BESZÁMOLÓ AZ ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK LIGÁJÁNAK  IRODALMI RENDEZVÉNYEIRŐL

(2011. május 12.–2013. Április 04.)

 

 

 

Május 12-én a felvidéki Dunaszerdahelyen a Vámbéry kávézóban 19 órai kezdettel: Király Zoltán és László Noémi felolvasóestje. Az est moderátora Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke. Közönség: hozzávetőleg 30 fő. Társszervező: a Szlovákiai Magyar Írók Társasága.

 

Június 2-án Kolozsváron, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov Kávéházban 20 órai kezdettel: Fiatal írók felolvasóestje. Felolvasott: Bálint Tamás, Márkus András, Potozky László, Székely Örs, Varga László Edgár, Vass Ákos Lajos. Közönség: hozzávetőleg 60 fő.

 

Sajtóvisszhang:

http://www.irodalmijelen.hu/node/10452

„Kilenc élete van, mint a macskának” – Bulgakov-születésnap Muszka Sándorral és fiatal költőkkel

Szerk, p, 06/24/2011 - 16:00

Tartalmas irodalmi rendezvényekkel, színvonalas koncertekkel ünnepelte 9. születésnapját a Bulgakov Irodalmi Kávéház. A programban idén is, akárcsak a tavaly, a kortárs szerzők voltak túlsúlyban. A „Kilenc élete van, mint a macskának” születésnapi mottó Kolozsvár egyetlen Irodalmi Kávéházának sikeres működésére utal, amelynek során nemcsak a céhbelieket, hanem a kikapcsolódni vágyó diákokat, fiatalokat is megszólítja.

A születésnap első napja a könnyűzenéé volt: Homonnai Varga András flamenco-gitárkoncertje nagy sikert aratott. A kolozsvári születésű, de már külföldön is elismerésnek örvendő zenész nem először szerepel a Bulgakov szórakoztató színpadán, hiszen a nemrégiben elkészült új kerthelyiséget is az ő koncertje nyitotta meg. Homonnait Bogdan Boacă és Bodor Balázs kísérték.
A kávéház fő profilja azonban az irodalom, ezért a zenés napot követően Bálint Tamás, Gáll Attila, Horváth Előd Benjámin, Potozky László, Székely Örs, Varga László Edgár, Vass Ákos olvastak fel írásaikból. Bálint Tamás legújabb kötete, a Visszaút a fekete folyón anyagából válogatott, többek között a Kárhozat útja című verset olvasta fel. A stílusára kevésbé jellemző erotikus tartalom újdonság volt a líráját jól ismerő hallgatóságnak. Potozky László készülő kötetének anyagát hozta, de újabb novellákat is hallhattunk tőle, míg Gál Attila és Horváth Előd Benjamin versekkel rukkoltak elő. Az esten a legfiatalabb, kötettel még nem rendelkező szerzők is szót kaptak. Varga László Edgárt eddig csak lírai oldaláról ismertük, most azonban egy novellát is felolvasott, amelyre a jelenlévő szakmabeliek is pozitívan reagáltak. Vass Ákos költészete fiatalos, meghökkentő, nem mellőzi olykor a vulgáris szavakat sem, mindenképpen új hang a fiatal pályakezdők között. Székely Örs kiválóan kezeli a formát a most felolvasott szövegekben is, bár verseiben felfedezhető itt-ott néhány költőfejedelem hatása. Újdonságként prózaverset is hallhattunk tőle.            
A felolvasást Muszka Sándor estje követte. A három kötetes szerzőt Erdélyben nemcsak versei révén ismerik, ő alapította Székelyföld első punk zenekarát, a Vibrátort, valamint stand-up comedyként is előadott, székely humorra alapozó prózája is nagy sikernek örvend.
Aki arra számított, hogy egy megszokott, komoly, jól megfontolt, a szövegek kritikai vetületére koncentráló bevezetést hall Muszka Sándor legújabb verseiről, annak valószínűleg csalódást okozott ez az est, viszont aki a humorosabb, könnyedebb kérdéseket és válaszokat kedveli, nagyon jól szórakozhatott. Muszkát Márkus András költő mutatta be. Róla mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy felveszi a komoly kritikusi köpönyeget és szemüvege mögül rávilágít a bemutatandó szerző erényeire, na meg hibáira.       
A moderátor mellőzte is a Muszka szövegeiről való véleménynyilvánítást, ehelyett gyorsan a dolgok közepébe vágott és kérdezett, jobban mondva igyekezett zavarba ejteni a meghívottat. A „mióta írsz” kérdésre Muszka Sándor meglehetősen őszintén és komolyan válaszolt, első versei körülbelül így festettek: „Nem megyek én iskolába, inkább mászok fel a fára”. Tulajdonképpen Ady Endre versei tették rá az első komolyabb hatást, minek következtében eldöntötte, hogy ilyeneket ő is megpróbál írni. Aztán rengeteget olvasott, és elhatározta, hogy átírja Mózes Attila egyik novelláját egy pályázatra. Első kötetének anyaga Kolozsváron íródott, amelyet az Erdélyi Híradó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy karolt fel, akárcsak az ezt követő két Muszka könyvet. A „miért írsz” és „milyen verseket írsz” kérdésekre Muszka viccesen válaszolt: „Ez olyan dolog, hogy senki sem érdekel, de csinálom, olyan vagyok, mint Fekete Pákó, és szép verseket írok”. Miután Márkus András maga is meggyőződhetett arról, hogy ilyen kérdésekkel hiába faggatja a költőt, kissé komolyabbra fogta: punkzenész múltjáról, valamint a stand-up comedyként is ismeretes szövegek születéséről kérdezte a költőt.

A válaszokból kiderült, hogy a Vibrátor zenekar a kilencvenes években alakult, ez volt Székelyföld első punk zenekara. A baráti társaság idővel feloszlott, volt, akinek be kellett vonulnia katonának, volt, aki továbbtanult vagy egyszerűen más városba költözött.
A stand-up comedy történetéről megtudhattuk, hogy egy irodalmi fellépés apropóján kezdett el Muszka ezzel foglalkozni. A Művészetek Völgyébe kapott meghívást, valami vicceset kellett volna felolvasnia. Akkor viszont még nem voltak ilyen jellegű írásai. A vonaton utazva szerencsére találkozott székely vendégmunkásokkal, akik meséltek saját magukról. Muszka ezeket a történeteket írta le, majd adta elő. Mint mondta, annak ellenére, hogy nagy sikert arat velük, nem szereti őket előadni. „ Nem az én műfajom” – jelentette ki. Felolvasni szereti, valószínűleg készít is belőle egy könyvet, de ő nem stand-up comedy mester.       
Az irodalmi estet a NemEZ zenekar és fergeteges buli zárta.

 

 

Június 3-án Kolozsváron, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov Kávéházban 17 órai kezdettel: Helikon felolvasódélután. Felolvasott: Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Mózes Attila, Papp Attila Zsolt, Sigmond István. Közönség: Hozzávetőleg 40 fő. Társszervező: a kolozsvári Helikon folyóirat szerkesztősége.

 

Június 3-án Kolozsváron, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bulgakov Kávéházban 20 órai kezdettel: Könyvbemutató és beszélgetés. Bálint Tamás: Visszaút a fekete folyón. Beszélgetőtárs: Balázs Imre József. Közönség: hozzávetőleg 60 fő.

 

Sajtóvisszhang:

http://www.irodalmijelen.hu/node/10245/

Versek a számlagyárból – avagy egy negyvenéves könyvelőnek furcsa álma volt – Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Szerk, v, 06/05/2011 - 14:41

A lépcsőn is álltak az olvasók Bálint Tamás Visszaút a fekete folyón című könyvének bemutatóján a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik színteréül szolgáló Bulgakov Café igencsak tágas teraszán - a kolozsvári Könyvhétről Varga Melinda cikkjét olvashatják.

A második kötetes szerző munkáját több irodalmi kitüntetés (Méhes György- debütdíj, Látó nívódíj, Makói Medáliák díj) fémjelzi. Saját verseinek élményanyagáról így vall: „ami nagymamám előtt is vállalható, az én írtam, ami nem, az szigorúan olvasmányélmény”.

