Első felvonás

I/1

 

Hordó áll a színpad közepén. Kikötői kürtök, sirályok vijjogása, matrózok kiáltozása: „Mütiliné! Mütiliné! Mütiliné!” Szapphó köre hangos lánykacajjal körbefonva szalad át a színpadon, aztán Dórika vonul az érkezők felől, gyönyörű sálját Kharaxosz viszi utána, csomagjaikat nagy nehezen Eurügiosz és Larikosz cipeli lihegve, utóbbi véletlenül felborítja a hordót, abból egy ember (Diogenész) esik ki. Végül a hordó és az ember egyedül marad a színpadon.

 

DIOGENÉSZ: Bort! Bort! Boooort! Nem ismerős e tér... kicserélték... Mütiliné? Én nem is mozdultam hordómból... Ennyire berúgtam volna? Nagyon berúghattam, ha saját városom nevét sem értem. Mütiliné? Nem úgy hangzik, mint ahol az előbb voltam. Mindegy, semmin se csodálkozz, bármi megtörténhet manapság. Jaj, jaj... szörnyű érzés... józanodni kezdek... már azon gondolkozok, hogy hol vagyok... Legjobb orvosság a józanodásra... na mi? A bölcs részegség. Nocsak, mennyi boroshordó. Hohó... hohó... megcsapollak titeket mind, kedveskéim! Meg ám! Inni fogunk! Inni! Részegen józanodni! E világban más egyebet nem tehet az ember, különösen, ha annyira boldog bolond, mint én, hiszen a magukat nem-bolondnak tartók kegyetlen józanságát ugyan miképpen lehetne elviselni? Áldottak vagytok, istenek, kik a bort adtátok! Áldott Dionüsszosz! Áldott mámor, hullj reám szépséges lepleddel, hogy ne kínozzon a valóság rideg álma! Jöjj, mámor, hogy látva-lássak! Bort! Bort! Jöjj, és ölelj, Dionüsszosz, téged dicsérlek! Ó, élvezek, már a gondolattól, igen, ennyi hordó, szépséges, kerek hasú, telis-teli hordók, halljátok meg: élvezek! Bizony, a mennyekbe kerültem! Ki sem józanodtam, és máris berúghatok, íme: ez az élet értelme.

 

Fotó: Fekete Attila

 

Diogenész a hordókon élvezkedik. Dórika lép be, utána sálját hozza Kharaxosz, csomagjaikat a két testvér. Megdöbbenés.

 

KHARAXOSZ: Mit csinálsz? Hé, mi a fészkes fenét csinálsz?!

DIOGENÉSZ: Bárcsak az éhség múlna el a hasam simogatásától!

DÓRIKA: Közönséges.

DIOGENÉSZ: Mondá a szajha.

KHARAXOSZ: Tessék?! Hogy beszélsz jegyesemmel, te fajankó? Fiúk, fogjátok meg!

DIOGENÉSZ: Minek engem megfogni? Fogoly vagyok e testben már így is.

EURÜGIOSZ: Félrebeszél.

LARIKOSZ: Félnótás.    

EURÜGIOSZ: Büdös is.

LARIKOSZ: Koszos is.    

EURÜGIOSZ: Hordólakó.

LARIKOSZ: Részeg szegény.

DIOGENÉSZ: Ennyi kijelentés, és semmi kérdés. Filozófusok vagytok ti is, fiúk?

DÓRIKA: Drágám...

KHARAXOSZ: Igenis, lűd pacsirtám... Elég! Tudjuk ki vagy: tolvaj, a hordóimat akartad megcsapolni. Büntetésed nem marad el. Meghalsz.

DÓRIKA: Kicsit határozottabban, drágám...

KHARAXOSZ: Meghalsz!

DIOGENÉSZ: Nem jó! Több beleéléssel, hogy reszkessek és féljek, és féltsem a szaros kis életem. Megengeditek, fiúk?

EURÜGIOSZ: Persze.

LARIKOSZ: Halljuk!

DIOGENÉSZ: Meghalsz! Vége szánalmas életednek, melyben nap mint nap nyüszítettél azért, hogy jobb legyen kicsit. Meghalsz! Vége a nyugalomnak, amit hamis borok és hamis nők, hamis álmok és hamis pipák adhattak. Vége! Meghalsz! Csalóka örömök nem hűsítik tovább félelmedet, mikor mély kútjaikból életszomjadra vizet merítesz! Meghalsz, s csontjaidról fogják leszopni a rovarok és férgek a húst, miközben mások nőt ölelnek és vigadozva isznak. Meghalsz, mert mindezt tudtad, s tudtad, hogy másban is ez lakozik. Meghalsz, mert tudtad, hogy legmélyén retteg az az ember, aki nem ismeri igazán magát, mert aki nem ismeri önmagát, az nem ismerhet sem mást, sem az isteneket, s nyugalomra holtában sem lelhet. Me-eg-ha-alsz!

EURÜGIOSZ: Bravó!

LARIKOSZ: Csodás volt, főleg az a rész, hogy a csontjaidról leszopják a rovarok, miközben mások... hogy is volt?

DIOGENÉSZ: ...csontjaidról fogják leszopni a rovarok és férgek a húst, miközben mások nőt ölelnek és vigadozva isznak.

LARIKOSZ: Igen, ez az. Te írtad?

DIOGENÉSZ: Dehogy. Loptam.

DÓRIKA: Zeuszra!

KHARAXOSZ: Megfogni! Börtönbe vetni! Felakasztani.

LARIKOSZ: Bocsáss meg, Kharaxosz, de nem kéne elébb a türannosz elé vinni, rendes tárgyalásra...

DIOGENÉSZ: Rosszul hangzik, a rendes tárgyalásba már nálam sokkal jobbak is belehaltak.

EURÜGIOSZ: Larikosznak igaza van, bátyánk.

KHARAXOSZ: (Közel megy, suttogva mondja) Testvéreim, megbolondultatok ti is? Dórika előtt? Csináljatok vele, amit akartok... (majd hangosan) Elég legyen, mint mondtam, halál rá! A csomagokat hozzátok majd utánunk.

DÓRIKA: Ó, Kharaxosz, úgy szeretem, amikor ilyen férfias vagy!

KHARAXOSZ: Indulhatunk, ión tücsökciripelésem?

DÓRIKA: A sálam...

KHARAXOSZ: Hozom. És akkor, ahogy mondtam! (Elmennek.)

EURÜGIOSZ: (utánuk) Igenis, testvérem! Hogyne!

LARIKOSZ: Az én nevem Larikosz, testvérem Eurügiosz.

DIOGENÉSZ: Örvendek.

EURÜGIOSZ: Ő a bátyánk, Kharaxosz, akit megszédített a hetéra, Dórika.

DIOGENÉSZ: Volt szerencsétlenségemre.

LARIKOSZ: Szapphó, a költőnő testvérei vagyunk. Te ki vagy idegen?        

DIOGENÉSZ: Szapphó?

LARIKOSZ: Jól hallottad.

EURÜGIOSZ: Lehet, tényleg bolond. Talán fél is. Ne aggódj, kisöreg, nem bántunk. Légy üdvözölve Leszbosz szigetén!

DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszboszon lennénk?

LARIKOSZ: Mit gondoltál? Hol máshol?

