Széthulló család egy széthulló társadalomban. Dióhéjban ez a magja Meri Valkama finn írónő első regényének. A családi tragédia nem függ össze a politikai rendszer megsemmisülésével, ez csak a történet halvány hátterét képezi, a két esemény véletlenszerűen kapcsolódik össze. Egy kulcsszó azonban mindkettőre érvényes, ez pedig a hazugság, amely pontosan úgy mérgezte meg a társadalmat, akárcsak az egy ideig benne élő családot. Az írónő célja nem igazán egy hazug rendszer leleplezése, sokkal inkább egy titok felfedése, amely darabokra törte a család életét.

Lawrence Durrell (1912–1990) angol költő, regény- és színműíró világhírű alkotása a négy egymással összefüggő kötetből álló Alexandria Quartet. A buja, érzéki tetralógia olvasók és kritikusok körében is osztatlan sikert aratott. Durrell későbbi regényei, a kétrészes Aphrodité lázadása és az Avignon Quintet viszont vegyes kritikát kapott.

Nehéz elképzelni, hogy két annyira különböző világnézetű, habitusú ember között, mint Leni Riefenstahl és Balázs Béla, vonzalom ébredhet. A német filmrendezőnő Hitler propagandafilmeseként híresült el, míg a magyar író, filmesztéta kora ifjúságától baloldali érzelmű, sőt hithű kommunista. Mégis, a 30-as évek forrongó Berlinében, ez is – mint szinte minden – lehetséges volt.

Annak ellenére termékeny regény- és esszéírónak számított, hogy viszonylag későn, az ötvenes éveinek derekán kezdett írással foglalkozni. Regényei közül több, például a Wolf Solent (1929), a Glastonbury Romance (1932), mai szemmel is komoly szépirodalmi értékkel bír.

Szabadka a múlt század 70-es éveiben, egy élénk képzeletű fiatal diák és Woland professzor ördögi praktikái. Majoros Sándor kisregénye mintha Bulgakov komor szatírájának könnyed, humoros parafrázisa lenne.

Nyers és érzékeny, meseszerű és emberi, transzilván, de helyen és időn túlmutató. Ezekkel a kulcsszavakkal jellemezném Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író történeteinek világát. A Holdanya unokája című regényét, valamint Apja fia című posztapokaliptikus kisregényét ismertetem a továbbiakban.

Álmomban turbános férfit látok. Turbánja közepén fény jelenik meg, majd lassan körvonalazódik egy vörös rubin. A szemei, mint a fejében lévő kincstár ablakai: a drágakő színében kezdenek villogni, ahogy felém tekint. Értelmezhetetlen szavakat hallok, de a férfi szája nem mozog.

Közelebb akarok menni hozzá, de, amint lépnék, egy női arc képét látom a rubinfényben, mint egy hologram, mint egy szellem. Ekkor értem meg, hogy felesége érkezésére akar figyelmeztetni. Énkének ilyenkor nem szabad beszélnie.

A nyárra, mint a legforróbb évszakra asszociálva elsőként a vakáció, az utazás, a szabadság juthat eszünkbe. Csakhogy a nyár nem kizárólag az utazásokról szól. Mihez kezdjen a sihederkorba belépő gyermek, a szünidő cirka két és fél hónapja alatt, távol az iskola szigorától és a szülők óvó tekintetétől?

Ha hamisítatlan, kelet-közép-európai hangulatú könyvet keresünk a kortárs irodalmi dömpingben, akkor Bene Zoltán legújabb, Igazak című regényét a legjobbak között találjuk. Olyan ez az írás, mint egy blues ballada: finom hangolása oldja melankóliává a keserűen sötét tragikumot.

Egy alföldi kisvárosban valami rendkívüli történik: a fák idejekorán lehullajtják a leveleiket. Krusovszky Dénes új regénye pedig ennek a természetellenes folyamatnak jár utána.

A feladat adott – ismerd meg önmagad! –, csakhogy hiányzik a megoldókulcs. Erre a lehetetlennek látszó kihívásra vállalkozik Florin Irimia elbeszélője. Közeledvén a negyvenhez önmaga megoldókulcsát keresi a gyerekkorában, mintha az is ott lapulna valahol a tömbházak mögötti szőnyegporolóállvány tövében, magára hagyottan. Elveszett? Vagy eleve nem is volt? Az emlékekben nehéz teljességgel megbízni.

A templomról azóta (évekkel ezelőtt) lemosták, lekaparták a felírást, de latens nyoma most is fölsejlik. A fotográfia visszavetítését az eredeti helyszínre szántam, ám bizonyos technikai akadályok: nemcsak az ördög művei… Közben Szilágyi Rudi barátunk a lábszárára tetováltatta a fotón látható feliratot, amely kisvártatva (mostanság) lenyúzattatik, és más aspektusban fölkasíroztatik.

Két olvasó – egy eset. Szeifert Natália mélylélektannal és finomsággal átszőtt, valódi nőkről szóló álmatlanság-regényét Deák Csillag és Kölüs Lajos olvasta. Két nézőpont, a férfié és a nőé, amint egymást megközelítik; összeérnek, egymáshoz simulnak. Két olvasónapló Az altató szerekről.

Doina Ruști regénye a 19. század eleji fanarióta Bukarestbe vezeti el az olvasót, jól ötvözve a történelmi elemeket az adott korra jellemző misztikában, babonában való hittel – melynek nyomai egyébként napjainkban is fellelhetők a románság körében. Az okkultizmus rejtélyeibe beletanult lány, aki tizennégy évesen a brassói Bolgárszegről Bukarestbe kényszerül menekülni, tulajdonképpen nem más, mint maga a Pénteki macska.

Szilágyi Szilamér (Sziszi), a hajdani versenyző és futár a barátok unszolására rááll egy fogadásra, s megmutatja, tíz év után képes még feltekerni Dobogókőre. Egyebek mellett szenvedéseiről, vízióiról, álmairól, életéről, szabadság és szabadosság problémaköréről szól ez a regény. S mivel a Pilisben van Mexikó is, ellátogathat a tisztelt olvasó egy Moctezuma idejebeli kerékpáros-futball mérkőzésre is… – Ajánló Novák Valentin Könyvhétre megjelenő regényéből.

Naná, hogy ez is azokon a siralmas szervezettalvilágos filmeken nőtt fel, ráadásul kelet-európai lélekkel, úgyhogy tudtam, nincs közel a vége.

Ez a helyzet manapság a mi híres jó öreg dr-prof. Hatvani Istvánunkkal, akiről az a kósza hír járja, hogy réges-rég lepaktált, szakszerű nemzetközi jogi kifejezéssel élve: ratifikálta szerződését az ördöggel, ezért képtelen meghalni.

És megy az idő. Sok mindent másképp kellett volna csinálni, de az ember erre későn jön rá. Amikor olyanok is elé kerülnek, akik addig a nyomába sem értek. Akkor egyszerre csak felkapja a fejét.

Egyike volt azoknak a ritka kivételeknek, akik a városnál messzebb kúsztak a faluból, bejárta egész Nyugat-Európát, még Franciaországban is ült börtönben.