Hogyan lett Burkusból Malárburk?

A fél évszázados párizsi Magyar Műhely című folyóiratot megjelentető Magyar Műhely Kiadó szerkesztője, Péntek Imre  beköszöntőjében elmondta, olyan jeles műveket publikálhattak az elmúlt évben, mint Szkárosi Endre Verboterror vagy Szombathy Bálint Dada-tsúszda című könyve. Legújabb kiadványuk Malárburk József Szárnyak, vérerek, gyökerek című könyve, melynek szerzőjét sokan Burkus Józsefként ismerik, ám nem az irodalomból, hanem a képzőművészetből: Burkus – vagyis írói nevén immár Malárburk – festőművészként vált jelentős alkotóvá az elmúlt évtizedekben.

Az Írók Boltjában szép számmal gyűltek össze az érdeklődők

Írásaival a zalaegerszegi Pannon Tükörnél jelentkezett – mesélte megismerkedésükről Péntek Imre, akinek külön öröm volt, hogy a neves festő lapjában debütál szépíróként. Jó tudni, fogalmazott a szerkesztő, hogy a kortárs irodalomnak vannak még tartalékai, és nem csak az ismert közegből kerülnek elő új tehetségek. Mások mellett – például Kötter Tamás és a nagyon fiatal Farkas Balázs után – Malárburk József is egy frissen felfedezett kincs volt számukra. Péntek még azt sem sajnálta, hogy végül más kiadóhoz került a kötet, hiszen a Magyar Műhely tevékenysége szakrális súllyal bír számára.

A fülszöveget is jegyző Péntek kiemelte a cím sugallta kontrasztot, melyben feloldódik az éteri (szárnyak), a földi (gyökerek), és társul hozzájuk az érzékeny, sérülékeny élet jelképe (vérerek), melyet Pascal köztes létként írt le az angyali és az állati között. Az alcím különös műfajmegjelölése – „Novellába hajló kisprózák” – arra késztet bennünket, legyünk végre bátran konzervatívak, és merjünk újra novellákról beszélni, akkor is, ha ez most nem divat – hangsúlyozta Péntek. E novellákban legalább olyan erős a költői elem, mint a prózai, s hogy ez mennyire így van, arról megbizonyosodhattunk a felolvasások közben. Mielőtt azonban az írások elhangoztak volna, Péntek Imre több támpontot is adott befogadásukhoz.

Péntek Imre költő, kritikus, a Pannon Tükör főszerkesztője

Malárburk József történeteibe úgy lép be a csoda, a szürreális elem, hogy szinte észre sem vesszük. Racionalitásba csomagolja az irracionálist, a hétköznapi eseményeket fordítja visszájukra. A torzító optika azonban mindig a lényegről beszél. Malárburknál a „menny és a pokol már régen helyet cserélt, csak nem vettük észre” – idézte Péntek a szerzőt. Az írásokat áthatják a kultúr- és filozófiatörténeti utalások, Hölderlintől Nietzschén át Dosztojevszkijig és Wittgensteinig.

Ne felejtsük el, hogy egy festő prózájával, lírájával van dolgunk – emlékeztetett Péntek Imre. A láttatás ereje azonban nem egyszerűen a vizuális tehetség verbalizálása, ez a lírai próza originális írói működés eredménye, igazi szómágia. „Isten kiütötte a szánkból a szavakat” – idézte az írót az Így jó című novellából Péntek Imre. Malárburk Józsefnek viszont most adta csak igazán a szájába – zárta laudációját a szerkesztő, mi pedig megkezdhettük képzeletbeli utazásunkat a novellák megfestette tájakon.

Lukács Sándor és Géczy Dorottya

Fehér Anna, Géczy Dorottya és Lukács Sándor színművészek előadásában kifejezően keltek életre azok a múltbeli és jelenben megélt tanyasi életképek, melyekhez Malárburk előszeretettel fordul, hogy a számára viszonylag új világot, a magányt ábrázolja. „A puszták népe tudja, miről beszélek” – mondja egy helyen, majd így folytatja: „Magány és társaság félelmei között egyensúlyozunk kezdettől fogva”. Ellenpontozásként sokszor fordul városi témákhoz az író, ilyen remekbe szabott kis szürreális életkép a Galambozó, melyben egy titokzatos figura kabátzsebéből rakosgat fel galambokat egy fára. A Kavicsok című novella az elhangzottak közül képileg az egyik legtelítettebb, minden sora akár vers is lehetne – ebben a nagyanya alakja és a gyerekkor helyszínei elevenednek meg. Szimbolikus erejű A tisztánlátó című novella metaforája: „Várom a reggelt, hogy nap mint nap felmászhassak szabadságfámra, mert csak ott lehetek tisztánlátó”.

