nevetéssel teli est biztosan, mint a Kalicka Bisztróban, ahol Murányi Sándor Olivér és Simon Márton olvastak föl a műveikből.

  • Molnár H. Magor, Pál Sándor Attila, két sör és egy peckesen álló kötet
    Boldog Zoltán

    A néptánc az új slam poetry?

    Szegeden Pál Sándor Attila Pontozó című kötetét mutatták be tánccal és érdekes kulisszatitkokkal. Riportunkat olvashatják. A mellékletben Garamvölgyi Luca fotóit tekinthetik meg.

  • Irodalmi Jelen

    Tábori slamek

    Videónkból kiderül, Asbóth Balázs és Berki Teofil milyen szövegekkel vezette be a slam poetry világába a II. Hajdúböszörményi Írótábor résztvevőit.

  • Irodalmi Jelen

    Ameddig a fiatal slam ellát 2.

    Mit szeretnek és mit nem a slam poetryben? Hová vezet az útjuk? Mit olvasnak? A Slam School Poetry című, középiskolásoknak szóló versenyünk résztvevőit kérdeztük.

  • Irodalmi Jelen

    Ameddig a fiatal slam ellát 1.

    Mit szeretnek és mit nem a slam poetryben? Hová vezet az útjuk? Mit olvasnak? A Slam School Poetry című, középiskolásoknak szóló versenyünk résztvevőit kérdeztük.