BESZÁMOLÓ AZ ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK LIGÁJÁNAK  IRODALMI RENDEZVÉNYEIRŐL

(2011. május 12.–2013. Április 04.)

 

 

 

 

 

Január 22-én, Marosvásárhelyen 18 órától a Museum Caféban a Magyar Kultúra Napja keretében: Élni vagy megélni? Irodalom és egzisztencia. Kerekasztal-beszélgetés. Beszélgetőtársak: Bálint Tamás, Nagy Attila, Láng Orsolya. A beszélgetést moderálja: László Noémi. Közönség: 35 fő.

 

Sajtóvisszhang:

http://vasarhely.ro/kozter/kulturmaraton-hangulat-varban

Amint azt már mindenki tudja, január 22–23-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából nagyszabású rendezvénysorozatra kerül sor a Museum Café helyiségeiben, a marosvásárhelyi vár kellős közepén. Történik mindez az Erdély FM és a Látó szépirodalmi folyóirat hathatós közreműködésével. Magyar filmek, irodalom, zene egy helyen. Az első órák eseményeiről tudósítunk, képekben.

Ez a vár közepén sötétlő komor épület nem börtön és nem is kaszárnya már: ez a Maros Megyei Múzeum főhadiszállása. Ebben működik a Museum Café és ez ad otthont a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett filmmaratonnak és beszélgetéssorozatnak.

Rögtön balra egy sejtelmes lépcső vezet a hajdani sorozókaszárnya emeletére, a novemberben felavatott nagytermet mostanában nem az itt felállított reneszánsz kandalló miatt látogatják, hanem a filmvetítések miatt: itt zajlik a 2013-as Magyar Kultúra Napjának marosvásárhelyi csúcstalálmánya, a huszonnégy órás Filmmaraton is.

A hattól hatig tartó maraton pontban hat órakor kezdődött el, hiszen Bródy, a program vezénylő mestere nem ismer tréfát, rend a lelke mindennek. Először egy igazi klasszikus, Xantus János Eszkimó asszony fázik című 1983-es alkotása pereg.

A kávézó pultja mögött nagy a sürgés-forgás, elvégre előreláthatóan nemcsak igével fog élni az a halom ember, aki részt vesz a rendezvényen.

Az egyébként kiállítótérként is működő kávézó falain meglepetéssorozat: színházi plakátok a hetvenes évektől napjainkig.

A beszélgetéssorozat a Maros-parti irodalom nagyágyúival kezdődik. Láng Zsolt beszélget Kovács András Ferenccel, illetve Kovács András Ferenc Láng Zsolttal arról, hogy miért jó a divat, milyen az, ha mindenki ugyanazt írja. Szó esett kötött versformákról, haikuról, szonettről, a lírai magasságokba emelkedő prózáról.

Láng Zsolt szerint a következő időszakban az irodalmi krimi fog divatozni.

KAF úgy gondolja, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb divatdiktátora Ady Endre volt, egyébként pedig Karinthy lírájának reneszánszára számíthatunk.

A XVII. századi ablakok alatt a XXI. századi közönség feszülten figyel az előrejelzésekre.

Második beszélgetés. László Noémi Láng Orsolyával, Bálint Tamással és Nagy Attilával értekezik irodalom és egzisztencia összefüggéseiről, a szabadúszásról, illetve arról, hogy ki az igazi költő: aki jól csinálja, aki hajlandó éhenhalni a hivatásáért, vagy talán az, aki kijelenti magáról hogy igazi költő?

Láng Orsi (balra) személyében a képzőművészet találkozik az irodalommal. Egyszerűen azért, mert vannak dolgok, amelyek szavakat kívánnak, és vannak, melyek vonalakat, formákat, színeket.

 

Február 7-én, Kolozsváron, 20 órától, a Bulgakov kávéház fedett teraszán bemutatták Lakatos Róbert és Bálint Arthur új, önreflexív és önironikus hangvételű, a horror és a thriller műfajával dacoló, slasher kisjátékfilmjét, a Személyi Figyelő, az Erdélyi Magyar Filmszövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának közös szervezésében. Az vetítést követő beszélgetésben részt vett Nagy Koppány Zsolt, akinek novellája alapján a bemutatott film forgatókönyve készült. Moderátor: Karácsonyi Zsolt és Szántai János. Közönség: 100 fő.

