A hang – Géczi János regénye (részletek)

 

45.

A főorvos vigyorogva tárja ki irodája s egyben rendelője ajtaját – kezdi el friss mondandóját Judith – s a betegét maga előtt tereli kifelé. Dzsejb kora reggel érkezett az osztályra, taxival. A sofőr a rácsos kapuig hurcolta a ládákat és bőröndöket, amelyek a beutalt életének valamennyi kellékét, ruhákat, mindenekelőtt fehérneműeket és szépészeti kellékeket tartalmaztak, majd kezet csókolt a sminkje ellenére szétomlott arcú, halálosan kimerült fiatalka lányasszonynak. Dzsejb ellentmondást nem tűrve arra kérte a kapus férfiak egyikét, hogy vigye be a betegek várószobájába a cuccait, és őrizze azokat mindaddig, amíg rágyújt, és végére nem jár a cigarettájának. Amúgy a cigarettát – mondta Judith, hogy azt mondta Dzsejb – fel kívánja hagyni, itt, fejével rábillentett a szűkös kert középen terpeszkedő intézményre, nem juthat hozzá ahhoz a dohányminőséghez, amelyhez szokott, lejjebb meg nem adja. Akkor inkább nem szív semmit.

Dzsejb tekintetével felügyelte a feladatát hűségesen ellátó férfit, majd letelepedett a padra, retiküljéből cigarettát kotort elő, s öngyújtót, nekikészült a cigarettázáshoz. Ahogyan lenyelte az első szippantást, ahogyan ráharapott a füstre, abból a mohóságból látható, erős dohányos s túl ezen, feszült. Bal combján átvetette a jobbját, bokájától a combjáig átsimította csipkés selyemharisnyáját, hátradűlt, élvezni a füstöt, a napfényt. Sikeresen eregette a füstkarikákat. S nézegette a munkakezdetre beérkező alkalmazottakat. Akivel összeakadt a tekintette, azoknak köszönt, a többieket, ezért vagy amazért, csendben minősítette. Amikor beérkezett a főorvos, mert azt azon nyomban megállapította, hogy ő a főorvos, tévedhetetlenül, elmorzsolta a csikket, belepottyantotta a szeméttartályba, s maga is beindult az épületbe. A bent felhalmozott csomagjai mellé kuporgott, a felettük őrködő kapus szivarzsebébe belenyomott egy szál aranyfilteres cigarettát, végezetül finoman megsimította a vállát, így köszönve meg szolgálatkészségét.

Ilonka valamennyi ceruzáját kihegyezi, rendet rak az asztalán, s azon rágódik, miként szervezi át a női szobákat, s Dzsejbet, hogy a legkevesebb felfordulást okozzon, melyik betegközösségbe helyezze el. Nem kíván sem szemrehányó, sem panaszos páciensek sorával foglalkozni. Dzsejb végtére is egy gátlástalan kurva! Itt, a szocialista társadalomban! Egy kurva, akinek a munkához nem fűlik a foga. 

Az orvosok és pszichológusok a maguk nyílt módján megkonzultálják az esetet. Dzsejb néhány napig mélyaltatásban fekszik, aztán a megfelelő szakszemélyzethez kerül. Katalinhoz. S a Katalin mellé rendelt pszichológust, miután eltörte a vállát és betegszabadságra kényszerült, kivételesen én helyettesítettem – mondja Judith –, egészen kora őszig, amikor azonban Dzsejb, saját felelősségére, elhagyta a kórházat. Úgyhogy valóban hasznos volt megfogadnom Törp papa tanácsát, s analízisbe járni el a professzorhoz.

Dzsejb ártatlan gyermek, állítja Judith, aki, bármi áron közeli kapcsolatba akar kerülni mindenkivel, aki feltűnik a környezetében. Amúgy a Fényes cirkuszt alkotó, hordaszerű nagycsalád tagja, s már akkor bejárja Európát, amikor a magyarok azt nem tehetik. Több nyelvet beszél, s mivel artistának rendkívül magas termete miatt nem alkalmas, asszisztensi szerepkört osztanak rá. Ő a szép nő. Feladata szerint a függönyt húzza el, felvezeti az idomított állatokat, felesel a fekete és a fehér bohóccal, illetve féltenyérnyi fürdőruhában adogatja a kellékeket a bűvésznek. S ő az, aki a műsorszünetben rönkfűrész segítségével hegedül, vagyis olyan dallamokat ébreszt az eszközben, mintha hegedű tenné, illetve, ha nincs egyéb teendője, a vontatható cirkuszi kocsi pénztárablakában ül és jegyet árul. Miután a bűntettnek minősített csempész-stikli elkövetése miatt nem engedik vállalni a külföldi fellépéseket a cirkuszi csoportnak, akik önmagukat a fellépések során művészeknek titulálják, amúgy pedig megélhetési csepűrágóknak hogy nem tetszik számára a faluról falura kóborlás, a sportpályákra felállított csíkos sátrakban való napi háromszori föllépés, otthagy csapot-papot, felköltözik Budapestre, s beleveti magát, tettvágytól hajtva s a nagy pénz reményében, a fővárosi éjszakába.

