Hosszúversekkel tarkított, igazi ősavantgárd hangulatú kötet Debreczeny György nincs karácsonya. A nyolcvanas évek eleje óta publikáló költő az utóbbi esztendőkben szemlátomást beleerősített, a hallgatás év(tized)ei után folyamatos jelenlétét tapasztalhatjuk. Kevés olyan irodalmi lap létezik, ahol ne hoznák sajátosan ironikus, mindig megújulásra kész műveit, amelyek megszólalásmódja jellegzetesen debreczenys.

A 2011-ben kiadott Sőt mi több teljes terjedelmében úgynevezett montázsversekből áll, melyekhez hasonlókat Debreczeny Györgyön kívül más nemigen ír a hazai költészetben. Műfajnak talán (még) nem, de költészettechnikai eljárásnak nyugodtan nevezhetjük a montázsokat, melyek keletkezését így meséli el a szerző egy interjúban: „fogtam szépen a mások verssorait és építőkockának használva őket megépítettem belőlük valami mást, ami már én vagyok...” E kísérletek, az elődök és kortársak szövegeit próbálgató permutációs eljárások végtelenségig variálható versvilágai egyszerre tűnhetnek teremtő játszadozásnak és avantgárd tiszteletlenségnek. Debreczeny nagyon gyakorlott ebben a stílusban, a legtöbb ilyen típusú, sikerült alkotásának egyedi funkciója van, észrevétlenül válnak debreczenyessé a szövegek, és ez az átalakulás újabb köteteinek egyik nagy titka.

A nincs karácsony számos montázsverset tartalmaz, más költők szöveganyagai mellett festészeti kiállítások képcímeit, újsághírek, internetes oldalak kifejezéseit is felhasználja. A 2013-as, mellesleg épp karácsony előtt megjelent könyv mintegy háromnegyedét azonban már az „originál Debreczenyből átírt saját versek” teszik ki. Érdemes idézni az első költeményből, és rögtön ott vagyunk egy ironikus poézis közegében, az önmagukat továbblendítő képek, metaforák lazán összefüggő, mégis a maguk sajátos módján következetesen építkező világában:

„a kutya a jégpályára ment

én most a sárban korcsolyázom jani bácsi

bukott angyal falja a kéziratpapírról a jeget

felhúzom magam ezzel az órakulccsal

(…)

jaj jani bácsi mért gurigázunk

golyóvá összegyűrt kéziratpapírral

bukott angyal falja szívünkről a jeget

hideg van nagyon ebben a fülkében jani bácsi

tegnap lőtték ki vízágyúból a barátomat”

(ima a telefonfülkében)

 

Debreczeny Györgynek óriási érzéke van a valóság fonákságainak megfigyelésére, láttatására. Motívumai, átkötései, rengeteg értelmezési lehetőséget kínáló szövegei zökkenőmentesen „átjönnek”. Az olvasónak néha olyan érzése támadhat, hogy szinte csak ürügy a képek avantgárd mozgalmassága. A műfaj azonban illik ehhez a fajta észjáráshoz, a költő hatásosan alkalmazza az expresszionizmus eszköztárát.

Voltaképpen egy húsz-harminc évvel ezelőtti stílus (is) jellemző Debreczenyre, többek közt azért, mert a kötet számos verse a rendszerváltás idején született. Ilyen például a hódolat a vízbefúltaknak című, 1989-90-ben írt, több oldalas poéma. A szerző alkatilag és költészetileg „valahogy bennemaradt a múltban”, és ezen szerencsére különösebben nem is kíván változtatni.

A fülszöveg szerint értéktudatos képviseleti költészet jellemzi Debreczeny művészetét. A politikai értelmezések felé is gyakran nyitottnak tűnik a versvilág, amely általában inkább a minden rendszer ellen forduló attitűd hangján szól, vagy bújtatva, és az abszurd esztétikum eszközeit használja fel, mint Huszárik a Szinbád híres lakoma-jeleneteiben. Debreczenynek is megvan a maga Szinbád-verse, erősen „uniós” áthangolásokkal:

 

„Budapesten magyar vagyok

mint norvég királyrákfarok

meleg tejszínes homármártásba

dugott spárgafejekkel

de én nem dugom homokba

 

én úgy megyek Európába

mint erőleves strasbourgi módra

erős vagyok vígan fickándozok

akár rákkrémmel töltött pisztrángtekercs”

 

(Szindbád az Old Firenzében)

 

A kötet legerősebb darabjaihoz illik a fanyar, gunyoros hangvétel, a kiváló képi megjelenítő technika, a kellemes agypörgető játék és a groteszk líraiság:

„s rózsaszín tranzittárgy volt csak

ez a kezemben szorongatott

virágzó vadgesztenyefa”

 

(6 sor neked)

 

„a mézeskalácsszív tükrében

megjelenik a mindenség tündére

 

s lassan nagyon lassan

helyére illesztem kitépett szívemet”

 

(felszáll az ének)

 

A könyv négy ciklusát elválasztó hosszúversek laza asszociatív technikával készült, avantgárdnak mondható darabok, amelyek időnként József Attila Szabad-ötletek jegyzéke című művét idézik. Közülük talán a már említett hódolat a vízbefúltaknak a legsodróbb, legolvashatóbb. Ma sem tekinthető avíttnak a több mint húsz évvel ezelőtti megszólalásmód:

„tudod szerettem volna gazdag lelki életet élni

összeházasodni bárkivel

de úgy hogy én vagyok a pap” (…)

 

„szidtad a magyar népköztársaságot

gyurikám

nem láttad valahol a protézisemet

kiokádtam kommunizmustól részegen”  (…)

 

„ki öntötte le a habostortát savas esővel

ki dugott kézigránátot

a gyerekkori hócipőmbe”

 

(hódolat a vízbefúltaknak)

 

Előfordulnak ebben a költeményben teljesen Kassákra vagy korabeli követőire emlékeztető sorok is: „arcunkon tovadübörögnek a begőzölt gőzborotvák”. Költőileg viszont erőtlen, fölös motívum-variáció a nagy elődöt megidéző egyik vers, különösen a befejezése:

 

„a ló kehes lesz

a madarakat leölik

most kassák lajosra gondolok

s nikkel szamovárunk fölött

elrepül a fejünk”

 

(Kassák Lajosra gondolok)

 

Kevéssé illik a kötet egyenletesen magas színvonalához a Játék című darab,  vagy egy-két, Debreczeny költészetében töltelékként sem helyénvaló sor, mint a „gombolkozom, tehát vagyok”. És akad néhány fárasztóvá, „túl-montázsolttá” váló, abszurdnak szánt, de inkább önismétlésbe fulladó vers, versrészlet is (például a west-balkán, az elméletileg a recepción).  Talán a szerző is érzi ezt, mivel a kötet vége felé egyre letisztultabb, kitűnő darabokat olvashatunk a Távol-Kelet, a zen és az ettől a témakörtől egyáltalán nem idegen, talányos, abszurd neodadaizmus szellemében. A nincs karácsony egészét tekintve nagyon erős válogatás, szerethető és többszintű olvasmányélményt nyújtó költészet, egy irodalmunkban mind jelentősebbé váló életmű ajándéka az olvasóknak.      

 

Debreczeny György: nincs karácsony. Syllabux, 2013.

 

Boldogh Dezső