Határtalan napló

A Lengyel Intézet új igazgatóhelyettese, Jarosław Bajaczyk köszöntötte az egybegyűlteket, mielőtt átadta a szót az est vendégének, Gömöri Györgynek, valamint beszélgetőtársának, Pályi Andrásnak. Az igazgatóhelyettes kiemelte, hogy A határ átlépése című könyv új oldaláról mutatja be az olvasóknak Woroszylskit, akivel – tette hozzá Pályi András – eddig csak folyóiratokban és antológiákban találkozhatott a magyar olvasó, és most először ismerkedhet meg önálló kötetben a költő és író munkásságával. Gömöri György paradox módon Angliában kezdte magyar nyelvre ültetni a lengyel költészetet – mutatta be Pályi a hatalmas életművű költő-műfordítót –, az összekötő kapocs az újvidéki Fórum és Új Symposion volt, ahol lengyel fordításai megjelentek.

Jarosław Bajaczyk

Az első lengyel antológia egyébként 1977-ben látott napvilágot, Az ismeretlen fa címmel, melyben „igyekeztem az egész 20. századi lengyel költészetet bemutatni” – mondta Gömöri György. Az egykori válogatás címe szimbolikusnak tűnt az esten, hiszen az Intézet kiállítótermében épp a könyvbemutató napján nyílt meg „A fa” című tárlat. A Zakopanéhoz tartozó Kuźnice egykori udvarházának parkjában állt egy védett kőris, amely télen elszáradt, ezért ki kellett vágni. Tizenkét lengyel képzőművész-dizájner készített műtárgyakat, installációkat a nagy múltú, halott fa darabjaiból. Ezeket tekinthettük meg a tárlaton. (Fotók a képgalériában.)

De a beszélgetés pódiumasztalán is felbukkantak értékes emlékek, például Woroszylski naplójának 1984-es, szamizdatos kiadása. Az Irodalmi Jelen gondozásában most megjelent kötetnek a versek mellett ez a napló is része, s mint prózai mű fontos lenyomata annak, hogy Woroszylski egész pályájának kulcsa a magyarországi tartózkodás – fogalmazta meg Pályi András. Majd Gömöri György összegezte az életút izgalmas fordulatait, elmondva, miként került hazánkba a költő-újságíró.

A magyarországi ’56-os eseményeket valójában a szovjet hadsereg varsói benyomulása provokálta ki, miután a szovjeteket Władysław Gomułka 3-4 nap alatt megállította. A lengyelek minél előbb újságírókat akartak küldeni Magyarországra, de csak keveseknek volt útlevele. Wiktor Woroszylski jugoszláv útlevéllel került ide tudósítóként, kilenc lengyel kollégájával.  A magyarországi forradalom közepébe csöppenve kezdte írni naplóját. „Döbbenetes a szöveg időtállósága és hitelessége” – jellemezte Pályi András a művet. Wiktor Woroszylski a naplóhoz később minden kerek évfordulón hozzáírt, kiegészítette, tehát egyfajta önéletrajzként is olvasható. Személyében azonban nem csak egy tehetséges riporter, de jelentős költő is jelen volt hazánkban – 1956 egyik szép lírai mementója többek között A város című vers, melyet Gömöri György felolvasott.

Gömöri György

Varsóba hazatérve Woroszylski szenvedélyesen kiállt a magyar írók mellett, hiszen november 11-én már látszott, hogy sorsuk sok más értelmiségiével együtt megpecsételődött. A november végi varsói írókongresszuson állva tapsolták meg a lengyel költőt eltökélt kiállásáért – mesélte Gömöri György. Egy küldöttség a központi lengyel vezetőség legliberálisabb tagjánál próbálta kieszközölni, hogy a magyar írók menedékjogot kaphassanak, de az sajnálkozva tárta szét a kezét, miszerint „már késő”.

Gömöri György személyes történeteket is megosztott barátságukról – ilyen megindító pillanat volt, amikor 1957-ben Londonban találkozott a két alkotó. Woroszylski a Nowa Kultura frissen kinevezett főszerkesztőjeként tartózkodott a brit fővárosban, és amikor megkérdezték, szeretne-e lengyel menekültekkel beszélni, ő azt válaszolta, inkább egy magyar emigránssal találkozna – Gömöri Györggyel. A sors csúf fintora, hogy mire hazaért, leváltották a főszerkesztői posztról, és eltávolították a laptól.

Gömöri volt a „közvetítője” Woroszylski és Déry Tibor budapesti találkozásának, amikor a magyar író a Nikiből adott egy kéziratpéldányt a lengyel költőnek. Ő továbbította Camilla Mondral fordítónak, aki kicsempészte a kéziratot Párizsba, és az ottani lengyel kiadó megjelentette Mondral fordításában, de a fordító nevét titkolva. Pályi András azzal egészítette ki a történetet: Woroszylskinek két nagyon jó magyar barátja volt, akik a költő Magyarországhoz való viszonyulását is meghatározták: Gömöri György és Kerényi Grácia. A határ átlépése című kötetben Kerényi Gráciának három versfordítása olvasható.

Pályi András

Wiktor Woroszylski 1966-ig maradt párttag – folytatta az élettörténetet magyar fordítója –, ám amikor Leszek Kolakowskit, a legnevesebb lengyel filozófust megfosztották katedrájától és emigrációba kényszerítették, tizenkét lengyel író visszaadta a párttagkönyvét. Ez a merész lépés példa nélküli volt a térségben. Később Woroszylski elindította a Zapis című lapot, mely fontos előkészítője volt a Szolidaritás-mozgalomnak. Amikor a független szakszervezetet támogató értelmiséget üldözni kezdték, Woroszylski sem kerülte el a sorsát, internálótáborba került. Itt született versciklusából az 1982. október tizennyolcadika című verset fel is olvasta Gömöri György. A sorokban mesterien érvényesül Woroszylski fájdalmasan fanyar iróniája, szatirikus látásmódja.

Hogy a magyar szál milyen meghatározó volt egész életében, annak érzékeltetésére a Magyarul című verset olvasta fel a fordító, majd meghallgathattuk az Utoljára című költeményt is. Ezt már nagybetegen írta a költő, akivel az utolsó interjút Gömöri György készítette 1996-ban az Európai Utas című folyóirat számára. „Annyi dolog közül amit nem ismerünk / a legérzékenyebben érint / hogy soha / de sohasem tudjuk vajon most nincs-e / utoljára” – búcsúzik Woroszylski verse kezdő strófájában.

Zárásképp krakkói hangulatot idézett meg Gömöri György, A száműzetés kertje című, néhány évvel ezelőtti kötetének Krakkó az év végén című költeményével. A Lengyel Intézet a beszélgetés végén borral és pogácsával kedveskedett vendégeinek.

Szöveg és fotók: Laik Eszter