Dzsejb, barátnője révén, hamarosan a belügyminisztérium alkalmazottjává avanzsál. Így biztos és állandó jövedelemhez jut, ráadásul nem minősítik munkakerülőnek, akit a rendőrség akár meg is büntethet, s börtönbe juttat. A feladata – Dzsejb elbeszélése szerint –, hogy bizonyos külföldiekre ráragadjon, azokra, akik felforgató szándékkal érkeznek Magyarországra, s olykor pedig olyan diplomatákkal, üzletemberekkel, kétes személyekkel ismerkedik meg, akik szokásairól információkat kell szereznie. A vendégkörét nem maga választja, hanem fényképeken mutatják be, s az alapján azonosítja őket. Dzsejb azonban a maga módján hasznot húz belőlük, saját zsebre dolgozik, egyre nagyobb lábon él. S közben devizával kereskedik. Emiatt nevelő célzattal beviszik egy budai pszichiátriára, ahol skizofréniával kezelik, s több alkalommal elektrosokknak vetik alá. Hospitalizálódik, s idővel olyankor is kórházba vackolja magát, amikor a rárótt feladat elől szeretne kitérni, avagy mindössze szüksége van pihenésre.

Dzsejb tökéletesen megelégedett a válasszal. 

46.

Judith érdeklődése nem elég mindannak az ismeretnek a megszerzéséhez, amennyire lehetőséget teremt a kórházi osztály betegserege. Három év alatt megismeri az ország népességének megannyi pszichés problémáját. Az ország, amelyet egykor elhagyott, s amelybe visszatért, annyi beteget teremtett, amennyire tellett az erejéből. S Judith úgy sejti, hogy nemcsak a társadalom betegségokozó ereje nagy, hanem az emberek öngyógyításra való hajlama is alacsony. Avagy az arányuk megbomlott. Van tapasztalata arról, éppen Bácsi családjából, hogy akadnak, akik tökéletesen ki tudnak lépni a saját múltból, s annak nem marad károsító ereje. Benne is rejtőzik ilyesmi képesség. Az ápoltak azonban nem tudnak védekezni, s a legkönnyebb útra terelődnek: vagy megbetegednek, vagy hagyják, hogy magukon viseljék a betegség stigmáját s betegnek látsszanak. A Dzsejbbel folytatott beszélgetések, s éppen a professzor szembesíti ezzel, érzelmileg igénybe veszik, hiszen benne is magas az azonosulási képesség, bár ennek hátrányait nemcsak tudja, de már meg is tapasztalta. Dzsejbnek elég támaszt nyújt orvosként Katalin, pszichológusként pedig Judith, de Dzsejb ügye nem két emberes ügy. Judith a professzor megjegyzéséből arra következtet, hogy sokkal többet tud Dzsejbről, mint amennyit ő vél, de arra is következtet, hogy Katalin doktornő, hasonlóan hozzá, páciensévé vált a gellérthegyi öreg analitikusnak.

Dzsejb hamarabb látja meg a jövőt. Néhány beszélgetés után közli, amit akkor Judith kizárólag Dzsejb szándékaként értékel: egyszer majd, évek múlva, barátnők lesznek. Dzsejb barátnői azok, akikkel együtt cirkuszolt, strichelt vagy időnként önmaga testét megtapasztalni igyekvő, örömszerzésre fókuszáló lánygyermekként összebújt. Ilyesmikre Judith se Dzsejbbel, se mással nem vágyik. De Dzsejb többet akar – úrnői alkata erre utal.