EURÜGIOSZ: Nekünk mennünk kell, Hordólakó, vigyázz, ne kerülj Dórika szeme elé!

DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszbosz?

LARIKOSZ: Bolond vagy te, Hordólakó. Itt van egy kevés pénz. Igyál az egészségünkre, s más hordójához többet ne érj. Várj, Eurügiosz! (Eurügiosz és Larikosz el)

 

I/2

 

DIOGENÉSZ: Szapphó? Leszbosz? Nagyon részeg lehetek még mindig, vagy ezek vannak piszkosul bemákolva mind. Ki tudja? Jaj, jaj... érzem, hogy józanodok... azon gondolkozok, hogy mi van, ha tényleg Leszboszon vagyok, s ezek itt tényleg Szapphó fivérei voltak. Nagyon fáj... nagyon szörnyűséges ez a józan gondolkozás. Nyugalom, van egy kis pénzünk, valahol kell lennie kocsmának is. Megyünk és elisszuk. Ez a leghelyesebb, hozok bort, nem, hozatok! Hozatok! Valaki hozzon nekem bort! Kérem! Megfizetem! Bort! Bort ide! Itt a pénz, nesztek, tudom, hogy mindenki ezt akarja, ezt a pénzt, tessék, vigyétek, a visszajárót megtarthatjátok, csak bort, bort nekem ide. Itt vagyok, élek, még pénzem is van, s nincs borom, ó micsoda szörnyű kín! E pénzt hiába nyalogatom, hiába szopogatom, boldogabb nem leszek tőle! Tessék, vegyétek el tőlem, és adjatok nekem bort! Vagy ültessem őket a földbe, úgyis tudom, mi nő ebből a veteményből. Még több bánat és még sokkal több türelmetlenség. Bort adjatok nekem, ne a bánat magját, ne a türelmetlenség csíráját, ó, bolondok!

 

Szapphó köre (Atthisz, Megara,

Anaktoria, Gongüla, Eureika)

érkezik, vígan, muzsikálva.

 

ATTHISZ: No lám, ki ez a bús kisöreg, aki hordójára könyökölve látványosan szenved?

ANAKTORIA: Komédiás?

EUREIKA: Mágus?

GONGÜLA: Szatír?

MEGARA: Majd én kiderítem!

ANAKTORIA: Úgy van, Megara, menj oda, és kérdezd meg!

GONGÜLA: Nem bírom, ha búslakodnak, mikor nekünk mulatni van kedvünk.

EUREIKA: Gyerünk, Megara! Kérdezd meg!

MEGARA: Üdvözlégy, idegen, nem láttalak még sose korábban Mütilinében. Ki vagy, és honnan jöttél?

DIOGENÉSZ: Boooooooort! (nyög)

ATTHISZ: Szomjas szegény.

EUREIKA: Tengerész?

ANAKTORIA: Hajótörött?

GONGÜLA: Kalózkapitány?

MEGARA: Kapsz bort, ha elmondod, ki vagy.

DIOGENÉSZ: Tündérkém, ha tudnám, ki vagyok, félisten volnék, nem eltévedt ember az idő és tér sötét labirintusában. Itt van pénz, könyörgöm, hozzatok bort!

ATTHISZ: Gongüla, Eureika, szaladjatok, és hozzatok neki bort. A legjobból, hadd viduljon!

GONGÜLA: Gazdag?

EUREIKA: Rablóvezér?

ATTHISZ: Gyorsan! Eridjetek már borért!

DIOGENÉSZ: Nahát, valaki közületek bölcsebb, mint gondoltam.

MEGARA: Mindjárt lesz borod, most beszélj, ki vagy, és honnan jöttél?

DIOGENÉSZ: Mondtam már, valaha talán mertem volna válaszolni, ma azt mondom, csak kutatom, hogy mi az az én, mi az a most, és mi volt egykoron.

MEGARA: Neved? Városod neve?

DIOGENÉSZ: Túl szépek vagytok ti nekem, inkább hordómba még most visszabújok, amíg nagyobb baj nem lesz ebből. (visszamászik)

ANAKTORIA: Megara, csinálj már valamit!

ATTHISZ: Hát ennyit tanultál Szapphótól? Még egy ilyen félnótást sem tudsz hordójából kicsalni? Fogadni mernék, hogy nekem előbb sikerül, mint neked.

MEGARA: Atthisz, galád, hát fogadjunk.

ANAKTORIA: De izgalmas!

ATTHISZ: Te kezded, Megara.

MEGARA: Hordólakó idegen, bocsnátot kérek, ha előbb tolakodó voltam, de beláthatod, magamfajta fiatal lány ritkán találkozik ennyire jóképű úrral e közönséges vidéken.

DIOGENÉSZ: (a hordóból) Jaaaj! Jaj!

MEGARA: Sajátos idegenséged egyszerre felcsigázott. Tüzes szemeidben volt valami távoli csillogás...

DIOGENÉSZ: Fáj. (nyög)

MEGARA: Ne haragudj, nem akartalak bántani. Én csak Hérát hallottam meg, ahogy felszólít rá, tudjam meg, ki vagy, és honnan jöttél, hogy nevén tudjam nevezni, akiért epedek. Hogy városa védőistenének hálám jeléül áldozatot mutathassak be.

DIOGENÉSZ: (a hordóból) Ne! Inkább ne! Kíméld magad, és az isteneket se fáraszd feleslegesen!  

MEGARA: Ahogy kívánod, de legalább hordóból kilógó lábadat hadd csodáljam még, hagy simogassam a tetvek szépséges csípéseit.

DIOGENÉSZ: (a hordóból) Jó.

MEGARA: Vajon milyen volna, ha nem csak apollói lábszáradat, hanem kissé feljebb, herkulesi felsőtesteden is megsimogathatnálak? Ó, ha csak kicsit kijjebb jönnél...

DIOGENÉSZ: (még mindig a hordóból) Késő. Már megsimogattam magamnak.

MEGARA: Hogyan? (Gongüla és Eureika érkeznek a borral, Atthisz rögtön elveszi tőlük a kancsót)

ATTHISZ: Én jövök. (megrúgja a hordót) Hé, részeges, itt a borod!

DIOGENÉSZ: (előkászálódik, iszik) Erről van szó. Köszönöm szépen, fenséges úr! Nektek is, szépség úrnők!

ANAKTORIA: Csodás! Bravó!

MEGARA: Nyertél, Atthisz, de nem poézissel.

ATTHISZ: Ugyan, abban is vesztettél, Megara.

ANAKTORIA: Pedig egyáltalán nem volt patetikus. Főleg a tetves lábfej emlegetésénél éreztem, hogy valahogy átcsap a hétköznapi valóságba a lírai mondanivaló.

DIOGENÉSZ: Azért lehetett volna ez az átcsapás ütősebb is. Például, ha azt mondja, hogy nem csak a lábadon nyalogatnám a tetvek csípéseit, hanem szörnyű fekélyes tested legsötétebb zugaiban is.

ATTHISZ: Valóban.

DIOGENÉSZ: Kiszívnám a koszt körmeid alól.

ANAKTORIA: Költő!

EUREIKA: Költőfejedelem!

GONGÜLA: Babérkoszorút!

ANAKTORIA: Állami ösztöndíjat!

EUREIKA: Jutalmakat!

DIOGENÉSZ: Gyerekek, ugyan! Ne csináljátok már! Amúgy is foglalkozásomat tekintve filozófus vagyok.

