Barátaink, a lengyelek

Tábori László első kérdése természetesen az volt, hogyan került kapcsolatba Csisztay Gizella a lengyel kultúrával. A jeles műfordító, polonista elmondta, édesapja nagyon tisztelte Kossuth Lajost, és Kossuth hangoztatta többször is országgyűlési beszédeiben: aki jó magyar ember, szeretnie kell a lengyeleket. A lengyel nép szeretete tehát a felmenőktől átplántált örökség, de a nyelvüket, kultúrájukat már önállóan sajátította el magas szinten Gizella.

Csisztay Gizella

„A Radnóti Gimnáziumban , ahová egyébként együtt jártunk Juhász Olgával – mutatott a közönség soraiban ülő egykori osztálytársnőjére, Borbándi Gyula özvegyére Csisztay Gizella – orosz tagozatra lehetett csak járni, ott derült ki, hogy nekem nagyon jól megy az orosz. Ezért gondoltam, hogy érdemes lenne egy szláv nyelvet tanulnom, és a lengyel adta magát.”

Balra Juhász Olga, Borbándi Gyula özvegye

Tábori László közbevetése szerint nem olyan biztos, hogy a lengyelek esetében szláv eredettel kell számolnunk (az eredetkérdés egyébként náluk is tabutéma – magyarázta –, mint nálunk a finnugor rokonság), és akár szívesen meg is hallgattuk volna a szakértő Tábori őstörténeti elemzését, esetleg vitáját a szintén jelen lévő Mandics Györggyel –, de az idő ehhez kevés volt, ezért a beszélgetők inkább maradtak a jelen és a közelmúlt Lengyelországánál.

A közönségben Mandics György, Csisztay Gizella férje

Csisztay Gizella első útja Kerényi Gráciának köszönhetően vezetett Lengyelföldre, tizenhat évesen ugyanis őt hívta fel a lengyel kultúra és nyelv iránt érdeklődő fiatal lány, tudna-e neki egy nyári pesztonka-állást szerezni az országban. A neves műfordító-esszéista, a lengyel ellenzéki mozgalom résztvevője felkarolta Gizellát, és két év múlva az ő segítségével vették fel Varsóba az egyetemre orosz–lengyel szakra. Az egyetemet itthon, az ELTÉ-n folytatta és fejezte be, kisdoktori dolgozata is a magyar és lengyel irodalmat vizsgálta az Osztrák–Magyar Monarchiában.

Tábori László megosztotta néhány saját lengyelországi élményét is

Az egyetemi évek alatt egy lengyel zsidó családnál lakott – mesélte Csisztay Gizella –, akikhez egy Magyarországon megismert lengyel barátnőjén keresztül jutott el. A történetet fel is dolgozta egy novellában, melyből később meghallgathattunk egy részletet. Ékes példája a lengyelek segítőkészségének, szeretetének, szolidaritásának az a közvetlenség, amellyel Varsóban befogadták.

Mindenki kapcsolatban van valamiképp Lengyelországgal

Tábori László az akkori lengyel kultúra, művészet előrehaladottságát is hangsúlyozta: számunkra a Nyugat volt, sokkal előbbre jártak a művészi szabadságban. A mozi, a színház, az irodalom is erről a szabadságról szólt Lengyelországban a hatvanas-hetvenes években. Amikor idehaza bemutatták a Hamu és gyémánt című filmet – mesélte Tábori László –, óriási érdeklődés kísérte, csakhogy a nézők nem értették a mögötte húzódó, összetett lengyel történelmet – a magyar történelemkönyvekből valahogy „kimaradt” a szovjet hadsereg megszállása. De ettől függetlenül éreztük a filmből – tette hozzá Csisztay Gizella –, hogy tiltott húrokat penget, és ettől (is) nagyon felértékelődött. Egyébként a lengyelek viszonya a történelmükhöz alapvetően más – hívta fel a figyelmet a műfordító. Például az elnyomás éveiben minden augusztus elsején (ez a Varsói Felkelés napja) kivonultak a nemzeti sírkertbe, ahol egy külön, Katynból hozatott földkupacra lehetett elhelyezni a virágokat.

Tábori László elhozta megmutatni az egykori stopos könyvecskét, melybe a sofőrök igazolásokat gyűjthettek, cserébe benzint kaptak ajándékba

Csisztay Gizella egyetemi évei után sem veszítette el a kapcsolatát Lengyelországgal – 1969 óta minden évben legalább kétszer kilátogat. Idehaza könyvtárosként és magyartanárként folytatta a pályáját, a tanításhoz később is visszatért, bár nem középiskolás fokon: egészen a közelmúltig az ELTÉ-n tartott műfordító szemináriumokat hazánkba látogató ösztöndíjas, magyar szakos lengyel hallgatóknak. A tapasztalatairól beszámolva elmondta: egyre kevésbé érdeklik a fiatalokat a lengyel–magyar történelmi kapcsolatok, pedig a közösen elemzett szövegek is mindig ezekről szólnak. Inkább az a jellemző, hogy tíz hallgatóból öt itt marad Magyarországon, elhelyezkedik nagy fizetésért egy multicégnél, és műfordítással nem foglalkozik többé.

