JELIGE: HÁRMASÉNEK – Föld-zsoltár, Víz-zsoltár, Emberi Zsoltár
JELIGE: HÁRMASÉNEK
FÖLD-ZSOLTÁR
Ó, színeim a tiszta tavaszban,
üde-zöld valál fű, s lomb alakban,
mikoron az Úr áldását adta,
gyönyörűségét Emberre hagyta.
S Ő birtoklás mámorában legott,
belém vetett kísérleti magot,
„ki-robbanó” örömmel utazott,
célozva űrt, s távoli csillagot.
Zöldjeimbe rozsda, s barna vegyült,
s én vérzek, szivárgok mélyen, belül,
siratnak vad folyók, s tengereim,
vigaszt nem lelek sérült erein.
Ártatlan földjeimen a rengés
pusztít hegyet-völgyet, lelki termést.
Szánd meg, ó, ember még ép partjaim,
küldd vissza eltévedt madaraim!
VÍZ-ZSOLTÁR
Édes vizem, te kékség tengere,
tiszta forrás táplált, Úr tenyere.
Kezdetekkor sziklából fakadtam,
csordogáltam erdei patakban.
Szomját oltottam az első párnak,
Ember-nevűnek, kik rám találtak.
Szennyét mostam lábnak, lelki vágynak,
tükröt tartottam önző világnak.
Fogytán már édes ízem, s türelmem,
zavaros, mérges, keserű lettem.
Rozsdák nyelnek, vér-eres vízcsapok,
érzem, apadva visszavonulok.
Ember-önzésbe, ó, belehalok,
esők siratnak és madárdalok.
Mélyen túl, nagy Óperenciámon,
ringassatok el, édes hullámok!
EMBERI ZSOLTÁR
Ó, Uram, esdek, van-e még remény,
ajándékaiddal mit tettem én?
Fejem tisztásra már nem hajthatom,
földed, s eged lesz-e még takaróm?
Bánom tettem, mellyel bűnbe estem,
kockáztattam, játékot kerestem,
szítottam értelmetlen haragot,
s tüzesen virrad ma izzó napod.
Szememben sír hajnal és alkonyat,
szívem hangja vészharangot kongat.
Lesz-e még bölcsője unokámnak?
Kavartam port, kivágtam ős-fákat.
Büntess, ha kell, felváltom Krisztusom,
vérem csorgatva földre, tisztulok.
Állítsd meg tékozló gyermekedet,
ó, Föld, s Víz, vegyétek életemet!
