Író nők, kritikus férfiak
Bálint Tamás, Korpa Tamás és Sirokai Mátyás kivételével minden díjazott jelen volt a beszélgetésen. Lengyel Imre Zsolt Péczely Dóra kérdésére bevallotta, hogy nem készült kritikusnak. Vidéki fiúként sok időt töltött a könyvtárban, sokféle regényt olvasott. Már egyetemistaként került a kezébe Kukorelly Endre híres-hírhedt 1000 és 3 nő című műve, és írt róla egy kritikát, mivel idegesítette, hogy egyik elemzés sem írta le azt, amit ő gondolt a műről. Elküldte több lapnak, pozitívan fogadták, adtak neki újabb megbízásokat is, így szép lassan megindult kritikusi pályafutása. Műút- és Bodor-díjat is kapott már szakmai elismerésül. Jelenleg disszertációján dolgozik a húszas-harmincas évek népi íróiról, az esten viszont Szécsi Noémi Gondolatolvasó című regényéről írt rövid recenzióját olvasta föl, amely a Magyar Narancsban jelent meg.
Györe Boriról nem kisebb író, mint Borbély Szilárd írt nagyon jó szakmai véleményt, a kimondás kimondhatatlanságát állítva középpontba. A fiatal írónő a múlt századfordulón élt női szerzőket, a női témák különböző aspektusait kutatja. Az ösztöndíjra készülő kisprózakötetével pályázott, amelynek munkacíme A kés recéi. Nem tagadja, hogy író apja szövegein nőtt fel, kamaszként még az ő stílusát utánozta. A szükségszerű lázadás időszaka után viszont megtalálta a saját hangját. Ezt le is tesztelhette a közönség az 59 perc című novelláján, mely arról szól, hogy egy 48 éves férfi és egy 23 éves nő hogyan éli meg a házasságkötés utáni perceket.
Majd Szabó Imola Julianna és Tóth Kinga révén a „hímzésre”. terelődött a szó. Ők ugyanis a kezdetben négy, jelenleg már csak háromtagú „csajos irodalmi formáció”, a Hímzőkör tagjai. Együtt írnak időnként, közös témákat vetnek fel, és reflektálnak arra, ami körülöttük történik, a hajléktalanoktól egészen a gyermekotthonok világáig. A fiatal művésznők az Irodalmi Jelen Verstörténés című projektjében ismerték meg egymást, a felolvasó esteken egyre többet beszélgettek, mígnem egyszer poénként elhangzott az, hogy „olyanok már, mint egy hímzőkör”, a név így rájuk ragadt.
Szabó Imola Julianna dizájnerként is dolgozik férjével együtt, emellett két kicsi gyerekét neveli. Táncelméleti szakíró diplomáját pedig elsősorban táncelőadásokról írt kritikáiban kamatoztatja sajátos, a próza és a líra határvonalán mozgó stílusával. Imola a legújabb, Varratok című verseskötetéből olvasott fel három költeményt.
Tóth Kinga, akinek tavaly jelent meg Zsúr című kötete, hangművészként is ismert, performanszait nagyra értékelik a fiatalabb kötők, írók. Elmondta, hogy ez állandó fejlesztést, gyakorlást követel tőle, három éve speciális hangképzést tanul, folyamatosan tágítja a hangkészletét. Emellett a Roham Bár programszervezője is, ahol szintén figyel arra, hogy a képzőművészet, a zene és az irodalom együtt, egyszerre legyen jelen. Ő a Holdvilág képűek című készülő prózakötetéből olvasta föl a Kecskecsöcs című novellát.
Kalapos Éva a Dac című regényével vált ismertté, melynek a második kötete is meg fog jelenni idén tavasszal. Ifjúsági regényéhez négy fiatalabb testvére „szüli” az újabb és újabb témákat, de más fiataloktól is kap ötleteket, visszajelzéseket. Egyik iskolai kötetbemutatóján például egy tizenöt éves lány mondta neki, hogy több szó is eshetne a drogokról, mivel az sok fiatalt érint. Ennek hatására a második kötetbe már elég intenzíven beledolgozta a fiatalkorú drogosok témáját. Az ösztöndíjra a Városanyám (nem végleges) című regényével pályázott, az ebből felolvasott rész témája szintén aktuális és kényes: a romák helyzete és a roma és nem roma lakosság közötti feszültségek.
Mán-Várhegyi Réka A Boldogtalanság az Auróra telepen című regényét JAKkendő-díjjal tüntették ki. Erdélyi származású, és gyerekkorában, a rendszerváltáskor költözött Magyarországra a családjával. Péczely Dóra kérdésére, hogy traumaként élte-e meg az átköltözést, nemleges választ adott, kiegészítve azzal, hogy a gyerekek sok mindent nem élnek meg traumaként, amiről a felnőttek azt gondolják, hogy igen. Várhegyi azt mondta, ő olyan görbe tükröt próbál tartani az emberek elé, amely egyúttal vidám is. Jelenleg is dolgozik egy regényen, egyelőre Mágneshegy a címe, és a társadalomtudósok zárt, külön kis világát mutatja be egy munkacsoporton keresztül, ahol ármány, szerelem, tragédia, humor keveredik egymással, akárcsak az életben. Ebből hallhattunk egy kis ízelítőt a beszélgetés zárásaként.
Végezetül Virágh András beszélt eddigi pályafutásáról. Kritikusként tevékenykedik, és emellett ő is a doktori disszertációját írja az 1917-ben megjelent Éjfél és Kísértethistóriák című antológiákról. Mindkettő kísértettörténeteket tartalmaz, az előbbi magyar, az utóbbi külföldi szerzők tollából. Kosztolányi Dezső és Balázs Béla írtak előszót a kötetekhez, melyeknek egyik érdekessége, hogy az akkor zajló első világháborúról nem esik szó bennük.
Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva
