Ugrás a tartalomra

Jelige: Pherekráteus – A Földanya beszéde a 21. század emberéhez, Rőt az ég

Jelige: Pherekráteus
 
 
A Földanya beszéde a 21. század emberéhez
 
Balga ember, mondd csak,
miért vagy ellenem?             
Ha nem változtatsz gyorsan,
felőrlöd életem.
Lásd, hogy élősködve
mi bűnt követsz te el,
és napról napra többet,
ó de fáj nekem!
Egy pillanat sincs – Nincsen! –
hogy nem rúg lábnyomod.
Így puszta lesz a kincsed,
mi én vagyok. Hagyod?...
 
Szívvel, ésszel értsd meg,
lásd a létemet!
Mindenütt a testem:
a tested bélelem.
Szilárd anyagban, kőben
a formát rendezem.
Folyókban, tengerekben
hullám az ékszerem.
Benne úszom vízben,
lenn földben, fenn hegyen.
Láss belátó szívvel,
és óvd a testemet!
 
Szívj tüdődbe, ember,
szippantsd be életem!
E gömbalak fölé leng
a szellőm fényeken.
Én adom a léget,
én fújok szelet,
belőlem él a lényed,
kiáradok, s bele.
Szívvel, ésszel érezd,
de lásd is mit teszek!
E fényelembe légzem
a csillagfényeket.
 
Nézd a kis folyókban
úszva sok halat,
nézd a tiszta tónak
kékje hogy dagad!
Ha tó az égbe olvad,
a hal lesz csillaga.
Ha mérged vízbe folyhat,
vajh’ ebből még marad?
Halálnak osztagába
ne állj be könnyedén!
Ne bújj a tompaságba!
Eszmélj és jót tegyél!
 
Nézd a csöpp-esőmet,
a fodros felleget!
Csodás! A Nappal örvendj!
Csobogj vizem, peregj!
Vegyszerekkel esztelen
mégis szennyezed?
Ha innád ezt a szennyet,
te lennél nagy beteg.
Temérdek mérged rágja
gyomrom és belem…
Ivóvizedbe szállhat!...
Mondd, mi lesz veled?
 
Nézd a szántót, nézd már,
a földem szinte holt!
Hogy is lettem prédád?
A pénz mesét papolt:
„Humusz? Rabold! Ne fájjon!
Nagy hozam legyen!”
Égbe is kiáltom:
hogy lehetsz ilyen?
Tiszteld a Föld-lakásod,
a fű a szőnyege.
Ne szórd a sót, nitrátot!
Ha sok, szemét nekem!
 
Nézd! Kies vidék lett,
s bús a táptalaj,
bár állatok elvétve
még laknak benne, rajt.
Nem vagy Isten. Értsd meg!
Ő sosem tarolt.
Halált a pénz nevében?
Ez ördögtől való.
Ne engedd! Mondd, hogy „Mégsem!”
Ne légy alattvaló!
Ölni azt, mi éltet?...
Ne légy rideg bakó!
 
Nézd bozontom, erdőm
de nőne mindenütt!
Hajzatom szeret-zöld,
mégis nyírsz, meg ütsz?
A fáim folyton vágnád,
haszonlesőn? Ne tedd!
Sok állat látja kárát,
hagyj nekik teret!
Otthonoddal úgy bánj,
mint amit szeretsz!
Ha tested tennéd rúttá,
hogy fájna sok sebed?!
 
Nézd a zöld növényen
hogy zör’g a sok levél,
s mint áldnak oxigénnel,
téged is, hogy élj!
S gyáraid okádják
a bűzt, a füst-eget
szürke szmogba fojtván,
mi élne, s gyermeket!?
Szenny a földben, szenny a légben,
mindezért felelsz.
Legyen felismerésed:
egód fekélye ez.
 
Nézd a színt a szirmon,
a szorgos méheket!
S te vegyszerekkel irtod,
mi termi mézedet?
Ha permetedtől lények
halk enyésznek el,
teremhet-é növényem,
s majd lesz-e élelem?
Virágkehelyből intek,
porlok égbe fel,
illatom meg ízleld,
tán tőle jobb leszel.
 
Nézd a gömböm ember,
s lásd benn mély-magad!
Gazt se sír a testem,
hol vegyszered harag.
Időm azért bolondosabb,
mert pénz szajhája vagy.
Hajszája szúr és fojtogat,
pénzszomj sebet kapar.
Nem lehet jó gazda,
ki parttalan kaszál,
badar kaszája vak’ mar,
s tenyész’ a tar halál.
 
Lásd a tiszta ösztönt:
szelíd a szirmokon!
Szállj magadba rögtön!
Kebled, ha szűk: kolonc.
Fontosabb, de sokkal,
mi nem növel vagyont.
Élj szabadságoddal:
csiszold és mosd egód!
Mihaszna pénzleséssel
csak langy vagy, Földlakó.
Halld imám, beszédem:
Szeretve tedd a jót!
 
 
Rőt az ég
 
Szél-pipacsra gyúlt az ég
Nézd mi szép!... Mi fő?
Ég a lég a fellegén?
Ég. De vaj’ mitől?
 
Föld ruhája, bölcs subája
rőtbe mártva ég.
„Állj, te ember!”– Föld kiáltja –
„Bántasz! Ó, miért?”
 
Szép a zöld és szép a kék,
szép a sárga, sőt,
de most e rőt, a lég mesél...
Mit mesél!? Üvölt!
 
Szennybe fúlva, fájdalomban
Föld világa kér.
Pírja szmogba sírva mondja,
halld, mit is remél:
 
„Nézd meg jól az életem!
Ha vér az esti ég,
ezzel jelzem, milyen rideg
vagy felém te még.
 
Bősz szeleknek kell még kelni.
Éberedj! Elég!
Ha nem tudsz jó és még jobb lenni,
vihart aratsz, ne féld!
 
Érzéketlen oly sok tetted!
Látod már, mi fáj?
Látod, hogyan rombol lelked?
Pusztul el a táj!
 
Önző vagy, és nyerészkedő,
martalék a föld!
Látod, ahogy gaz mérgedtől
már a fű se nő?
 
Nyisd ki szemed, nyisd ki szíved,
ne csak az agyad!
Gondold meg, hogy a természet
sarjadást akar.
 
Lásd és érezd, mint esője
életet gondoz!
Halld, amint a levegője
lelkedbe suttog!
 
Így az élet, így a lélek
áld naponta, s menny…
Az a vétek, ha Te nézed,
mint enyészek el.
 
Ne tégy tönkre! Légy barát!
Fogyva már erőm.
Légy felelős, jó gazdám,
ne nyúzz, ne ronts, ne törj!”
 
Mérges Isten festi rőtre
testi estelét.
Változtatni kell, különben
Isten közbelép…
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.