Ady öröksége – de melyik?

A konferencia célja szerint „néhány, 100 év után is időszerű Ady-gondolat felidézésével” kísérelte meg a napjainkban meggyengült Ady-emlékezetet felébreszteni, újragondolni „Ady és a 20. század szellemi-politikai irányzatainak viszonyát”, valamint kísérletet tett „Ady és a mai kultúra összekapcsolására”. Három szekciójában összesen hét előadás hangzott el: Veres András, Gintli Tibor és Ferencz Győző Ady és a mai értelmezések viszonyát firtatták a kultusz és a költő publicisztikája felől közelítve; Konok Péter történész Ady és a baloldal viszonyát elemezte, Arató László pedig az iskolai Ady-kép változásával foglalkozott előadásában.

Az Intézet egyik termében Ady-idézetekből nyílt kiállítás

A Földes György elnöklete alatt lefolyt délutáni szekciót követte a „Slam poetry az Illés szekerén” című program, mely mai költőket invitált a pódiumra, hogy élőszóban és versben valljanak a nagy elődhöz való viszonyukról. Mielőtt azonban Erdős Virág, Kovács András Ferenc, Nyerges Gábor Ádám és Térey János megkapta volna a mikrofont, Radnóti Sándor és Tverdota György két, látszólag ellentétes szemléletű, mégis egymást kiegészítő előadással közelített Ady Nyugat-képéhez, illetve magyarságához.

Nyugat felé

Radnóti egy, az 1908-as Pesti Naplóban Lellei néven megjelent Ady-publicisztikát olvasott fel, a Nagy Dezső őrködik címűt, melyben a szerző maró gúnnyal kezdi ki az országot ért nyugati támadásokkal szemben állhatatos „őrködést” hirdető országgyűlési képviselőt. A költő e vitriolos kommentárjával illusztrálta Radnóti a száz évvel ezelőtti kor ideológiai hasadásainak hasonlóságát a maival.

Radnóti Sándor a mai párhuzamokra mutatott rá

Ady nyugatossága már egész korai publicisztikájában felbukkan, a Menjünk vissza Ázsiába! című írástól a Komp-ország visszatérő szimbólumán át az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című esszéig, vagy ahogy Móriczot „Nyugat csapatának keleti zászlajaként” üdvözölte a költő. Radnóti Sándor áttekintette nemcsak a Nyugat–Kelet, de az Észak–Dél dichotómia történetét is, mely már a 18. század összes kulturális vitájában jelen volt, és meghatározó Ady költészeti és prózai munkáiban is.

Fontos azonban kiemelni – tette hozzá az esztéta-irodalomtörténész –, hogy Ady nem volt kritikátlan a Nyugattal szemben, vagyis nem egy peremország provincialitása köszön vissza nála valamiféle vak áhítatban. Erre épp a költő párizsi tudósításai szolgálnak jó például, melyekben számos fenntartást fogalmaz meg – nota bene: mégsem teszi kétségessé, hogy az országnak nincs más útja, mint a Nyugathoz való csatlakozás. („Egy ország, ahol a huszadik Században megtűrik az oligarkiát, veszedelme a kulturországoknak” – Ady: Jóslások Magyarországról.)

Radnóti a kiállított idézetek között

De mit is jelentett Ady számára a Kelet? – tette fel a kérdést Radnóti Sándor, majd Az eltévedt lovas soraival mutatta be részletesebben a „téli mesék rémeit”, amelyekre a költő olyan szenvedélyesen figyelmeztette Kelet felé kacsingató honfitársait. „Ti már nem lehettek Koppányok s Gyulák, s ti Koppányok s Gyulák vagytok mégis” – idézte Radnóti az Ismeretlen Korvin-kódex… egy sorát, melyet kulcsmondatként értékelt a mai politika Kelet-nosztalgiája szempontjából.

Csakhogy akkor, száz évvel ezelőtt – hangsúlyozta Radnóti – Az eltévedt lovasban egy létező, széles rétegek számára evidens kulturális tradíció, tudás, műveltség köszönt vissza a „téli mesék rémeiben”, ami mára teljesen elpusztult. Száz év alatt eltűnt az a hagyomány, amelyet Ady eleven ellenségként látott, az ódzkodás még közvetlen tapasztalatból származott. A Nyugattal szembeni alternatív, „keleti” tradíció mára demagóg szavakká és gyakorlattá (többek közt: Szentkorona úsztatása), történelmi frázispufogtatássá redukálódott, a hagyomány kultúrtörténetével még maguk a szónokok sincsenek tisztában, csupán aktuálpolitikai tőkét kovácsolnak belőle. „Ady harcai még egy létező alternatíva ellen folytak” – összegezte Radnóti gondolatait, mára azonban ez az alternatíva teljességgel kiüresedett.

