A gőzös, a néger és a korbács

A Huckleberry Guys együttes Mark Twain népszerű ifjúsági regényéből kölcsönözte nevét. Találkozhattunk velük a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, a Művészetek Völgyében és Szegeden is. Irodalmi áthallásokról, névválasztásról és az általuk képviselt irányzatokról beszélgettünk a formációt alkotó Balogh Gyula gitáros, énekes, dobossal és Prekop Győző szájharmonikással.

Miért szeretitek jobban Huckleberry Finnt, mint Tom Sawyert?

Hát, ezzel kapcsolatban pontos utalás ugyan nem hangzik el, de véleményem szerint maga a regény is jobban szeretteti az előbbi karaktert. Gondolj bele, Tom Sawyer egy amúgy opportunista rosszgyerek, aki a kihágások elkövetéséhez is könyvekből merít ötletet, míg Huck, a született csavargó, rövid időre sem állhatja Polly néni begyöpösödött kálvinizmusát, folyton meglép előle. Amit mi játszunk – ez a dzsunga utcazene –, sokkal inkább tükrözi az utóbbi mentalitást.

Na meg persze azon felül, hogy fel sem merült a Sawyers, vagy efféle elnevezés, kiderült, hogy a szegedi zenetörténet már ismer korábbról egy Tom Sawyer című country előadót.

Ritka, hogy egy együttes irodalmi művet idéz meg a nevében. Annak idején a Pál utcai fiúknak bejött. A Huckleberry Guys követői, rajongói mennyire értik ezt az utalást? Egyáltalán hogyan kerültetek kapcsolatba Mark Twain regényével, annak hangulatával?

Imígyen kezdődik a Huckleberry Finn kalandjai: „Mindazok, akik ebben a történetben alapgondolatot próbálnak keresni, elítéltetnek”. No, de mégis. Sokat vacilláltunk a névválasztást illetően, míg végül kipattant a szikra. Úgy gondolom, ha az ember meghallja a Huckleberry nevet, azonnal tudatosítja annak nyilvánvaló konnotációit: a lapátos gőzöst, a Mississippi-deltát, a négereket, a korbácsot, ilyesmi. És mivel mi főként a delta-, mississippi-, new orleans blues, redneck folk műfajokból merítettünk ötletet, nem tűnt vakvágánynak megidézni a jó öreg Twain-történetfolyamot. Hogy ez a mindenkori közönség részéről működik-e, nem tudom, de a mi korosztályunk még biztosan emlékszik a filmes változat(ok)ra, olvastuk a regényt.

Említetted, hogy utcazene, folk, blues. Lehet kategorizálni a stílusotokat?

Alapvetően a már említett autentikus blues műfajok hagyományaiból építkeznek a dalaink. A koncepció kialakításakor végig szem előtt tartottuk ugyanakkor, hogy a nyílt utcán is hatásosan meg tudjunk szólalni. Ennek megvalósítását segítik az olyan technikai megoldások, mint a Győző szájharmonika játékát felerősítő bádogtölcsér használata, vagy a jellegéből fakadóan erőteljes slidegitározás. Emellett stíluselem a produkció dögét adó bőrönd és csörgőkarika lábbal való püfölése is. Ez a felszereltség lehetővé teszi, hogy a műsor ne csak zeneileg, hanem látványra is érdekfeszítő legyen. A műfaj, ami megszületett, és – legalábbis Szegeden – unikálisnak mondható, a countryblues-disco. (Esetenként techno, ugye.)

Legutóbb a Veszprémi Utcazene Fesztiválon és a Művészetek Völgyében léptetek föl. Hogy sikerült ez? Miben méritek a sikert? Merre lesztek láthatóak a közeljövőben?

A Művvölgynek már évek óta vendégei vagyunk, Veszprémben idén voltunk először, nagyon jókat zenéltünk, rengeteg ismerőssel összefutottunk, ráadásul az időjárás is nekünk kedvezett. Sok üzenetet, felkérést kaptunk a szereplések óta, reméljük, hogy jövőre is találkozunk majd a fesztiválozókkal, yeahh!

Gyula, te úgy is kapcsolatban állsz az irodalommal, hogy egy novelláddal megnyerted a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának pályázatát. Melyik terület áll hozzád közelebb, a zene vagy az irodalom? Tervezed-e összekapcsolni a kettőt?

Kelletlenül teszem egyazon mérleg serpenyőibe a két érdeklődési területet, nehéz is válaszolnom. Nyilván koncertidőszakban többet jár az agyam a produkciók mikéntjén és fordítva, és az a legélvezetesebb, ha a kettő együtt működik, de tény, hogy néha kénytelen vagyok visszamondani bizonyos fellépéseket. Korábban egyébként foglalkoztam verszenésítéssel, hasonlókkal, míg aztán jött egy lehetőség, hogy bluesoljak. Hát éltem vele. Azóta kitartóan szögelem az 1-4-5-öt, az írások pedig maradnak szépen a papírlapon, illetve – mily avítt vagyok – az interneten.

De, hogy kissé visszakanyarodjak, Arisztotelész a Poétikában megállapítja, hogy vannak olyan művészeti ágak, amelyek a ritmust, a dallamot és a versmértéket egyszerre alkalmazzák, és hogy ilyen a dráma műneme. Hogy jön ez ide? Bár még nem készült el a pontos ábrázolás, de a színházi játék szimbólumaként használatos két álarc, siluette rövidesen felkerül a Huckleberry Guys képeinek, facebook-jának sarkára is. Ezzel hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a szemünk előtt, az utcán játszódó események nem pusztán zenei természetűek, hogy ez elsősorban előadóművészet, horribile dictu, tragikomédia, zene, látvány, szöveg együttese.

Végső soron úgy gondolom, e kettős érdeklődésem garantálja, hogy tiszteletben álló férfiú válik majd belőlem, és hogy negyven évesen nem hányom tele a szakállam valami alsóvárosi kocsma falának támaszkodva.

Benne van az a pakliban, hogy a Huckleberry Guys egyszer magyar dalszöveggel jelentkezzen?

Talonban van pár nótánk magyarul, de ritkán játsszuk őket. Talán egy másik repertoárba jobban belehelyezhetőek lesznek. Bár stíluselemeit tekintve hasonlóak a mostani dalainkhoz, ennek még, úgy érezzük, nem jött el az ideje. Ugyanakkor azt nem tartom valószínűnek, hogy érdekes lenne a tradicionális blues standard-nek megfelelő szövegvilágú nótákat, kvázi fordításokat magyarul előadni. „No job, no money, no woman, no car”?

Ha koncepciózusan csak saját nótákkal operálnánk, az függetlenül az adott zenei megoldásoktól egy sokkal személyesebb világba is terelné a hallgatóságot, mely megalkotása egy hosszú folyamat eredményeként képzelhető el, ennek pedig éppen csak az elején járunk még.