„Csak testben hagytam el az országot”
Petrás Mária az Elindultam szép hazámból kezdetű népdalt énekelte el az Arany Tiborral készült interjúkötet bemutatójának nyitányaképp, a Duna Palota épületében. A „Jött, mint vadvirág a réten” című kötet tanúsága szerint, mely az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában jelent meg, Arany Tibor is elindult egykor szép hazájából, ’56-os „pesti srácként”, hogy azután több évtizeddel később, idős fejjel térjen ide vissza. Takács Bence színművész két részletet olvasott fel a kötetből. Az elsőben egy brooklyni pillanatot beszél el a megkérdezett főhős, amikor meglátja a nagyváros kikötőjében a Lehel nevű hajót, és eszébe jut róla a népdal, amelyet meghallgathattunk a műsor kezdetén. Majd negyvenhárom évvel később újra felidéződik benne a szomorú dallam – ismét arra a földre lépve, ahonnan valaha elindult. A kötetnek ezen a pontján Arany Tibor megvallja: csak testben hagyta el ezt az országot, lélekben soha, és a gyerekeit mindig a magyarság vállalására nevelte.
Petrás Mária népdalénekes
Pesty László filmrendező-producer laudációjában úgy fogalmazott, egyszerre nehéz szívvel és irigykedve olvasta a kötetet. Bár az ő nemzedékének is kijutott egy kisebb történelemalakító szerep a nyolcvanas évek elején, és adódott félnivalójuk, Arany Tiborék valódi nagy történelmi eseményeknek voltak szereplői és formálói. Nekik sokkal súlyosabb atrocitásukban volt részük, mint az utánuk következő nemzedéknek, „ők tényleg az életükkel játszottak”, és a szabadságukkal. Az életveszély abban a korban a mindennapok része volt – fogalmazott Pesty László –, de az októberi véres napok az önként vállalt életveszély és önfeláldozás idejét jelentették.
Pesty László az eggyel fiatalabb generáció nevében szólt
A társadalom jelentős része akkor is csak passzív szemlélő volt – hangsúlyozta a rendező-producer –, vagy épp kollaboráns, ezért is volt olyan hősies, amit Arany Tibor és társai kisebbségként véghezvittek. A nagy tettek azonban nem értek véget 1956 novemberében, ahogy az interjúkötet sem csak a forradalom történetét beszéli el. A főhős elbeszéléséből megismerhetjük a határon való átszökés pillanatait, kirajzolódik az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek Amerikája, és azok az erőfeszítések, amelyeknek köszönhetően Arany Tibor egzisztenciát tudott teremteni az idegenben. Hasonlóképp fény derül az emigráció ellentmondásos mindennapjaira. A kötetnek része a hazatelepülés elbeszélése is, s ebben a részben Magyarországot egy világot látott ember szemével láthatjuk. „A könyv nyolc évtized személyes hangvételű korrajza – zárta beszédét Pesty László. – Szubjektív, olvasmányos, mégis tényszerű vallomás, mely tanulságaival felülmúlja a történelemkönyveket is.”
Vennes Aranka, az életútinterjú elkészítője és a kötet összeállítója, szerkesztője azzal egészítette ki Pesty László méltató beszédét: fontos tisztában lennünk vele, hogy a kimenekült forradalmárok külföldön is megtartották magyarságukat. Arany Tiborék ezen túlmenően az itthon maradt bajtársakra is gondoltak. Szervezett megmozdulásaikkal sikerült kivívniuk olyan jelentős fordulatokat, mint a ’63-as amnesztia, amelyben nagy része volt az emigráns magyarságnak, de Ceauşescu falurombolása idején is szerveztek tüntetéseket a tengerentúlon. A kötetnek épp ezért része egy vers is – Takács Bence színművész olvasta fel néhai Gyenis István Miénk marad című költeményét. Ennek visszatérő gondolata a címadó sor: „Erdély a miénk, a miénk marad”.
Vennes Aranka, aki az életút-interjút készítette Arany Tiborral
A közönség soraiból kért szót Döbrentey Kornél, és kijelentette: „A Nyugattal kapcsolatban igen rosszkedvű vagyok”. Az író a magyarországi forradalom teljes elárulását vetette a nyugati demokráciák szemére, még ha kis jelentőségű esemény volt is számukra, ami hazánkban lezajlott. „Felvetődik a kérdés: megérte-e? Megnyertük-e?” – tette fel a kérdést, majd így válaszolt rá: minden véráldozat, és minden áldozat, még Mohács is, megéri valahol, ha örök rejtély marad is, hogy hol. Az író az 1956 után sorozatosan elkövetett politikai bűnöket és baklövéseket így összegezte: ’56 nélkül, a rengeteg vér, menekülés, vállalás nélkül, melyben „Tibor bátyánknak” és bajtársainak része volt, nincs jogalapja senkinek olyan politikusokat hatalomhoz juttatni, akiket az elmúlt évtizedekben odaengedtek a pulpitushoz.
