Kékszakállú újraálmodott vára

Az Erdélyben és Magyarországon egyaránt megünnepelt Bánffy-emlékév záróakkordjaként a Kolozsvári Magyar Opera  színháztörténeti jelentőségű eseménysorozatnak adott otthont.  A Bánffy Miklós Napok fénypontja Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának bemutatója volt,  az 1918-as ősbemutató Bánffy Miklós alkototta látványterveinek rekonstrukciójával.

Kékszakállú újraálmodott vára

Gróf Bánffy Miklós az Erdélyi történet és más jelentős irodalmi művek szerzője, az erdélyi magyar irodalomszervezés kiemelkedő alakja, drámaíró, festő, államférfi, a Budapesti Operaház igazgatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok elindítója – és még sorolhatnánk érdemeit. Neki is köszönheti Kolozsvár, hogy a várost 1944-ben „nyílt várossá” nyilvánították. Ennek ellenére nagyon kevés elismerést kapott életében, és halála után még kevesebbet, a kommunizmus éveiben pedig megpróbálták elfeledtetni a nevét.

A Budapesti Operaház élén

Száz évvel ezelőtt Bánffy Miklós volt a Budapesti Operaház főigazgatója. Ha nem fogadja el kinevezését, az intézmény bérlők kezére került volna, a hazai operaművészet nagy kárára. Haladó szellemű vezetőként megreformálta a magyar operajátszást. Ő volt az első, aki ebben a műfajban egyenrangúnak tekintette a zenét, a dramaturgiát, a képzőművészetet, az építészetet és a kosztümtervezést. Egyaránt figyelt arra, hogy az épület akusztikája megfelelő legyen, és hogy teret biztosítson a színpadi látványban a festészetnek és a szobrászatnak. Szorgalmazta az Orosz Balett vendégszereplését, Bartók Béla műveinek színpadra vitelét, de több Verdi- és Mozart-mű előadását is ő kezdeményezte, valamint szövegpályázatot írt ki a magyar operaműfaj megújítása érdekében.

Merész repertoárpolitikája mellett díszlet- és jelmeztervezőként is részt vett az előadások színpadra állításában.  Többek között Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának 1918-as ősbemutatójának látványtervei köthetők a nevéhez. Szebeni Zsuzsa szerint – aki sokat tett a Bánffy-életmű szélesebb körben való megismertetéséért, és az opera jelmezeinek rekonstruálása is az ő érdeme – a gróf képzőművészeti, látványtervezői munkásságára leginkább Léon Bakst, Stanisław Wyspiański és Alfred Grévin hatottak. Míg Bartók Béla neve világszerte ismert, A kékszakállú herceg várának ősbemutatója pedig világszenzáció volt, Bánffy látványvilága feledésbe merült, a rekonstrukcióra ezért volt többek között szükség.

Népballadás misztériumjáték

A kékszakállú herceg várát misztériumjátékként vagy szcenírozott balladaként is szokták emlegetni. A XX. század elején az európai irodalomban, képzőművészetben, zenében eluralkodott a magánynak mint életérzésnek az ábrázolása. Ennek hatására írta meg Balázs Béla a francia monda felhasználásával és magyar népballadai elemekkel fűszerezve remek misztériumjátékát. Szövegkönyvét először Kodálynak ajánlotta föl, de végül Bartókot jobban érdekelte a téma, magánéleti válsága úgymond „rokonszenvezett” a témával. A zeneszerző ugyanis nem heverte ki, hogy Geyer Stefi hegedűművésznő nem viszonozta szerelmét, búskomor volt és magányos.

Nem tudni, hogy az opera hatására vagy sem, de mire kész volt a munkával, feleségül vette tanítványát, Ziegler Mártát, és neki ajánlotta a művet.  Benyújtotta a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatára,  de előadhatatlanságra hivatkozva visszautasították, így a bemutatóra csak hét évvel később került sor Zádor Dezső rendezésében. Az ősbemutató díszleteit, mint tudjuk, Bánffy Miklós tervezte, a két főszerepben pedig Kálmán Oszkár és Haselbeck Olga volt látható.