 

Sajtóvisszhang:

http://www.filmtett.ro/cikk/3271/bemutattak-lakatos-robert-es-balint-arthur-kisjatekfilmjet

Valami egészen szokatlan dolog történt 2013. február 7-én este fél 10 körül a kolozsvári Bulgakov kávéház füstben fuldokló csukott teraszán: megszületett az erdélyi magyar közönségfilm. Harmincegy perc alatt, mindjobban erőre kapva, az öt tévéképernyőt önfeledten bámuló közönség szeme láttára lábra állt, kissé megrázta magát és lőn. Kérném itt bejátszani Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra nevű szimfonikus költeményét.

Ha egy történet vászonra kérezik, kár küzdeni ellene, kamerát kell szerezni és hadd forogjon. Valahogy így alakult Nagy Koppány Zsolt Személyi figyelő című elbeszélése és Lakatos Róbert rendező kapcsolata is. A Nagyapám tudott repülni című novelláskötet nyitódarabja pompásan továbbgondolt abszurd parabolája a kommunista (de végsősoron bármely totalitárius) rendszer megfigyelői apparátusának. Szenvtelen, már-már unalmas hangnemű narrációval, mintegy fölényes modorban írja naplóbejegyzésszerű jelentését az átlátszó ügynök, aki képes a megfigyelt lakásában élve, közvetlen közelről megfigyelni, amikor azon kapja magát, hogy ő is megfigyelés alatt áll. Mesterien végzi megfigyelői dolgát, a megfigyelteket rendszerint a megfigyelés végeztével kinyírja, mindeközben saját megfigyelőjét is szemmel tartja. A megfigyelve megfigyelő megfigyelő tehát megfigyeléseit megfigyelői megfigyeléssel figyeli meg, kifogni rajta képtelenség. Megunhatatlan nyelvi játék, már-már paranoid.

Mindezt filmnyelvre fordítani – a szöveg harsány vizualitása dacára – első pillantásra borzasztó nehéz feladatnak tűnhet, de a Lakatos Róbert és Bálint Arthur szerzőpáros bravúrosan eltalálta. A legkülönfélébb, erdélyi filmes viszonylatban mondhatni egyedülálló kameramozgások által és csavaros elbeszélői technika segítségével mesélik a történetet, így a többszörösen szubjektív nézőpontok egymásra építésével fergeteges látványvilágot teremtenek. Teszik ezt nem pusztán (a szűkebb haza filmiparban) újításnak számító módszereikkel, de a novella linearitását is kissé megbontva, ráadásként a különféle populáris műfajok szerencsés ötvözésével. Hideglelős thriller, furfangos nyomozás, igényes paródia, némi fantasztikum és intermedialitás keveredik a bizarr, alapjait tekintve a voyeurizmus minden értelmezését kimerítő alkotásban.

A rövid időre felbukkanó, rendszerint erőszakos halált haló névtelen karakterek sokasága, a változatos gyilkosságok, a temérdek belső tér, megannyi külső helyszín és az egykedvű, mindazonáltal parádés narráció rögvest elbűvöli a nézőt. Csupán a végén derül ki, hogy Lakatos Róbert mily parányi stábbal forgatott. A szerepeket amatőr és hivatásos színészekkel játszatta el. A főhőst alakító Boros Lóránd némi tapasztalattal rendelkezik ugyan, de nem színművész, amint a mellékszereplő Kovács Ferenc sem az, játékuk mégis meggyőző, amely egyben az alapos színészvezetési munkát is dícséri. Sztárja a filmnek csupán egy van, az ismét elragadó Györgyjakab Enikő, továbbá röviden, de remekül játszik Marosán Csaba is.