Döbrentey Kornél
A könyv megszületésének hátterébe Vennes Aranka avatta be a hallgatóságot. Mint a rádiós szerkesztőnő elmondta, Arany Tibor sokszor és kitartóan kérte, hogy írja meg az élete történetét. „Én viszont nem vagyok író – fogalmazott a szerkesztőnő –, ezért úgy döntöttem, legyen interjúkötet.” Egy „élő” kérdés az esten is elhangzott: Vennes Aranka azt kérdezte interjúalanyától, miért érzett ilyen erős késztetést, hogy megismertesse életútját?
Arany Tibor egy rokonszenves gesztussal rögtön másra irányította a figyelmet, ugyanis bemutatta a teremben is jelen lévő bajtársait, akik évtizedeken át kitartottak mellette az emigrációban. „Tóni a legjobb mészáros-hentes volt New Jersey-ben” – mutatott egyik barátjára, aki azután meleg szavakkal idézte fel Arany Tibor hihetetlen szorgalmát és munkabírását a tengerentúlon. Vennes Aranka kérdésére Arany Tibor a túlélés szóval válaszolt, és arra biztatta hallgatóságát is: merje használni ezt a kifejezést. Neki túl kellett élnie először önmagát, majd az akkori társadalmat, végül el kellett tartania három gyereket és egy feleséget. „Negyvenöt év alatt egyetlen napig nem voltam munkanélküli” – mesélte az emigráns szabadságharcos, és újra megköszönte mindazok tevékenységét, munkáját, akik segítették a fennmaradását.
Az est - és a történelem - hőse
Vennes Aranka a közönség tagjainak is megadta a lehetőséget, hogy kérdezzenek az ’56-os hőstől, és a hallgatóság lelkesen élt is az alkalommal. Így hangzott el többek között az a kérdés, hogy ha lehetne, elölről kezdené-e Arany Tibor ma az egészet, vagy sem. „Ha tudnám, hogy Pál apostol mit válaszolna erre a kérdésre, én is ezt mondanám” – felelte derűsen a kérdezett.
Szót kért egy egykor Nagyváradon elítélt ellenálló is, aki arról beszélt, milyen nagy szimpátiával fogadta az erdélyi magyarság a forradalmat, és milyen kemény megtorlásban volt része azoknak, akik akár egy jelentéktelennek vélhető verssort megengedtek maguknak. Az ilyen feljegyzésekből több mint tizenháromezer oldalnyi dokumentumot őrzött a Securitate – emlékeztetett a felszólaló. Arany Tibor – akitől megtudhattuk, hogy nagyszülei tordaaranyosiak – erdélyi ismeretségei közül két embert nevezett meg, „akiket testvéremnek is elfogadtam volna bármikor”: Bartis Ferencet és Mojzes Mártont. Hazatérve az volt az első dolga – mesélte Arany –, hogy helyreállíttatta Mojzes Márton szülőházát Nagyajtán, és emléktáblát helyeztetett el rá. „Az a gyerek azért indult el ’56-ban Magyarországra, hogy a pesti srácokat segítse, és az életét adta értük” – összegezte Arany Tibor a forradalom áldozatának hőstettét.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában megjelent kötet
Arra is kíváncsiak voltak a közönségből, hogyan aktivizálták magukat politikailag a távolban az emigránsok. Arany Tibor rádiós tevékenységükről beszélt, házalásaikról a nagykövetségeken, amellyel elérték, hogy kevesebb embert végezzenek ki Magyarországon, az itthonmaradottakkal szimpatizáló tüntetetésekről vagy a sarlós-címeres zászló eltávolításáról az ENSZ parcellája elől. „Az volt a feladatunk, hogy pótoljuk, amit itthon a kormány elmulasztott” – fogalmazott a volt forradalmár. Az itthoni történelmi eseményekről pedig így nyilatkozott: „Volt benne fiatalság, bátorság, hülyeség, de megcsináltuk, és a nemzetünk javát szolgáltuk.”
Nagy Sándor rendező fog kezet Arany Tiborral
Zárásképp felszólalt még Nagy Sándor dokumentumfilmes, aki elmondta, hogy készítettek egy filmet is Arany Tiborról, melyet február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján vetítettek a Károly Gáspár Református Egyetem Jogi Karán. Nagy Sándor elhozta a dékán üdvözletét és ajándékát Arany Tibornak, aki nem tudott jelen lenni a vetítésen. Búcsúzóul az Igazolt Szabadságharcosok Szövetségének elnöke emelte ki, hogy a mai fiataloknak példaértékű a kötet üzenete: küzdeni kell.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