Hogy mitől lesz egy költő népszerű, miként lehet az olvasókat egy nyárelői szombat délután könyvbemutatóra csábítani, annak Bálint Tamás valószínűleg jól tudja a receptjét. A fiatal szerző izgalmas figurája az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy erős hadtestének: nem az irodalommal keresi a kenyerét, nem a versekért kapott honor biztosítja számára a napi sör vagy kenyér árát, a becsületes mestersége ugyanis közgazdász. Az irodalom számára hobbi, a versek színvonala, a kötet sikere viszont ennél tovább mutat.         
Balázs Imre József költőt, a Korunk főszerkesztőjét Bálint Tamás írásai az Omega Időrabló című lemezének egyik számára emlékeztetik: a negyvenéves könyvelő furcsa álmára. És ezzel rátapint a lényegre, hiszen a szerző második kötete a közgazdász-költő szerepről szól, a címadó vers, a Visszaút a fekete folyón is ezt bontja ki. Bálint Tamást ugyanis a kötet megszületésének idején már nem volt egyetemista, az öltöny-nyakkendő státusz minden előnyét és hátrányát élvezte már. A versekből úgy tűnik, hogy ez az életforma a költő számára valamiféle béklyó, kötöttség, amelyből ki kell törnie.

Balázs Imre szerint a Visszaút a fekete folyón a Pap leánya birtokostól című első kötethez képest mindenképp továbblépés. A könyv Orbán János Dénes 1999-ben megjelent Hivatalnok-líra című könyvére emlékezteti. A költő mint aktakukac teszi-veszi dolgait, ám az OJD-i parodisztikus, ironikus hangnem ezekre az írásokra nem igazán jellemző. Balázs Imre Ármos Lóránd második, Apám a Holdig című kötetével is rokonítja a Visszaút a fekete folyón világát. Ármost ugyancsak irodamunka gyötri, ő jogászként keresi a pénzt, és éjszakánként költői, bohém utakat jár. Bálint Tamás verseskönye azonban nem lenyomata, másolata e két kötetnek, stílusa egyedi, átütő. Az első ciklus, a Szem mondaná, de hallgat megrajzolja a kettős identitás körvonalait. Az iroda, a „számlagyár”, a bank monoton, költőietlen világát egy ideig békésen, szinte a külső megfigyelő nyugalmával regisztrálja, nem tiltakozik vagy lázad ellene. Aztán a kötet második ciklusa, a „Felcsapni akárki másnak” kilép ebből a rezignációból és elkezd evezni ama fekete folyón. Ez az út veszélyes, sötét, el lehet rajta tévedni, akár elveszni is. „Csak a dombtetőn mertem visszanézni,/amikor a révész, az érmékkel a zsebében, már félúton járt a folyón visszafelé” – mondják a kötet zárósorai.

Bálint Tamást azonban nem fenyegeti ez a veszély, mindössze egy olyan világot rajzol elénk, amelyben egyedül a költő ihlete, indíttatása fontos. Abban is biztosak lehetünk, hogy bármikor felcsaphat bárki másnak is. Ezt bizonyítja az esten nagy sikert arató A kárhozat útja című verse is, amelyben a hét fő bűnhöz hasonlít egy-egy nőtípust. A kissé Villonos, Rimbaud-s stílus elüt a kötet többi darabjától, de nem lóg ki a sorból, csak amolyan adalék, lélegzetvételnyi szünet a „sötétebb hangú” sorok között, s egyben figyelmeztetés is, a következő kötetben talán csak ilyennel találkozhatunk. A költő elmondta: valóban várhatók tőle hasonló tematikájú versek, a közeljövőben nem zárkózik el a bátrabb hangvételtől, merészebb témáktól sem. Kezdetben, főként az első kötete anyagának szerkesztése közben szemérmesen gondolt még a család, a közeli ismerősök, a nagymama megkímélésére a „merészebb versek”-től, ezért néhány ilyen darab ki is maradt a könyvből. Most azonban nem kíméli az olvasót, még akkor sem, ha az éppen családtag. Ami bátran vállalható, az saját élményanyag, ami esetleg kellemetlen helyzetek és kérdések elé állítaná, szigorúan olvasmányélmény – jelentette ki huncut mosollyal.
Balázs Imre kérdései kapcsán kiderült: a szerző korántsem érzi annyira kellemetlennek a közgazdász szakmát, mint ahogy az a versekből kiolvasható. Biztos megélhetési lehetőség, ami mellett nyugodtan tud írni, esténként egy-egy vers elfeledteti a számlagyár szagát. Bár egyetemi évei alatt szívesen bejárt a bölcsészkarra órát hallgatni, úgy véli, nem lett volna belőle jó filológus diák, mert nem szereti, ha megmondják neki, mit olvasson. A pad alatti olvasmányok viszont kedvencei, így került közel már a középiskolában Villon, Baudelaire, Rimbaud, Poe költészetéhez. A magyar irodalom klasszikusaiban csak később, már egyetem alatt mélyült el. Érzése szerint második könyve nem távolodott el nagyon első kötete stílusától, a kettőt összeköti az út, az állandó úton levés motívuma, ami magánéletére is jellemző.       
A bemutató végén sorban álltak a dedikálásra vágyó olvasók, a kötetből 17 darab fogyott el, ami ugyancsak ritkaság kortárs kiadványok esetében.

Bálint Tamás könyvbemutatóját egy másik sikeres esemény előzte meg a Bulgakov kávéházban. A Helikon felolvasó délutánján szintén népes közönség olvastak fel az irodalmi lap szerkesztői és szerzői. Az egymással időnként élcelődő alkotók stílusa és műfaji megoszlása az erdélyi magyar irodalom változatosságát bizonyította, az esemény sikere pedig azt, hogy az irodalomra, a könyvre, a kultúrára igény van Kolozsváron.
A könyves standoknál kérdezősködve kiderült: nagyon jól megy az árusítás. Az érdeklődők leginkább az albumokat, klasszikus kiadványokat keresik, de néhány kortárs szerző is „gyorsan fogy”.

A Helikon felolvasó délutánon és Bálint Tamás könyvbemutatóján kívül több érdekes rendezvény is volt még a könyvhét második napján. Délelőtt a  Polis Könyvkiadó Könyvek Kolozsvárról című kötetét mutatta be Dávid Gyula, Murádin Jenő, Horváth Andor és Gaal György. A Helikon felolvasó délutánnal egy időben Csoóri Sándor: Hova megy a hegy? című kötetének interaktív bemutatóra került sor, melyen részt vettek a Kallós Zoltán Alapítvány “gyermekei”, akik a kötet illusztrációit készítették.

Varga Melinda

 

 

Június 15-én Londonban, a Londoni Magyar Kulturális Központban: Gyorsposta. Erős Kinga, Király Zoltán, László Noémi, Murányi Sándor Olivér, Murányi Tóni, Szentmártoni János zenés irodalmi estje. Beszélgetőtárs: Sárközi Mátyás. Házigazda: Lindop Márta. Közönség: hozzávetőleg 30 fő. Társszervezők: Magyar Írószövetség, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, Magyarok Angliai Országos Szövetsége.

 

Augusztus 17-én Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Kávéházban 18 órai kezdettel: Szonettszerda lírai portréfestéssel. Az érdeklődőkről szonett-portrét rögtönzött Egyed Emese, László Noémi, Bálint Tamás, Karácsonyi Zsolt, Márkus András. Házigazda: Karácsonyi Zsolt. Az egy órán át a Bulgakov kávézó teraszán ülő költők arra vállalkoznak, hogy a számukra kíváncsiságból vagy akár poénból modellt ülőről 10-15 perc alatt szonettbe foglalt portrét rögtönözzenek. Az irodalmi kísérlet termése a kolozsvári Helikon októberi számának oldalain jelent meg. Közönség: hozzávetőleg 60 fő.

 

 

 

Sajtóvisszhang:

Kíváncsian egymásra pillantva

SZABADSÁG

2011. augusztus 19.