A vetítésen, egyáltalán nem meglepő módon, hatalmas kíváncsi közönség tolongott. Ízelítőül Nagy Koppány Zsolt olvasott fel, részben a szóbanforgó novellából, részben egy újabb írásából részletet, majd Lakatos Róbert mondott pár szót a film születésének körülményeiről. Az elolvasás percében, azon nyomban döntött arról, hogy ezt a novellát filmre viszi, rövid időn belül ötleteit egyeztette Bálint Arthurral, a forgatókönyvet pedig az íróval hármasban alakítgatták. A tárgyakba bújó, állandóan és testközelben létező megfigyelő filmes jelenlétét többféle kamerával, segédoperatőrrel, rögtönzött, de jól bevált kellékekkel oldották meg – derült ki a levetített werkfilmből. Ugyanitt a közösen, örömmel és jól végzett munka vidám perceiből is kaptunk némi ízelítőt.

A vetítést követő nyilvános társalgás folyamán nem kis meglepetésre egy óvatlan pillanatban elhangzott a „tarantinói trash” álműfaji besorolás Szántai János író, kritikus részéről. Mindhiába keresek jobb meghatározást, próbálkozom más regiszterben, ennél velősebbet és lényegretörőbbet sajnos nem találok. Valóban az: feszes, cinikus, vakmerő, mutatványos, elgondolkodtató. És úttörő, az itthoni tájban kétségtelenül.

 

 

http://multikult.transindex.ro/?cikk=19559

R. T.
SZEMÉLYI FIGYELŐ
A közönségen tesztelte a véres dinnyét Lakatos Róbert

A Személyi figyelő c. film kolozsvári tesztvetítésén bebizonyosodott: ha kell, tényleg vécékagylóként bámuljuk a ránk ülő áldozat fenekét.

Nem túl gyakran van felénk példa tesztvetítésekre, nem is bővelkedünk az erdélyi magyar játékfilmekben, hogy erre gyakrabban kerülhetne sor, ezért Lakatos Róbert és Bálint Athur Személyi figyelő című kisjátékfilmjének kolozsvári tesztvetítése kényelmesen ritkaságszámba megy. Talán éppen emiatt is, a közönség szempontjából biztosan letesztelődött: jócskán összezsúfolódtak az emberek a Bulgakov teraszán, s a nézőket a film kezdetéig pusztán egy akkorácska gesztussal is boldoggá lehetett tenni, mint egy ablak megnyitása. Viszont a tesztvetítés egyik lényege, éspedig hogy javaslatok érkezzenek, amelyek alapján a film végleges formája még alakuljon, szinte teljesen kimaradt: ide mindenki nézni jött, és nem feltétlen beszélni. Még az sem számított, ha ki kellett tekernie a nyakát, hogy a terasz állandó képernyőin lásson is valamit.

Hangulatteremtőnek Nagy Koppány Zsolt, a film alapját szolgáltató novella szerzője egy lazábban kapcsolódó, hivatali novellát olvasott fel, amelyből kiderül, hogy a kávé a hivatalnok legjobb barátja, és az erre rendszeresített állami alkalmazott pislogás nélkül lebeg a közigazgatás homályzónájában. A film alapjául szolgáló novellának csupán azon bekezdéseit olvasta fel, amelyek ott érnek véget, ahol a film elkezdődik. A Kígyó névvel illetett megfigyelő olyannyira képes beleolvadni a környezetébe, hogy ezáltal "valóban" láthatatlanná válik, és mintegy mitológiai-spirituális dimenzióba lép át: "csak az láthat engem, aki hisz bennem".

A megfigyelő feladata, hogy a hivataltól elrendelt személyeket megfigyelje, majd ha eljött az ideje, végezzen velük. Ebből kifolyólag a film - mint azt korábbi verkfilmünkből is sejteni lehet - harminc perces időtartamához képest tobzódik a véres jelenetekben, amelyek viszont annyira groteszkek, hogy már-már annyira sem vehetőek komolyan, mint mondjuk Rodriguez gitártokból vagy kalasnyikov-műlábból leadott sortüzei. Nem kell persze ennyire eltúlzott vagy látványos erőszakra gondolni, ez inkább "helyi jellegű" marad: a dinnyeszelő kés a lékelt darabon szúrja át a koponyát, vagy a megfigyelt megfigyelőt szó szerint belefojtják a tejesüvegbe.

A Személyi figyelő nem színészcentrikus film, mondta róla Lakatos, ennek ellenére a színészi játék nem elhanyagolható: Györgyjakab Enikő, Marosán Csaba, Boros Lóránd, Kovács Ferenc mind jól hozzák a - Györgyjakab Enikőén kívül - csak rövid ideig megjelenő karaktert.

