Ugrás a tartalomra

 

Farkasvér – Babics Imre versei

FARKASVÉR
BABICS IMRE VERSEI
 
 
Íráskényszer
 
…s mert kinyilatkoztatásának része vagyok,
szellem jégkorszakában emberré fagyott,
    orrlyukamba időt lehel.
    Egy szárnya galaxishalmaz,
    a többi pedig hópehely:
    hasonlatokkal jutalmaz,
csak hogy életben tartson, hiszen nem siet,
s habár nem írnék, mint szavaktól messziek,
folyton hallom: −E költői kép még tiéd.
S törött szárny zúgását érzem, a Semmiét,
hókristályokkal rám hull milliónyi ég,
s lehelem felé, pára: −Mindenem Tiéd...
 
 
 
Fűfiú
 
A barackfa lombjában egy angyal alszik,
pillái belülről hámozzák a kajszit,
    míg alant
csak ígéret pilledt fűfiúk tömege.
 
S hull a gyümölcs, zuhanásával jóllakik
az angyal, verselni kiszólít valakit,
    egy alanyt,
ám villámló szavakért halni ő megy-e?
 
Tengernyiből hív egyet, ki tud Igéket,
kit az isteni gömb hőjével megéget,
    és beolt,
s akkor eme fűfiú gyümölcsöt terem.
 
S kiég s ledől, s a belül lecsapó villám
árnyéka sötét lomb a fűfiú-pillán,
    mégse holt,
csak alszik, Istenbe zuhanó tengeren.
 
 
 
Farkasvér
 
 
Amint egyre furább járását figyelem,
lám, kutyámba a farkas visszasompolyog;
    még ugat.
    Magukat
démoninak képzelő kis embermolyok
között, kik létem szövetét falatozzák,
úgy tűnik hát, beköszöntött belső telem,
s testbeszéddel jelzi: – Farkas illik hozzád.
 
 
Így immár havas pusztákon lohol velem,
fölöttünk virágzó fehér fűz imbolyog
    ámbátor.
    Vad s bátor:
nem ijesztik vissza durrogó tébolyok,
s rácsokat rázó, nyáluk csorgató falkák.
Ha kell, vadászik és öl szenvedélytelen,
mint mikor az erdőt vérei uralták.
 
S így holdfényben üvölt, bár hangja nincs jelen,
jól táplált, ám belül éhségtől támolyog,
    mert imád.
    ...Nincs simább
út Istenhez az övénél, ki komoly ok
nélkül hasonul az egyetlen gazdával.
Én is ösvénye felé fordítom fejem,
s a meleget árasztanám, mert az Rá vall.
 
 
 
 
Kísértetház
 
A kísértet kapum előtt állt félszegen,
  meglephette gyors halála.
  Nem öntötte el a hála,
hogy súrolhatja a Mélység felszínét.
Őrizte alakját, úgy vágyott élni még,
nekem meg épp az életből volt elegem.
 
Más sem jut, úgy láttam ott, a csermelyparton:
  meg nem értés, szégyen, kudarc.
  A gennyes honi odúharc
taszított: megszakít szívizmot, jellemet...
De nincsenek Semmire kelő szellemek;
kaszám akácnyelét szorította markom.
 
A köpcös árny belépett házam kapuján,
  én eldobtam kaszám, s menten
  lihegve utána mentem.
Létvágytól űzött, s államilag üldözött,
két senki, kik között nincsenek Térközök,
felettünk vadszőlő terjeszkedett buján.
 
Ám benn hiába kerestem, elenyészett,
  felszívta mint párát a nap,
  Az, kit tagadnak, áldanak.
Már szigetet lát ott, hol én csak öblöket,
parthoz verik holdfényből kovácsolt szögek,
és van, míg én csak álmodom az Egészet.
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.