MEGARA: Csodás, de még mindig nem tudjuk, kicsoda is kegyed pontosan.

DIOGENÉSZ: Gyermekeim, inkább igyatok ti is, mint hogy olyan kérdéseket tesztek fel nekem, melyekre e pillanatban nagyon nehezemre esik válaszolni. Ti vajon nem érzitek-e ezeknek a kérdéseknek a súlyát: hogy „ki vagy” és „hogy honnan jössz”? Igyunk, szeressünk inkább. Az emberről jobban kiderül, hogy kicsoda és honnan jön ivás közben, mint akár ha saját maga is mondja el az unásig ismert, kopott szavakkal.

ANAKTORIA: Bölcs!

EUREIKA: Leszbosz bölcse, Pitthakosz hozzá képest kiskamasz!

GONGÜLA: Igaza van, igyunk!

EUREIKA: Nekem tetszik, olyan szabad.

 

(Eirána és Phaón érkezik)

 

PHAÓN: Undorító!

EIRÁNA: Hát ti mit csináltok? Egy csatornatöltelékkel ölelkeztek?

PHAÓN: Közönséges.

EIRÁNA: Isztok vele? Egy kancsóból? Részegeskedtek? Mi lesz, ha ezt Szapphó megtudja?

PHAÓN: Hányingerkeltő.

DIOGENÉSZ: Mondja a hímringyó.

EIRÁNA: Tessék? Berreg a bolha? A mocsok visszabeszél? Íme, ez az idegen idejön, Mütiliné tiszta és szép és erkölcsös, nagy múltú és fényes jövőjű városába, s ifjúságunkat leitatja és megrontja.

DIOGENÉSZ: Inkvizítor.

ATTHISZ: Nos... az úgy volt...

MEGARA: Eirána, Phaón félreértitek a dolgot.

PHAÓN: Semmi kétség.

EIRÁNA: Ifjúság megrontója, válaszolj!

DIOGENÉSZ: Pfuj! Nem kapsz a boromból, riherongy! 

EIRÁNA: Fogjátok meg! Még felesel is, velem, akit már nevelőnőnek is kineveztek.

PHAÓN: Ebből tárgyalás lesz.

EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Ebből tárgyalás lesz! Hallod, semmirekellő?!

ATTHISZ: Ugyan már, mi a bűne? Hogy iszik?

MEGARA: Hogy semmije sincsen?

EIRÁNA: Mondtam már, gyerekek. Bűne, hogy a fiatalokat megrontja itt Mütilinében, az erkölcs és a hit városában...

PHAÓN: Ezt nem tűrhetjük!

EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Ezt nem tűrhetjük! Letartóztatjuk, tárgyalása lesz, és elítélik.

DIOGENÉSZ: Ma már egyszer eljátszották velem ezt. Ti is kezditek?

MEGARA: Hogyhogy?

DIOGENÉSZ: Valami Kharaxosz lopással vádolt...

ATTHISZ: Szapphó bátyja visszatért Egyiptomból....

GONGÜLA: Ha ezt Szapphó megtudja!

ANAKTORIA: Én mondom el neki a jó hírt!

DIOGENÉSZ: Vele volt a hetéra.

MEGARA: Dórika lesz az.

GONGÜLA: Szapphó dühöngeni fog!

ANAKTORIA: Mondd inkább el neki te, jó Eirána. Jobb lenne.

DIOGENÉSZ: Ahogy akarjátok. Mindenki azt mond, amit akar, annak, akinek akar. Én meg inkább most visszamásznék a hordóba. 

EIRÁNA: Nem mész te sehová.

PHAÓN: Lopás és fiatalok megrontása. Remek, milyen szórakoztató lesz halála!

EIRÁNA: Jól mondod, Phaón. Tolvaj és megrontó! Atthisz, Megara, többiek, fogjátok le ezt, s vigyétek Melankhosz türannosz bírósága elé. Parancsolom! Méltó jussát ott végre megkapja.

DIOGENÉSZ: Még több bort?

EIRÁNA: Még szemtelen is! Hát nem félsz semmitől?

DIOGENÉSZ: Csak az embertől, annál félelmetesebbet nem ismerek.

ATTHISZ: Szerintem...

EIRÁNA: Mondtam...

PHAÓN: Ó, már gyülekeznek a téren... Menjünk!

EIRÁNA: Igazad van, Phaón, menjünk a térre. Várj, Phaón! (visszakiabál) Vigyétek! (Phaón és Eirána el)

 

MEGARA: Most mi legyen?

ANAKTORIA: Mivel?

MEGARA: Nem mivel, hanem kivel!

ATTHISZ: Én nem látok senkit rajtunk kívül.

GONGÜLA: Jól vagy, Atthisz?

ATTHISZ: Szerintem Hermész csodát tett, s láthatatlanná tette a Hordólakót.

MEGARA: Valóban? Valóban!

DIOGENÉSZ: Hahó, tündérkéim, itt vagyok ám!

ANAKTORIA: Én sem látom... nem is hallom... eltűnt.

DIOGENÉSZ: Elment ám a hímringyó meg a nője! Nohát, nem mulatozunk mégse?

EUREIKA: Értem már. Eltűnt!

DIOGENÉSZ: Ezeknek agyukra ment a szépség.

GONGÜLA: Hermész csodája!

DIOGENÉSZ: Hahó! Itt vagyok!

MEGARA: Gyertek, menjünk és meséljük el Szapphónak!

DIOGENÉSZ: Tényleg eltűntem volna?

ATTHISZ: Gyerünk! Útba esik Alkaiosz háza!

DIOGENÉSZ: Csak én iszok itt igazán, mégis mindenki más a részeg.

ANAKTORIA: Alkaioszhoz! Szapphóhoz!

DIOGENÉSZ: Alkaiosz? Szapphó? (egyedül marad) Miféle elvarázsolt szigetre keveredtem én? Jó borocska, te védj meg engem a teljes elhülyüléstől! Borocskám, védj meg a varázstól!

 

I/3

 

(Gorgó és Androméda érkezik Melankhosszal)

 

GORGÓ: Szapphó iskolája pedig, hidd el nekem, nagy úr, maga a fertő!

ANDROMÉDA: Az ifjakat fajtalankodásra oktatja. Nálunk, Mütilinében!

GORGÓ: Sőt, ő maga jár élen a fajtalankodók között.

ANDROMÉDA: Vért iszik titokban.

GORGÓ: Csecsemőkét.

ANDROMÉDA: És téged szidnak!

MELANKHOSZ: Valóban?

GORGÓ: Mindennap!

ANDROMÉDA: Az ifjakat is neved mocskolására tanítja.

DIOGENÉSZ: Kígyók!

GORGÓ: Ó, hát ez meg kicsoda?

DIOGENÉSZ: Megint kezdik. Mit számít, én tudom, kik vagytok ti. Boszorkák!

ANDROMÉDA: Nem követett el valamit ez a koldus?

GORGÓ: Valami hibája vagy bűne biztosan van.

DIOGENÉSZ: Nem kellett volna ma a hordóból kibújni, az már biztos.

GORGÓ: Bűnös lehet.

ANDROMÉDA: Egészen biztosan.

MELANKHOSZ: Gorgó és Androméda! Szapphóval jöttök nekem, mikor Mütiliné utcáin bűnözők tanyáznak?