Bálint Arthur operatőr munkáját külön érdemes kiemelni: a képek szépsége, precízsége tökéletes ellentétben áll a - egy elcsípett bulgakovi magánbeszélgetésben jó betegnek nevezett - történet őrült elemeivel, viszont éppen olyan pontos, mint ahogyan a megfigyelő a munkáját végzi. A tárgyak "szemszögéből" való láttatást - amely a filmnek és a novellának is a legerősebb ötlete - szintén remekül oldják meg: ha kell, tényleg vécékagylóként bámuljuk a "ránk ülő" áldozat fenekét.

Lakatos Róbert felemlegetett néhány olyan korábbi visszajelzést, miszerint az emberek tovább is nézték volna - nem feltétlen azért, mert olyan jó, hanem mert nem értették, miről szól. Pedig a történet még a novellához képest foghíjasabban is egészen követhető, nem is szólva a hangulatról, az abszurditásról, amelyet a már-már hajtépősen monoton narráció teljesít ki. A rendező különben arra számít, hogy a beszélgetést követő napokban befussanak különféle javaslatok, ha már a helyszínen ez elmaradt.

 

http://emfsz.ro/bemutattak-lakatos-robert-es-balint-arthur-uj-kozos-filmjet-kolozsvaron/

Február 7-én került sor a Személyi figyelő, önreflexív slasher-trashfilm tesztvetítésére a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéző fedett teraszán. A helyiség szűkösnek bizonyult a szép számban megjelent érdeklődőknek, sokán állva hallgatták a meghívottakat, illetve nézték a rendhagyó módon nem vászonra kivetített, hanem tévékészülékekbe bevezetett filmet. A vetítés előtt az est házigazdája, Karácsonyi Zsolt rövid bevezetőjét hallgathattunk: a költő többek között felolvasott egy részletet Gelencsér Gábor tanulmányából, amely a januári Filmvilágban jelent meg és Lakatos Róbert rendezői munkásságát tárgyalja. Szó esett arról, hogy Lakatos miként fedezte fel Nagy Koppány Zsolt novelláját: a rendező első olvasásra filmszerűnek tartotta a prózát, és azonnal tervbe vette a közös munkát. Amint az elhangzott, a forgatás alatt Nagy Koppány Zsolttal rendszeresen tartották a kapcsolatot, folyamatos eszmecsere eredményezte a forgatókönyv változását, az író maga is besegített az egyes részek átírásába, kibővítésébe. A film társszerzője Bálint Arthur operatőr, filmrendező. Nagy felolvasott egy részletet a forrásanyagként szolgáló novellából és egy újabb írásából is, ezek után pedig a film vetítésére került sor.

A technika ördöge is felütötte a fejét, bár csak rövid időre: a megfelelő hangerő megtalálása beletelt néhány percbe, és a közönség türelmetlenül várakozott. Ám a félórás produkció kiengesztelte mind a hangsokodókat, mind az álldogállókat: az alkotópáros és a stáb ugyanis olyan parodisztikus, csavaros, humoros és nem utolsó sorban kellőképp véres filmmel szórakoztatta az ottlévőket, amely kétségtelenül meghonosította az önreflexív thriller műfaját Erdélyben. A Személyi figyelő közönségsiker volt, az egyes véres-komikus jelenteket hangos kacagás követte és díjazta. Mindehhez hozzájárult a nagy adag iróniával fűszerezett, jól megírt szövegkönyv, a szubjektív és szokatlan nézőpontokat érvényesítő kameramozgás, a filmhez szerzett zene (Szőcs Márton) sajátos hangulata, valamint a fő- és epizódszereplők (Boros Lóránd, Györgyjakab Enikő, Marosán Csaba, Popa Elena, Kovács Ferenc) bravúros alakítása.

A vetítést kötetlen beszélgetés követte, Szántai János író, kritikus moderálásával.