Kelet felől

„Egy emberöltőn folyt a dáridó / S ékes meséje Toldi hűségének, / Soha egy riasztó, becsületes, / Egy szabaditó vagy keserü ének” – idézte előadása bevezetéseképp Tverdota György a Kétféle velszi bárdok sorait, s a Toldi alapkonfliktusából bontotta ki Ady magyarságképének fő jellemzőit. Ahogyan Miklós jogos jussaként követelte a pénzt, paripát, fegyvert, és a családi birtokon belül joggal ütődik meg a „hé, paraszt!” hamis látszatra épülő megszólításon, akképp ugyanezzel a birtokon belüli öntudattal élte életét Ady Endre is. Őt is bizonyos elcsattanó pofonok miatti düh fűtötte, hogy elégtételt vegyen azokon, akik elvitatták az ország ügyeibe való beleszólási jogot – állította fel a párhuzamot Arany hősével Tverdota György.

Tverdota György Toldi Miklósával rokonította az Ady-attitűdöt

Ady egy kisemmizett, kiskorúként kezelt közösség panaszát fogalmazta meg pregnánsan, s a pervesztes pozíciójából versei egy-egy perújrafelvétel követeléseként szólalnak meg. E coriolanusi dühvel folytatott perlekedésében közösségi- és önmeghatározásának fontos mozzanata nevének származtatása Ond vezértől, a „fajából kinőtt magyar”, a „Dózsa György unokája” szavakban pedig a nemességhez tartozás és a hősválasztás paradox szembenállása érhető tetten.

A birtokon belüli testvérek antagonizmusa folyton visszatérő motívum Adynál („Dögöljenek meg éhen-szomjan, / De az igaz: az én vagyok, / De a magyar: az én vagyok.”). Ezzel rokon a társadalmi ellentét: „Ne is értsenek grófi senkik!”; „Hagyjatok meg úrnak, magyarnak”. Amikor a „Sem utódja, sem boldog őse, / sem rokona, sem ismerőse” sorokat egy familiárisan ezer éve a magyarságban gyökerező költő kiáltja – hangsúlyozta Tverdota –, azok súlya sokszorosát nyomja bárki más megszólalásának a közösségi tudat mérlegén.

Egy Ady-publicisztika részlete a Nagyváradi Naplóból

A sérült magyarságtudatból való kiút és a megújuló nemzettudat kettős alapját Adynál a vonzó idegenség, valamint a „korosztályharcos” magatartás jelentette. Ez utóbbin Tverdota György Adynak a fiatal generáció felé fordulását érti. „Megkarmolom az agg rozmárok arcát” – írja a költő, aki azonban inkább „az idősebb testvér leereszkedő fölényével, didaktikussá torzuló hangjával” szólította meg az új nemzedéket – mutatott rá az előadó. Nem véletlen, hogy az új szeleket hozó magyar avantgárd lesajnálóan „az utolsó nemzeti költőként” emlegette Adyt, aki már nem tudta fölvenni a nemzetköziséget és a szabadverset zászlajára tűző irányzat ritmusát.

A saját társadalmi rétegével meghasonlott költő végül is a jogkiterjesztés követelésében látta a Toldi György-félékkel szembeni frusztráció kibeszélésének módját: a soknemzetiségű Monarchiában a birodalom népeinek egymásra találását, az idegenekkel való békés együttélés lehetőségét sürgette. Ugyanígy gondolkodott társadalmi szinten is: megkövetelte az ország irányításába való beleszólás jogát azoknak, akiket addig kirekesztettek abból. Adynak, aki hitt az eredetközösség narratívájában, e jogkiterjesztés jelentette a korszerűséget. Eszményeinek érvényességét a világháború és az azt követő évtizedek brutalitása mindenestül elsöpörte. A költő örökbe kapott nemzettudata, s annak megújítási kísérletei azt példázzák nekünk, mai utódoknak, hogy Ady sem szolgálhat kész recepttel a kérdésre: mi a magyar most? – zárta szavait Tverdota György.

A vitrinben régi kiadások sorakoztak

Minden és mindennek az ellenkezője is

A két előadást követő vitához elsőként Agárdi Péter irodalomtörténész szólt hozzá, akinek legfontosabb észrevétele az volt: Ady nyugatosságával kapcsolatban nem hagyható szó nélkül a költő Erdély-képe, hiszen az Ismeretlen Korvin-kódex… második része Erdélyről szól, mégpedig arról: Erdély látott bele először Európába. A pluralizmussal, a vallásszabadsággal, a nyugatos gondolkodással Erdély magyarosabb minta Ady számára, mint az anyaország; a nyugatosság és „erdélyesség” közös élménye nála egy szóban foglalható össze, s ez a kulturáltság.

„Nagyon nem értek egyet Radnóti Sándorral” – fogalmazta meg Veres András irodalomszociológus és tankönyvszerző határozott véleményét: Ady keményen kritizálta a Nyugatot. A „Szent Kelet vesztett boldogságáról” verselő költő két irányból próbálta bekeríteni a feudális Magyarországot, s ennek nagyon fontos eleme volt az elképzelt őshaza, a „Jöttem a Gangesz partjairól”, vagy a „Jöttment senkik! Én vagyok, aki az őshazából jöttem!” sorai. Ady „keletességének” fontossága mellett Veres még kitért a sokféle kánon és az értékelés szerepére is, melyeknek már az iskolában rá kell ébresztenie a diákokat, milyen fontos, hogy személyes viszonyt alakítsanak ki az alkotókkal, és ne készen kapott sémák szerint tiszteljék őket.

Veres Andár és Tverdota György sem mindenben értettek egyet

Földes György és Radnóti Sándor között rövid polémia zajlott le: Földes félig tréfásan megfogalmazta, hogy igyekszik a „jobbközepet” képviselni, de mint személyes véleményt sem titkolta: kemény állításnak tartja Radnótitól, hogy a nemzeti érzelmű oldal nem képvisel értéket, alternatívát. Radnóti azzal pontosította Földes szavait, hogy Illyés nyomán igen fontos különbséget tennünk patriotizmus és nacionalizmus között. Ady patriotizmusa épp a Tverdota megfogalmazta attitűdben testesült meg: azzal fordult a monarchiabeli nemzetiségekhez, hogy legyenek magyarok, mert magyarnak lenni jó. A modern nacionalizmus ezzel szemben már kirekeszt. Veres véleményére reflektálva az Erdély-kép átalakulását Radnóti hasonlóan látja, mint a Kelet-tradícióét: ki tudja ma, Ady után száz évvel, miért volt példaadó a 17. századi Erdély? Babits nem véletlenül nevezte Adyt a magyar biblionnak – összegezett az esztéta – , költészetében és publicisztikájában benne van minden, és mindennek az ellenkezője is.

De a diskurzus végén minden rendben volt

 Rappelő Vazulok

Az előadásokat követő kortárs irodalmi pódium vezetője, Tarján Tamás előrebocsátotta: a „Slam poetry az Illés szekerén” címhez nem teljesen hűen zajlik majd a beszélgetéssel tarkított felolvasás, mert nem slammelni fognak a fellépők (bár Kovács András Ferenc végül azért megörvendeztette a közönséget egy kis „Ady-rappel”) – a cím inkább utalás arra, hogy Ady szelleme és költészete, ha nem is aktualizálható közvetlenül, minden bizonnyal máig hat. 

Fölöttük Ady szellemképe

Sőt, van akit meg is verseltek már Ady-utódként: Varró Dani Boci-boci-paródiasorozata „Térey János-os változatából” idézve: „Térj fölötte végre napirendre / Hogy én vagyok az igazi Ady Endre / A Zaj-herceg, a rappelő Vazul / Minden csaj az én rímeimre lazul”. Miután Tarján felolvasta, Térey csak mosolygott az invokáción, s válaszképp elmondta, az ilyet természetesen csak humorral lehet fogadni. Hogy debreceni születésű költőtőként előbbre sorolja-e a költészetében az Ady-hatást, Térey megvallotta: nagyon szereti a szülőhelyét, amely le sem tagadhatná, hogy ma is cívis-város – még mindig könyvlapokba csomagolják a szalonnát. A város Ady-örökségéhez való viszonyulására csak annyit mondott a költő, hogy az utóbbi években két ingatlant bontottak le, ahol Ady egykor lakott, az egyik helyén pláza épült.

Kovács András Ferenc partiumi születésűként le sem tagadhatná az Ady-hatást, hiszen az érmindszenti Adyval „földijei” egymásnak; „soha nem is tudtam, nem is akartam elhatárolódni” tőle – fogalmazta meg KAF, akinek egész ciklusnyi Adyt idéző verse van. A műsor későbbi részében meg is hallgathattuk a költő Csucsai fénykép: Ady-zsoltár című költeményét, melynek ajánlását – Juhász Ferencnek küldöm – rendszerint lehagyják, pedig fontos – tette hozzá KAF.