ANDROMÉDA: Igazad van, Melankhosz nagyúr! Előbb ezt a szemetet kell az útból eltakarítani.

GORGÓ: Utána jöhet a szeméttelep.

MELANKHOSZ: Ki vagy, és honnan jöttél?

ANDROMÉDA: Beutazási okmányok?

GORGÓ: Letelepedési engedély?

DIOGENÉSZ: Na ne! Borocskám, csak a hivatalnokoktól óvj meg!

MELANKHOSZ: Válaszolj!

DIOGENÉSZ: Kinek?

MELANKHOSZ: Melankhosz vagyok, Leszbosz ura. Parancsolom, hogy válaszolj! Ki vagy, és honnan jöttél? Mit csinálsz itt?

DIOGENÉSZ: Alázatos részegese pörökhendiségű nagyseggű úr, ahogy kegyeteknek is, bölcsöcsösséges termeszette fapinák!

MELANKHOSZ: Hallottátok! Szórakoztató kis figura ez. Ijesszünk rá: Meghalsz!

DIOGENÉSZ: Itt ez valami üdvözlési formula?

GORGÓ: Vegyük jegyzőkönyvbe!

ANDROMÉDA: Bizonyítékként felhasználható.

GORGÓ: Még ma lógni fogsz!

ANDROMÉDA: Húsodból kutyák lakomáznak.

GORGÓ: Szemedet varjak bányásszák.

DIOGENÉSZ: Nana! Ne éljétek magatokat bele ennyire, nyanyák!

MELANKHOSZ: Nagyon jó! Nagyon jót mulatok!

DIOGENÉSZ: Ne röhögjél más szenvedésén. Tudjátok mit, feladom! Veletek szemben nem fog sem humor, sem élc.

GORGÓ: Ki vagy? Honnan jöttél? Mit csinálsz?

DIOGENÉSZ: Filozófus vagyok, de lehet, pontosabb, hogy részeges hordólakó. Más városból jöttem, s alighanem más korból. Hogy mit csinálok? Láthatjátok: három marhával vitatkozok éppen, magam sem tudom, miről és miért. Hagyjatok inni inkább!

MELANKHOSZ: Ez óriási!

GORGÓ: Fogjuk le! 

DIOGENÉSZ: Hagyjatok inni!

ANDROMÉDA: Kém!

GORGÓ: Hatalmadra tör, nagyúr!

MELANKHOSZ: Ugyan már, ez bolond!

DIOGENÉSZ: Mi van itt? Ma ti vagytok a harmadikak, akik be akarnak perelni.

GORGÓ: Kik akartak még?

DIOGENÉSZ: Valami Kharaxosz, hogy borát loptam, pedig nem is, sajnos. Tényleg sajnálom, mert ez éppen fogyni kezdett.

MELANKHOSZ: Tolvaj vagy bolond! (kacag)

ANDROMÉDA: Szapphó fivére visszatért.

GORGÓ: Ki még?

DIOGENÉSZ: Most tényleg, mért fontos ez? Aztán meg valami Eirána és Phaón zavarta meg borozásunk a szép ifjakkal...

MELANKHOSZ: Ifjak megrontója vagy bolond. Óriási! (hasát fogja)

ANDROMÉDA: Szapphó csürhéje.

DIOGENÉSZ: Szerencsére Hermész láthatatlanná tett. Tényleg, ti hogyhogy láttok? Ha becsukom a szemem; eltűntök. Hermész, gyerünk!

MELANKHOSZ: Istenkáromló vagy bolond. Alkalmaznom kéne! (kényszeresen kacag)

GORGÓ: Három bűnöd van, egyenként is elég súlyosak.

ANDROMÉDA: Mindent jegyzőkönyvbe veszünk.

DIOGENÉSZ: Nem érdekeltek! Hülyék vagytok! Visszamászok, és ti eltűntök. Kész. (visszamászik)

MELANKHOSZ: Bolond ez. Még ha három főbenjáró bűne is van. Bolond és részeg! Menjünk.

GORGÓ: Uram, hatalmadat semmibe veszi.

MELANKHOSZ: Magától Zeusztól se hatódna meg.

ANDROMÉDA: Szapphó bűnösségét esete igazolhatja.

MELANKHOSZ: Gondolod?

GORGÓ: Elő kell állítani.

MELANKHOSZ: Hordóstul?

ANDROMÉDA: Akár úgy! Tárgyalására tanúként behívhatjuk Kharaxoszt, Eiránát is.

MELANKHOSZ: Ugyan minek?

GORGÓ: Lehet, hogy Mürszilosz embere!

MELANKHOSZ: A gazemberé? (elkomolyodik)

ANDROMÉDA: Biztosan Pitthakosz támogatja.

MELANKHOSZ: A cselszövő?

GORGÓ: Messzire nyúlhatnak az ügy szálai.

ANDROMÉDA: Lopás!

GORGÓ: Fiatalok megrontása!

ANDROMÉDA: Istenkáromlás!

MELANKHOSZ: Őrség, hozzátok! Hordóstul!

Fotó: Fekete Attila

 

Függöny.

I/4

Szapphó és Hermész találkozása

 

SZAPPHÓ: Ki vagy? Talán tudod kérdéseimre a választ.

HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem tanácsot adni.

SZAPPHÓ: Helyes, ó, idegen! Lopd el hát tőlem szegénységem, mi most legfőbb bánatom.

HERMÉSZ: Hát azt hiszed, szegény vagy, Szapphó? Lehet-e bármit is ellopni attól, akinek semmije sincsen?

SZAPPHÓ: Mégis lenne vagyonom, amiről nem tudok? Igazad lehet. Vagyonom nem más, csupán életem és lányom, verseim és tanítványaim, tanításom és hazám. Tudom, ezt is meg kell becsülnöm.

HERMÉSZ: Látod-látod, Szapphó, mégis mennyire, de mennyire gazdag vagy! Gazdagabb, mint én: Hermész.

SZAPPHÓ: Te lennél? Valóban te vagy? Bocsáss meg, hatalmas úr, Hermész, te is látod, mennyit szenvedek itt én. Talán csak ezért nem vettem azonnal észre. Esküszöm a boldog istennőre, még abban sincs igazán örömöm, hogy e nagy gazdagság mind az enyém. Meghalni hív a vágy, harmat áztatta lótuszos partjait látni Akherónnak.

HERMÉSZ: Szépen beszélsz, de ne siess úgy, Szapphó. A háború még csak most kezdődik. Látod, ez itt a csatatér: Leszbosz szigete, Mütiliné városa. Ugye, ismered hazádat, költő? Az első dárdát már elhajítottuk e csatában, s most hőn szeretett istennőddel, Hérával és dicső Apollónnal együtt csodáljuk, miképpen válik ketté az itteni emberek raja. Mondd, Szapphó, ha tényleg te vagy a tizedik múzsa, meg tudod-e mondani, hogy ki a jó és ki a rossz?

SZAPPHÓ: Emberek fölött ítélkezni a ti dolgotok, istenek, mi csak ellenséget és barátot ismerünk, s még ebben is mennyit tévedünk.

HERMÉSZ: Ne szökj bölcsességed mögé! Ne menekülj! Válaszolj, Hermész kéri most ezt tőled, még ha kedvesen is, de mégiscsak egy isten. Nosza! Válaszolj: ki jó és ki rossz?