ADORJÁNI PANNA

A járókelőkről azonnali portrét rögtönző utcai grafikusok, festők szokásáról mintázta az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) első Kolozsvári Magyar Napos rendezvényét, amely az igencsak beszédes Szonettszerda lírai portréfestészettel címet viselte. A Bulgakov–Macskaház teraszán mintegy hat költő (Egyed Emese, László Noémi, Bálint Tamás, Karácsonyi Zsolt, Márkus András és Szálinger Balázs) ragadott tollat és ceruzát, hogy az érdeklődőkről szonettet rögtönözzön. Karácsonyi Zsolt, az esemény házigazdája elmondta, mintegy másfél órán keresztül lehet a jelenlevő költőknek „ülni”, ami után a létrejött petrarcai, illetve shakespeare-i szonetteket maguk az alkotók fogják majd felolvasni.

Az izgalmas kezdeményezésre gyorsan ráharaptak a jelenlévők, a másfél óra leforgása alatt pedig fejenként akár négy-öt alkotás is megszületett. Volt olyan résztvevő, aki több költőnél is megfordult, és olyan is, aki másodmagával „ült modellt”. Kellemes szórakozásban volt része azoknak is, akik csupán a szomszédos asztalok mellől figyelték a történéseket. Az egyébként magányos és önmagában nem feltétlenül látványos tevékenység – az írás – felmutatása által az esemény egyfajta performansz jelleget öltött, a költők és „modellek” együtt váltak eme előadás játékosaivá. Hirtelen szereplők, költő-típusok jelentek meg: volt itt csendben és serényen dolgozó, jókedélyű és laza, komoly és kimért, pimasz és titkozatos, mindent erejét megfeszítve küzdő stb. költő is. A végeredmény ehhez hasonlóan változatos volt, a legkülönfélébb stílusú, hangulatú művek kerültek felolvasásra, a szerencsésebbek pedig saját kézzel írt másolattal tértek haza. A költemények a tervek szerint a Helikon irodalmi folyóiratban fognak megjelenni.

Aki jelen volt és bevállalta a modellkedést, megtapasztalhatta, hogy ilyen röpke idő alatt is mennyire igazi találkozás jöhet létre két ember között, akik talán eddig soha nem is találkoztak egymással, és most se csinálnak egyebet, mint hogy kíváncsian néha egymásra pillantanak.

 

http://www.irodalmijelen.hu/node/11006

Szonett-portréfestés a Bulgakovban

Szerk, v, 08/21/2011 - 16:29

Ritka pillanatoknak lehetettünk tanúi a Kolozsvári Magyar Napok irodalmi programjainak Bulgakov kávéházi állomásán. Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében ezúttal nem szépirodalmi szövegek, kiadványok bemutatásán vettünk részt, hanem betekintést nyertünk magába az alkotói folyamatba. Bálint Tamás, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Márkus András és Szálinger Balázs szonett-portrékat rögtönöztek mindazokról, akik múzsák kívántak lenni.

Az öt költő különböző stílusban ír, különböző témák érdeklik őket, kiválóságukat több kötet, irodalmi elismerés és sikeres felolvasóest fémjelzi, azt azonban kevesen tudják, miként alkotnak, mennyit dolgoznak egy-egy versen, képesek-e kávéházi asztalnál, söröspoharak koccanása közepette, felszabadultan nevetgélő asztaltársaságban is írni. A rendezvényen jelen lévő Orbán János Dénes meg is jegyezte, hogy milyen nagy a csönd…, s hogy a jó költőnek zajban is kell tudnia jó verset írni.

A közönség kulturáltan viselkedett, türelemmel várta, amíg a költemények megszületnek. Hogy a versíráshoz kell-e az úgynevezett alkotói magány, és a jó szöveghez mennyi idő szükséges, természetesen alkati kérdések határozzák meg. A szonett-portré elkészítése éppen ezért nem kis kihívás volt a meghívott szerzőknek. Mintegy másfél óra állt rendelkezésükre, volt, aki ezalatt négy-öt portrét is megfestett, volt, aki kettővel készült el. Ráadásul a múzsák megválogatásába sem volt beleszólásuk, aki portrét szeretett volna magáról, arról bizony meg kellett írni a tizennégy soros opust.

A rendezvény ötletgazdája, Karácsonyi Zsolt elmondta: a szonettre elsősorban az idő rövidsége, valamint a formai megkötöttség miatt esett a választás. „A forma megköt, de segítséget is nyújt, hiszen a szonettnek megvannak a maga szabályai, rímképlete, amelyhez igazodni kell” – fejtette ki.

Mint ahogy a grafikusok vagy a festők kiülnek különböző metropoliszok, Párizs vagy Berlin művészutcáiban, hogy pénzért megfessék a járókelők arcát, akár a költők is megtehetnék ezt – fogalmazódott meg a gondolat Karácsonyiban. Gyorsan rá kellett jönnie azonban, hogy az, ami a képzőművészeknél jól működik, a költők esetében nem feltétlenül, és az anyagi vonzat is kissé ködös lenne. S bár a múzsák nem fizettek a portrékért, mégis elkészültek az írások.

„Mindenki megírt legalább két szöveget a másfél óra alatt, ami azért nem akármilyen teljesítmény, szerintem. Hiszen akár évekig is íródik egy szöveg. Úgy láttam, hogy ezek jó, izgalmas és érdekes szövegek; kihívás és egyben egy izgalmas költői játék volt mindenki számára” – vélte Karácsonyi Zsolt.

Neki és Egyed Emesének kellet a legjobban megizzadnia, hiszen a Transzindex egyik munkatársa az internetes portált kívánta megénekeltetni, mi több, elképzelései között más kolozsvári és országos napilapok is szerepeltek, mint a Krónika vagy a Szabadság. Végül Egyed Emese szonettje festette le leghívebben a Transzindexet, Karácsonyi Zsolt érintette ugyan a témát, de inkább a fiatal úr alkatáról faragott verset.

Szálinger Balázsnak jutott az egyik legkedvesebb múzsaalany, jóbarátja, Márkus András édesanyjáról, Márkus Etelkáról kellett írnia. Mint később kiderült, a múzsa nem volt hálátlan, másnap virágot is kapott a szerző a szép szonettért. Márkus András lap-topján különben figyelmeztető felirat bátortalaníthatta el a számára nem megfelelő múzsákat: „a költő fenntartja a jogot múzsái megválogatásához”. A fiatal, erotikus verseiről ismert költő négy női portrét készített el, voltak köztük férjes asszonyok is, de őket sem kímélve rímekbe faragta a női nevek és tulajdonosaik testi szerelemre ihlető tulajdonságait.

Bálint Tamáshoz jómagam is leültem, és nagyon kedves verset kaptam tőle. Hasonlóképp tett Szőcs Noémi Imola is, és úgy éreztem, az ő karakterének lefestése sikerült legjobban Bálint Tamás tollának. De Szálinger Balázstól is kapott szoros barátságra utaló tizennégy sort. Karácsonyi Zsolt előtt szintén több női alak foglalt helyett. Egyed Emese pedig többek között Király Zoltánról írt verset. László Noémi ugyancsak nem menekült meg írókollégáitól, Potozky László portréját kellett megidéznie. A leghumorosabb, iróniát sem mellőző, már-már karikatúrába hajló szöveg lett belőle. László Noémi egy kislányról is készített verset, amelyre az ifjú hölgy nagyon büszke volt.

A rendezvényen mintegy hatvan ember vett részt, s a szonett-portréfestés ötletgazdája, Karácsonyi Zsolt a sikerből kiindulva úgy véli, érdemes lesz elgondolkodni a folytatáson.

A szövegeket a Helikon irodalmi folyóirat valamelyik őszi lapszámában olvashatjuk majd.
Varga Melinda

 

 

Rögtönzött szonettírás a Kolozsvári Magyar Napokon   
TRANSINDEX

[13:24; 17.08.2011]

Jó hangulatú irodalmi próbálkozás helyszíne volt szerda késő délután a Bulgakov–Macskaház terasza, ahol hat költő szonett-portrékat rögtönzött az ott megjelent vállalkozó szellemű közönségről. Egyed Emese, László Noémi, Bálint Tamás, Karácsonyi Zsolt, Márkus András és Szálinger Balázs vállalta, hogy másfél óra alatt a velük szemben helyet foglaló személyekről szonettet rögtönöznek.

