„A meseirodalomban kevesebb a nagyképűsködő szerző”

Ayhan Gökhan költővel, kritikussal, gyermekkönyvíróval beszélgettünk arról, miből él egy alkotó ember, tízből hány pontra értékeli saját költészetét, és milyen tervei vannak. Toroczkay András interjúja.

Ayhan Gökhan (Fotó: KULTer.hu)

Jól vagy?

Most kb. igen.

Van munkád?

Keddtől lesz munkám, ezáltal pénzem is. Egy könyvraktárban leszek pakoló. Az Ecseri úton.

Emlékszem, kb. egy éve úgy találkoztunk a Bosnyákon, hogy épp szálltam le a szemétszállító kocsiról, amin dolgoztam, te meg épp leveleket kézbesítettél.

Igen, egy éve postás voltam. Az egyetem elvégzése óta voltam postás, feketemosogató és könyvpakoló raktárban. Meg persze rengeteg cikkírás kulturális területeken. Szóval kulturális újságíró és minden más.

Melyiket élvezted legjobban?

Az éttermi munkát. Persze nem a munka, hanem a társaság miatt. Őszinte, nyíltszívű emberek között voltam jó hangulatban. Jobban éreztem ott magam, mint az irodalommal foglalkozó emberek között. Ott tényleg senki nem volt nagyképű, nem játszotta meg magát. És volt humoruk, természetesen.          

Az éttermi dolgozóknak tényleg van humoruk, ezt aláírom. És a könyvkritikákat nem élvezted?

Én csak a véleményem mondom el könyvekről a magam egyszerű módján. Általában én választom ki, miről írok, és így mindig arról, amit szeretek.

Volt, aki megsértődött?

Inkább megköszönték emberek, megsértődni senki nem sértődött meg.

Te amúgy konfliktuskerülőnek, vagy konfliktuskeresőnek gondolod magad?

Az irodalmi életben kerülöm a konfliktust. Ha valakinek nem tetszik, amit és ahogyan írok, azzal nem szállok vitába. A másik véleménye az én írásaimról szent és sérthetetlen, még ha az negatív is, bár illik észérvekkel alátámasztania a véleményét, mert az, hogy ez szar, ez rossz, még nem esztétikai vélemény. Az életben nem kerülöm a konfliktust, épp tegnapelőtt is konfliktusba kerültem a 72-es trolin, mert egy vak kisfiút vezető hölgyet akartak megbüntetni és támadtak ellene többen. Hát, az ilyet nem szokásom annyiban hagyni.

A saját költői teljesítményedet tízes skálán hányasra értékelnéd?

Hatosra értékelném. Vannak nagyon jó, remek fiatal költők, de vannak nagyon rossz, közepes költők is. Én a kettő között vagyok kb. Remélem, egyszer sikerül a nagyon jók közé eljutnom.

Mondanál neveket? Mondjuk, ki még hatos?

Ó, másokról nem nyilatkozom. Nem bántanék meg senkit. Vagy mondok egyet. A fiatal Radnóti Miklós hatos, aztán 10-es. Neki sikerült.

Ezt értem. Szerinted jó dolog NKA-s pályázatokon pályázni?

Természetesen. A mai munkanélküliségben jó a fiatal alkotóknak, hogy van egy ilyen pályázat.

Most volt egy botrány a Kárpátia együttes kapcsán, azt hallottad?

Igen, igen. Azt gondolom erről, hogy Erdős Virág megteheti, hogy visszaadjon egy ösztöndíjat, az ő anyagi helyzete biztosan jobb. Az a kérdés, hogy akkor is megtette-e volna, ha két gyereket nevel otthon havi 80 ezer forintból. Én nem nevelek két gyereket, de én nem adtam volna vissza, mert a helyzetem nem engedi meg. Az ember a mindennapokban legyen szolidáris és együttérző az embertársaival, ne ilyen felesleges cselekedetekkel hívja fel magára a figyelmet.

És szoktál zenét hallgatni?

Persze. Tegnap is koncerten voltunk a feleségemmel a Müpában.

Gondolom, nem Kárpátia-koncert volt.

Nem, Vadim Repin hegedült, és Brahms hegedűversenyét adták elő, utána meg a Tűzmadarat. A Kárpátiát annyira nem ismerem.

Beszélgessünk egy kicsit a második verseskötetedről (János és János. Kalligram, 2013.). Milyenek voltak az elsőre a visszajelzések? Egyértelmű volt számodra, hogy lesz második kötet? Ha igen, tudatosan akartál valamerre elmozdulni?

Hát, igazából már több mint egy éve megírtam, nem szívesen beszélek róla. A verseim nem szeretem annyira, mint a meséim, de jó, legyen, beszélgessünk arról.

Nem szereted a verseidet? Akkor miért adod ki őket?

Nem nekem kell szeretni az írásaimat, hanem az olvasóknak. Azért adom ki, mert olyan emberektől hallottam vissza, hogy szeretik, akiket sokra tartok és becsülök. Meg az is közrejátszik, hogy nem bírok nem írni verset. Ez egy rossz szokásom. Az elsőre pozitívak voltak a visszajelzések, bár Nemes Z. Márió akkor azt mondta, hogy vannak benne Pollágh Péter-jegyek. Miután ezt mondta, gyorsan átolvastam a kötetet, és néhány versnél valóban felfedeztem a hatásokat. A másodiknál igyekeztem eltávolodni a hatásoktól. Az objektív, tárgyias beszédmód – amivel sok fiatalt szoktam bántani – meg-megvan benne, de mit csináljak, a versek így íródtak. Szóval a másodikat tudatosan írtam.

A versesköteteden kívül elküldtél nekem egy mesekönyvet és egy gyerekverses kötetet is.

Igen, elméletileg most októberben jelent meg verseskötet a Kalligramnál. Három kötet meg még a levegőben lóg, ezek mesekönyvek. Most várom a kiadó visszajelzését.

Várj, három mesekötet lóg levegőben? És ezen kívül még van a gyerekversköteted? Plusz jön ki a soron következő verseskötedet? Jól értem?

Most jön a második verseskötetem, igen, ezen kívül írtam egy gyerekverskötetet és egy mesekönyvet, ezeket elküldtem egy gyerekkönyvkiadónak, és most várom a visszajelzést. Ezen kívül dolgozom most (elméletileg nem sokára kész van) egy mesekönyvön és két gyerekversköteten. Bocsánat, már én is belezavarodtam. Kettő kész van, hármon dolgozom.

Hogy-hogy nekiálltál mesekönyveket írni?

Kiábrándultam a felnőttirodalomból. A meseirodalomban szimpatikusabb emberek vannak, kevesebb a nagyképűsködő szerző. Csukás István, Kiss Ottó, Nyulász Péter, Böszörményi Gyula, Máté Angi, Dóka Péter, szóval örömmel tartoznék ilyen emberek közé. És a gyermekeket is jobban szeretem, mint a felnőtteket, szívesen írok nekik, hátha sikerül valami jót. Meg ez egy brutális kor, tele kihívásokkal, ezért nagy szükség van a mesére, mint egy mentőmellényre.

Tesztelted már a meséket élő emberen?

Még csak meseíróknak mutogattam, a visszajelzések eddig jók. Aztán lehet, gyerekeknél nem működnek. Majd kiderül ez is, s akkor megpróbálok felnőni a gyerekekhez.

Toroczkay András