Az alföldi-amerikai Pál utcai fiú

Csepregi János novellái és versei után Az amerikai fiú című regénnyel jelentkezett, amely egy elképzelt Alföldön játszódik a nyolcvanas években. A leghevesebb reakciókról, a történet alapanyagáról, fiataloknak szóló tanácsairól és egy 2030-as Wikipédia-szócikkről kérdeztük.

Jelent meg novellás- és versesköteted (Mindennapi legendák. FISZ, 2005.; Ímé, a test... FISZ-Napkút, 2008.) Most miért a regény mellett döntöttél? Van még több kéziratban? Egyik ismerősömnek tíz is, képzeld.

Az első kérdésre nincs válaszom. Természetesen hülyeség lenne azt állítani, hogy valami titokzatos erő kényszerített arra, hogy ezt és ilyen formában, mert nem. Egyszerűen elkezdett dolgozni bennem egy kép egy fiúról, aki bicskával megműti azt a gyulladt sebet, ami egy pók csípése nyomán marad a testén, majd a rosszul sikerült beavatkozás eredményeként vérmérgezést kap. Ez nem fikció, ez egy valós történet. Ami egyszerre riasztó és mégis van benne valami különleges. Aztán valahogy rakodni kezdtek egymásra a rétegek.

Egyébként tényleg csodálatos és félelmetes az a gyermeki hit (fanatizmus?), ami egyetlen másodperc alatt írja felül a józan ész állította korlátokat, hogy olyan cselekedetekre vegyen rá bennünket, amelyeknek a végeredménye általában nagyon-nagyon más, mint az, amit az ember szeretne. Így ugrasz ki egy esernyővel a tizedikről vagy mented meg a busz elé lépő kisiskolást. Fogsz egy pengét, úgy döntesz, megműtöd magad, hiszen miért is ne sikerülhetne? Ennek a jelenségnek az abszurditása kezdett foglalkoztatni, a végeredmény pedig ez a kötet lett.

Regények kéziratban? Több prózakötet ötlete megvan, akad olyan, amihez már anyagom is van, de most egy készülő mesekönyv élvez elsőbbséget, amit hamar be kell fejeznem, különben rá fognak lépni a sarkamra.

Csepregi János (Forrás: Facebook)

Melyik volt a legnehezebb rész? Szándékosan esik szét a sztori? Nekem egy idő után olyan, mint mikor a Csodálatos Labirintusban Sarah betöri a bálterem üvegét. Inkább mintha a hangulatot akartad volna megfogni. Jól érzem?

A szöveg eleje könnyed, sztorizgatós, vicces, időnként blőd, de aztán a nem várt eseményekből adódóan nagyon megváltoznak a hangsúlyok, a tétek. Az volt az igazán nehéz, hogy úgy zúzzam szét a névtelen elbeszélő világát, hogy az egyszerre legyen erős váltás vagy inkább törés, ugyanakkor még maradjon valamiféle kontinuitás, ha egyáltalán lehetséges ez. Ehhez az egyes szám első személy, az adott korszak atmoszférája és a kamaszokra jellemző pszichés életkori sajátságok azért sok segítséget nyújtottak. Feri leléptetése váratlan pofon, amit több olvasó nehezményezett is. Milyen dolog valakit bevezetni egy világba, ami kellemes, barátságos és biztonságos, majd egyetlen perc alatt elvenni mindent? Szóval voltak, akik ezt konkrétan a szerző gonoszságának tudták be. (Azonban az, hogy valaki ennyire fontossá válhat a befogadó számára, mégiscsak jó jel.) De a lényeg számomra nem Feri, hanem pontosan az ő hiánya. A történetnek tehát szét kell esnie. Az egész fókuszában ez áll. A legfőbb tekintélyszemély és a legnagyobb hős elvesztése, az addig stabilnak gondolt világ totális pusztulása. A vákuum, amit meg kell töltened, de nincs mivel. Ebben a koncepcióban lelki vívódások, víziók, félelmek, belső monológok és érzelmek vannak ott, ahol akár pörgős cselekmény is lehetne. Számomra a belső világ újjáteremtése, az új identitás megtalálásának kérdései voltak az igazán izgalmasak. Egy gyermek lelke is lehet horrorisztikus hely.