Csisztay Gizella egy könyvben is megemlékezett az egyik legjelesebb magyar–lengyel műfordítóról, Kerényi Gráciáról: a Szerelmem, Varsó – Kerényi Grácia utazásaiban megírta a kivételes alkotó életútját. A könyv először Varsóban jelent meg Lengyelül Konrad Sutarski segítségével és közreműködésével, néhány éve Bús Balázs óbudai polgármester támogatta a hazai megjelenést. Szintén Bús Balázsnak köszönhető, hogy öt éve emléktáblát avathattak Óbudán Kerényi Gráciának – tudtuk meg Csisztay Gizellától, aki egy rövid részletet is felolvasott kötetéből. Csisztay felkutatta a Történeti Hivatalban a Kerényi Gráciáról készült III/III-as jelentéseket, s a felolvasott részlet épp egy ilyen megdöbbentő ügynöki beszámoló volt arról, hogyan készül a jeles műfordító egy hétvégén otthonában fogadni többek között Wiktor Woroszylskit.

A Kerényi Gráciáról szóló kötet

A mai megújult, csodásan újjáépült Lengyelországról is szó esett a beszélgetés során. Legutóbb Wrocławban járt a Csisztay–Mandics házaspár, amely egy páratlanul szép reneszánsz-gót város, mesélte Gizella. De egész Lengyelország nagyon felfejlődött, bár a jólétnek átka is van: a globalizmus feledteti velük a múltat, a nemzeti történelmet. Egykor nagyon egységes ország volt, mondogatták is: Lengyelországban mindenki tagja a Szolidaritásnak és mindenki katolikus. Az utóbbi tizenöt év azonban elhozta a megosztottságot lengyel barátainknak is. Bár a magyaroknak változatlanul barátai, ahogy a történelemben még a háborúskodásaink is barátságosan zajlottak – jegyezte meg Tábori László, felelevenítve egy anekdotát, amelyben Mátyás király serege élelmet hajigál az éhező lengyel ellenségnek. Az Erdélyi Szövetség legutóbbi budapesti konferenciáján is jelen volt két lengyel képviselő – tette hozzá Csisztay Gizella.

Zárásképp a moderátor arról kérdezte vendégét, hogyan alakult műfordítói pályája, és min dolgozik. Mint Csisztay Gizella elmondta, két évtizede fordít, azokat a szerzőket, akiket szeret. Mindenekelőtt Włodzimierz Odojewskit ajánlotta figyelmünkbe, akinek 1966-ban Kerényi Grácia fordította le Menedéksziget című regényét. Azóta Gizella több novelláskötetét magyarította a lengyel szerzőnek, akit az élő lengyel írók egyik legnagyobbjának tart. Odojewski ’71-ben disszidált Münchenbe, ahol a Szabad Európa Rádió lengyel kulturális szekciójának vezetője lett. Írt közel negyven regényt, lefordították ötven nyelvre, de hazájában a 90-es évek elejéig nem ismerték, nem olvasták. Ahogy Magyarországon is alig, pedig remekművek a regényei, melyek kivétel nélkül a lengyel–ukrán kapcsolatokról (az író a határvidéken született) és a háborúról szólnak. Öt éve még sikerült meghívni Magyarországra, ő avatta fel Kerényi Grácia emléktábláját.

Odojewski Velence című novelláskötetét Csisztay Gizella fordította

Csisztay Gizella elmesélte: tavaly írt három karácsonyi novellát, melyek mind Lengyelországhoz kötődnek – ezekből fel is olvasta az 1969-es, első varsói karácsonyát felidéző elbeszélés egy részletét. Az író-műfordító ebben meséli el azt is, hogyan, kiknek köszönhetően került az őt befogadó családhoz.

Felolvasás a saját novellákból

„Partner-e a férjed az írásban, van-e közös könyvetek?” – kérdezte búcsúzóul Tábori László. „Gyuri csodálatos, folyton ösztökél – mosolygott Gizella Mandics Györgyre –, de hát ő egy tudós, én meg egy élvezkedő vagyok, így aztán nincs közös könyvünk” – jellemezte humorral a kettejük alkati-alkotói különbségét Gizella, de mi azért (egyetértve más hangokkal a közönségből) megállapíthatjuk: a tudósban is ott lakik az író, költő, ahogy az író-műfordítóban is a tudós.

Mandics György – Tábori László után – szintén virággal köszöntötte Gizellát

Szöveg és fotók: Laik Eszter