 

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/85585

„Személyi figyelő vagyok, bár ha csak ennyit mondok, lehet, hogy Önökben nem rajzolódik ki egészen az, amit tudatni akartam. Megpróbálom elmagyarázni. Feladatom megfigyelni az embereket, és jelentéseket írni róluk, majd ha már nincs szükség rájuk, végezni velük.” Így indul Nagy Koppány Zsolt Személyi figyelő című novellája, a Magvető Kiadónál 2007-ben megjelent Nagyapám tudott repülni című kötet első írása, amely megfigyelő és megfigyelt sajátos viszonyát járja körül. A novella alapján készült filmet, Lakatos Róbert és Bálint Arthur azonos című alkotását csütörtökön este, telt ház előtt mutatták be a Bulgakov kávézó fedett teraszán, az Erdélyi Magyar Filmszövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligája közös szervezésében. A tesztvetítéssel egybekötött találkozón Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztője beszélgetett az alkotókkal.

Elhangzott: Lakatos Róbert, miután először elolvasta a novellát, úgy érezte, képi megoldásai és filmszerűsége miatt érdemes lenne filmet készíteni belőle. A szerzővel, valamint Bálint Arthurral hozzáláttak a forgatókönyv megírásához. – Igazából abba az irányba indultunk el, hogy eleresztjük a hajunkat, alkalmat találva a szórakozásra, a kísérletezésre. Megegyeztünk, hogy az idő nem számít, és addig forgatunk, amíg végül nekünk is tetszik a film – magyarázta Bálint Arthur. A novellához hasonlóan a film is egy személyi figyelőt avat főszereplőjévé, akinek legnagyobb tehetsége, hogy láthatatlan marad „áldozatai” előtt. Jelentéseket ír az alanyok hétköznapjairól, rutinos vagy éppen legfurcsább szokásairól anélkül, hogy bármi nyomot hagyna maga után. – A film tulajdonképpen egy olyan személyt állít a középpontba, akit tárgynak néznek az emberek, ettől válik láthatatlanná – hangsúlyozta Lakatos Róbert, hozzáfűzve: ezt a fajta megközelítést, a tárgyak nézőpontjából történő bemutatást alkalmazza a legtöbb thriller és horror is. Nagy Koppány Zsolt, aki az est folyamán a novella első része mellett Feljegyzések a hivatalból című írását is felolvasta, kifejtette: véleménye szerint a novellánál jóval „túlvilágibb” lett a film, ez azonban korántsem csökkenti az alkotás értékét.

 