Judith rövid időn belül találkozik azokkal a pánikbetegekkel, genetikai eltérésekkel születettekkel, leszbikusokkal, munkaképtelenekkel, melegekkel, narkósokkal, hisztériásokkal, alkoholistákkal, szorongókkal, hiperaktívokkal, fásultakkal, öngyilkosjelöltekkel és öngyilkolásokkal próbálkozókkal, önpusztítókkal, függőségektől szenvedőkkel, függésben tartottakkal, borissza féltehetségekkel, zsenikkel és meghatározhatatlan művészetet képviselő lángeszűekkel, a matematikán túl semmit nem érzékelő matematikusokkal, politikusokkal és politikai bajkeverőkkel, tanításban kiégettekkel, alkotói válságukat szenvedőkkel, házasságtörőkkel, búskomorakkal, a kötöttségeket és elvárásokat rosszul tolerálókkal, kedélybetegekkel, tévelygőkkel, prostituáltakkal, résztvételenekkel, merevekkel, kényszeresekkel, szétgyógyszerezettekkel, kényszergyógykezeltekkel, érzéketlenekkel, családjuktól kitaszított extravagánsokkal, marginalitásba sodródottakkal, depressziósokkal, akik mindegyike figyelemre, segítségre, olykor pedig szeretetre vágyik. És találkozik a társadalomból kivetettek mellett olyan sikeresekkel, akik nem képesek a siker terhét viselni, vagy akik pontosan tudják, nem azért eredményesek, mert megérdemlik, hanem mert a szerencsét ügyesen meglovagolták. És olyan közszereplőkkel, akik silánynak maradtak és mindez kiderült róluk. Gondozatlanokkal s elárvultakkal, állami nevelőotthonokban szocializálatlanokkal, kulturális másságukat nem vállalókkal, szektásokkal, misztikusokkal, prófétákkal és kis vallások vakbuzgó híveivel. És, ha nem találkozott volna az extrém magatartási válaszokat adókkal a pszichiátrián, akkor összefut a lakásokon, ahol éjszakánként szabadegyetemnek mondott előadásokat tartanak, és szak-, illetve áltudományi kérdéseket vitatnak meg, sokféle szempontot figyelembe véve, s különböző módokon retorizálva. Avagy az alternatív szórakozóhelyeken, ahová Judithot kezdetben Karát doktor cipeli magával, majd meg tovább azok, akikkel nagy hirtelen meghitt ismerettségbe kerül. A szórakozóhelyeken, koncerteken, kiállításmegnyitókon, túrákon, táborokban, szakmai konzultációkon s mindenekelőtt az egyetemen, ahová péntekenként, kutatásmegbeszélés örve alatt, eljár. És találkozik azzal a professzorral is, aki egyetlen magyarként Bangkokban ott volt, s meghallgatta az ő előadását. És találkozott velük a parkokban, a pénztár előtti sorokban az élelmiszerboltokban, az uszodában, a nyilvános WC-kben, a hivatalok portái előtt, a postán és a tömegeknek tartott szónoklatok hallgatói és előadói, illetve nemzeti ünnepek ünneplői között. Egyedül olyanokkal nem került kapcsolatba, akiket közembernek tekintenek.

És e helyszíneken mindenkor összefut egykori és jelenlegi kezelés alatt álló ápoltjaival, akik örömmel üdvözlik, s menten bemutatják másoknak, akik köszönetet mondanak, sok sikert kívánnak, biztosítják arról, hogy megtiszteltetve érzik magukat, s hogy élvezet vele beszélgetni. Dzsejbbel is, másokkal is. Julival, a narkózó, a nevelőotthonból nyaranként megszökő kamaszlánnyal. Julóval, aki büszke viselkedési zavaraira, s időnként megkéseli a fiúját. Pistával, a jehovás cigány kosárfonóval. Józseffel, a börtönt járt skizofrén ipari munkással. Ilonával, a tolókocsis Komócsin lánnyal, aki szégyelli, hogy szegedi, és megveti örökké párttitkár apját, s a promiszkuitását kezelteti. Gizivel, a verseit szívesen szavaló erdélyi költőnővel. Sándorral, aki egyszerre két nővel él, esszéista, s aki nem akceptálja Gizi iránta érzett szerelmét. Cypriánnal, aki papírragasztóval történő szipuzásra tanította a Vörösmarty téren székelő kiadó versszerkesztőjét, s magával a néhány vonallal betekert arcú, nagyszerű szerkesztővel is. A pedofil tanárral. S nem egy ápolónővel, akik nem jutottak be az egyetemekre, csupán a maguk életét élni akaró félértelmiségiek szűkös, alternatív szórakozóhelyeire. Ott voltak ők mindenhol. A zsibiben, ahol nyugati zenei albumokat szokásos vásárolni, a Magyar Forma–1-en, a Queen együttes koncertjén és a tényirodalomhoz tartozó könyvek bemutatóin. S még az újjáépített budavári siklón is.

