Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szimbóluma is lehetne – török, európai és magyar zászló egymás mellett. Az idei díszvendég Törökország, amelynek a standján már az első napon pódiumbeszélgetést rendeztek Ibrahim Müteferrika képzőművész kiállításának megnyitásával egybekötve.

A négynapos könyves eseményt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitotta meg, aki a könyvek elpusztíthatatlanságáról beszélt. Hiába az e-korszak, a képes információáradás, a könyv sosem fog kimenni a divatból, amíg csak áll a civilizáció. Ezek a könyves ünnepek arra kínálnak lehetőséget, hogy a nemzetek a szebbik arcukat mutassák meg – fogalmazott a politikus –, és félretéve a konfliktusokat, a fenyegetéseket a szépről, az esztétikumról kezdjenek párbeszédet. "Találjuk meg ezt a szépséget és a gondolatiságot a könyvekben, és a kapcsolatot a többi nemzettel" – kívánta a közönségnek a miniszter.

A Könyvfesztivál megnyitásával egyazon napra eső Könyv és Szerzői Jog, valamint a Szellemi Tulajdon világnapja alkalmából dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke mondott beszédet. Ő sem kerülte meg a digitalizáció korszakának ellentmondásait – e témában egyébként félnapos konferenciát is rendeznek a fesztivál második napján E-buktatók címmel –, és pontos adatokkal is szolgált a könyvpiac zsugorodását illetően. Ugyanakkor "a tartalom szökőárként önt el bennünket" – fogalmazott Bendzsel, és ebben az áradatban kell megharcolni a könyvek és sajtótermékek helyéért.

Az elnök a régmúlt krónikásainak szavait idézte, akik Bethlen Gábor fejedelem könyvtárát dicsérték, s magát a fejedelmet is, aki szekerén hordta magával bibliotékája kedves köteteit. Akkor egy szekér kellett ehhez, ma elfér a kezünkben egy e-book olvasó formájában – emlékeztetett Bendzsel Miklós. Nem véletlenül állnak az idei Fesztivál vitatémáinak központjában a letöltések, a kalózkodások és a szerzői jogoknak a kérdései. "Farkasnak lenni a szellemtelenséggel szemben" – idézte búcsúzóul Kerényi Károly szavait az elnök.

A török kulturális és turisztikai miniszter helyettese, Abdurrahman Arici a régi és mélyen gyökerező magyar–török kapcsolatokról, "szívünk közelségéről" beszélt. A miniszterhelyettes megemlékezett a Thökölynek, Rákóczinak, Kossuthnak menekült éveik alatt otthont adó török városokról, és nem feledkezett meg a magyar gesztusokról sem, melyekkel az ország mind a mai napig ápolja a török kulturális hagyományokat, műemlékeket. Fordítva is így van ez, gondoljunk csak a közelmúltban megnyílt törökországi Bartók-emlékmúzeumra. Abdurrahman Arici kitért irodalmunk közös gyökereire, és a műfordítás fontosságára, mely a nemzetek közötti legfontosabb kapocs, és kaput nyit a népek közötti párbeszédhez. Egy ilyen díszes és szép kapu nyílik meg ma is a Könyvfesztiválon – mutatott rá beszéde végén a miniszterhelyettes.

A Classical Turkish Music Ensemble zenekar autentikus török muzsikával bűvölte el a hallgatóságot. Az élményt vetített képek tették teljessé, melyek Törökország legkülönfélébb tájait mutatták be.

A török dalok hajlításait, "rezegtetéseit" speciális technikával állítják elő az énekesek – hogy miként lehetséges ilyen hangokat előcsalni, most sem tudtuk megfejteni.

A színpad átrendezése után érkezett Sofi Oksanen, a fesztivál díszvendége, akivel Winkler Nóra beszélgetett a Budapest Nagydíj átadása előtt. A finn–észt írónő óriási nemzetközi sikereket tudhat maga mögött, melyeket javarészt Tisztogatás című regényének köszönhet. Noha ez harmadik volt művei sorában, Magyarországon ezt olvashatták tőle elsőként az olvasók. Frissen megjelent regénye, a Mikor eltűntek a galambok Észtország második világháború alatti megszállásáról, az ellenállásról és egy tragikus házasságról szól.