http://irodalmijelen.hu/node/15791

Gombostűt sem lehetett leejteni, olyan sokan voltak Lakatos Róbert és Bálint Arthur Személyi figyelő című kisjátékfilmjének kísérleti bemutatóján a Bulgakov Irodalmi Kávézó csukott teraszán. Kényelmesebb állóhelyet sem kapott az, aki nem érkezett meg legalább fél órával a kezdés előtt.   
A harmincegy perces alkotás film és szépirodalom szoros kapcsolatából született. Lakatos és Bálint ugyanis Nagy Koppány Zsolt Nagyapám tudott repülni című novelláskötetének nyitódarabjából, a Személyi figyelő című írásból inspirálódott, a film forgatókönyvén pedig az íróval közösen dolgoztak. Az esten így nemcsak az erdélyi filmes szakma két közismert alakjával találkozhattunk, hanem az irodalmár véleményét is megismerhettük.          
A beszélgetést moderáló Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon főszerkesztője elsőként Lakatost kérdezte. A válaszból kiderült, hogy a novella vászonra vitelének ötlete teljesen spontán módon született meg. Egy vonatúton ismerkedett az író kötetével, s az indító írásban, a Személyi figyelőben már első olvasásra a film lehetőségét látta, hiszen egy olyan szereplőről szól, akit tárgyaknak néznek az emberek, ettől láthatatlan. Ezt a nézőpontot alkalmazza a legtöbb thriller és horrorfilm is, így kézenfekvő volt a téma megfilmesítése. Elképzeléseit megbeszélte Bálint Arthurral, és elhatározták, hogy közösen készítik el a filmet.         
Nagy Koppány Zsolt novelláskötetének első ciklusában, különösen pedig a film címét is adó írásban a történelmi hitelesség, a rendszerváltás előtti időszak korhű ábrázolása csupán eszköz a szereplő történetének, személyiségének bemutatásához. A megfigyelt és a megfigyelő viszonyát, a kommunizmus sajátságos besúgórendszerét ironikusan kezelő írást a film egyfajta parabolaként gondolja tovább. A képi világhoz szervesen idomul a narráció, a prózai mű részleteinek szenvtelen, már-már monoton előadása.  A főhős, a megfigyelő beleépül megfigyeltjei mindennapjaiba, láthatatlanná válik, csak azok számára észrevehető, akik hisznek benne. Ahogy a novellában olvasható: „Csak az láthat engem, aki hisz bennem”.            
Feladata végeztével rendszerint megöli a megfigyeltet. De magának a megfigyelőnek is van egy megfigyelője, aki róla készít jelentéseket. Ebben a világban sajátos szabályok uralkodnak, így például, ha a kiszemelt személy egy szépasszony, nem szabad vele személyes kapcsolatba kerülni, ridegnek és távolságtartónak kell lenni. Az ügynök naplóbejegyzéseket készít napi feladatairól, a megfigyelt ezredes és annak felesége életéről, majd az asszonnyal folytatott viszonyáról.
Karácsonyi szerint a film egy szürreális világot sejtet, a novella ezzel szemben nem ábrázolja ennyire „túlvilági” módon a történetet. Az író – aki az esten Feljegyzések a hivatalból című írását is fölolvasta – elmondta: a Személyi figyelő tulajdonképpen ujjgyakorlatként készült annak bizonyítására, hogy képes ironikus, hollywoodi csavarokkal teli elbeszélést írni. A hagyományhoz való viszonyulásnak mindenképpen ironikusnak kellett lennie, ezért építette be a szürreális elemeket. Egyetértett Karácsonyi felvetésével, miszerint ezt a jelleget a film jobban kiélezi. Alapvetően nagyon tetszik neki az alkotás, de mint a forgatókönyv szerzője nehezen tud eltávolodni tőle, ezért inkább a képeket hagyja maga helyett beszélni.
A filmben csupán két hivatásos színésszel találkozunk: a női főszerepet, az ezredes feleségét alakító Györgyjakab Enikővel, és az egyik mellékszerepet formáló Marosán Csabával. A megfigyelőt Boros Lóránd játssza, akinek van némi filmszínészi tapasztalata, hiszen Lakatos korábbi munkájának, a Bahrtalónak egyik kulcsszereplője. Az ezredest játszó Kovács Ferencnek viszont nem sok köze volt eddig a színművészethez, ennek ellenére nagyon hitelesen alakítja a szerepét. Lakatos – saját szavai szerint – nem sokat gondolkodott a szereplőválogatáson. Az amatőr színészek tulajdonképpen személyiségükben felelnek meg a szerepnek, úgy is fogalmazhatunk, önmagukat adják.      
Bálint Arthur a közös munkáról elmondta: félszavakból értették egymást Lakatossal, a forgatást megkönnyítette társrendezője kiváló operatőri képessége is. „Igazából abba az irányba indultunk el, hogy eleresztjük a hajunkat, alkalmat találva a szórakozásra, a kísérletezésre. Megegyeztünk, hogy az idő nem számít, és addig forgatunk, amíg végül nekünk is tetszik a végeredmény. Egy olyan furcsa, illuzórikus világot teremtettünk, amely akár valóságos is lehetne” – mesélte.      
A film még nem végleges, a végső változatot akár a Bulgakovban megjelent közönség is segíthet kialakítani, bárki elmondhatja, illetve e-mailben továbbíthatja az észrevételeit, a rendezők fontolóra veszik azokat.  
A Személyi figyelő mellett a népes közönség a forgatatás pillanatairól készült werkfilmet is megnézte, és meggyőződhetett arról, hogy bár nagyon nehéz volt a kis létszámú stábbal dolgozni, alapvetően vidám pillanatokat éltek át.          
Szántai János író a vetítést követő kötetlen beszélgetésen hangot adott véleményének, hogy a két rendező ezzel a filmmel, de a korábbi alkotásaival is megpróbálja jó értelemben lerombolni az „Erdélyország-tündérország” idillikus képet. Szerinte egyébként ez az első erdélyi magyar trashfilm.

