„Nagyon érezni, hogy Babics műgonddal csiszolgatta hibátlanra e gyémánt verskrajcárokat, de az igazán szép megoldások azok, amelyeken mindez nem érződik, ahol könnyedén gördülnek a sorok, mintha csak így beszélne, gondolkodna – s a versek többsége ilyen, és sejthető, hogy ezekkel dolgozott többet. Akad tehát egy-két szöveghely, ahol a gyémánt visszacsiszol, és a földre esik a csiszolófej.” – Simon Adri kritikája.

Babics Imre megírt mintegy nyolcszáz oldal prózában tördelt hexametert. Ezzel a munkával akkor is foglalkoznia kellene a média irodalomra szakosodott vékonyka szegmensének, ha a könyv egyik gondolatmenete nem éppen a „szakrális terror,” más szóval a „líraviláguralom” bevezetése lenne.

Lábam előtt morzsával hangya küszködik;
korhadt fatönkön
ülök, mögöttem vízért tör le a gyertyán.
Velük tartanék az őket váró ködig

A süldő rókán, mely ellopta kenyerem,
átsütött az isteni,
ki Napban megnyilatkozó, s úr éteren,
s ahogy elfutott, bundája s lelke lángolt.

Amint egyre furább járását figyelem,
lám, kutyámba a farkas visszasompolyog.

Mindössze írni nem késő, engedelmes szavakkal ég
magasába feltörni, így hát írok, tömény erőt
érezvén, írok, ámbár a világ számomra véget ért…

a helyi kocsma helyisége felé indultam el nehéz
léptekkel, hogy ledöntsek pár felespohárral, elveszett,
s elüldögéltem ott hosszan, amíg, távoli műveké,
leendő verseké, képek, sorok jöttek a semmiből

Elnézem e világtébolyt, nem az Isten akarta így,
szabad akaraton múlott, bár volt sátáni ráhatás,
s most arctalanul őrjöngnek a földünkön uralkodók,
büntetlenül teszik tönkre mindazt, mit szellem alkotott.

Hulladékégető, Győrben, ott dolgoztam sokáig, ott,
mert három év nagyon sok volt, kevés bírta ki addig ám.
Hányan mondtak fel ifjak, nagy erejűek, időm alatt,
egy nap, egy hét elteltével s vállalták a bizonytalant,
mert szembesültek azzal, mit a gázkazán elégetett.