„Tőlem a rím idegen”

A Műhely folyóirat főszerkesztője, Villányi László Folyótól folyóig címmel publikálta legújabb kötetét. A győri bemutatón beszélgetőtársa, Tarján Tamás esőcsepp-verseknek titulálta az átlagosan 7-10 sor terjedelmű, egy mondatos költeményeket. „Ezek az esőcseppek kopognak a folyókon, a háztetőkön, az aszfaltokon, az emlékezetben. A szépségük, a hullásuk, áttetszőségük megragadja az olvasót” – szemléltette a versek hatását az irodalomtörténész, majd így folytatta: „A probléma líraszakmai, nyelvtani, esztétikai megoldásában a legutóbbi könyveiben nagy utat tett meg Villányi, ebben a könyvben ezt a gyakorlatot folytatja, s ez a verseknek a bravúrja: a beszélő az egyes szám első személy életrajzi tapasztalatait, élményeit, vágyait hordozza, egy harmadik személyről mondja el a magáét.”

Az irodalomtörténész szerint Villányi László legutóbbi könyveinek tartása, értékrendje és az egyre inkább kiküzdött nyelvi valósága a Folyótól folyóig című kötetben is jelen van. „Uralkodó érzületét is az egyik előző könyvének címével, az Ámulattal tudom szemléltetni. Ezt a kötetet ugyancsak áthatja az ámulat, a nemes és igazán tartalmas emberi érzés, amire nem mindenki képes” – hangsúlyozta Tarján Tamás.

Fotó: www.gyoriszalon.hu

Valamennyi költemény személyhez kötődő ajánlással kezdődik. A világirodalom klasszikusaival, de a magyar irodalom nagyjaival is keresik egyes költemények a párbeszédet, és számos győri barát, munkatárs, ismerős neve, személye is megjelenik a kötetben. „Tudni, hogy Villányi életművében a tulajdonneveknek, főleg a személymegnevezőknek óriási poétikai szerepe van. Néhánynál ki lehet puhatolni, mi döntött az ajánlásban, de előfordult, hogy olykor „csak úgy” odaajándékoztad a verset? – tudakolta Tarján Villányi Lászlótól, aki leszögezte, az ajánlások nem tisztelgést jelentenek. „4-5 évvel ezelőtt írtam ezeket a verseket, a személynevek azt jelzik, milyen szellemi találkozásaim voltak abban az időben, milyen közös élmények: mondjuk egy beszélgetés, egy szó, mondat vagy az adott ember élethelyzete, ami az akkori enyémmel közös volt, melyek elindították a verseket, tehát egyfajta közös szellemi séta vagy biciklizés, és – elfogadom – esőben, folyótól folyóig”. Azt is hozzátette, reméli, hogy az ajánlások pontosan értelmezhetőek, és hogy a versek által a megjelölt személyek munkái is felidéződhetnek.

Villányi esőcsepp-versei általában egy epikus porszemet, történetes-cselekményes magot vesznek körül. A kötetben különböző motívumok újra és újra visszaköszönnek, ilyen például a biciklizés, mint a távolság felfalásának és a látvány beszippantásának a motívuma, vagy az édesanya megszólaltatása, megidézése. Villányi visszatekint számos családi, közösségi, szerelmi mozzanatra. Tarján Tamás szerint az egész költészete hálószerű, a puzzle-darabokból egy életkép, sorskép rajzolódik ki, nyilvánvalóan fiktív elemekkel. „Egy nagyobb pályaszakasz friss kötetét beszéljük mely, amely pályaszakaszon belül sok az összefüggés. El tudom képzelni, hogy egy Villányi László gyűjteményes életműsorozatban, mondjuk a legutóbbi 3-4, vagy talán öt kötet egy fedél alá kerüljön” – jegyzete meg az irodalomtörténész, s hozzátette, Villányi elkezdte közölni egy új sorozatát, amely rokon az előző költeményekkel, de más keretek között mozog, ám valószínű, hogy tud majd csatlakozni hozzájuk.

„Az biztos, hogy soha nem szeretnék ugyanúgy írni, mint az előző kötetben. Mindig van egy csendes időszak, mikor elindul a forma, költői ötletek, megszületik néhány vers, és kirajzolódik egy kötetkép. Mikor ezeket a verseket lejegyeztem, képtelen lettem volna egyes szám első személyben írni, akkor ez volt hiteles. Mindig ez a döntő, hogy tudok-e olyan formát teremteni, ami rokonítható a korábbiakkal, de mégis valamiképpen más” – reagált Villányi László beszélgetőtársa felvetésére, és hozzáfűzte, szerette volna, hogy a kötet olvasás közben egyfajta regénnyé alakuljon. „Fontos számomra a történeti mag, mivel nem írok prózát, még meg sem kísérlem, ugyanakkor rettenetesen szeretem a jó novellákat, regényeket, sokkal több prózát olvasok, mint verseket. Izgat, hogy az epikát hogyan lehet megteremteni, ebben az egyes szám harmadik személy is sokat segített.”

Az egy lélegzettel végigmondható költemények rímtelenek, szabadversnek is tekinthetők. Tarján Tamás elmesélte, nemrégiben Villányi László szemináriumot tartott diákoknak, akik felvetették, írjon rímes verseket is, ez egyfajta megújulást jelentene. Villányi a bemutatón összegyűlt közönségnek elmondta, nincs különösebb problémája a rímekkel, egyszerűen csak az embernek ismernie kell a korlátait, mettől meddig terjed a tehetsége, és azon nem szabad túllépni. „Sok esetben egyébként kifejezetten zavar a rím mások versében, úgy érzem, hogy kiabálnak a sorvégek, és annyira hangosak, hogy a hitelt elrontják. Tőlem a rímek egyszerűen idegenek”.

Tarján Tamás szerint a rímtelenség által több figyelem jut a vers belső mozgására, a versek nyugodt dallama pedig rásegít az eső-hasonlatra. Hozzátette: keményen meg kell dolgozni ezekért az esőcseppekért, hogy a tenyerünkön megüljenek. „Befogadási munkát kérnek, és ha ezt nem végezzük el szeretettel és ugyanazzal az ámulattal, amellyel maguk a versek készültek, akkor a versek elpárolognak. Nagyon óvatosnak kell lennünk a Villányi-lírával, mert olyan természete van, hogy ha nem egy szerencsés meteorológiai percben olvasom, akkor be is hajtom, mert elmarad a találkozás. Holott hosszú távon és folyamatosan ez a kapcsolat mindig meg van az ő éghajlata iránt, és öröm ezekben a rövid versekben egyre beljebb és beljebb menni, hiszen sokkal nagyobb a belső cseppviláguk, mint amit kívülről mutatnak. A versek nyitott természete mindannyiunkhoz megtalálja az utat, ha engedjük” – zárta a könyvbemutatót Tarján Tamás.

Zoljánszky Alexandra