Van valami közöd az Alföldhöz? Én kisújszállási vagyok, és ugyan az életrajzod alapján azt gyanítom, hogy nincs, de mintha mégis lenne. Szóval, hogy van ez?

Többször publikáltam benne. Oké, ez egy béna vicc volt, elismerem. Bocs. Én Pécsett születtem, majd Simontornyán nőttem fel. Dunántúli vagyok, aki bucsut mond meg póstát. Soha nem éltem az Alföldön, de sok barátom van, aki alföldi, az ő gyermekkori élményeik mindig nagyon izgalmasak voltak és sokban eltértek az enyémektől. Persze mindez nemcsak a regionális különbségekből fakad, én úgy voltam vidéki srác, hogy még egy árva hörcsögöm se volt soha. Az pedig, hogy a kappan kiherélt kakas, bármennyire ciki a műveletlenségem, csak nyár végén esett le. De az például, hogy Kunmadarasnak, ami egy kicsi falu, katonai repülőtere és lakótelepe volt (van), hogy a Berettyóban játszó gyerekek időnként döglött disznóval találkoztak vagy a beszámoló, hogy Berczi Viktor barátom hogyan élte meg a Szolnokon lévő orosz laktanya lőporraktárának felrobbanását, miközben lázasan feküdt otthon, mind-mind olyan dolgok, amik egy általam elképzelt, fiktív Alföldhöz kötődnek. Valamiért úgy tűnt, úgy tűnik, hogy az a világ messzebb volt a bécsi videóktól és Budapesttől, mint a mi Tolnánk. A könyv szempontjából persze a többszörösen perifériális lét miatt mindenképp szerettem volna a hősömet, hőseimet egy Kunmadaras mellé álmodott, kitalált faluba költöztetni.

Mi volt a leghevesebb reakció a könyvre?

Egy idősebb hölgy például levélben követelte a folytatást, mert azt nem lehet, hogy csak ennyi és nincs tovább. Ezen meglepődtem és nagyon örültem neki. Egy folyóiratban pedig azt írták, hogy korunk Pál utcai fiúkja, ami persze nagyon hízelgő, de. Sőt: DE.

Aztán felhívták a figyelmemet egy blogposztra, aminek csak az első sorát idézném, ami így szól: „Hát ez meg mi a tököm volt, kiscsávó?” Szóval eléggé nagyok a különbségek értékelés szempontjából.

De akár pozitív, akár negatív kritikát kapok, egyikkel se igazán tudok mit kezdeni, ha nincsenek észérvek, nincs felépítve a dolog. Ezekből tanulni nem igazán lehet, az egész abszolút megfoghatatlan marad.

Volt, aki magára vett bármit belőle?

Mire gondolsz? Vannak töredékek, amelyek konkrét utalások konkrét dolgokra, eseményekre. Mészáros Marci barátom volt például, aki megfogta gyerekként annak a bicskának a nyelét. És Kovács Zsolti próbált falevelekből építeni radart, összességében zavaróan kevés sikerrel.

De ha az a kérdés, hogy volt-e, aki ezen felül magára ismert volna, akkor két válaszom van:

1. Nem, hiszen bár a földimogyoró mellett valós események töredékeit is tartalmazza a textus, összességében természetesen kitalációról van szó.

2. Sokan ismerhetnek magukra, vehetnek magukra dolgokat, hiszen a kamaszkori lázadás vagy éppenséggel a rockerséghez vezető furcsa utak nem feltétlenül állnak távol sokunk életétől.

Miért az Ulpius lett a kiadód? Ajánlod őket?

