Ugrás a tartalomra

 

Hogyan lett nemzeti himnusszá egy vers?

Kevés nemzeti himnusz büszkélkedhet különlegesebb történettel, mint a magyar, melynek alapja önállóan is jelentős műalkotás, költője legjobb verse – kezdte előadását a Himnusz történetéről Szilágyi Márton irodalomtörténész. Az Országos Széchényi Könyvtárban a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett előadásnak kár lett volna egyetlen mozzanatát is elszalasztani, annyi izgalmas tény derült ki belőle.

A Himnusszal mint költeménnyel kapcsolatban elveszítettük esztétikai érzékünket, ahhoz hasonlóan, mintha a Mona Lisáról kellene megmondani, jó kép-e – fogalmazott Szilágyi Márton a Himnusz megváltozott kultúrtörténeti státuszára utalva. A mű jelentősége túlmutat önmagán, ezért versként már nem szokás közelíteni hozzá.

 

Szilágyi Márton

Maga a himnusz műfaja az ókorig nyúlik vissza. A görög–latin kultúrában született énekek később liturgikus funkciót kaptak, majd az újkor határán születtek az első, uralkodókra áldást kérő királyhimnuszok. A 19. században kialakuló néphimnuszok a nemzetté válás folyamatában töltöttek be fontos, közösségi szerepet.

Az irodalomtörténész egy kis tipológiával is szolgált, áttekintve a nemzeti himnuszokat. Van, hogy együtt születik dallam és szöveg (a Marseilles vagy a lengyel himnusz esetében), ilyenkor nincs primátusa a szövegnek. Előfordul, s ez a leggyakoribb, hogy a dallam az uralkodó (például a német himnuszban) – ezek a népek nem is nagyon tudják himnuszuk szövegét. Egészen egyedi eset a magyar himnuszé, amikor önálló, klasszikus versszöveghez komponál később dallamot egy alkotó. (Érdekességképp Szilágyi azt is megosztotta: az észt és a finn himnusznak egyazon zeneszerzője volt, így dallamuk is azonos, de a finn himnusznak van egy svéd szövege is, melynek ihlető forrása Vörösmarty Szózatának német fordítása volt!)

 

Kölcsey naplója

A Kölcsey kézjegye szerint 1823. január 22-i keltezésű mű csupán hat évvel később jelent meg, a költő addig sehol nem publikálta vagy olvasta fel. (Első felolvasása, melyről fennmaradt dokumentumok tanúskodnak, a Pesti Kaszinóban történt 1832-ben, ahol Bártfai László adta elő.) Fontos tudnunk, hogy a verset a költő nem közösségi feladatokra szánta, alanyi lírájának része, s mint ilyen, Kölcsey életében egészen más funkciót töltött be, mint mai szerepe. Ezt igazolja, hogy a szöveg toposzkincse korábban is fellelhető Kölcsey műveiben. Már a Rákos nimfájához című versben összekapcsolja nemzeti történelmünk mozzanatait és az antik mitológiát. A Himnusz archaizáló szerkezete egyébként a Rákóczi-nótára játszik rá, és mint több tanulmány is fejtegeti, a szimultán (trochaikus és ütemhangsúlyos) verselésnek köszönhetően tökéletesen elkántálható a Megismerni a kanászt dallamára.

A vers egyébként önmagát is visszahelyezi időben, már az alcím is (A magyar nép zivataros századaiból) erre utal. Kölcsey mindvégig ezt a jelentől függetlenedő, kimerevített, állóképszerű időszemléletet követi. Lényeges vonása a műnek, hogy nem királyhimnusz, hiszen nem valamely uralkodóra kér áldást. Ugyanakkor néphimnusznak sem nevezhetjük, hiszen ahhoz túl erős a lírai én Istenhez fohászkodó, közvetítői (Dávidházi Péter szavával élve: a paraklétosz) szerepe. Nem előkép nélküli e mediátorszerep a költészetben: épp ez idő tájt „hódított” Európában Mcpherson Ossziánja, melynek hatása jól érzékelhető a Zalán futásában vagy Arany költészetében is – hívta fel a figyelmet Szilágyi.