A karmester Egisto Tango volt, aki ugyancsak Bánffynak köszönhetően került a Budapesti Operaházhoz, szakértelmével emelve az előadások zenei színvonalát.  A regös szövegét Palló Imre mondta el.  Nyolc előadás után azonban levették a műsorról az egyfelvonásos operát, és csak 1936-tól  játszották újra, ekkor vált világszerte ismertté a Bartók-mű.

Színháztörténeti vállalkozás

A Kolozsvári Magyar Opera egyedülálló feladatot vállalt magára, amikor úgy döntött, hogy az eredeti jelmezekkel és díszletekkel viszi színre a darabot. A magyar színháztörténetben még nem volt példa hasonló próbálkozásra, és a világon is csak néhány ilyen kisérlet történt, például a Szentpétervári Kirov Balett 1890-es Csipkerózsika-ősbemutatójának felújítása 1999-ben  az Egyesült Állomokban. Ezeknél az előadásoknál viszont meglévő látványtervekre tudtak alapozni, míg A kékszakállú herceg várának díszletei és kosztümjei elpusztultak. Alapos kutatómunkát igényelt a vázlatok és korabeli színházi lapok, előadásfotók előkerítése. Ebben oroszlánrészt vállalt Szebeni Zsuzsa, aki 2010-ben a Bánffy-vándorkiállítás alkalmából az Éj királynőjének jelmez-rekonstrukcióját is elvégezte.

Az eredeti színpadképet újraálmodó Lőrincz Gyulának miniatűr, bélyegszerű képekről kellett helyreállítania a monumentális díszleteket.  Szerencsére fennmaradtak Bánffy pontos jegyzetei az ősbemutatóról. A kolozsvári előadásban, akárcsak az ősbemutatón a színpad égbe nyúló zárt várudvart ábrázol, a hét ajtó közül három-három  jobb és bal oldalon helyezkedik el, a hetedik ajtó pedig középen. Az előadás folyamán egyik ajtó mögé sem láthatunk be, különböző fénycsíkok sejtetik csupán a nézővel, mi lehet mögöttük. A fény-árnyék játék segít abban, hogy valóban félelmetesnek, idegennek érezzük a Kékszakállú várát, vagyis magányos, traumákkal tele lelkét.

 A korabeli előadáshoz képest újításokkal is találkozunk. Az eredeti díszletet Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, egykori operaigazgató néhány apró változtatással fűszerezi. Színpadra kerül egy íróasztal, sugallván, hogy alkotó emberrel, költővel, íróval van dolgunk, és egy dívány, amelytől hangsúlyosabb szerepet kap a testi szerelem.

A kiváló rendezésnek köszönhetően a súlyos zene erőteljes színpadi játékkal párosul. A kétszereplős előadásban Szilágyi János alakítja a Kékszakállút, Juditot pedig Molnár Mária viszi színre. A prológust, amelyet sok esetben kihagynak az előadásból, Dimény Áron,a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze mondja el.  Nemcsak kiváló énekeseket, hanem jó prózai színészi képességekkel rendelkező művészeket választott ki Szinetár.

A színpadkép feszültségét a díszletek és jelmezek színbéli ellentéte fokozza. A sötét, szürkés várudvar az élénk színű jelmezek szimbolisztikáját hangsúlyozza. Judit megjelenését a cinóbervörös és a lila ellentétére építette Bánffy. A Kékszakállú sötétebb, szürkés-feketés ruházatot visel. Könyvekkel, temérdek papírral van állandóan körülvéve, tehát nem föltétlenül herceg, lehet művész vagy tudós is.