47.

Gizin nem segített a galamb, öngyilkos lett, felkötötte magát. A temetése után, ami nem valódi temetés, a Halottmosdatóban gyűlnek össze a rá emlékezők, mindazok, akik a nyári kánikula ellenére kibumliznak a temetőbe. Judith megszeppenve kuporog a kocsma egyetlen asztalának végén, s elképedve hallgatja a gondjaikat a többiek elé táró, nagyhangú, iszogató gyászolókat. Giziről nem nagyon esik szó, mivel a halál ezen a helyen jelen van.

Gizit vasárnap meglátogatta egy költő, loboncos vagabund, görög katolikus csontkereszttel a nyakában. Gizi rajong a látogatókért, minden napra magához rendelt egyet-kettőt. Az ifjú titán, amúgy az írószövetség irodalmi folyóiratának rovatvezetője, az erdélyi költőnőnek egy sült galambot hoz. A felesége küldte, fogyassza jóízűen. Gizi, mint mindig, ekkor is erdélyies viseletbe öltözött, s a legújabb verseivel dicsekedik, s állítja, hogy a kórház megfelelő hely arra, hogy értő olvasókat leljen föl. Ekkor is ott lebzsel körötte néhány debil, akik csak ujjongásra képesek, ha nem csorog ki a nyál a szájszélükön, s csakis akkor, ha megszólítják őket. Gizi nem nyúl a sülthöz, ebéd után van, s majd a Halottmosdatóban derül ki, hogy utóbb szétosztja a betegek között. Kinek egy szárny jut, kinek a comb, kinek a kettétört püspökfalat. Falatnyit kapnak az ételért sorban állók, mert hosszú a sor. Azok sora, akiknek sosincs látogatójuk a betegségükben.

A hétfői napon Gizit kiengedték a kórházból. A honoráriumáért megy a kiadójába, bár nem kapta kézbe a személyi igazolványát, csak egy eltávozási engedélyt. Onnan a lakására ugrik föl, meglocsolja a magukra maradt cserepes növényeit, s ott, abban a kopár odúban találják meg néhány nappal később, a fürdőköpenye övén lóg alá a csillárról. Hamvasztás után temetik, Farkasréten. Kardvirágot hoz szinte mindenki, egyéb virágot nem lehet ebben az évszakban vásárolni a temető bejárata előtti boltokban. Koszorúra senkinek nem telik. A búcsúztatás után a gyászhuszárok felrakják az olcsó urnát a hintóra, körbeborítják a hervadozó csokrokkal és a száradozó virágszálakkal, majd elindul a szürke és megrettent menet. Néhány méter után azonban visszakanyarodik, élen a hintóval, a kíséret a ravatalozó mögé, s az ismeretlen, feketébe öltözött fiatalember felkapja a hamvakat, s magával viszi az irodába. A tömeg hosszasan ott marad, áll a szeméthalom mellett, a gyászszekéren magukra hagyott virágokat bámulva, aztán akinek maradt még ideje, s ilyenek akadnak, hiszen a gyászolók többségének szellemi szabadfoglalkozás van a személyi igazolványába beírva, hogy igazoltatás esetén ne vigyék be őket munkakerülés miatt a rendőrőrsre, átmennek a Halottmosdatóba.

Gizit a családja Erdélyben, Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben kívánja eltemetni, elhalt férje és gyermeke mellé. Emiatt hamvasztják. S a tégelybe töltött porait szennyes ruhák közé rejtve csempészik át Romániába, hogy egy estén, néhány közeli barát jelenlétében, beledugják a sírhant földjébe, mint a tulipánhagymát.

Judith, sok-sok évvel később, a rendszerváltás után, amikor Románia EU-tagállammá vált, s könnyen lehetett az államhatárt átlépni, elmegy a Házsongárdi temetőbe, de nem találja meg Gizi sírját. Mondják, azért nem, mert Gizi férjének nevét leverték a keresztről, mivel kiderült róla, a Securitate ügynökeként tevékenykedett, s csupán a közös gyermek neve olvasható a táblán. De ilyesmire Judith nem számított. A rezedaszálat, amelyet magával visz, darabokra tépi és odaszórja a sírhantok között totyogó galambnak. Szürke az, s a lába szaros.

Akkor még élnek galambok, s többnyire rajokban, a közép-európai városokban.

A címoldalon Darkó László festőművész tanulmányrajzának részletét közöltük.