Február 18 – március 4. Melbourne, Canberra, Sydney. A Magyar Írószövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának küldöttsége kéthetes ausztráliai utazás keretében a fent felsorolt városok magyar közösségei számára tartott irodalmi esteket és író-olvasó találkozókat. Szentmártoni János, Rózsássy Barbara, György Attila, Király Zoltán és László Noémi  Melbourne-ben a Bocskai Központban és a Magyar Közösségi Házban, Canberrában az ausztráliai magyar nagykövetség épületében, Sydney-ben a Szent Erzsébet Öregotthonban, a Délvidéki Magyarok Szövetségének székhelyén illetve a Deák Kör által szervezett találkozón olvasott fel az érdeklődőknek és beszélgetett a minden esetben legalább ötven főt megközelítő  közönséggel.  Az eseményeken résztvevők száma összesen 350 főre tehető.

Sajtóvisszhang:

http://mno.hu/grund/sikerult-meglepni-az-ausztraliai-magyarokat-1146565

2013. március 23., szombat 18:49

Nyomtatás

Szentmártoni János szerint az óhazából érkezett íróknak sikerült meglepniük az ausztráliai magyarokat. Ausztráliában járt nemrég az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Magyar Írószövetség küldöttsége. Öt szerző látogatta meg Canberrában, Melbourne-ben és Sydney-ben az ottani magyar közösségeket, összesen hét fellépésük volt. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint az ausztráliai magyarokat meglepte, hogy ezúttal nem kérni jöttek, hanem adni akartak a magyar látogatók.

 

Ausztráliában megszokták már a magyar közösségek, hogy nem hozni, hanem vinni akarnak az idelátogató magyarok. Így viszont kisebb meglepetést okoztunk azzal, hogy mi nem kérni jöttünk, hanem adni szerettünk volna – meséli Szentmártoni János. A Magyar Írószövetség elnöke három erdélyi alkotóval – László Noémivel, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnökével, Király Zoltánnal, a szervezet ügyvezetőjével és György Attila prózaíróval, valamint Rózsássy Barbara magyarországi költővel, az írószövetség rendezvényszervezőjével utazhatott Ausztráliába, miután nyertek a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti Összetartozás Kollégiuma pályázatán.

 

A Melbourne-ben tett látogatásuk a Hungarofest nevű, évente megrendezett magyar fesztivál idejére esett. Canberrában a magyar nagykövetség vendégei voltak, Sydney-ben felléptek a Deák Kör, a Délvidéki Magyarok Szövetségének rendezvényén, de ellátogattak a Szent Erzsébet Idősek Otthonába is. Szentmártoni elmondása szerint azt tapasztalták, hogy a Magyarországtól nagyon távol eső ausztráliai szórványban élők a kultúrából a magyar nyelvet érzik a legfontosabbnak, és az irodalmat mint a nyelv hordozóját. Paradox módon éppen ezen a területen csekély a kapcsolat az anyaországgal, és könyvekkel sincsenek jól ellátva az ausztráliai magyarok. A magyar oktatásban (amely többnyire vasárnapi iskola formában működik) az irodalmi szöveggyűjtemények nem tartalmazzák már a XX. századi irodalmat sem. 

 

Az elnök elmondása szerint sok kapcsolatot kötöttek, és szívesen segítenek, akár könyvek küldésével, akár egy friss irodalmi antológia összeállításával. Terveznek rendhagyó webes irodalomórákat is, amelyeken egy-egy író beszélne a magyar irodalomról. Szentmártoni János szerint ezeknek a terveknek a nagy része inkább humánerőforrást és szervezést, mint pénzt igényel. A mostani tapasztalatok alapján azt gondolja, hogy az ausztráliai magyarok nagyon érdeklődők, és örülnek, ha keressük velük a kulturális kapcsolatot.

R. Kiss Kornélia

 

 

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=72531

Ausztráliai magyar közösségeket látogatott meg három erdélyi író

• 2013. április 04.

Az Edélyi Magyar Írók ligájának (E-MIL) három, a Magyar Írószövetségnek pedig két képviselője látogatott meg Ausztráliában élő magyar közösségeket február végén, március elején. Erdélyből László Noémi, Király Zoltán és György Attila, Magyarországról pedig az írószövetség elnöke, Szentmártoni János, valamint Rózsássy Barbara olvasott fel műveiből és beszélgetett a Canberrában, Melbourne-ben és Sydneyben élő magyarokkal.