SZAPPHÓ: Hatalmas úr, én csak költő vagyok, de ki másnak árt, ki másnak kárában leli örömét, talán lehet rossz, ki másnak segít, ki ad, hiszem, hogy jó.

HERMÉSZ: Tanítványaidnak, Szapphóm, ez elég lehet, egy istennek kevés. És mondd, mi jó még?

SZAPPHÓ: Együttérzés, bölcselet, a múzsáknak való áldozás, és mindenekfölött a szeretet. Ha az ember nemesíti testét és szellemét, akkor lelke is ragyogó burokban ég.

HERMÉSZ: Lányodnak talán ez elég, egy istennek kevés. És mondd, mi rossz még?

SZAPPHÓ: Énszeretet, hatalmaskodás, lopás és csalás, hazugság, gyilkolás és főképpen a gyűlölet. Az ember e súlyos terhek alatt lelke örök lángját fújja el.

HERMÉSZ: Szapphóm, iskoladrámába való, ahogy gondolkodsz, nem pedig ide. Elfelejted, hogy én vagyok itt, és te hozzám beszélsz.

SZAPPHÓ: Zavarba hozol, Hermész. Egy isten kérdésére vajon halandó ember megfelelhet-e?

HERMÉSZ: Nocsak, mégis csak nem hiába vagyok itt, s nem hiába jelentem meg neked. Akkor most válaszolj: mi lesz méltó jutalma annak, aki jó?
SZAPPHÓ: Hát jutalomért kell jónak lenni, ó Hermész?

HERMÉSZ: Azt mondtad, segítsek, szenvedsz a szegénységtől, nem igaz?

SZAPPHÓ: Lónak tűnök talán, kegyes háziállatnak, ó Isten, mi ha jól húzza az igát: megjutalmazódik?

HERMÉSZ: Szikrázol, Szapphó! Mondd, akkor mi méltó büntetése annak, aki rossz?

SZAPPHÓ: Ítéletet mindenki önmaga felett mond.

HERMÉSZ: Nohát, s akkor nekünk mi dolgunk?

SZAPPHÓ: Fogadni imáink, meghallgatni fohászunk, emelni lelkünket magasabbra. Segíteni, hogy megértsük, vajon a jók mért szenvednek, és a rosszak mért aratnak diadalt. Megérteni, hogy miért van szenvedés a földön, és mi a valódi szépség, öröm és boldogság.

HERMÉSZ: Szép. Szép, és talán igaz. Talán. Most azonban sajnos csak talán, mert mint mondtam, lopni jöttem, nem tanácsot adni.

SZAPPHÓ: Ha el akarsz venni tőlem valamit, úgy kérlek, vedd el életem inkább, mint lányomat vagy verseimet. Inkább engem vigyél, mint tanítványaimat. Engem semmisíts meg, ne tanításomat. Engem rombolj le, ne hazámat.

HERMÉSZ: Isten vagyok, nem hadvezér. Életed nem vehetem, ki tudja, mért oly fontos az. Hanem a többit: igen. Mire Mütilinében új nap virrad, lehet, te már úton leszel.

SZAPPHÓ: Jóslat ez vagy fenyegetés?

HERMÉSZ: Vedd, aminek akarod.

SZAPPHÓ: Ezt veszed el tőlem? Hazámat?

HERMÉSZ: Igazából nem is én veszem el tőled azt, ami sosem volt tied. Elveszik azt zsarnokok és hódítók, neked nincs dolgod velük. Dobd el hazádat, és vele eldobod szegénységedet is!
SZAPPHÓ: Még ha máshová is megyek, Leszbosz mindig velem van. Egy vagyok e szigettel, s ha valaki idejön most vagy bármikor, tudja, Szapphó szigetére érkezett. Szellemünk összeér.

HERMÉSZ: Nahát. Különös rejtély számomra még mindig az ember. Tudod, mi mindenhol ott vagyunk, alig kötődünk helyekhez, számunkra szent hely a világ, ám ti azt mondjátok, „otthon”, és máris templomot építettetek.

SZAPPHÓ: A végtelen térben kell olyan helynek lennie, ahonnan az ember is érzi: békében él. Él, és már nem fél többet, mert ez így van rendjén.

HERMÉSZ: Ugyan... barlangokba bújtatok nem oly rég, majd felszínre hoztátok odúitokat. Aztán odúitok falait falvakra és városokra, szigetekre és országokra terjesztettétek ki. Végül azt mondtátok, ez a miénk, mi alig is különbözik attól, hogy „enyém”! Hogy aztán véres háborúkat vívjatok egymással a kiterjesztett barlangokért. Hogy nevezheted e sötét lyukat hazának és szentnek?

SZAPPHÓ: Ami egy istennek sötét lyuk, az nekünk otthon és a szeretet. Ami istennek érthetetlen mélység, az nekünk, embereknek: a család.

HERMÉSZ: Még hogy mi, istenek ne értenénk mindent?

SZAPPHÓ: Te legalábbis, most úgy tűnik, nem értesz engem, Hermész.

HERMÉSZ: Rendben, Szapphó, íme felvágott nyelved jutalma: ha a bolond versenyt, melyet a főtéren tartanak, tanítványaid elveszítik: te fogsz veszíteni valójában. Mindened elveszem, mit értéknek neveztél: lányodat, verseidet, tanítványaidat, tanításodat és hazádat. Csak életed hagyom meg.

SZAPPHÓ: Várj! Kérlek, ne!

HERMÉSZ: Ha azonban nyer valamelyik tanítványod, akkor választhatsz a felsoroltak közül. Választhatsz, hogy te mit adsz fel.

SZAPPHÓ: Inkább életem.

HERMÉSZ: Sorsod van. Hübriszed.

SZAPPHÓ: Átok.

HERMÉSZ: Nevezd, ahogy akarod, életed még el nem dobhatod.   

SZAPPHÓ: Bárhogy alakul, csak veszíthetek.

HERMÉSZ: Mért nézel így? Mit tehetnék? Embernek istennel üzletelni mindig ilyen egyenlőtlen. Könyörögtél, hogy tegyelek gazdaggá, s most, hogy az vagy, most már érted, mi mindent veszíthetsz.

SZAPPHÓ: Kegyetlen vagy, ó Hermész!

HERMÉSZ: Lopni jöttem, nem...

SZAPPHÓ: ...tanácsot adni. De... hol vagy? Hová tűntél, költők és tolvajok hírvivő istene?

 

Második felvonás

II/1

  

Alkaiosz és Pitthakosz találkozása

 

ALKAIOSZ: Vödrünk – az állam – mocsokkal van tele. Nem.  Nem jó. Ennél már csak az lenne rosszabb, ha azt írnám: hogy kishazánk – ez a telihugyozott rózsaszín bili... túlcsordult, ez a teliszart klozet... túl büdös. Telifingott bugyelláris... Elég! Apollón, tisztítsd meg gondolataimat, segíts, hogy megértsék azok is, akiknek meg kell, s ne akadjanak fenn néhány cinikus hasonlaton. Tehát... valami olyan kéne, amit mindenki megért. Hajónk – az állam –  viharos tengeren hánykódik... Jó ez, jó lesz ez... csak a megfelelő forma kell hozzá...  hiába, írni jobb róla, mint benne részt venni.