A közönségnek jobbára egy kellemes feszültséggel és várakozással teli másfél óra volt a szonettszerda, hiszen többségében csak a végén, a felolvasáskor ismerhették meg, miként ihlette meg a költőt a megjelenése, szépsége, bája vagy rútsága. A játékban részt nem vevő közönségnek, akiket csak a végeredmény érdekelt, nem sokkal volt több az egész egy átlagos kocsmázásnál.

A költők láthatóan jól szórakoztak. Átlagosan három szonettet írtak, amelyet a végén nagy derültség közepette fel is olvastak az esemény zárásaként. A rögtönzött szonettek a Helikon irodalmi folyóirat szeptemberi számában meg is jelennek. (hírszerk.)

 

 

Augusztus 18-án Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Kávéházban 18 órai kezdettel: Kikötő a Szamoson. Szálinger Balázs irodalmi estje. Beszélgetőtárs: László Noémi. Hogyan vezet az út Zalából Kolozsvárra, milyen szálak fűzik az érkezőt a városhoz, annak lakóihoz, az itt zajló irodalmi élethez – a beszélgetés a magyar irodalom különböző vetületeiről, tükröződésről, kötődésről szólt. Közönség: hozzávetőleg 30 fő.

 

Sajtóvisszhang

Aki egy kávéházi asztal mellett otthon érzi magát

SZABADSÁG

2011. augusztus 20.

HÁROMSZÉKI ESZTER

Újra kikötött a Szamosparton a gyüttmentnek is nevezett Szálinger Balázs. A magyarországi költővel a Bulgakov–Macskaház teraszán László Noémi beszélgetett az E-MIL által szervezett irodalmi esten a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Vers és város, irodalom és Kolozsvár, közel és távol témaköréből kiindulva esett a választás a fiatal költőre, akit, annak ellenére, hogy nem itt született, még csak nem is Erdélyben, mégis erős szálak kötik Kolozsvárhoz.

Az itteni közönség, az itt megjelent köteteken kívül, főleg a 2010 decemberében bemutatott Szilveszteri kabaré, vagy eredeti címén az Odaadnám magáért a vesémet előadás kapcsán emlékezhet a nevére. Akkor egy évet töltött városunkban, és, mint az irodalmi esten elmondta, nem bomlott le benne a tíz évvel ezelőtti Kolozsvár mítosza, a megérkezése utáni első napoktól úszott a város forgatagában. Bevallotta: nagy hatással volt rá a város, a Pestre való visszatérése utáni első hónapban több verset írt, mint itt egy év alatt, de mindenik vers a kolozsvári élményekből született, ezekből hallgathatott a közönség. Megtudtuk, egy Kolozsváron íródott költemény lesz a következő kötet nyitóverse is, a Demokrácia.

Szálinger Balázs elmondta, költözéseinek több haszna is van: hisz azáltal, hogy több városban élt, több világot ismer, ugyanakkor sokszor félreértéseket is szül ez a hontalanság: Zalában pestinek tartják, Pesten néha erdélyinek gondolják. Egy dolog biztos, egy kávéházi asztal mellett otthon érzi magát és dolgozik. Ennek bizonyítéka a Túl az emberi méltóságon kezdetű költemény, amelyet nem sokkal az irodalmi est előtt fejezett be, és még nem sikerült címet adnia. Végezetül pedig a közönség kérésére felolvasta a Marinescu-Porumbescu című versét.

 

 

A zalai poéta kolozsvári jelenései

IRODALMI JELEN

08/29/2011 - 14:05

VARGA MELINDA

 

A Kolozsvári Magyar Napok irodalmi színterén, a Bulgakov Kávéházban Szálinger Balázs válaszolt László Noémi kérdéseire.  Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának estjén jelen voltak a meghívott közeli barátai is, akik szívesen hallgatták kolozsvári ihletésű költeményeit.

 

A zalai poéta kolozsvári jelenései

Keszthelyen született, de ott nem igazán tudnak róla, Zalaegerszegen nagyon szeretik, Nagyváradon kolozsvárinak mondják, Budapesten erdélyinek tartják, a Szamos-parti városban pedig, ahová költővé válása is köti, azzal ugratják, hogy csinálhat bármit, úgyis magyarországi marad. Szálinger Balázs jött-ment poétának vallja magát, mert neki nem az számít, hol él, hanem az, hogy az adott tér miként befolyásolja írásait. Fél éve tért vissza Budapestre, s ott egy hónap alatt több verset írt, mint egész kolozsvári tartózkodása során. „Olyan, mintha az ember ide élményt gyűjteni jönne, Budapestre meg dolgozni menne vissza” – meséli. A meghívott valóságos vándorlélek, nehéz volna megmondani, hol van az igazi otthona. Amint az a beszélgetésből is kiderült: Kolozsvárhoz erős kötelék fűzi, első két kötete (Kievezni a vajból, Zalai Passió) az Erdélyi Híradó Kiadó Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatában jelent meg. S az sem titok, hogy költői indulásában nagy szerepe volt Orbán János Dénesnek.  Amikor úgy döntött, megpróbál itt élni, az lebegett előtte, ami első köteteinek keletkezése körül jellemezte a Kincses Várost. Félt is egy kicsit, hogy a hangulat több mint tíz év után más lesz, csalódás fogja majd érni, ha ideköltözik. Aztán mégsem így történt, az első pillanattól kezdve otthon érezte magát, a kávéházi asztalok, a régi barátságok mit sem változtak. A beszélgetés Szálinger Nagyváradon töltött periódusára is kitért. Huszonkét évesen lázadó, kissé pimasz költőként bizony sokszor „nagyszájú” volt, történt olyan is, hogy egy idős szerző könyvbemutatóját megszakította. „Valószínűleg emiatt is Váradon ronda, gőgös kolozsvárinak tartottak, aki szegény váradi poétákat provinciálisnak nézi, ami nyilván nem így van, de hát nagyon fiatalon az ember másképp viselkedik” – emlékezett akkori éveire.

László Noémi kíváncsi volt arra, hogy ennyi romániai élménnyel miként illeszkedik be Szálinger a magyarországi irodalmi életbe, ahol további köteteivel két neves kiadónál, a Magvetőnél és az Ulpius-háznál szerzett elismerést. „Az elmúlt fél évben mentem vissza Pestre és nem úgy érzem, hogy ugyanoda kerültem volna vissza, ahonnan jöttem.” Hat írószervezet tagja, eleinte volt egy négy-öt fős társasága, akikkel szívesen járt össze, de kellemetlen személyes ügyek miatt már nem olyan a kapcsolata azokkal az emberekkel. Irodalmi találkozókra, estekre nem igazán jár, ha hívják, akkor elmegy, ha nem, akkor távol marad. Szálinger inkább tudatos alkotó. „Az ember azt az agyat, ami neki van, egy másik tudattal a hóna alá kell csapnia és elvinnie olyan helyre vagy időbe, ahol hatások érik. Ha éppen unja magát, és nincs, amiről verset írjon, akkor el kell mennie egy falusi focimeccsre és ott elbeszélgetni egy ’helyi erővel’, így már sokkal több az esély a versírásra, mintha az ember otthon gubbasztana. A kiszámíthatatlan őrületet, amely egy költőben van, ha generálni nem is, de keretbe helyezni lehet” – magyarázta műhelytitkait a költő. Szálinger nem szeretne egy irodalmi folyóirat szerkesztőségében dolgozni, mert lehet, hogy megunná. Nem szereti ezt a fajta kötöttséget, nem szívesen élne meg az irodalomból, legalábbis ilyen formában nem.  A drámaírást tekinti munkának, amikor van egy határidő, egy keret, egy terjedelem, és ezeknek eleget kell tenni. Az ilyen munka közben is beugorhat néhány versbetét, amelyet önálló költeményként is fel tud majd használni. Szálinger Balázsnak színpadi műve van; az Odaadnám magáért a vesémet című, szilveszteri kabarénak szánt írását Kolozsváron nagy sikerrel adták elő. Az esten természetesen azokat a verseit is felolvasta a szerző, amelyek kolozsvári élményeivel kapcsolatosak.

