Profi líra profi olvasóknak

Alteregó-költészet, amely elrejti előlünk a testi vágyat, „arckészítés”  énvesztéssel, utalások klasszikus és kortárs költőkre – a Bretter Kör legutóbbi ülésén magasra röpült a labda, egyedi alkotói világ bontakozott ki.

Profi líra profi olvasóknak

A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör legutóbbi ülésének meghívottja, Vass Barna tizennyolc évesen kezdett el írni. A marosvásárhelyi Irodalmi Kreativitás Versenyen való sikeres részvétel ösztönözte erre.  Aztán látszólag megtorpant, bő öt év alatt csupán három szöveget írt, aminek oka: elolvasta Tolnai Ottó Költő disznózsírból című művét, és azt a következtetést vonta le, hogy a szövegeket rengeteget kell csiszolni, csak ezután szabad kiadni a kezünkből – derült ki a Bulgakov Irodalmi Kávézó telt házas rendezvényén.

A versek – amelyeket két tömbbe osztva olvasott föl a szerző Győrfi Kata költő és a szövegekhez vitaindítót író irodalomkritikus, költő, szerkesztő Borbély András  közreműködésével – mondhatni osztatlan sikert arattak, a vita ezúttal nem akörül forgott, hogy tehetséges-e vagy sem a meghívott, hanem hogy ki mely verseit szereti és miért. Úgy éreztük magunkat, mintha valamely közismert szerző kötetbemutatóján lennénk.

Az első körben azok a szövegek hangozottak el, amelyekben hangsúlyosabb szerepet kap a nyelvi játék, a különféle alakmások mögül történő kibeszélés. Borbély ekképp fogalmazott ezzel  kapcsolatban: „Egy arckészítővel találkozunk, aki, noha először lép a színre, rögtön alteregókban, kölcsönvett és kölcsönadott hangokban és maszkokban kezd el beszélni”.

Az irodalmkritikus szerint erre az egyik lehetséges magyarázat az első fölolvasott versben rejlik, ahol Kovács András Ferenc hangjára játszik rá a szöveg. A versírás  a testi vágyat fokozó szerekkel kapcsolódik össze, az alteregó-költészet azért alkot arcokat, hogy elrejtse mögéjük a testi vágyat. Az arckészítést az énvesztés, az értelemvesztés, egyfajta ürességnek, kiüresedésnek a tapasztalata hívja elő. A mondanivaló a nyelv automatizmusára, önmagába  csavarodására, anagrammákra, rímekre van bízva.

A második versblokkban a másik ember és a másik test problémája került előtérbe. A másik sohasem eltávolítva, tárgyiasítva, hanem az érintés közelségében van jelen – ez teszi roppant izgalmassá Vass líráját. Borbély szerint ez  az intimitás cseppet sem fülledt vagy érzelmes, inkább hátborzongató: „e kertben mindig szívesen látlak / Ott majd elmélázva lábtól lefele lóghatsz” . A versek tele vannak az egészet kényszerűen helyettesítő rész és a lemondás szorongásával: „Gesztusodnak ívével is beérem”.  A szerző pontosan nevezi meg a vágy és a hiány egyidejű feszültségét a „Légy te mától a szükséges fölöslegem!”  sorban. Az énvesztés itt talán még radikálisabb, mint az előző versekben, ahol a beszélő nézőpontját egy valóban alaktalan és láthatatlan jelenségbe, a szellőbe vetíti: „ Egy alaktalan szellő látni véli, / sőt, minden bizonnyal nézi, / miként egy bodzaernyőt / himbáló delnő arcán / a derű szélszerű, s elillan”.

A rendkívül élvezetes, már-már slam poetry-estek pörgős hangulatára emlékeztető felolvasást követően a hozzászólásoké volt a terep. Voltak, akik a nyelvi játékokra építkező, alakmásokkal eljátszó, rövidebb verseket kedvelték jobban, mások a második versblokkban véltek felfedezni eredeti gondolatokat, azzal azonban mindenki egyetértett, hogy átütő tehetség mutatkozott be a Bretteren.

Bréda Ferenc író, költő, esztéta szerint profi, mondhatni világirodalmi szintű költészetet hallhattunk, amely profi olvasónak szól.  A versek magas szinten szórakoztatnak, egyfajta „költészetkabaré”, „lírai akrobatika” .  „Az ilyen szövegeket szeretem, mert van bennük csízió, lehet ízelgetni őket”. Ennek kapcsán Bréda megállapította, hogy egy új generáció bontogatja szárnyait az erdélyi lírában. Ez a vonal rendkívül izgalmas, sokkal jobbak ezek a fiatal alkotók, mint az anyaországi irodalom hasonló korú képviselői. Jó jel, hogy  Bretter-körökön ilyen színvonalú szövegek hangzanak el, és olyan alkotók műhelyévé vált, mint André Ferenc vagy Győrfi Kata.

Balázs Imre József a Parti Nagy Lajosra, Kovács András Ferencre vonatkozó utalásokról megjegyezte: ez a líra hasonló gyökerekből táplálkozik ugyan, de nem imitálja az emlíett költőket, csupán a típusa ugyanaz. Az érzelmi kapcsolódás a versekhez egy bizonyos szint fölött van, egyfajta távolság-effektust érvényesítenek a szövegek. Balázs úgy vélte, hogy a hosszabb lélegzetű szövegek a jobb alkotások. Kérdés viszont, hogy kell-e szerethető verseket írni, olyanokat, amelyek nem csak a Bréda által emlegetett profi fogyasztóknak szólnak.

Mostis Gergő színművészetis hallgató szerint a hosszabb szövegekben a szerző mozaikként rakja egymáshoz  a szavakat, s bár nyelvileg kimunkált alkotást olvashatunk, megtörik a vers dinamikája. Hasonlóképp látta Illyés Zsolt is, aki szerint ezeknek a verseknek nincsen igazi csattanójuk, olyanok, mint egy „lineáris betonfal”, a szöveg hiába élvezhető, ha a vége nem tud elemi erővel hatni, a rövid versekkel viszont lehet azonosulni. Mostis hozzáfűzte: „Végre van egy kortárs fiatal költő, aki tud a nyelvvel bánni”.  Ugyanakkor zseniálisnak tartja azt is, amikor női alakmást ölt a költő.

Győrfi Kata ehhez kapcsolódva elmondta: szívesen lenne a női alakmás barátnője, annyira hitelesen ír női bőrben is a költő.  A költőnőnek ugyancsak fölkeltették a figyelmét a nyelvi játékok, illetve az „arckészítés” egyéb módszerei, amikor például gyerekként beszél a szerző.  A rövidebb versek Gábos Dezsőt Varró Dániel gyerekverseire emlékeztették, ezért őt inkább a hosszabb lélegzetvételű alkotások ragadták meg. A nyelvi játék élvezetes, de azokkal a versekkel, ahol nem csak ezen van a hangsúly, sokkal nagyobb hatást tud elérni a költő.

A meghívott az utolsó szó jogán elmondta: nem akar úgynevezett „szerethető” verseket írni, vagyis olyanokat, amelyek a szélesebb olvasóközönséget is megérintik. Fontosnak tartja a világirodalom közismert alkotóinak tanulmányozását, angol és német nyelven is sokat olvas. Versein állandóan javít, csiszol.

Varga Melinda