PITTHAKOSZ: Késő! Deszka lettél, Alkaiosz, te magad is ebben a hánykolódó hajóban, része lettél a korhadó testnek.

ALKAIOSZ: Pitthakosz, öreg barátom, ahogy megérkeztél, rögtön „ledeszkázol”?

PITTHAKOSZ: Rossz szokásod, drága költőnk, hogy hangosan gondolkodsz. Vigyázz, mert még vesztedre lehet!

ALKAIOSZ: Úgy beszélsz, mintha máris te irányítanád a mütilinéi bíróságot.

PITTHAKOSZ: Amíg ez a Melankhosz van hatalmon, esélyünk sincs, se nekünk, se Mütiliné jobb sorsra és igazságra megérett polgárainak, hogy az igazságszolgálat és törvényhozás bölcs és becsületes kezekbe kerüljenek.

ALKAIOSZ: Ejnye no, egészen belejöttél szerepedbe az elmúlt időben. Dobd le az ócska maszkot, amit a köznépnek tartogatsz, s velem beszélj úgy, mint baráttal! Beszélj úgy, mint régen!

PITTHAKOSZ: Nem maszk ez, hanem maga az igazság!   

ALKAIOSZ: Hú. Egy percre már én is elhittem.

PITTHAKOSZ: Tréfálsz, ugye?

ALKAIOSZ: Mit szólsz a hasonlathoz?

PITTHAKOSZ: A teliszart klozethez?

ALKAIOSZ: Dehogy!

PITTHAKOSZ: A telihugyozott rózsaszín bilihez?

ALKAIOSZ: Ugyan már! Hogy államunk hajó...

PITTHAKOSZ: Tanítani fogjuk.

ALKAIOSZ: ...a háborgó tengeren.

PITTHAKOSZ: Költők fogják ismételni.

ALKAIOSZ: Hízelegsz!

PITTHAKOSZ: Neved halhatatlan lesz.

ALKAIOSZ: Nem vagyok egyenlő nevemmel.

PITTHAKOSZ: Szellemed dicső.

ALKAIOSZ: Nem érdekel a jövő.

PITTHAKOSZ: Pedig már látom, ahogy távoli népek mozdulnak meg.

ALKAIOSZ: Elég lenne nekem, ha most és itt mocorognának trónusba hízott seggek versemet olvasva.

PITTHAKOSZ: Hát egy a célunk mégis?

ALKAIOSZ: Te a mostani hatalom ellen küzdesz, én a mindenkori ellen.

PITTHAKOSZ: Hát a jó Mürtiloszt sem támogatnád Melankhosz ellenében?

ALKAIOSZ: Még nevük is egybecseng, mi lenne köztük a különbség? Hatalom az hatalom. Sosem jó, ha egy ember kezében van.

PITTHAKOSZ: Mit javallasz hát?

ALKAIOSZ: Jöjj, igyunk!

PITTHAKOSZ: Gyújts fényeket!

ALKAIOSZ: Sose várj a mécsre!

PITTHAKOSZ: Messze még az este.

ALKAIOSZ: A nap már csak egy ujjnyi tán.

PITTHAKOSZ: Miből igyunk?

ALKAIOSZ: Vedd le hát, szeretett barátom, a nagy, szép díszű kelyheket.

PITTHAKOSZ: Más dolgunk lenne.

ALKAIOSZ: Gondűzőül adott bort Zeusz és Szemelé fia az embernek.

PITTHAKOSZ: Mennyit kérsz?

ALKAIOSZ: Egészen tele töltsd, harmada bor legyen és kétharmada víz, és azután rajta, kupát kupa kergessen...

PITTHAKOSZ: Részeges lettél, Alkaiosz.

ALKAIOSZ: Mindig is az voltam.

PITTHAKOSZ: Régen írtál verseket.

ALKAIOSZ: Most is írok, csak te nem hallod őket.

PITTHAKOSZ: Régen érdekelt, mi lesz a többi emberrel körülötted.

ALKAIOSZ: Most is érdekel, csak másképpen, mint téged.

PITTHAKOSZ: Régen...

ALKAIOSZ: Régen bölcs voltál, Pitthakosz.

PITTHAKOSZ: Hogy érted?

ALKAIOSZ: Meg ne sértődj!

PITTHAKOSZ: Az államrend romokban, a gazdaság sosem volt ennyire a padlón, vért szagolnak a téren a hiénák, zsarnok uralkodik...

ALKAIOSZ: És te egy másikat segítenél ugyanarra a trónra.

PITTHAKOSZ: A sok bor elhomályosította az elméd.

ALKAIOSZ: Tudod, Szapphóval a múltkor arról beszélgettünk...

PITTHAKOSZ: Szapphó! Hát a némber beszélte tele a fejedet.

ALKAIOSZ: Dehogy!

PITTHAKOSZ: Ez a baj veletek, költőkkel. A bor és a nők jobban érdekelnek, mint az államügyek.

ALKAIOSZ: Nem érdekel az az állam, amelyben nincsenek jó borok és jó nők. De Szapphó más...

PITTHAKOSZ: Hallottam hírét! Tudom, hogy más.

ALKAIOSZ: Nem úgy értem. Szóval arról beszélgettünk...

PITTHAKOSZ: Ellenem beszélt a boszorka, tudom.

ALKAIOSZ: Öregem, rajtad már a bor sem segít?

PITTHAKOSZ: Támogatásodért jöttem, és te leitatsz, és Mütiliné legnagyobb szajháját hozod példaként?

ALKAIOSZ: Ugyan már... ne vedd magad olyan komolyan.

PITTHAKOSZ: Már hogy a fenébe ne? Itt most az államról van szó...

ALKAIOSZ: Viharba keveredett hajó.

PITTHAKOSZ: ...és népről.

ALKAIOSZ: Kétségbeesett utasok.

PITTHAKOSZ: Legénység és kapitány kell.

ALKAIOSZ: Vagyis hadsereg és hadvezér?

PITTHAKOSZ: Így is mondhatod.

ALKAIOSZ: Vihar még nem múlt el sem vezényszóra, sem fegyverektől. Ellenben embereket öltek már fegyverekkel sokszor, akár egyetlen vezényszóra is. Túl sokszor.

PITTHAKOSZ: Már értem. Szapphó téged is elvarázsolt.

ALKAIOSZ: Te varázsoltad el önmagad. Élni születtünk, nem mások felett hatalmaskodni. Élj, és boldog leszel!

PITTHAKOSZ: Részeg vagy... szavaidat betudom az italnak és Szapphó mágiájának.

ALKAIOSZ: Hagyd ki ebből őt! Őt ezek a dolgok nem is érintik.

PITTHAKOSZ: A nép és az állam mindenki közös ügye.

ALKAIOSZ: Az ember előrébb van, mint a rendszer. De te ezt már rég nem érted, ahogy Szapphót se.

PITTHAKOSZ: Hetyeg és iszik naphosszat, dehogynem értem!

ALKAIOSZ: Az ifjúságot élni és gondolkodni tanítja.

PITTHAKOSZ: Fiatalok megrontója.

ALKAIOSZ: Ő a tizedik múzsa.

PITTHAKOSZ: Istenkáromló!

ALKAIOSZ: Nem értesz semmit.

PITTHAKOSZ: Te nem érted. Amiért jöttem, most már tárgytalan. Jobb sorsot ajánlottam és szövetséget, de te a bort választod és Szapphódat.