 

Kölcsey a klasszikus himnuszok formai követelményei szerint Isten kezdeti, majd lezáró megszólítása között a felsőbb abszolútum tekintetével pásztáz végig a történelem tablóján – ez a szemlélet Berzsenyi ódáit idézi: amit Isten a történelemben elrendelt, abba nincs beleszólásunk. (A Zrínyi második énekében aztán már a Sors lesz ez az abszolútum, és a magyarok eltűnése a föld színéről szükségszerű mozzanat.)

Szilágyi a Himnusz megzenésítésének, majd utóéletének történetére is kitért, ami szintén fordulatos eseménysora a magyar kultúrtörténetnek. Az 1844-es megzenésítési pályázaton nyertes Erkel-mű mellett több mint tíz másik dallam is született. Erkel zenéjéről nem épp dicsérőleg nyilatkozott Vahot Imre a Pesti Divatlapban. Szerinte az énekelt Himnusz túl templomi, „a nép ajkán visszhangra nem fog találni”. Sokan belehallották a Gotterhalte foszlányait is, és Erkel német származása ráerősített ezekre a támadásokra. Nem véletlen, hogy ugyanebben az évben kérte fel a Kisfaludy Társaság Vörösmartyt, írjon egy nemzeti himnuszt. A költő meg is írta a maga Himnuszát, amelynek ismerjük szövegét, ha nem is lett a kánon része. A hazai himnuszpróbálkozások egyébként nem előzmény nélküliek – hívta fel a figyelmet az előadó –, 1835-ben már megjelent egy Ferdinándot magyar királyként dicsőítő költemény.

 

Parainesis Kölcsey Kálmánhoz – kézirat

Érdekes folyamat, hogyan változott a Himnusz közösségi „felhasználása”. Tudjuk például, hogy 1844 augusztusában a Rákos mezején rendezett zászlószentelésnél Úrfelmutatáskor énekelték el (mégiscsak lehetett valami Vahot kritikájában, hogy „templomi” ének – jegyezte meg Szilágyi). A nevezetes ’48-as március 15-én a Nemzeti Színházban a forradalmi hangulat közepette kikövetelt műsorszámok között elhangzik a Himnusz is; de tudunk színpadi felhasználásról is: a Ferenc József 1857-es látogatása tiszteletére rendezett, Pesti Nemzeti Színházban bemutatott Erzsébet című operának egyik jelenetében éneklik el. (Egy kis korabeli „fricska” a császárnak: a címszereplő Árpád-házi Szent Erzsébet volt!)

Különös és egyedi a magyar himnusz története abban, hogy a megzenésítés által milyen jelentős funkcióváltáson ment keresztül – összegezte Szilágyi Márton a történeti áttekintést. Nem kevésbé meglepő a tény, hogy a művet mint a magyar nemzet himnuszát csupán 1989-ben kodifikálták először. Ezt a szövegrészt az új Alaptörvény változatlanul átemelte a korábbi Alkotmányból. Holott hibás, hiszen a meghatározás szerint „Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével”. Valójában csak az első versszakot énekeljük, így lenne a precíz a szöveg.

 

S hogy még egy különös vonását megemlítsük nemzeti hagyományunknak: egyetlen más nemzetnél sem szokás az újévbe forduló éjszakán elénekelni a nemzeti himnuszt.

Akit Kölcsey tevékenységének történeti-politikai vetülete is érdekelt, meghallgathatta még Völgyesi Orsolya, az MTA BTK Történettudományi Intézete főmunkatársának előadását. Ebből megtudhattuk, miképpen vált a vármegyei politikába viszonylag későn bekapcsolódó költő igen rövid idő alatt országosan ismert, jelentős személyiséggé, aki úgy lett élete első országgyűlésén az alsótábla meghatározó figurája, hogy nem rendelkezett tapasztalatokkal a rendi politizálás terén.

A nemzeti könyvtár programjait 23-án a Magyar Állami Népi Együttes verbunk- és csárdás-műsora zárta. Mi pedig megnéztük a tárlókban kiállított kézírásos Kölcsey-műveket, köztük az erre az egy napra látható, eredeti Himnusz-kéziratot.

 

A Himnusz eredeti kézirata 1823-ból

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

Kapcsolódó anyag: Állandóság és változás – Kiss Gy. Csaba a kelet-közép-európai himnuszokról

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.