Színésznőket szerettek

Az este első kérdése az volt, hogy Szegeden, a városközponttól viszonylag távol található Petőfi-telepi Művelődési házba vajon hányan fognak kiutazni Nyáry Krisztián belépős estjére (felnőtteknek 1.000, diákoknak és nyugdíjasoknak 800 forint volt). Az enyhe szkepszis ellenére hetven-nyolcvan ember jelent meg az eseményen, zömükben hölgyek, csak páran jöttek kick-bokszra, de az a kisteremben volt.

A kick-bokszolók kevesebben voltak

Az intézmény vezetőjének köszöntője a Facebook hatalmáról szólt. Meglátása szerint a közösségi oldal ugyanúgy képes egy transzplantációs gyűjtés összehozására, mint Nyáry Krisztián posztjait megosztva az irodalmi ismeretek terjesztésére. A bevezető után a Szegedi Nemzeti Színház két művésze, Szilágyi Annamária és Gömöri Krisztián, valamint az est fővendége, Nyáry Krisztián a magyar irodalom szerelmes képeskönyvéből idézett.

Nyáry munkamódszeréről beszélt: amikor elkezdte gyűjteni az anyagot, bizonyos női szereplőkről nagyon jó fényképfelvételek kerültek elő, melyeket általában tehetséges fotóművészek készítettek – legtöbbször színésznőkről. „Színésznők, akiket írók is szerettek”, mondta, és hosszú névsorba kezdett. Ennek az egybeesésnek vajon mi lehet az oka? – tette fel a költői kérdést. Melynek sorsa, hogy a kérdező válaszolja meg. Ekképpen: ha lírai magyarázatát akarjuk adni, akkor a sors művészi egybeeséséről van szó. Ha tudományosat, akkor a társadalmi mobilitás leképeződésére ismerhetünk rá. Azaz a nők számára a 19. század végéig, a huszadik század elejéig egyedül a színészet jelent(h)ette az egyedüli értelmiségi pályát, és mivel az írók is értelmesek, hasonló nőket kerestek. De a profán magyarázat az, hogy itt mégiscsak az adott kor legszebb asszonyairól van szó, akiket sokan csodáltak, akik miatt megteltek a színházak.

Színészek vásznon és színpadon

A szerzői bevezetés után a könyvekből vett történetek részleteivel illusztráltak három szerelem-típust. A naplók női szólamait természetesen Szilágyi Annamária, a férfiakét Gömöri Krisztián szólaltatta meg. Közben a témához kapcsolódó képeket vetítettek. A három történet: Jókai és Nagy Bella „botrányos” házassága (a közönség pisszenés nélkül hallgatta); Karinthy, Kosztolányi és későbbi feleségeik, Judik Etel és Harmos Ilona szerelmeinek permutációja (a közönség anekdotánként hangosan nevetett); Molnár Ferenc és Varsányi Irén talán soha be nem teljesülő szerelmének története, s a korszak legnépszerűbb drámaírójának két művéből – Az Ördög és A testőr – is elhangzott egy-egy férfi-női dialógus (a közönség kuncogott). Az előadás végén Nyáry aforisztikus választ adott az est elején feltett kérdésre: miért szeretett annyi író színésznőt? „Mert minden férfi valamennyire író is, hiszen szép szavakat mond a nőnek, és minden nő egy kicsit színész, mert eljátssza, hogy el is hiszi azokat.”

Az est második felében Kúti Gergő, a Ságvári Gimnázium magyartanára kérdezte Nyáry Krisztiánt. Ennek során derült ki, hogy a nagy sikerű posztok után hiába volt – több helyről – nagy kiadói nyomás és olvasói igény a kötet összeállítására, a szerző végső döntése Mautner Zsófi hatására született meg. Ő győzte meg Nyáryt egy szakácskönyv-analógiával: habár az emberek, ha főznek, az internetről keresik ki az aktuális receptet, de előtte, amikor tervezik a következő heti étrendet, képes szakácskönyveket lapozgatnak. A posztokat reggel, kávé mellett lehet elolvasni, a könyv azonban lapozgatós, ajándéknak is jó, és „ajándékozni mégsem lehet egy facebook-posztot”. Így született meg az első könyv.

Kúti Gergő és Nyáry Krisztián

A posztok szövegei azért nőttek fokozatosan, mert hamar világos lett: a kommentekben úgyis el kellett mondani a részleteket. Egy hónap alatt állt be a mostanihoz hasonló terjedelem, ezzel bizonyítva, hogy a facebook-felhasználók többet is tudnak olvasni, mint azt előzetesen gondolták. Kúti rákérdezett, mennyire segítette a szerzőt a korábbi marketinges évek tapasztalata, hiszen az első kötet megjelenését tervszerű kampány előzte meg, vidékjárással, profi promócióval. Nyáry ezt elismerte. Az Így szerettek ők egy „termék, amit el kellett adni”, de valójában kettő: „a könyv és ő maga”, hiszen akkor még a széles közönség nem ismerte őt.