Winkler Nóra kérdésére az írónő elmondta: őt már első regénye, a Sztálin tehenei fordítása is meglepte, szinte felfoghatatlan volt számára a külföldi ismertség. Oksanen felelevenítette múltjából, amikor először olvasta leírva a "deportálás" és az "elnyomás" szavakat – ezek helyett Észtországban csak eufemizmusokat lehetett használni a szovjet megszállás alatt. Az író mesélt anyaggyűjtési technikájáról, hogyan jutott hozzá a posztszovjet korszakban antikváriumba szállított újsághalmokhoz, hogyan tanulmányozta a fegyverek működését személyesen is, hogy a megdöbbentően hiteles háborús jeleneteket pontosan írhassa meg.

A regényírás számára annak az eszköze, hogy egy-egy hőse alakján át segítse belehelyezkedni olvasóit az adott történelmi helyzetbe, hiszen ez az azonosulás csak ilyen személyes kapcsolódáson keresztül lehetséges. Sok helyen megfordul, ahol még azt sem tudják, hol keressék Észtországot a térképen – ezért fontos, hogy az olvasók közel kerüljenek egy-egy karakterhez. Az írónő mesélt családi örökségéről is, nagybátyjáról, aki szintén írt, de megfenyegették a Sztálin-rezsimben, ezért maradt a tájleírásoknál;  észt nagyapjáról, akitől erős igazságérzetét örökölte. Terveiről szólva Sofi elmondta, a bibliai Judot alakját szeretné egy regényben feldolgozni, pihenni pedig sohasem pihen, ahogy elkészült egy művel, már nekilát a következőnek.

Mielőtt az író átvette volna a díjat, Tóth Krisztina méltatta Nagy, össznemzeti családállítás című beszédében. "A jó irodalom kérdez, nem válaszol" – fogalmazott Tóth Krisztina Oksanen regényei kapcsán, melyek nem megnyugtatják, inkább felkavarják olvasóikat, húsbavágó kérdésekre irányítva a figyelmet. A magyar költő- és írónő a Sztálin tehenei étkezési zavarokkal küzdő főhősnőjét emelte ki, aki emblematikus megtestesítője a mélyben gyökerező hazugság kínjának. E főhősben olyan mélyen beágyazva lakik a hazugság, hogy azt nem okádhatja ki. Sofi Oksanen hősei idegenként kóválygó áldozatok – olyanok mint mi, hiszen mindannyian idegenek vagyunk saját közegünkben. Tóth Krisztina beszéde befejező részében egy ironikus csavarral fogalmazta meg, mennyire "nem ismerősek" Magyarországon a Sofi Oksanen regényeiben felvonultatott társadalmi problémák.

Tarlós István, aki egy kis késéssel érkezett az ünnepségre, mivel a fővárosi dugó foglyul ejtette, összefoglalta Sofi Oksanen munkásságának jelentőségét, és örömét fejezte ki, hogy egy ilyen jelentős nemzetközi sikereket elért írónak adhatja át a Budapest Nagydíjat.

A főpolgármester Mika Waltari finn írót idézte Oksanen regényei kapcsán: "Az igazság olyan, mint a gyermek kezében az éles kés". Sofi Oksanen úgy használja az igazság kését, mint nagytudású orvos a szikét: bár fáj és hasogat, ahogy dolgozik vele, de megkönnyebbülést, vigaszt és gyógyulást hoz. 

Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke átnyújtotta az írónőnek a Budapest Nagydíj klasszikus asztali óráját.

A Nagydíj átvétele után: Tarlós István, Sofi Oksanen, Zentai Péter László, az MKKE igazgatója és Kocsis András Sándor.

Sofi Oksanen – aki a Könyvfesztiválon még az Európai Írótalálkozó pódiumbeszélgetésén is részt vesz majd, és kétszer is dedikál – búcsúzóul megköszönte minden illetékesnek, a jelenlévőknek és olvasóinak az elismerést, majd ezzel a mondattal búcsúzott: "Only free words can fly". Kocsis András Sándor az est lezárásaképp posztumusz ajánlotta fel a díjat a néhány napja elhunyt Gabriel García Marquez emlékének. 

Szöveg és fotók: Laik Eszter