A lélek kamrái

A nyitójelenetben a Kékszakállú és újdonsült felesége, Judit megérkeznek a herceg várába, amely nem más, mint a férfi lelke. A szobák titkolt sérelmek allegóriái, amelyeket jobb nem kinyitni, mert olyasmit rejtenek, ami elrontja a kibontakozó szerelem szépségét. A női természet viszont kíváncsi, mindent egyből tudni akar, be akarja világítani jelenlétével a nyirkos, rideg ablakokat, kinyitni a titkos szobákat. Pedig még a vár is „felsóhajt”, előrevetítvén a bekövetkező tragédiát.

Az első szobában kínzószerszámokkal találkozik, szöges karókkal, láncokkal, amelyek arról árulkodnak, mennyi agresszió bújik meg az emberi kapcsolatokban. A második szoba, a fegyveresház nem más, mint a védekezési mechanizmusok, amelyeket alkalmazunk, ha úgy érezzük, veszélyben vagyunk. A harmadik szoba a kincseskamra, ahol szebbnél szebb ékszereket, drágaköveket találunk, a legszebb koronához azonban vér tapad. A negyedik szoba, a virágoskert szemet gyönyörködtető, azonban a virágokat valakinek öntöznie kellett, a jelenlegi kert a múltnak köszönhetően lett ilyen illatos és szép.

Az ötödik szoba az opera cselekményének tetőpontja, itt lesz a legfeszültebb a hangulat. Judit kinyitja az ajtót, fény terül szét a várban, meghátrál tőle. Ez a férfi birodalma, hegyekkel, folyókkal, erdőkkel, rétekkel. Szép és nagy ország, amelyre mégis véres árnyat vet egy felhő. A múlt sérelmei a legszebb feltárulkozásba is beférkőznek, megmérgezik a fennkölt pillanatokat. Kékszakállú figyelmezteti a nőt, a maradék két szobát hagyja érintetlenül, mert a birodalom nem lesz általuk szebb, veszélyes kinyitni őket. Judit most már nem akar megállni, kinyitja a hatodik ajtót, ahol hófehér tavat talál. A könnyek tava fájdalmak, mély sebek szimbóluma.

A hetedik ajtón belépve találkozik a három régi asszonnyal, akik a kertet öntözték, a kincseket gyűjtötték, a könnyeket hullatták, a birodalmat széppé és gazdaggá tették jelenlétükkel. Egyiket hajnalban, a másikat délben, a harmadikat este lelte a Kékszakállú. A három néma szereplő ruházata a különböző napszakok színéhez igazodik, szépségük vetekedik Judit csodálatos cinóbervörös és lila jelmezével. A Kékszakállú Judit fejére teszi a legszebb koronát, vállára adja a legszebb palástot, mert őt tartja a legszebb asszonynak az összes többi közül. A vár elsötétül, a főhős kimondja: mostantól mindig éjjel lesz, mindig sötétség.

A zárójelenet több értelmezési lehetőséget kínál. A „mindig éjjel” jelentheti a kapcsolat végét, az örök magányt, amelytől most már nem szabadulhat Kékszakállú, ugyanakkor egy olyan kapcsolatot is szimbolizálhat, amelyben a két fél megpróbál együtt élni a múltbéli sérelmekkel, és idővel, mivel már minden titok feltárult, bezárhatják együtt a hét ajtót.

Közös gála

A bartóki opera időtálló, üzenete a 21. században is érvényes. Megannyi titkunk, sötét szobánk van, manapság is kevés ember van, akinek makulátlan a múltja, akit nem ért komoly trauma, mély nyomokat hagyó sérelem. Személyiségünk alakulásában meghatározók múltbéli kapcsolataink, szerelmi csalódásaink is alakítanak, formálnak minket.

A Bánffy Miklós tiszteletére szervezett ünnepségen Szinetár Miklós a Nagyúr című játékfilmjét is levetítették, a zárónapon pedig operagálára került sor a Budapesti Magyar Állami Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera közös előadásában. A gálán a Bánffy igazgatása alatt a budapesti Operában színre állított művekből – Varázsfuvola, Szöktetés a szerájból, Don Giovanni, Oberon, A trubadúr, Aida, Hoffmann meséi, Salome, A fából faragott királyfi – hallhattunk részleteket.

Varga Melinda