László Noémi E-MIL-elnök lapunknak elmondta, Király Zoltánnak, a szervezet ügyvezető elnökének ötlete volt a túra, ő vett észre ugyanis még tavaly egy pályázati lehetőséget, amely a Magyarországtól távol élő magyar közösségekkel való kapcsolattartást hivatott támogatni.

A két írószervezet közösen pályázott, ám László Noémi szerint a neheze csak ezután következett, hiszen fel kellett kutatni azokat az embereket, akik segítenek a konkrét találkozók megszervezésében. Végül egy nagykövet, két református lelkész és egy magyartanárnő segített nekik ebben. A három városban két hét alatt hét fellépésük volt, Melbourne-ben a Hungarofest nevű rendezvénysorozat keretében két író-olvasó találkozót is szerveztek, illetve a helyi református közösség által működtetett magyar kulturális központban is elbeszélgettek az érdeklődőkkel. „Meglepő volt számunkra, hogy Melbourne-ben például a mienk volt az első magyar irodalmi rendezvény, legalábbis egyszerre öt élő magyar író még biztosan nem lépett fel a városban” – mesélte az E-MIL elnöke.

A találkozókon egyébként a beszélgetés volt a legfontosabb, Sydneyben például egy öregotthonban is felléptek. Az is meglepte az írókat, költőket, hogy csaknem minden találkozón legalább 40–50 ember jelent meg, amely még egy erdélyi vagy magyarországi rendezvényen is népes közönségnek számít, ha kortárs irodalomról van szó; igaz, a közönség általában idősebb emberekből állt, fiatalok kevésbé voltak kíváncsiak. Canberrában, Ausztrália fővárosában a magyar nagykövetség épületében találkoztak az ottani magyarokkal. László Noémi szerint az ausztráliai magyarok, legalábbis azok, akik elmentek a rendezvényeikre, eléggé napirenden vannak a magyarországi kulturális eseményekkel, sokan azt is mondják, hogy Ausztráliában laknak ugyan, de Magyarországon élnek.

„Virtuálisan még mindig igyekeznek otthon lenni, bár főképpen a kulturális eseményeket tudják követni az internet segítségével, a kortárs irodalmat, az új könyveket csak nehezen tudnák beszerezni. Mi vittünk magunkkal könyveket, és mind egy szálig elkeltek” – mesélte László Noémi, hozzátéve, hogy bizonyára azért is voltak népszerűek, mert mind az ötüknek közérthető a stílusuk.

„Minden eseményen elpanaszolta valaki, hogy mennyire nehéz a gyerekeket megtanítani magyarul, rábírni őket arra, hogy legalább egymás között magyarul kommunikáljanak. Az ifjabb generációk már beolvadni látszanak az angol ajkú többségbe. Sokan azt vallják, hogy az egyedüli dolog, ami az identitásukat fönntartja, eszükbe juttatja, az a néptánc” – magyarázta. Sydneyben például az is elhangzott, hogy ők az elsők, akik hoztak valamit az ausztráliai magyaroknak, és nem elvinni akartak tőlük. László Noémi szerint a legfontosabb az volt, hogy mindenhol örültek nekik, így szeretnék, ha lenne folytatása a kezdeményezésnek, noha ez „anyagi és emberi források tekintetében is költséges”, de a potenciális „célpontok” között Dél-Amerika is felmerült.

Azt is megtudtuk, hogy most eleve az ausztráliai útra pályáztak, az erdélyi írószervezet elnöke szerint a sikeres pályázatuk egyik oka, hogy hasonlóra még nem nagyon volt példa. „Most, így utólag nem is tudom, hogy lenne-e bátorságom még egyszer belevágni” – tette még hozzá László Noémi, elmesélve, hogy a több mint 20 órás repülőút után a világ másik végén a bioritmusukkal teljesen ellentétesen követték egymást a nappalok és az éjszakák, így végig az álmossággal küszködtek, Ausztráliában pedig mintegy 1800 kilométert autóztak a különböző helyszínek között.  Varga László