Írók iskolája

A program szerint Csobánka Zsuzsa lett volna az este moderátora, aki maga is tanár, ám egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni. A beszélgetés így egészen bensőséges közegben zajlott, hiszen a „a két Szilágyi” – Zsófia és Márton – testvérek, Szabolcsi János pedig Szilágyi Zsófi egykori magyartanára volt a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban. Szabolcsi ma is tanít, a nézőtéren több volt és jelenlegi tanítványa ült, ahogy jeles magyartanárok is, például Arató László.

Adódott hát, hogy saját iskolaélmények felidézésével kezdődjön a beszélgetés. Szilágyi Márton irodalomtörténész nem sok jó emlékről tudott beszámolni: egykori gimnáziumában csupa rossz tanárt fogott ki, akiknek többnyire leváltásáról ábrándozott. Mivel nem fordulhatott kamaszként hozzájuk, a művekbe menekült: még magyaróra alatt is a pad alatt olvasott. A traumákat fokozta, amikor az Iskola a határont épp katonaideje előtt olvasta el, s ott minden megvalósulni látszott, amit Ottlik elbeszélt hatalomról, függésről, manipulációról. Szabolcsi János azt a hírhedt igazgatót említette az Apáczai történetéből (ahol egyben diákoskodott is), akit Gothár Péter Megáll az idő című filmjében örökít meg. Takács Etel (maga is pedagógus-tankönyvíró) az Aranysárkányról szóló tanulmányában fogalmazta meg: a magyar irodalomban a tanár mindig negatív figura, kivéve, ha az író, aki megalkotja, maga is tanár – idézte kedves mondatát Szabolcsi János.

De mielőtt belemerültek volna az egyes tanárfigurák elemzésébe, a beszélgetők áttekintették, hogyan és mikor lett egyáltalán téma az iskola az irodalomban. Egyértelműen a 20. század elején történt valami – állapította meg Szilágyi Zsófi, bátyja azonban egészen a felvilágosodásig ugrott vissza, hiszen a 18. században jelenik a nevelő alakja a művekben, például Rousseau-nál az Emil…-ben. A gyerek alakja viszont csakugyan később válik érdeklődés tárgyává. A 20. századi „robbanás” – melynek a Törless iskolaévei a legjobb példája – hátterében a társadalmi átrendeződés áll. Ekkora válik ugyanis a hatalmi viszonyok, a manipuláció, a társadalmi rend leképeződésévé az iskola. Szintén új a kamasz fogalma az irodalomban – tette hozzá Szilágyi Zsófi –: bár Dosztojevszkij novellát írt ezzel a címmel, nálunk sokkal később jelenik meg. (Móricz paraszti világában egyáltalán nem létezik a „kamasz” fogalma.)

Hogy miért sokasodtak meg az 1900-as évektől az iskolaművek? Nos, ahogy Szabolcsi János látja, az iskoláztatás elterjedése, a tömeges oktatás, az érettségi presztízsének kialakulása húzódik a hátterében – és a 20. századi világrend modelljeként is jól szolgált az iskola. Szilágyi Márton ezt kiegészítette azzal, az érettségi bevezetése beavató jelleget adott az iskola elvégzésének. Az Aranysárkányban is épp e rituális vonása hangsúlyos a záróvizsgának – jegyezte meg Szilágyi Zsófi –, melyet épp Kosztolányi ír meg, aki nem érettségizhetett társaival. (Saját iskolaigazgató apja csapja ki a szabadkai gimnáziumból.)

A „kedves könyvek” kérdésre Szabolcsi János három ritkán emlegetett művet is magával hozott. Móra a Hannibál feltámasztásában sokkal árnyaltabb, érdekesebb figurát formál meg, mint a regényből készült Fábri-film. A nagyon művelt, higgadt, kedves tanárszemélyiség lép be általa az irodalomba. Balázs Sándor Trézsi néni kosztosai című, alig ismert regénye a boldog békeidők iskoláját rajzolja meg. Bächer Iván Intőkönyv című iskolai témájú tárcanovellái pedig az apáczais diákéveket és a móriczos tanáresztendőket elevenítik fel. Szilágyi Márton ugyancsak messzire rugaszkodott az említett szerzőktől: szerinte a Harry Potter népszerűsége is az iskolai közeg ismerősségének köszönhető. A félelmetes tanár, a dögunalmas tanóra és a klikkesedés alapélményei mind felvonulnak a műben, sokszor egészen humorosan (a történelemtanár olyan unalmas órát tart, hogy észre sem veszi, hogy közben meghal, és a kísértete folytatja helyette.)