ALKAIOSZ: Üzletelni jöttél? Azt hittem, népről és államról beszélgetünk. Különös, milyen gyorsan lesz ebből üzlet.

PITTHAKOSZ: Tudod, hol találsz!

ALKAIOSZ: Remélem, nem a trónon.

PITTHAKOSZ: Még csak egyetlen kérdés, öreg barátom. Régóta meg akarom kérdezni tőled ezt.

ALKAIOSZ: Kérdezz!

PITTHAKOSZ: Mindig is érdekelt, hogy mi értelme van ennek az egész költészet-dolognak. Mondd, miért éltek ti, költők? Valld be, hogy csak a borért és a nőkért, s a többi csak porhintés. Valld csak be... most még változtathatunk ezen az egészen.

ALKAIOSZ: Hogy lesz ennyire okos emberből ennyire rossz? Miféle vágyaid vannak neked?

PITTHAKOSZ: Léhűtő, a kérdésemre válaszolj!

ALKAIOSZ: Száz esztendős vak mágusnő válaszolt nekem erre a kérdésre még Delphoiban.

PITTHAKOSZ: Mit mondott? Miért éltek ti, költők?

ALKAIOSZ: Hogy megmondjuk másoknak azt, amit még maguktól sem fogadnának el.

PITTHAKOSZ: Értem. Értem én, Alkaiosz, és tüskét nem felejtem. Jobb lett volna, ha azt válaszolod, amit hallani szerettem volna, hogy a borért és a nőkért éltek ti, költők. Adtam volna bort is, nőt is. Jobb lett volna, kedves barátom. Vigyázz, mert meghalhatsz azért, amit mondtál. Ég veled!

 

Fotó: Fekete Attila

 

Pitthakosz el.   

II/2

 

ALKAIOSZ: Szörnyen vágyik e férfiú nagy hatalomra, most megy, és csupán csak ezért az államot földúlja. Az állam pedig ing, lemerül hamar. De nem kell, Alkaiosz, a bajnak önmagad adnod át! El mit érsz, ha mindig csak baj gyötör? Drága gyógyszer jöjj, most kell bort pohárba töltve inni.

 

Szapphó köre érkezik. Lányzsivaj, kacagás.

 

ATTHISZ: Alkaiosz! Mester!

ALKAIOSZ: Ifjú barátaim!

MEGARA: Szapphóhoz sietünk...

ANAKTORIA: ...de közben beugrottunk hozzád.

ALKAIOSZ: Jól tettétek.

GONGÜLA: Híreket viszünk.

ALKAIOSZ: Éppen bort nyitottam, jut nektek is bőven.

EUREIKA: Érdekel, mi történt?

ALKAIOSZ: Hogyne, biztos érdekes. De előbb gyertek, és igyatok kicsit velem!

GONGÜLA: A parton voltunk...

ATTHISZ: Pontosabban a kikötőben.

ANAKTORIA: Ott volt Kharaxosz.

ALKAIOSZ: Találkoztatok Szapphó fivérével?

EUREIKA: Nem! Nem ővele... hanem a Hordólakóval.

ALKAIOSZ: Tessék? Kivel?

ANAKTORIA: Ő mondta, hogy látta.

ALKAIOSZ: Kicsoda kicsodát?

ATTHISZ: Hát Szapphó fivérét...

MEGARA: ...Dórikával.

GONGÜLA: Képzeld, Megara elvesztette a fogadást.

ALKAIOSZ: Micsodát? Ifjak, állj! Ugyan mit tanultatok Szapphótól, ha még azt sem tudjátok elmesélni, mi történt az imént?

ATTHISZ: A mesternek igaza van!

MEGARA: Legyen hát, játsszuk el! Gongüla, te leszel a Hordólakó, Eureika és Anaktoria, ti lesztek a hordó! Most látod, jó mester, éppen rajta könyökölt a Hordólakó. Így ni! Ekkor érkeztünk mi táncolva és játszadozva...

ATTHISZ: Valahogy így...

MEGARA: Atthisz kérdé: Ki vagy, ó messze földre szakadt idegen, ki szerény kis városunkba, melynek Megara a legszebb ékessége, Mütilinébe vetődtél?

ATTHISZ: Nem is ezt kérdeztem!

ALKAIOSZ: Folytasd!

MEGARA: Ki vagy, kit szerénytelen szépségem nem hat meg?

ATTHISZ: Megara!

ANAKTORIA: Komédiás?

EUREIKA: Mágus?

MEGARA: Hé, a hordó nem beszél!

ALKAIOSZ: Csodás!

GONGÜLA: Talán szatír lennék?

ATTHISZ: Mire Megara szólt: Majd én, a nagyeszű Megara kiderítem!

MEGARA: Csaló!

ATTHISZ: Te kezdted!

ANAKTORIA: Úgy van, Megara, gyere, és kérdezd meg!

EUREIKA: Gyerünk, Megara! Kérdezd meg!

ATTHISZ: Hé, a hordó nem beszél!

GONGÜLA: Erre felkiáltott a Hordólakó: Boooooort!

ALKAIOSZ: Nahát!

MEGARA: Atthisz mondá, fene bölcsen, hogy biztos szomjas szegény!

ALKAIOSZ: Alighanem az lehetett.

EUREIKA: Vagy tengerész!

ANAKTORIA: Hajótörött!

MEGARA: Hé, a hordó...

EUREIKA és ANAKTORIA: Tudjuk... nem beszél!

GONGÜLA: Booooort!

ATTHISZ: S az üzleti érzékkel megáldott Megara ekkor mondta, ha elmondod, ki vagy, kapsz bort majd Alkaiosz mestertől!

ALKAIOSZ: Tőlem?

MEGARA: El ne hidd! Tréfál.

GONGÜLA: Végre én, akarom mondani a Hordólakó szólalt meg. Azt mondtam, Tündérkém, ha tudnám, ki vagyok, félisten volnék, nem eltévedt ember az idő és tér sötét labirintusában.

ALKAIOSZ: Bölcs. Igazán nagy filozófus. Mit mondott még?

GONGÜLA: Úgy folytatta, akarom mondani folytattam, hogy itt van pénz, könyörgöm, hozzatok bort.

ALKAIOSZ: Több mint bölcs. Ember.

ATTHISZ: Míg Gongüla és Eureika borért szaladt, Megara megpróbálta kiszedni belőle, kicsoda is pontosan. Azt mondta, hogy hála Atthisz bölcsességének, mindjárt lesz borod, most beszélj, ki vagy, és honnan jöttél?

MEGARA: Nem egészen így!

ALKAIOSZ: Mit válaszolt?

GONGÜLA: Igen, akkor tehát ő, a Hordólakó, vagyis én azt mondtam, hogy mondtam már, valaha talán mertem volna válaszolni, ma azt mondom, csak kutatom, hogy mi az az én, mi az a most, és mi volt egykoron.

ALKAIOSZ: Athéni lehet.

MEGARA: Én is ezt sejtettem, s ezért kérdeztem nevét. ATTHISZ: Annyira sejtetted, hogy egyből kérdezted városa nevét is!

MEGARA: Galád!

ATTHISZ: Béka!

ALKAIOSZ: És mit válaszolt?

