• Kovács Újszászy Péter

    A pusztulás alternatívái

    A közös hűlés úgy szemlélteti a világ árnyékos oldalát, hogy nem veszi védelmébe az áldozatokat, és nem ítélkezik a „gonosz” felett. Serestély Zalán legújabb kötete szembesítő útra hív, és olyan szemszögből láttatja velünk az elmúlás fokozatait, amilyenből még aligha nyílt alkalmunk látni azt.

  • Kovács Újszászy Péter

    A hanyatlás esztétikája

    Lassú betegeskedés a világ sorsa. Sánta Miriám kötete arra a méreganyagra fókuszál, amit a mindenség szervezetébe fecskendeztek be. A véráramban felszívódó szérum halált okoz, Sánta pedig kiforrott részletességgel világít rá a pusztulás folyamatára.

  • Kovács Újszászy Péter

    A keresett nyelv

    „A kötet végére éppenséggel a korábban még kezdeményezői szerepkörben megjelenő apa tűnik el, és burkolózik csendbe, holott a versbeszélőben él a szándék, hogy megtanulja azt a nyelvet, amin Kali Szabolcs életében rajta kívül talán senki más nem tudott: az eltűnt, de soha el nem fogyó apakép nyelvét.” – Kovács Újszászy Péter írása Kali Ágnes debütkötetéről.

  • Simon Adri

    Kísérletek hiánypótlásra

    „Az alany kettőződése, sokszorozódása, a sokszorozódásban az önazonosság elvesztése, a súlypontok áthelyeződése nem egyszerűen megtörténik, hanem folyamatos, a cselekményszálak nincsenek elvarrva, hanem egymásba fonódnak, egymást folytatják.” – Simon Adri kritikája Kali Ágnes debütkötetéről.

  • Petőcz András

    Valami Isten

    „Minden visszafelé áramlik és távolodik, és ebben a kozmikus körforgásban legfeljebb csak kapkodjuk a fejünk, vagy még azt sem tesszük, hanem csak csendben örülünk annak, ha kialakul valamiféle nyugalom, harmónia.” – Fodor Balázs verseskötetét Petőcz András elemzi.

  • Juhász Kristóf Lázár

    Hamispolip nyaraló módra

    „Amolyan kicsinységünket föltáró könyv ez. A pop-horror panelt idéző alapcsapat (hősünk, a narkós, értelmiségi lúzer srác és jelentéktelen barátnője, a nimfomán, okkult csaj és kattant, folyamatosan telefont nyomkodó pasija, meg a gengszterautós török mint kemény fickó) egyetlen visszatérő, rituális cselekedete egy vécépapír-gurigából, papírszemétből tákolt kastély építgetése.” – Juhász Kristóf kritikája Farkas Balázs könyvéről.

  • Irodalmi Jelen

    A pulykafeldolgozótól a hárommillió olvasóig

    Pál Dániel Levente költővel, szerkesztővel beszélgettünk önmenedzselésről, szerelemről, költészetről, digitális olvasásról és Az Úr Nyolcadik Kerületéről.

  • Irodalmi Jelen

    Az alföldi-amerikai Pál utcai fiú

    Csepregi János novellái és versei után Az amerikai fiú című regénnyel jelentkezett, amely egy elképzelt Alföldön játszódik a nyolcvanas években. A leghevesebb reakciókról, a történet alapanyagáról, fiataloknak szóló tanácsairól és egy 2030-as Wikipédia-szócikkről kérdeztük.

  • Irodalmi Jelen

    A készülő épület takarófóliáján szolmizáló szél

    Korpa Tamással beszélgettünk Egy híd térfogatáról című kötete apropóján címadásról, partokról, folyókról, határon túli tapasztalatokról és barátkozásról.

  • Irodalmi Jelen

    „Isten jóval korábban hitt bennem”

    Molnár Illés Hüllők és Izzók című, első kötete megosztja a kritikusokat, de a szakma Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal jutalmazta a próbálkozást. A fiatal költőt arról kérdeztük, kinek a hamutála lenne, milyen zenét hallgat és szándékosan ír-e fojtogató verseket.

  • Irodalmi Jelen

    A közönség kacag

    Rendhagyóan szórakoztatóra sikeredett Pál Dániel Levente szerzői estje és beszélgetése Czapáry Veronikával a Godot Irodalmi Estek sorozatban. „Hát lehet engem moderálni?” – hangzott el a költői kérdés a szerző szájából a műsor csúcspontján, és az est végére elég egyértelmű lett a válasz.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    TOP 10 – 2013. június és Könyvhét

    Az Irodalmi Jelen TOP10-es könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.