Kovács András Ferencnek bőven volt miből válogatnia az Adyt megidéző felolvasáshoz

De a mellette ülő Téreyhez is szólt egy költemény: A Szent András hava – „Negyven után csak napról napra, mintha / Ősszel, Csucsán nagybeteg adybandi, / Dúlt várkertben. (Csak meg ne tudja Csinszka, / Hová dugdostuk, loppal majd ihatni, /A maradék bort…) Már negyven után ! Botorkálunk bokortól bokorig, / Mint adybandi, várkertben, Csucsán” – szól a költői párbeszéd, melyre Térey természetesen válaszolt is – tudtuk meg KAF-tól. Ám a debreceni költőtárs nem ezt a válaszát olvasta fel, hanem egyéb Ady-parafrázisait, például Hátrébb az agarakkal vagy a Platánok júliusban címűt.

Erdős Virág, mint elmondta, régebben „óvatos idegenkedéssel” szemlélte Adyt, az iskolában nem talált utakat ehhez a nagyon férfias költészethez, ahogy sok más diáklány sem. Tarján Tamás a Magyar gyerek gyógyítja című verse felolvasására kérte meg Erdős Virágot, akit meglepett a választás, de a vers elhangoztával igazat adhattunk Tarjánnak: a költemény nagyon is illeszkedik az Ady-örökséget megidéző modern művek sorába.

Erdős Virágtól távol áll az "adys" vehemencia, felolvasásaival mégis mindig sikert arat

Nyerges Gábor Ádám az Erdőséhez nagyon hasonló iskolai Ady-élményről számolt be: szerinte sajnos kevés ellenszenvesebb portrét festettek meg a közoktatásban, mint Adyét, a zord, macsó, dühös fickóét. Aki mégis eljutott már fiatalon a költőhöz, az egyfajta „dafke”-attitűddel, kamaszos lázadással tette. A fiatal költőtől meghallgathattuk az Összebújik az ágakon, majd a műsor végén az Álltam egy hídon című versét, melyekben szintén jól kitapintható az Ady-örökség.

Nyerges Gábor Ádám megértette Erdős egykori távolságtartását a nagy elődtől

KAF-ot megkérdezte a műsorvezető: vannak-e emlékei a ’77-es érmindszenti Ady-centenáriumról? A költő elmondta, hogy Kányádi beszédére még emlékszik is, illetve akkor kapta ajándékba Latinovits Ady-lemezét. Tarján Tamás játékképpen felvetett egy érdekes gondolatot: a kivetített Ady-portré alatt ülve a jelenlévők vajon mely kortársat invitálnák még meg, akinek a költészete Adyhoz kapcsolható? „Kemény István” – vágta rá Térey János, majd indoklásképp mosolyogva hozzátette: „Ő nagyon szeretett volna Ady lenni”. Kemény csakugyan közösségi vezéregyéniség – erősítette meg Tarján, s erről KAF-nak jutott eszébe egy név: Farkas Árpád. Rá az a fajta tudatos szerep-felvállalás jellemző, amelynek Nagy László volt a megtestesítője – tette hozzá Kovács András Ferenc.

A hangulat remek volt, Tarján Tamás jó labdákat dobott fel a költőknek

Erdély felé kanyarodva, Tarján felvetette Markó Béla nevét, akinek morális vehemenciája sokban rokon Adyéval – természetesen a gondolati játék szintjén maradva, hangsúlyozta az irodalomtörténész. Erdős Virág Szálinger Balázst és Orbán János Dénest említette, akiknél hasonlóan problémamentes a költőszereppel való azonosulás. Nem említettünk nőket –figyelmeztette Tarján a költőket és a játékba bekapcsolódó közönséget, mire valaki Kiss Judit Ágnes nevét kiáltotta a pódium felé. A műsorvezető végezetül Tandori Dezső nevét mondta ki: a 75. születésnapját ünneplő költőnél markánsan jelen van az Ady-örökség – elég, ha arra gondolunk, milyen keményen „telekáromkodja” a születésnapjára megjelenő új kötetét.

"Remek agaraim, titeket hazahívlak" – Térey János

Nem nélkülözi a kemény szókimondást Erdős Virág Édes hazám című műve sem, melyet szintén meghallgathattunk a költő előadásában, és hogy ne maradjunk slam nélkül, KAF autentikus rapper-stílusban és mozdulatokkal előadta Limerickjét, mely Ady Endre nevére „happy endre” csengeti ki a rímet. Komolyabb lezárásként Kovács András Ferenc Új walesi bárdok című versét olvasta fel, melyeket a költő ajánl „Azoknak a poéta-társaimnak, / akiknek az élet s a magyar élet / több s kevesebb is a poézisnál”.

Szöveg és fotók: Laik Eszter