GONGÜLA: Hogyne, Alkaiosz mester! Akkor tehát ő, vagyis én, szóval a Hordólakó azt mondta, hogy túl szépek vagytok ti nekem, inkább hordómba még most visszabújok, amíg nagyobb baj nem lesz ebből! És visszamászott, azaz visszamászok.

ALKAIOSZ: Tényleg szépek vagytok. Megértem.

ANAKTORIA: Megara, csinálj már valamit!

ATTHISZ: Hordó! Pszt!

MEGARA: Erre Atthisz mondta, hogy jó Megara, hiszen te tanultál legtöbbet Szapphótól, én csak csókokat loptam. Közülünk csak te tudnád hordójából kicsalni, rád fogadnék!

ATTHISZ: Dehogy is! Nem így volt!

MEGARA: Atthisz, te jó meglátású, igazmondó, hát fogadjunk.

ANAKTORIA: Izgalmas volt!

EUREIKA: Így történt volna?

ALKAIOSZ: Csodás! Remek! Remek, gyermekeim, az előadás igazán szórakoztató volt, csak éppen azt nem tudom meg, mi történt pontosan. Úgy látom, megint egy mesének annyi arca lett, ahányan azt elmesélik.

ATTHISZ: Bocsáss meg, Mester, Megara kezdte.

MEGARA: Atthisz csavart az igazságon.

ALKAIOSZ: Sokat beszéltek ma már nekem az igazságról, drága ifjak! Igen sokan csavargatják nálunk. Válaszoljatok inkább kérdéseimre!

ANAKTORIA: Pedig a legviccesebb rész csak ezután következett.

EUREIKA: Megara sziporkázott!

GONGÜLA: A Hordólakó, azaz én is!

ALKAIOSZ: Kezdjük újra! Tehát én kérdezek.

ATTHISZ: Jó.

MEGARA: Rendben.

ANAKTORIA: Akkor az előadásnak lőttek?

EUREIKA: Dobhatjuk a szerepeinket, pedig szerettem hordó lenni.

GONGÜLA: Ó, de kár! Most akkor megint önmagam vagyok? Megint Gongüla?

ALKAIOSZ: Igen, Gongüla, önmagad. De hidd el, minden csak szerep, és minden csak játék, és mindenhol színpad van. Még ez az önmagunk is csak szerep, amit eldobunk, ha a függöny majd végleg lemegy. Az én csak álom és illúzió az alapvető emberihez képest, ami pedig mindenkiben egy és ugyanaz. Benned is, és a Hordólakóban is.

GONGÜLA: Köszönöm, Mester!

ALKAIOSZ: Ugyan, én is Szapphótól tanultam ezt.

GONGÜLA: Értem.

ALKAIOSZ: Tehát megtaláltátok a különös idegent a parton...

ATTHISZ: A kikötőben.

ALKAIOSZ: Igen, a kikötőben. S ő mondta, hogy találkozott Kharaxosszal?

MEGARA: Igen! S hogy Dórikával látta, s rögtön perbe akarták fogni.

ALKAIOSZ: Perbe?

ATTHISZ: Lopásért.

ALKAIOSZ: Lopásért?

MEGARA: A bor miatt.

ALKAIOSZ: Értem.

ANAKTORIA: Aztán Eirána és Phaón érkezett.

ALKAIOSZ: Ismerem őket, sejtem, mit mondhattak, mikor ezzel a fickóval titeket együtt láttak.

EUREIKA: Ők képviselik most a versenyen Gorgó és Androméda iskoláját.

ALKAIOSZ: Nem csodálkozok már semmin sem, és a kikötőben mit tettek?

EUREIKA: Ők is be akarták perelni a Hordólakót.

ALKAIOSZ: Nahát, hogy mekkora divat lett Mütilinében a pereskedés, amióta türannosz irányítja az országot és halott a jogrend! És ugyan miért akarták beperelni ezt a derék nincstelent?

GONGÜLA: Fiatalok megrontásáért.

ATTHISZ: Miattunk.

ALKAIOSZ: Eirána az erkölcs őre? Phaón oldalán? Csodás! És ti mit tettetek?

MEGARA: Mi? Hát...

ATTHISZ: Mi semmit sem tettünk. Hermész volt az.

ALKAIOSZ: Hermész?

ANAKTORIA: Csodát tett!

GONGÜLA: Láthatatlanná tette az idegent.

ATTHISZ: Éppen amikor Eirána és Phaón elment a térre.

MEGARA: Éppen amikor nekünk kellett volna őt bevinni a bíróságra.

ANAKTORIA: Atthisz vette észre Hermész csodáját!

ALKAIOSZ: Á, értem! Alighanem itt Hermész tényleg csodát tett, ti pedig remek tanítványai vagytok Szapphónak. Éppen ezért hamar, ne késlekedjetek, menjetek gyorsan Szapphóhoz! Igyekezzetek! Ha fivére érkezésének hírét kapja, örülni fog.

MEGARA: De hát vele volt Dórika!

ALKAIOSZ: Nem számít. Sőt!

ATTHISZ: Te is jól tudod, Alkaiosz, hogy Dórika elhagyta Szapphó iskoláját, s fivérét Egyiptomba csábította.

ALKAIOSZ: Haragot csak gonosz emberek tartanak, mint szörnyű állatot, melyet méreggel és cselszövéssel hizlalni lehet. A nemes ember erénye a megbocsátás. Szapphó kétségkívül a legnemesebb, akit ismerek. Dórika pedig soká legjobb tanítványa volt, s ha most visszatértek, nem biztos, hogy rosszat akarnak. Népajkán érett a mondás, hogy rossz lehet az, aki rosszra gondol. Félelmet tudatlanság szülhet csak, jobb tehát valamiről tudni, hogy mi az, mint félni tőle, drága ifjak. Szapphó tudni fogja, hogy fogadja fivérét és volt tanítványát, ha megadjuk neki ezt a csöpp előnyt, hogy előbb értesítjük.

ATTHISZ: Értem.

MEGARA: Köszönjük, Alkaiosz!

ALKAIOSZ: Mire vártok, már fél Mütiliné tudja híretek, igyekezzetek!

GONGÜLA: Igenis.

ANAKTORIA: Gyertek!

ALKAIOSZ: Atthisz, csak egy percre.

ATTHISZ: Igen?

ALKAIOSZ: Szapphónak vidd meg a hírt, Pitthakosz járt nálam. Régi barátunk a bölcs most Melankhosz helyett Mürsziloszt akarja türannosznak, s maszkja arcára tapadt.

ATTHISZ: Értem.

ALKAIOSZ: Dehogy érted! Még szerencse, hogy ti ezt még nem értitek. Szó szerint add át neki, amit mondtam.

ATTHISZ: Pitthakosz járt nálad, s régi barátotok, a bölcs most Melankhosz helyett Mürsziloszt akarja türannosznak.

ALKAIOSZ: Maszkja arcára tapadt.

ATTHISZ: Maszkja arcára tapadt.

ALKAIOSZ: Remek. Most menj, s e csöndvirágot ajkadon fogadd fizetségül, ifjú Hermész.

ATTHISZ: Köszönöm!

ALKAIOSZ: Üdvözlöm Szapphót! Hamarosan én is utánatok megyek!

 

Szapphó köre el.

 

 

 

Folytatása:

http://irodalmijelen.hu/2014-feb-12-1228/weiner-sennyey-tibor-szappho-ii