 

 

Augusztus 19-én Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Kávéházban 18 órai kezdettel: Vitorla-ének. Király Lászlóval Egyed Emese beszélgetett a 60-as, 70-es évek kolozsvári irodalmi életéről. Beszélgetés-témák: Hogyan állt a hatvanas, hetvenes években a kolozsvári magyar irodalom szénája? Tiszták voltak-e a vizek? Merre futottak, mit sodortak különféle áramlatok? Volt-e zavaros szakasz és halásztak-e abban? Közönség: hozzávetőleg 30 fő.

 

 

Sajtóvisszhang:

Egy kis romániai magyar irodalomtörténet

SZABADSÁG

2011. augusztus 22.

ADORJÁNI PANNA

Vitorla-ének címmel az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) szervezésében a ’60-as, ’70-es évek kolozsvári irodalmi életéről Egyed Emese beszélgetett Király Lászlóval augusztus 19-én, pénteken, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bulgakov–Macskaház teraszán igencsak kellemes hangulatban eltelt másfél óra alatt betekintést nyerhettünk abba a korszakba, amely nagyban meghatározta a kortárs magyar erdélyi irodalmat, és amely, ahogyan Király László is megjegyezte, a romániai magyar irodalom egyik legemlékezetesebb időszaka volt.

Király László, aki jómaga is a ’60-as évek elején indult, a második Forrás-nemzedék tagjaként, elmondta, milyen hatással volt rájuk az első nemzedék, bár csupán pár év választotta el őket egymástól. Veress Zoltán, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Hervay Gizella stb. művészetén túl ennek a generációnak meghatározó élmény volt a heti rendszerességgel péntekenként megtartott Gaál Gábor Irodalmi Kör (később az Utunk irodalmi köre), amely ebben az időszakban akár nyolcvan embert is képes volt egybegyűjteni, a társadalom legkülönfélébb rétegeiből. A körnek nem volt célja a politizálás, hanem inkább az érdemleges párbeszéd a művészetről, kortárs irodalomról. Mint ahogy a színházba járás, a pénteki események is valamely kitekintést engedtek abba a világba, amely a kommunista rezsim miatt Románia számára szinte teljességgel láthatatlan volt. „Még rádió sem volt a közelünkben”, hangsúlyozta Király László, és hozzátette, mindenféle média helyett az olvasás, a különféle úton-módon a kezükbe jutott Nagyvilág folyóirat bizonyos számainak forgatása volt az egyedüli kulturális szórakozás. Magányosan, de egymásra gondolva, egymásnak alkottak, egyfajta, Egyed Emese kifejezésével élve „szabadságélményt” nyújtva az azt igényelők számára. A ’60-as évek végén bekövetkezett események (mint például a berlini diáklázadások, a prágai tavasz vagy az amerikai beat-nemzedék hatása) Romániában is fordulatot eredményezett: egy nagyon rövid időre megszűnt a cenzúra, és valamiféle engedés, nyitás vált tapasztalhatóvá az irodalom terén.

„De a prágai tavaszt követte a prágai nyár, és a ’70-es évek elején visszakerült a cenzúra”, mondta Király László, és elmagyarázta: ebben az évtizedben minden jó romániai magyar vers két verset tartalmazott – az egyik, amelyik le volt írva, a másik pedig, amelyet a sorok közül kellett kiolvasni. „Nagyon izgalmas szövegek születtek meg a ’70-es években, szinte hihetetlen, hogy akkor meg tudtak jelenni. Gondolok itt például Bodor Ádámra. Olyan nyelvezet, jelképrendszer alakult ki, amely úgy tette semmissé a cenzúrát, hogy a mondandó mégis eljuthasson az olvasóhoz” – fejtette ki a költő, hozzátéve, hogy ehhez szükség volt egy olyan olvasói réteg kialakítására, amely tudott a sorok között olvasni. Ez az irodalom, amelyet Egyed Emese metafora-korszaknak nevezett el – bár összmagyar irodalmi szempontból valamilyen szinten maradinak bizonyulhatott – az üzenete miatt került közel a befogadóhoz.

A történelmi visszatekintést felolvasás (részletek hangoztak el többek között az 1967-es Vitorla-ének lírai antológiából) és kötetlen beszélgetés zárta, jómagam pedig gyorsan körbetekintettem a jelenlévőkön, azon morfondírozva, hogy legalább feleannyian vagyunk-e, mint annak idején Király Lászlóék a pénteki irodalmi körökön.

 

 

Augusztus 20-án Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Kávéházban 18 órai kezdettel: Ballada hétköznapi díszletekkel. Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnökének irodalmi estje. Házigazda: László Noémi. Költő és irodalomszervező szerepének összeférhetőségéről, valóságról és álomvilágról, gondolatok, szándékok, tettek erejéről és eredményeiről, az elmélet és gyakorlat összeegyeztetésének kínjairól, irodalmi diplomáciáról, rímképletekről és főzésről szóló beszélgetésben vehettek részt az érdeklődők. Közönség: hozzávetőleg 30 fő.

 

Sajtóvisszhang:

Találkozás Szentmártoni Jánossal a Bulgakovban

SZABADSÁG

2011. augusztus 22.

FERENCZ ZSOLT

Nővére szerelmi kudarcairól szóló novellái hallatán úgy érezte: ő is megpróbálkozik az írással; 11–12 éves korában született meg élete első regénye, amelyben egy gépelt oldalba sűrítette a fronton harcoló fiatalember és az őt reménykedve váró Iluska történetét. A családtagoknak szilveszterre, karácsonyra és egyéb alkalmakra írt köszöntőkkel, csasztuskákkal folytatta, majd 14 éves korában, verseivel bekopogott Kárpáti Kamilhoz, a budapesti Stádium Kiadó vezetőjéhez. Évekkel ezután, már felnőttként és elismert költőként mesélt ezekről a dolgokról Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség tavaly novemberben kinevezett elnöke, aki László Noémi kérdéseire válaszolt szombaton délután, a Bulgakov–Macskaházban szervezett író-olvasó találkozón.

– Kamil mindig otthon olvasta el a verseimet, s amikor találkoztunk, kérdezgetett, mint egy pszichológus. A tanítványai személyiségét akarta megismerni, hogy ezáltal segítse a fejlődésüket – magyarázta a vendég, hozzátéve: amellett, hogy Kárpáti ajánlására rengeteget olvasott, nagyon sokat tanult tőle emberileg is. 1994-ben jelent meg A sivatag kupolája című antológia, amelyben Szentmártoni mellett olyan fiatal költők, novellisták mutatkoztak be, mint Balázs Eszter, Bertalan Gergely, Kulicz Gábor, Oravecz Péter és Renczes Cecília. Egy évvel később, amikor már úgy érezte, hogy eljött az idő, „beadta a derekát”, így jelent meg első önálló kötete, az Útszéles magány. Különböző folyóiratoknál dolgozott szerkesztőként az elmúlt években: a Jelenlétnél és a Magyar Naplónál, emellett 2004-től a Magyar Írószövetség Költői Szakosztályának elnökségi tagja, 2006-tól a Tokaji Írótábor kurátora, 2006 és 2009 között a Könyves Szövetség elnöke és az Új Átlók Művészeti Társaság titkára, 2010 novemberétől pedig a Magyar Írószövetséget vezeti. Több kötete jelent meg ezalatt (Madárjós, Tevan Kiadó, 1998; Itt a papíron, Széphalom Könyvműhely, 2001; Ulysses helikoptere, Stádium Kiadó, 2008 stb.), tevékenységét Gérecz Attila- és József Attila-díjjal is elismerték.

Három évvel ezelőtt szánta rá magát, hogy más területen is szerencsét próbáljon, ekkor végzett el egy egyéves szakácstanfolyamot. S bár rengeteg élménnyel és emberi kapcsolattal gazdagodott szakácsként, ismét visszatért az irodalomhoz. Közel egy évet gondolkodott, míg elvállalta a Magyar Írószövetség elnöki tisztjét, a felelősség mellett elevenen élt benne, hogy egy ilyen pozíciót csak őszhajú, tapasztalt emberek tölthetnek be. A szövetség internetes jelenlétének megerősítése mellett fontosnak tartotta az elmúlt időszakban, hogy a Bajza utca 18-ból kilépve közelebb vigye az írókat a közönséghez, hogy a hobbijukon keresztül is szélesebb körökben megismerjék ezt a szintén „vérből és küzdelemből álló” kört. Ezáltal pedig a kultúra iránt érdeklődő tehetősebb réteg, a vállalkozók és a kultúrát művelők csoportjának kapcsolatteremtése is intenzívebbé válhat, ami a mecenatúra újbóli térnyerése kapcsán is kedvező lehet az írók, költők számára.