Kúti szerint a téma nem új (hiszen sokan feldolgoztak már írói szerelmet), a nóvum az, hogy nagyon sok emberhez jut el. Esterházy új regényét – mondta – négyezer példányban nyomták, és még nem fogyott el, ezzel szemben az Így szerettek ők mindkét kötetéből negyvenezer eladott példány körül járnak, ezek tényleg ott vannak a családi polcokon. Nyáry vitatkozott a két példa összehasonlíthatóságán, szerinte az irodalomtudomány egy zárt közösség, és hiába van ott a feltárás és leírás elsősége, az olvasók nem ismerik meg az eredményeket. Ő nem csinált mást, csak ajtókat és ablakokat nyitott, hogy be lehessen látni a témára, hogy a széles olvasóközönség megláthassa az irodalom történetét, legalábbis az irodalmi szerelmekét. Kúti szerint a kötet paradigmaváltás is: annak jele, hogy a valóságot az értelmezésből kizáró hermeneutika helyett mostanság újra az életrajz kerül előtérbe. Nyáry egyetértett, azzal a kiegészítéssel, hogy csak a tudományban zajlik most ez a visszafordulás, a közönség mindig is a szerzők életrajza iránt érdeklődött.

Az olvasói visszajelzésekről megtudtuk, hogy „jutalmazó közeg” a Nyáry-olvasók tábora. Amikor a szerző Pécsett volt irodalomtörténész, talán egy kolléga mondta neki fél év múlva egy konferencia szünetében a kávé fölött, hogy „olvastalak”, ellenben most egy óra alatt érkezik ezer visszajelzés – lájkolnak, megosztanak, üzenetet írnak, kommentelnek, rokonok, hozzátartozók is. Ez bizony fontos, jólesik, hangsúlyozta a szerző. Vannak törzsolvasók. A facebook-közönség korhatára 12 és 83 év között mozog. A legtöbben 14 és 20 év közöttiek, a legkevesebben a 25–30 évesek vannak. A lájkolók, feliratkozók 70 százaléka nő, de a szóbeli visszajelzések inkább férfiaktól érkeznek, akik nem szívesen kommentelnek szerelmes témához. És a népszerűség sem véletlen, hiszen ezek eleve szórakoztatásra írt történetek, csak később alakult ki olvasásnépszerűsítő szerepük. Az irodalomtudomány pedig kétféleképp reagál a „jelenségre”: az egyik fele azt mondja, bulvár, a másik fele pedig örül, mert Nyáry „demokratizálja, közösségivé teszi a tudást”.

Akik nem kickbokszra jöttek

Kúti úgy véli, hogy mivel könyvtárosoktól, magyartanároktól díjakat is kapott az Így szerettek ők, van „szakmai” elismerés is. A szakma fanyalgása azért sem releváns, folytatta, mert ezek a történetek vállaltan „életmesék”, azaz életrajz és fikció tudatos ötvözetei – ez pedig a „bulvár”. Nyáry ezt saját gyakorlatára nézve úgy fordította le, hogy pusztán adatok alapján nem lehetne elmondani egy történetet. Egyszerűen azért, mert nincs elég adat. (És ebben egyetért Margócsy Istvánnal.) De valami szöveg mégis kell. És ha mindenki azt mondta a különböző visszaemlékezésekben, hogy egy férfi és egy nő szerelmesek voltak egymásba, akkor igenis le lehet írni, hogy szerették egymást. Ő a könyvében nem tehette meg azt, hogy lépten-nyomon hozzáteszi, amit a szakirodalom megkívánna, hogy valószínűsíthetően…, bár nincs rá bizonyíték…, dokumentum nem támasztja alá, de… „Ha összeáll egy kép, akkor le lehet írni", szólt a szerzői summázat.

Ami egy „hagyományos” könyvbemutatón vagy író-olvasó találkozón nem szokott megtörténni, Szegeden megvalósult: sorjáztak a közönségből a kérdések. Annyira, hogy végül a szervezőknek – a következő program miatt – félbe is kellett szakítaniuk a kérdések óráját.

Az est után a szerző – jobb híján – a ruhatár pultján dedikálta az Így szerettek ők első és/vagy második kötetét. A dedikációt kérők között sokan voltak, akik vélhetően nem regisztrált facebook-felhasználók. Kiderült, várják a harmadik kötetet, ami ugyan nem lesz, legalábbis ebben a témában nem, de valami hasonló mégis. Mert, mondta Nyáry Krisztián, alapvetően az emberi történetek érdeklik.

Nyáry Krisztián estje, Szeged, Petőfi-telepi Művelődési Ház, 2014. ápr. 30.

Bíró-Balogh Tamás

Fotó: Új Krisztina