Móricz eszelős iskolagyűlöletére már csak Szilágyi Zsófia jelenléte okán is kitért a beszélgetés – Szabolcsi János azt firtatta egykori tanítványánál, honnan eredt az író e viszolygása, ami a Forr a borban vagy az Isten háta mögöttben is olyan dühvel tör fel. Szilágyi Zsófi szerint Móricz nagyon erősen felülstilizálta az őt ért sérelmeket – ha érték egyáltalán, de ilyenről nincs tudomásunk. A kisújszállási iskolában, amit a Forr a borban akkora gyűlölettel ír meg, végképp nem. Sárospatakra kerülve pedig inkább testvére jelenléte okozott benne féltékenységet.

Kosztolányi Aranysárkánya épp összetettségével magasodik kortársai fölé – jegyezte meg Zsófia. (A film itt is nagyon egyszerűsít, szimpla áldozatnak mutatja be Novák Antalt.) Szabolcsi ismét Takács Etel elemzéséhez nyúlt vissza, amely pontosan rávilágít a tanár személyiségének súlyos torzulásaira, hiányosságaira. Évtizedekig elemezték a művet úgy, hogy Liszner Vilit állították be fasisztaként, Novákot az ártatlan áldozatnak, de ez óriási tévedés – hangsúlyozta Szabolcsi, és Szilágyi Zsófi is felelevenítette egykori közös magyaróráikat, ahol először találkoztak ezzel az újszerű, ám sokkal igazabb megközelítéssel.

Egyébként Kosztolányinál sem kell sokáig keresgélni a rémes iskolaélményeket: ott a Vörös ökör vagy a Házidolgozat című novella, s ha ehhez hozzávesszük a szadisztikus Csáth-novellákat, érdekes szabadkai iskolaképet kaphatunk – állapította meg Szilágyi Márton. De Babits Timár Virgil vagy Komlós Aladár Néró és a VII. a című regénye sem épp derűt áraszt.

Immár a 20. század második feléhez közeledve Szilágyi Zsófia megemlítette Márai Bébi avagy az első szerelem című művét, ahol először bukkan fel a koedukáció témája, és annak következménye, a szerelem; s ha lányok és nevelődés, akkor nem hagyható ki az Abigél, a Für Elise egyes fejezetei vagy Kaffka Margittól a Hangyaboly.

A beszélgetők szórakoztató példákkal is előhozakodtak, miféle sematikus „szörnyszülötteket” termelt ki a Rákosi-, majd Kádár-korszak az irodalomban, ha nevelésről, iskoláról volt szó. Szabolcsi például élénken emlékszik Fehér Klára Az Előre-örs pályát választ című didaktikus kisregényére, ahol a burzsoá értelmiségi pályák után ácsingózó gyerekek egy gyárlátogatás hatására mindjárt marósok és esztergályosok szeretnének lenni. Ördögh Szilveszter első novelláját még gimnazista korában közölte a Tiszatáj – a műben magukra ismerő diákok és tanárok olyan botrányt csaptak, hogy Ördöghnek az érettségi után el kellett hagynia Szegedet.

Mire elérkezünk a kortársaink megörökítette tanárfigurákhoz – Garaczi: Pompásan buszozunk; Tóth Krisztina: Vonalkód – a pedagógus már rég nem az a ledöntendő bálvány, mindenható, jelentős társadalmi presztízzsel bíró figura, mint Kosztolányi idejében. Garaczinál már csak egy szerencsétlen, üldözött szakmunkás. S aztán marad a múltidézés, mint Szilasi László frissen megjelent regényében, A harmadik hídban, ahol egy érettségi találkozó az alapélménye a fikcióképzésnek, az emlékezési mechanizmus feltárásának.

Szabolcsi János egyébként soha nem szeretett egykori diákjai érettségi találkozóira járni – mesélte búcsúzóul Szilágyi Zsófia –, egyszer tudták őt elcincálni, akkor is jó, ha öt percig maradt…

Szöveg és fotók: Laik Eszter