Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Tájszürke világban időz
gyík, légy, fölvizezett éjszaka,
megerjedt nappal.

Július 17., hajnali 2 óra 48 perc, amikor elkezdem a naplóm a táborról,  legtöbb ismerősöm Kis Grófóra, Korda Gyuri bácsira vagy PIXA-ra (illetve ezek tetszőleges arányú egyvelegére) mulat az ország valamelyik pontján hősies fesztiváltúlélőként.

Belém harapott a nyár,
robbanjanak föl testemben a kert, ég,
fák, szél.

Petőcz András az Írók Boltjában elmesélte: a konkrét költészet alkotásait olvasva a mai huszonévesek úgy néznek rá, mintha a 22. századból érkezett űrlény volna. Valószínűleg nem sejtik, milyen régre nyúlnak vissza a műfaj gyökerei, de az Írók Boltjában a Concrete című kötet bemutatóján erről is szó esett.

Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Géczi János képeit és versét közöljük.

veszélyes meghagyni
annak a szabadságát, aki előtt
a vad természet meghunyászkodik

Idén is megrendezték a költészet napi Versmaratont, amelyet a Magyar Rádión keresztül a távolból is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők. Az év versei 2017 antológia szerzői egyórás szekciókban váltották egymást az Akvárium Klubban, és nemcsak felolvasott verseiket ismerhettük meg, de önmagukról, ihlető forrásaikról és terveikről is beszéltek.

„Bár a szövegek lineárisak és egyértelműek, mégsem kedveznek a szó szerinti értelmezésnek; olvasásuk asszociatív viszonyulást igényel. Ezek a Géczi-költemények költői lélekkel olvasandók.” – Géczi János Törek című verskötete fölött Krausz Tivadar merengett.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

Fenn megnyílik
az ég, a résén áthatol egy sárga,
kétfedelű repülő.

Augusztus 7. és 10. között szervezte meg a győri Hermaion Irodalmi társaság kilencedik alkalommal a Véneki Alkotótábort, Közösség, közérzet, közélet címmel – a tavalyi tábor folytatásaként újra együtt gondolkodtak a résztvevők arról, hogy mi köze mindezeknek az alkotáshoz és a kortárs irodalomhoz. És persze volt még (nem vénnek való) foci, napozás, laza beszélgetés, minden, ami egy jó táborhoz kell.

Rázkódva húzódom fel a magasba,
mint a falak közrefogta levegő-oszlopban
a mesterművűre kovácsolt páternoszter.
Avagy az lenne a mélység?
Válaszolsz, Uram?

Néhány nappal később kivirágzott a fa,
hogy felakasztotta magát rá az ifjú
a bűntudat kötelével.
Beszélik, hét se kellett, s elhulltak
a szeplőnyi szirmok.

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért ér

…a költészet végtelen hatalma
nyűgözzön le.
Ezért, és csakis ezért érdemes élni!

„Sosem hittem a műfaji határokban. Azt definiálni tudom, hogy melyik európai művelődési korszak hogyan teremti meg saját magát az irodalmi műfajokban, mikor is fontosak a legendák, mikor pedig a himnuszok, és mikor a regény. Szerintem most egyik sem az” – fogalmaz Géczi János, akivel a művészetek és műfajok közötti átjárásról, az írói individuumról, az utazás és írás különös összefonódásáról, a Vadnarancsok és a Hosszúversek /képversek című kötetéről beszélgetett Kirilla Teréz.

„színétől telítődik este hét és hét tíz között a sziget,
s mint lepattant sztéle szilánkjából a dombormű,
csorbítatlan, fényűző élet a jelenet”.

A kényes hangulatokra vágyó Teremtő a művészek eljárását használta: egységessé alakította, homogenizálta az egykor amúgy maga teremtette, részletekben bővelkedő, tagolt látványt.

Mi az, mi szótlanul,
történeteid nélkül
múlik? El? Feléd? Elfeléd?
Elfedéd? feledéd? félmúltadban.

Az Irodalmi Jelen az adventi időszak jótékonysági akciói közepette két kérdéssel fordult írókhoz, költőkhöz: „Tettek-e már jót önnel ismeretlenül?” és „Mi volt élete legfontosabb ajándéka, amit kapott vagy adott?” Ezúttal Géczi János, Térey János és Viola Szandra válaszait olvashatják.