 

 

Közeledjék-e az irodalom a politikához?

IRODALMI JELEN

Szerk, k, 08/23/2011 - 17:04

VARGA MELINDA

A Kolozsvári Magyar Napok színes irodalmi rendezvényei keretében  Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével is találkozott az irodalomkedvelő közönség a Bulgakov kávézóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében. Szentmártonit László Noémi költő faggatta irodalomszervezői tevékenységéről, ennek összeférhetőségéről az alkotói pályával. Az esten többek között az is kiderült: a meghívott már 11 évesen elkezdett írni, és később még a szakácsmesterséget is kipróbálta.

 

Közeledjék-e az irodalom a politikához?

Politika, pozíció, pénz egy irodalmi esten még akkor is kemény szavak, ha az Írószövetség elnöke a meghívott, hiszen a költő metaforákban lát, képekben fogalmaz, ezt csepegteti az olvasó gondolataiba – állapította meg László Noémi. Az est háromnegyed része azonban mégis e téma köré csoportosult. Szentmártoni a legfiatalabb elnök a Magyar Írószövetség történetében, ami kétségtelenül friss lendületet vitt a szervezet életébe. Az új elnök megpróbálta beváltani ígéreteit, ellentétben azokkal a (kultúr)politikusokkal, akik sok biztatót mondtak ugyan a Magyar Írószövetség tisztújító ülésén, ám mindezek megvalósítása még várat magára. Szentmártoni nem is álmodott arról, hogy ő fog a szervezet élén állni; amikor L. Simon László először felvetette az ötletet, kinevette. Aztán mégis úgy alakult, hogy elvállalta a tisztséget. Nagyon fiatalon, már gimnazista korában érdekelte a kulturális életben nélkülözhetetlen szervezőmunka. Színjátszó csoportot vezetett, szavalóversenyeket rendezett. Úgy érezte, hogy ez a tevékenysége összeegyeztethető az alkotói munkával. László Noémi kérdéseire válaszolva elmondta: Erős Kingával, az Írószövetség titkárával nagyon sok program megvalósítását tűzték ki célul, ennek érdekében sokszor 24 órákat dolgoztak. Egyik alapvető törekvésük az interneten való aktív jelenlét volt, megújították a honlapot, hogy az a későbbiek folyamán egy interaktív portállá nője ki magát. Nem szerettek volna zártkörű társaságnak tűnni, ki akartak lépni a falak közül, meg akarták szólítani a közösséget. Májusban Nagy László-emléktúrát szerveztek, júniusban megnyitották a székházat, majd jött a Múzeumok éjszakája, július végén pedig Kapolcson, a Művészetek Völgyében is gazdag programmal szerepeltek. Szentmártoni emellett nagyon fontosnak tartja, hogy az írókat úgy mutassa be a nagyközönségnek, mint „sárból, vérből, küzdelemből összegyúrt figurákat”, nem pedig holmi komolykodó akadémikusokként. „Bár az elnökség átvételével rengeteg kompromisszumot kellett kötnöm, sosem alkudtam meg, úgy érzem, minden ígéretnek eleget próbáltam tenni, még akkor is, amikor nagyon szorosra kellett húzni a nadrágszíjat. Kis költségvetésből ugyan, de megpróbálunk újítani és talpon maradni” – fogalmazott kissé keserű szájízzel. Úgy látja, hogy a mecenatúra beépítése az írószervezet életébe a problémák egyik kézenfekvő megoldása, de erre még nem került sor, hiszen színházigazgatókkal, múzeumigazgatókkal, kulturális szervezetek vezetőivel kell tárgyalnia. A kérdésre, hogy: „Közeledjék-e az irodalom a politikához?” Szentmártoni  határozottan válaszolta: „Ne az irodalom közeledjék a politikához, hanem a politika az irodalomhoz!” Az irodalmi élet akkor vált problematikussá, amikor profi hivatássá lett, hiszen nagy költőink egykor püspökök, hadvezérek, katonák voltak. A polgárosodással jöttek létre az első irodalmi műhelyek. Ilyen szempontból is meg kellene ezt a hivatást vizsgálnunk –vélekedett az elnök.  „Az sem lenne igazságos, ha dőlne hozzánk a pénz, hiszen Babitsék sem a költőmesterségből keresték a mindennapit” – állapította meg. A huszadik században az írónak tekintélye volt, de a rendszerváltással, amikor mindenki úgy gondolta, hogy az irodalom helyzete is pozitívan változik, politikai holdudvarok alakultak ki, az addig összetartó írók a maguk karrierjét a szakma, a hivatás elé helyezték – fogalmazott az Írószövetség elnöke. „Az író tekintélyét politikai, esztétikai, ideológia nézetektől függetlenül vissza kellene állítani a megérdemelt helyére. Fontosnak tartom, hogy amikor az írószervezetek a politikummal tárgyalnak, akkor a szakmát, a hivatást tartsák szem előtt, és ne az önös érdekeket, politikai, ideológiai elképzeléseket, meggyőződéseket. Olyan írószervezetet fenntartani, amelyet nem támogat senki, értelmetlen, akkor vissza kell vonulni a kávéházakba, ahogy Kosztolányiék tették” – szűrte le a végkövetkeztetést az irodalom intézményesített formáinak jelenlegei állapotáról Szentmártoni. „Ne felejtsük el azonban, hogy ma már nem olyan a kávéházi asztalok mögötti lét sem, hiszen Kosztolányiék korában még működött a mecenatúra, de időközben jött Magyarországon és Erdélyben is egy olyan rendszer, amely az államot tette a helyébe” – állapította meg ennek kapcsán László Noémi. „A megoldás az lenne, ha újra megtalálnánk a kultúra iránt érdeklődő nagyvállalkozókat” – reagált erre Szentmártoni. „Az irodalom alapja mindennek, az írott kultúra az, ami felemelt minket. Ha az írókat kidobjuk a kukába, akkor minden más társművészet is bajba kerül. A színházakban lehet még Shakespeare-t játszani negyven évig, mert annyira zseniális, de a kortárs darabokat ki fogja megírni? A filmgyárakat is be lehet zárni, ha nem lesz, aki forgatókönyvet írjon, a zenedarabokról, a képzőművészeti tárlatokról sem születik kritika” – hangzott el napjaink irodalmi támogatásrendszeréről. Az esten szó esett Szentmártoni János alkotói tevékenységéről, indulásáról is. Kiderült, hogy nagyon korán, már 11-12 évesen írással próbálkozgatott. 14 esztendős, amikor Kárpáti Kamil lesz a mestere, aki nemcsak az írásaira, a személyiségére is kíváncsi volt. Kárpáti nemcsak Szentmártoni, hanem több más, zsenge korú szerző pályáját is egyengette, nagy részük azonban ma már nem, vagy nem annyira intenzíven foglalkozik irodalommal. Szentmártoni viszont már fiatalon több folyóirat szerkesztője volt. Hogy tapasztalatokat szerezzen, és kizökkenjen a szerkesztői munka rutinjából, még a szakácskodást is kipróbálta. László Noémi szerint Szentmártoni egyik, 2006 júliusában írott verse megjósolja a későbbi, augusztus 20-i vihart, amely több emberáldozatot követelt, és a szeptemberi zavargásokat is. Szentmártoni viszont a véletlennek tulajdonítja az egybeeséseket. A szerző végül a Ballada hétköznapi díszletekkel című válogatott verseskötetéből olvasott fel.

 

 

Augusztus 20-án Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bulgakov Kávéházban 19 órai kezdettel: Könyvbemutató: Böszörményi Zoltán: Regál. regény. Ulpius-ház, 2011. Bemutatta: Orbán János Dénes Közönség: hozzávetőleg 40 fő.