Az íróvá válásról Malárburk úgy nyilatkozott: a művészet választja az embert, nem fordítva. „Egyébként végigírtam az életem újságíróként és parlamenti tudósítóként” – mesélte a szerző, aki több évtizedes külföldi tartózkodás után hazatérve publikálhatott végre anyanyelvén. Mint elmondta, húsz évet várt első szépirodalmi kötetére, de Saramago is hatvan évesen kezdett írni – tette hozzá derűsen, ő sincs tehát elkésve semmiről.

Malárburk, "alias" Burkus József

Hogy lehet, hogy egy „pannon lelkű” ember kiköt a tanyasi síkvidéken? – firtatta Péntek Imre, a dunántúli dombvidék jó ismerője. Malárburk szerint minden döntésünknek sok oka van, neki az egyik abban állt, hogy gyermeke iskolájához kellett közeli helyet keresni. Ekkor vett meg egy romos kúriát a puszta közepén. A magány a létezés merőben új dimenzióját nyitotta meg számára – a New York-i, floridai, zürichi népes utcák után kipróbálhatta, „mennyire van jóban önmagával”. „Szeretek egyedül dolgozni” – vallotta meg a festő-író, hiszen a festés is, az írás is magányos műfaj.

Mint Péntek Imre megállapította, az írásokban nem a külvilágban játszódó kalandok, hanem morális, szakrális próbatételek révén talál haza az elbeszélő, aki a belső utak Szindbádja. Az embert többnyire a spirituális kielégületlenség, a lét megváltatlansága hajtja vissza szülőföldjére, az origóhoz. „Neked mennyiben sikerült hazatalálnod?” – kérdezte Péntek az alkotótól, aki úgy felelt: naponta felteszi magának ezt a kérdést, amikor nagy fekete kutyájával nekivág a pusztának. „A vándorember sajátja, hogy célhoz sosem ér” – idézte Malárburk Szerb Antalt, s a maga esetében sem lát garanciát arra, hogy nem kel többé útra. De ez az állapot pillanatnyilag jó – mondta –, nagyon koncentrált és kielégítő, ennek köszönhetően tud írni is.

Fehér Anna

A jövőről szólva annyit árult el, már készül Időzuhany munkacímű kötete, valamint két elfekvő kisregényét is ki szeretné adni. S hogy mi biztosítja az alkotáshoz szükséges jó erőnlétet? A természettel való szoros kapcsolat – elég csak azt említeni, hogy milyen öles fákat kell felhasogatnia nap mint nap.

A beszélgetés végén szó esett a képzőművész Burkus Józsefről is, aki maga illusztrálta „egyvonalas, bravúros” rajzaival a kötetét – hívta fel a figyelmet Péntek Imre. De Géczy Dorottya is szót kért, megosztva a közönséggel, hogy többször volt alkalma megnyitni Burkus kiállításait – legutóbb két éve Brüsszelben, az Európai Parlamentben –, és a festmények ugyanolyan összetettek és átélhetők, mint az elhangzott szövegek. Fehér Anna a műhelytitkairól faggatta a művészt: hogyan inspirálja nála egyik alkotásmód a másikat? Malárburk elmesélte, a műtermében áll egy asztal, amin mindig van papír, toll, s ha egy mondatokba önthető gondolata támad festés közben, rögtön fel tudja jegyezni.

Géczy Dorottya már több kiállítását is megnyitotta a művésznek

Végül a névválasztása hátterét is elárulta a művész: édesanyja vezetékneve volt Malárcsik, ebből és a Burkusból állította össze szépírói nevét. Erre azért volt szükség, hogy ne rokonítsák a több kötetes vajdasági írónővel, Burkus Valériával. Újabb kiállítását egyébként áprilisban rendezik Burkus-Malárburk Józsefnek a Debreceni Egyetem aulájában; a művész meg is köszönte a jelen lévő dr. Krénné Cserép Zsuzsa odaadó kurátori munkáját.

Szöveg és fotók: Laik Eszter