Visszakérdeznék: miért ne? Az én előző köteteim kis szépirodalmi kiadóknál jelentek meg, ami szakmai szempontból természetesen tök jó, de amennyiben az se riasztó lehetőség, ha olyan olvasókhoz is eljut vagy eljuthat a kötetem, akik nincsenek benne az irodalmi életben, akik egyébként nem is hallanának rólam, akkor az Ulpius jó hely lehet. Nekem ez jó lehetőség arra, hogy esetleg a nevemmel többen találkozzanak, mint korábban. És én azért nem vagyok az a szerző, aki válogathat a nagy kiadók csábító ajánlatai között.

Hogy lesz-e komoly reklám? Nem tudom. Ez a kiadó dolga, amit persze nem viselek könnyen. De elfogadom. Ez nem egy botránykönyv, amit sok-sok ezer példányban elvinnének már az első hétvégén. Ebből a szempontból nem biztos, hogy én annyira jó befektetés volnék, hogy milliókért vegyenek Az amerikai fiúnak felületeket. Másfelől meg ezért nem hullatok könnyeket. Bár egy a Magyar miniszterelnökök szeretője voltam című alkotásból valószínűleg hamar kifizetném a banki hitelemet, egyelőre úgy tűnik, hogy marad a törlesztés.

Ha tanácsot kellene adnod egy fiatal írónak, (ahogy gondolom szoktál is), mi az első öt dolog, ami eszedbe jut?

1. Olvasson sok jó szöveget.

2. Soha ne gondolja, hogy amit leírt, tökéletes, hogy úgy jó, ahogy van és kész. Kevés, ha a barátoknak és a rokonoknak tetszik az, amit csinál. Érdemes kicsit nyitottabban állni a dolgokhoz.

3. Ne legyen túlzottan nárcisztikus, mert ha elhiszi saját magát, akkor nagy valószínűséggel ő lesz a fejlődése legnagyobb akadálya.

4. Ne felejtse el, hogy a próza seggelős műfaj, hogy kitartó munka nélkül ezt nem lehet, nem igazán érdemes.

5. Jöjjön el a FISZ prózaműhelyébe, amit Borbáth Petivel közösen vezetünk a Dynamobike-ban.

Amúgy nem biztos, hogy tanácsok ezek, mert ki a fene vagyok én, hogy tanácsokat adhassak bárkinek is?

Ha befolyással lehetnél a 2030-ban rólad szóló Wikipédia-bejegyzésre, mi lenne az a három dolog, amit mindenképp szeretnél látni majd az oldaladon?

Good news, lehetek, mert a Wikipédia ugye pont olyan. De komolyan:

1. Boldog családapa. (Bár ilyet talán nem nagyon írnak.)

2. Csepregi János egy olyan ország állampolgára, ahol a közösség, az együttműködés fontosabb az egyéni érdekeknél és előítéleteknél, ahol a párbeszéd az indulatnál és az erőből beszélésnél sokkal meghatározóbb.

3. Író és mentálhigiénés szakember.

Ha pedig fénykép is lenne, akkor alatta állhatna az:

Édesapja kilencvenedik születésnapján családja körében

Kérlek, tízes skálán értékeld a következő emberek életművét: Juhász Előd, Tóth Karcsi, Brigitte Nielsen.

A skálázás nagyon nehéz, hiszen mihez képest 1 vagy 10? Ha nem gond, inkább rövid leírást adnék róluk.

Juhász Előd: gyermekkori rémálmaim Freddy Kruegere, de komolyan.

Tóth Karcsi: szadista állat, aki az erősebbtől fél, a gyengébbeket élvezettel tiporja el. Bár nem tudom biztosan, de szerintem nem lett belőle jó esztergályos szakember.

Brigitte Nielsen: a 185 centis v(V)örös Szonja, mindenki szerelme. Sok nyugtalan álma volt a ’80-as évek közepén a kamasz fiúknak miatta. Nem is értem, hogy annak idején miért nem engem választott Sylvester Stallone helyett. Generációs trauma.

(Ráadásul most lenne szállásunk, ha eljutunk Dániába a 2014-es férfi kézilabda Eb-re januárban.)

Toroczkay András