 

November 6-án Brassóban, a Bartalis János vers- és énekmondó verseny gálaestjének keretében a Reménység Házában 19 órai kezdettel: Irodalmi est. Felolvasott: Bálint Tamás, Fekete Vince, Gáll Atilla, Lakatos Mihály, László Noémi, Márkus András, Sántha Attila. Közönség: hozzávetőleg 70 fő.

 

December 10-én, Kolozsváron, az E-MIL Évadzáró Irodalmi Fesztiválja keretében felolvastak a E-MIL és a Kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör által 2011 folyamán meghirdetett irodalmi tehetségkutató pályázat nyertesei: Próza kategória: 1. hely: Serestély Zalán, 2. hely: Adorjáni Panna, 3. hely: Jobb Boróka. Vers kategória: 1. hely: Láng Orsolya, 2. hely: Korpa Tamás, 3. hely: Székely Örs. A kiírásra 57 pályázat érkezett, köztük erdélyi és magyarországi illetőségű pályázókkal. A pályázatokat háromtagú zsűri – Gáll Attila, László Noémi és Szentmártoni János – pontszámainak összesítése alapján bíráltuk el. Közönség: hozzávetőleg 70 fő.

 

Sajtóvisszhang:

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/67183

Szabadság, 2011. december 12.

E-MIL-díjkiosztó a Bulgakovban

Kiosztotta az év irodalmi díjait az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). A kétnapos Évzáró Irodalmi Fesztivál keretében pénteken és szombaton a liga tagjainak legújabb kiadványaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, majd a szombat esti program utolsó pontjaként az E-MIL elnöke, Orbán János Dénes ismertette a díjazottak nevét. Az irodalmi fesztivál négy szervezet – az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Bretter György Irodalmi Kör, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Híradó Kiadó – rendezésében jött létre, a helyszínt természetesen a kolozsvári Bulgakov Kávéház szolgáltatta.

„A díjkiosztás előtt az E-MIL éppen soronlévő elnöke ki szokta értékelni az évet. Sajnos ezt az évet könnyű kiértékelni (bár lélekben annál nehezebb), az eddigiekhez képest ugyanis – amikor a díjkiosztó gálán hosszú másodperceken keresztül soroltuk a támogatókat – idén csupán két intézményt tudunk megemlíteni. Ebből is lehet sejteni, hogy anyagilag legalábbis nem volt gazdag ez az irodalmi év.

No, de ínséges időket már éltünk át, és el kell fogadnunk a gazdasági világválságot, amely mindig a kultúrán csapódik le. A lényeg az, hogy írni kell továbbra is”, mondta bevezetőjében Orbán János Dénes, a liga elnöke.

A tavalyi díjkiosztón a Bretter György Irodalmi Körnek adományozták a Méhes György Debüt-díjat, ugyanis nem volt debütáns Erdélyben, magyarázta az elnök. Ezért a kör vezetősége és holdudvara úgy döntött, hogy a díj összegéből tehetségkutató pályázatot hirdet, az erre beérkezett pályaművek szerzői közül díjaztak szombaton vers- és próza kategóriában három-három nyertest. A kiírás 25 éven aluliaknak szólt, összesen 58 pályázat érkezett be. Az elbíráló bizottság tagjai: Szentmártoni János József Attila-díjas költő, a Magyar Írószövetség elnöke, László Noémi József Attila-díjas költő, az E-MIL irodavezetője, és Gál Attila költő, az Erdélyi Híradó és az Előretolt Helyőrség szerkesztője.

A díjazottak névsora:

Próza: I. díj: Serestély Zalán; II. díj: Adorjáni Panna; III.díj: Jobb Boróka.

Vers: I. díj: Láng Orsolya; II. díj: Korpa Tamás; III. díj: Székely Örs.

Az idei Méhes György Debüt-díjat Potozky Lászlónak ítélték oda, Áradás című prózakötetéért.

A Méhes György Nagydíjat Lövétei Lázár László kapta, Zöld című kötetéért.

Az irodalmi fesztiválon bemutatott kötetekre holnapi lapszámunkban visszatérünk

 

http://www.irodalmijelen.hu/node/12086

Kiosztották az idei E-MÍL-díjakat – „Ne várja meg, míg meghalnak, olvasson élő klasszikusokat”

Évzáró irodalmi fesztiválra és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának díjkiosztó gálaestjére került sor a hétvégén a kolozsvári Bulgakov Kávézó irodalmi szalonjában. Az idei Méhes György-nagydíjat Lövétei Lázár László, a debütdíjat Potozky László vihette haza.

„Ne várja meg, míg meghalunk, olvasson élő klasszikusokat”

Az idei irodalmi év anyagi szempontból nem volt gazdag, hiszen a gazdasági válság mindig a kultúrát sújtja leginkább – mondta a díjkiosztó gálaesten Orbán János Dénes. Ennek ellenére az E-MÍL idén is színvonalas kiadványokkal, rendhagyó irodalmi rendezvényekkel örvendeztette meg a közönséget. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Bretter György Irodalmi Kör, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Híradó Kiadó közösen szervezett kétnapos, színes rendezvénysorozata is számos irodalomkedvelőt vonzott be a kolozsvári kávéházba.

Az E-MÍL elnöke szerint ennél nehezebb időket is éltünk már meg, s reméli, hogy az elkövetkezendőkben jó irányba változnak az anyagi feltételek. Bár idén csak a Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap sorolható fel a támogatók között, az irodalmi művek minőségén nem érződik a szegényesebb büdzsé. „Írni kell, mert egyetlen híres íróról sem tudunk, akit eddig nem fedeztek fel” – biztatta a literátorokat Orbán János.

A kijelentést mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy a Bretter György Irodalmi Kör és az E-MÍL által meghirdetett tehetségkutató pályázatra ötvennyolc mű érkezett be. A vers és próza kategóriában elismerésben részesült hat alkotó már-már a kötettel rendelkező szerzőkkel is felveheti a versenyt.

A huszonöt év alatti, könyvvel még nem rendelkező szerzőknek kiírt pályázat munkáit Szentmártoni János, László Noémi és Gál Attila bírálták el. A felolvasott versek és novellák színvonalát alapul véve a zsűrinek nem volt könnyű dolga.

Tavaly egyetlen elsőkötetes szerző sem jelentkezett, a debütdíjat nem volt kinek odaítélni, ezért úgy döntöttek, hogy a fiatal, tehetséges alkotók felkutatására fordítják az elismeréssel járó összeget. Ezt a díjalapot egészítette ki a Nemzeti Kulturális Alap támogatása.

A vers kategória első díjazottja Láng Orsolya volt, akinek neve már nem ismeretlen az irodalom világában. Több verse is megjelent a Helikon hasábjain, és a Bretter Körön is fellépett már alkotásaival.

A második díjat Korpa Tamás, magyarországi szerző kapta, aki a díjátadón felolvasott egyik versével Cs. Gyimesi Éva emléke előtt tisztelgett.

A harmadik helyért járó elismerést Székely Örsnek ítélték oda, aki ugyancsak megcsillogtatta már tudását az irodalmi rendezvényeken, és publikációival is találkozhattunk különböző irodalmi lapokban.

A prózai mezőny nagyon erős volt. Az első díjat Serestély Zalán kapta, a másodikat Adorjáni Panna, a harmadikat pedig Jobb Boróka. Ahogy Orbán János Dénes is megjegyezte a felolvasott novellák kapcsán: az idősebb kollégáknak fel kell kötniük a nadrágot.

Az idei debütdíjat Potozky László prózaíró kapta Áradás című novelláskötetéért, akit – nem mellékes megjegyezni – ősszel az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány is elismerésben részesített. A fiatal prózaíró igencsak termékeny alkotó. Két éve foglalkozik komolyabban irodalommal, de lassan már egy második kötetre való anyaga is összegyűlt.

Az est fénypontja a Méhes György-nagydíj átadása volt, amelyet Lövétei Lázár László vihetett haza eddigi munkásságáért és a nemrég megjelent, az irodalmi fesztiválon is bemutatott Zöld című verskötetéért. A könyv igazi kuriózum: az eklogák műfaját éleszti föl, amellyel manapság kevés költő foglalkozik. Lövétei aktuális társadalmi, politikai problémákat is boncolgat a kötetben. „A költő görbe tükör is akar lenni a versek által” – fogalmazott a szerző.

Az irodalmi évzáró fesztiválon a díjazottak könyvei mellett Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Mózes Attila, Király László legújabb köteteivel megismerkedhetett a közönség, valamint Siklódy Ferenc képzőművészeti tárlatába is betekintést nyerhetett.

Az előző évek gyakorlatával ellentétben az Irodalmi Jelen-díjakat nem az E-MÍL gálán adták át, erre jövő tavasszal kerül majd sor.

„Ne várja meg, míg meghalunk, olvasson élő klasszikusokat” – bíztatta zárszóként OJD a jelenlévőket. A gála utáni oldott hangulatban idén sem maradt el a „duhajkodás”, nótázgatás.

 

Varga Melinda

 

 

 

Beszámoló az Erdélyi Magyar Írók Ligájának X. Árkosi Írótáboráról

(2011. szeptember 15–18., Árkos, Kovászna megye, Románia)

 

Az idén 10. alkalommal megrendezett E-MIL Írótábor témája a tehetséggondozás volt. A szeptember 15-én, csütörtökön kezdődő háromnapos tábort Orbán János Dénes, az E-MIL elnöke, Nagy Zsolt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviselője, valamint Lakatos Mihály, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója nyitotta meg.

 

Szeptember 16-án, pénteken délelőtt három előadás hangzott el.

 

Kollár Árpád és Csapody Kinga a Fiatal Írók Szövetsége képviseletében beszélt a szervezet keretében folyó tehetséggondozásról, a múltbeli tapasztalatokról, diákok számára szervezett irodalmi vetélkedőkről és táborokról illetve a jövőre vonatkozó konkrét elképzelésekről.

Rózsássy Barbara és Erős Kinga előadása a Magyar Írószövetség tapasztalatait és terveit foglalta össze. Mindketten hangsúlyozták, hogy a Szövetség a tehetséggondozást nem csupán feladatának, hanem kötelességének tekintik, ugyanis ez szorosan összefonódik az irodalom életben tartásával. Rózsássy Barbara a tehetséggondozás folyamatával kapcsolatos saját tapasztalatairól beszélt, arról, hogy a Kárpáti Kamil vezette Stádium irodalmi körnek, műhelynek jelentős szerepe volt irodalmi tehetségek felfedezésében, formálásában, illetve különböző irodalmi kapcsolatok kiépítésében – és konkrét példákkal élve általános jelenségekre világított rá. Rózsássy szerint kevés a jó olvasó, viszont sok az írójelölt, ami dilettantizmushoz vezet, ezért a különböző irodalmi műhelyeknek, köröknek, szavalóversenyeknek egyik legfőbb lehetősége és célja az olvasóvá nevelés kellene, hogy legyen.

Erős Kinga néhány pontban felvázolta, mit tesz Írószövetség a tehetséggondozás ügyében.

Kiemelte a rendhagyó irodalomóra célját: egyrészt a személyes kapcsolat kialakítása a meghívott írókkal, költőkkel, másrészt, hogy az órákat követően egyes írással próbálkozó diákok felbátorodnak, megmutatják műveiket. Az ily módon jelentkező tehetséges fiatalokat kell az Írószövetségnek segítenie, valamelyik irodalmi csoporthoz, körhöz lehet irányítania. Különböző lapoknál hozzásegítheti őket a publikálás lehetőségéhez, ezáltal a diákok zömének felkelti az irodalom iránti érdeklődését és esetleg jó olvasókká neveli őket.

Az elsőkötetesek támogatása igen fontos feladat, az Írószövetségnek fel kell karolnia és ösztönöznie kell a pályakezdő fiatalokat, akár az anyagi feltételek megteremtésével, akár kapcsolatépítés terén.

Az Arany János Alapítvány a Kortárs Kiadóval közösen adja ki a Kritikai Füzetek sorozatot, mely a fiatal, elsőkötetes irodalomkritikusokat hivatott támogatni. A fiatal irodalomkritikus generáció támogatása kulcskérdés, tekintve, hogy ez iránt az irodalmi minőség biztosítása szempontjából rendkívüli jelentőségű terület iránt egyre csökken a fiatalok körében tapasztalható érdeklődés.

Az íróiskola fő célja, az íróképzés, csupán utópia, az iskola mégis jó fóruma az olvasóvá nevelésnek, illetve évi 1-2 emberről az íróiskola elvégzése után általában kiderül, hogy tehetséges, és ily módon lehetőség nyílik rájuk felfigyelni.

Erős Kinga szerint már a középiskolában előre kidolgozott programmal kellene kezdeni a tehetséggondozást. Balogh Endre, a JAK elnöke, az éves rendszerességgel megrendezett JAK-tábor és konkrétan az annak keretében folyó műfordítói műhely ismertetésével indította előadását. Kiemelte a JAK-füzeteket, melyek megjelenését felolvasások sora szokta követni, s melyek célja a pályakezdő fiatalok minél szélesebb körben való megismertetése. A rendhagyó irodalomórákat is fontosnak tartja, továbbá a többi írószervezettel, elsősorban az E-MIL-lel való kapcsolat intenzívebbé tételét. Előadása végén röviden ismertette a Márai-programot.

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, tehetséggondozás témában, ahol az átalakult irodalmi szemlélet, megváltozott igények és ízlések jegyében, a fiatal tehetségek felkarolását és az olvasókká való nevelést illetően, a különböző írószövetségek képviselői megpróbálták a lehetséges járható útvonalakat kijelölni.

A péntek délelőtti előadásokat ebéd után két felolvasás követte: 16. órától a FISZ színeiben Borbáth Péter, Kollár Árpád és Szabó Tibor Benjámin, majd 18. órától a JAK képviselői: Balogh Endre, Cserna–Szabó András, valamint Szálinger Balázs olvasott fel.

 

Szeptember 18-án, szombaton délelőtt két előadásra került sor.

 

Elsőként Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese részletesen ismertette a kolozsvári Bretter-kör történetét. A kezdetekben Gaál Gábor irodalmi körként működő műhelyt 1983-ban tiltották be, majd 1991-ben újraalakul, és 1993-ban nevezik el Bretter Györgyről. A Gaál Gábor kör eleinte az egyetemisták és munkások önképző köre volt, itt léptek fel az 1., 2., 3. Forrás-nemzedék tagjai. A Bretter-kör mottója: „Itt és mást”. A kör a mai napig jó ugródeszkaként szolgál a fiatal tehetségek számára, akiknek itt alkalmuk nyílik bemutatkozni, szövegeiket felolvasni, majd a vita kapcsán a szakmabeliek tanácsait meghallgatni. Számos erdélyi fiatal tehetség a Bretter-körön mutatkozott be első ízben szélesebb közönség előtt, és sokukból immár többkötetes, ismert és elismert író-költő vált.

Lakatos Mihály a Határon Túli Ösztöndíjprogramról számolt be, melyet a minisztérium 2004-ben 4 kategóriában hozott létre: vers és próza, dráma, kritika és gyermekirodalom. Eddig, 2004–2010. között, összesen 61 millió forintot osztottak ki. 2010-től bevezették a Franyó Zoltán műfordítói ösztöndíjat is, úgyhogy most már összesen öt kategóriában lehet ösztöndíjat pályázni, és nagy előnye, hogy a jelentkezőknek nem magyar állampolgárságú szerzőkkel, hanem határon túli fiatal magyar alkotókkal kell versenyre kelniük.

A szombat esti felolvasást a Magyar Írószövetség tagjai indították: Rózsássy Barbara, Szentmártoni János és Végh Attila, majd őket követték 18. órától a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör fiatal tehetségei: Bálint Tamás, Márkus András, Potozky László, Varga László Edgár és Vass Ákos. A fiatalok felolvasása sikeres volt, konkrét felkérések, meghívások is elhangzottak a fiatal írók-költők irányában. Ennek alapján is elmondható, hogy a X. E-MIL táborban részt vevő magyar írószervezetek képviselői nem csupán elméletben tartják fontosnak a tehetséggondozást, hanem valóban minden eszközzel segíteni próbálják a fiatal egykötetes szerzőket vagy az egyelőre első kötetük kiadása előtt álló tehetséges fiatalokat.