Költő e-bookban és női álarcban

A Veranda Művészeti Csoport és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye nyitotta meg az immár hagyományos „Verandás” irodalmi estek őszi évadját.

Nyírfalvi Károly 1987 óta publikál verseket, könyvszerkesztőként, lapszerkesztőként is tevékenykedik, emellett egy csendes könyvtárban dolgozik, ahol a munka mellett versírással is tud foglalkozni – mint mondta: „kollégái ismerik, és tolerálják ezt a hajlamát”. Bár elsősorban lírában utazik, naplók és regények is születtek már a tollából, sőt, a két műfaj összevonásából úgynevezett naplóverseket is jegyzett 2002–2003 között. Legújabb e-bookja, a Jól megférnek bennem is verseket tartalmaz.

1998-ban jelent meg első kötete szerelmes, erotikus versekkel, majd két-háromévente láttak napvilágot művei, 2009-től már e-book formában. Jó-e az e-book, valóban ez a könyvkiadás jövője? – vetettefel Debreczeny György. Nyírfalvi szerint jó, ha nyomtatott formában is megjelenhet a könyv, de a szerző nem minden esetben válogathat: azzal a lehetőséggel él, amit a kiadó felkínál, sok esetben ugyanis elég komoly összegeket kérnek a szerzőtől a könyv megjelentetéséhez, s ettől a ponttól kezdve már csak az író anyagi hátterétől, illetve szponzorszerző képességeitől függ minden.

Nyírfalvi fölolvasott néhány verset legújabb e-bookjából, melyek Debreczeny szerint a zen felé mozdulnak el. A „minden a helyére kerül” szemlélettel hagyja a költő a világot alakulni, csupán szemlélődőként ír a természetről, a világról:

Szarkák nyomát követem, szárnyuk alatt,

csüdjük között rejtőznek kincseim.

Bejárom a ligetet, míg fordul az

óra kereke, szemem közé róják

gyengéd karmukkal az idő néhány

jelét, s mert eljár felettem, erő-

szakot teszek a szavak kazalján,

betűim felett macskák és madarak

küzdenek, erős karmukkal szemem

alá vágnak.”

 (Arcomon legel, részlet)

Bármiből lehet jó vers, vélte Nyírfalvi, a leghétköznapibbnak tűnő apróságokból is, sőt, egy gesztus, egy mozdulat is lehet versértékű. Fontos számára az irónia, az önirónia, sokszor „dühös tollal” írja meg az első reflexióit, verssorait, majd hagyja őket pihenni, és a későbbi javítások nyomán inkább melankolikussá szelídülnek az első indulatok. Kegyelmi pillanatoknak nevezte azokat a perceket, amikor több verskezdemény egyszeriben összeáll egy teljes, egész művé – de ez ritka, általában sokat kell dolgozni a szövegeken.

Végül Nyírfalvi szerkesztői munkásságáról is beszéltek. Elsősorban ismerős írók, költők könyveit szokta felkérésre megszerkeszteni, törekedve arra, hogy megadja a szövegek egyedi ívét, a kötet belső ritmusát. Debreczenynek a jövő terveit firtató kérdésére így válaszolt: „Ha az ember a terveiről beszél, azt veszi észre, hogy valaki már megcsinálta.” Ám annyit azért elárult, hogy a szerkesztői munkák mellett összefüggő novellásköteteken dolgozik, melyek szintén e-book formában jelennek majd meg Függönyrojtok, Szőnyegrojtok, Abroszrojtok címmel.

Nyírfalvi Károly versei Debreczeny Györgyöt is megihlették, aki zárásként felolvasta a barátja-kollégája művéből összeállított Farkasszemet nézek című kollázsát.

Rövid szünet és egy kis szabad felolvasás után Tóth Irén és Petőcz András vették át a szót. Petőcz a Kodolányi János Főiskoláról „robogott át”, hogy egész délután tartó előadásait követően meséljen a jelenlévőknek pályafutásáról. Amely, mint kiderült, igen korán, ötéves korában indult, legalábbis akkor döntötte el, hogy költő lesz, annyira szerette a verseket, melyeket szülei olvastak föl neki. A korai elhatározásból jóval később, tizenkilenc évesen lett valóság, ekkor került Petőcz a pesti bölcsészkarra. Itt először az átmenetileg szünetelő Jelenlét című egyetemi lapba leheltek életet Kukorelly Endrével, Garaczi Lászlóval, Márton Lászlóval közösen. Jól is működött a lap, Petőcz ’83-ban mégis kilépett a szerkesztőségből, mivel szamizdat folyóiratot szeretett volna indítani.

Ezt meg is tette, majd 1997-ben Oravecz Péterrel és Szentmártoni Jánossal ismét kézbe vették a Jelenlétet, amely 2002-ig jelent meg. Költői pályafutásában meghatározó pillanat volt az 1990-es év, amikor kapcsolatba került a Párizsi Magyar Műhellyel, és megjelent első verseskötete a kiadó gondozásában. A modern avantgárd párizsi köréhez a nyolcvanas években csatlakozott, ekkor kezdett el minimál és repetitív stílusú verseket írni. Ezekből föl is olvasott néhányat Tóth Irén kérésére. A művek csupán tizennégy sorosak és tele vannak zárójelekkel, ugyanis akkoriban úgy vélték az irodalmi körökben – magyarázta a költő –, hogy a hideg, kemény, szikár versek a jók, és kerülni kell az érzelgősséget. Ő maga erre „találta ki” a zárójelet, melybe az érzelmesebb megnyilatkozásokat írta.

Az eddig használt három költői alteregója közül két női alakmásáról beszélt. A kilencvenes évek közepén tűnt fel nála Az utazó búcsúja című kötetében Anette Labelle, a francia költőnő, akinek verseit „műfordításban” jelentette meg, és háttértörténetet is kreált hozzá. „Leányéletének” következő állomása már magyar költőnő volt, Mecseki Rita Eszter, akinek verseit több rangos irodalmi lap is közölte.

Én írok levelet Magának.

Kell ennél több?

Nem mond ez eleget?

Ahogy felkelti bennem

a vágyat, ahogy nem

vet rám szemet, és

kezet sem persze, ki-

kényszeríti szenvedélyemet.

Jöjjön már, vágyom, hogy

lássam, ne tétovázzon,

testem még hibátlan,

szőkén rejtem el mind-

azt, mit takarni aligha

(Mecseki Rita Eszter: Tatjana leveleiből)

Petőcz elmesélte, milyen baráti összefogás kellett olyan gyakorlati problémák megoldásához, hogy a fiatal költőnőnek például legyen saját postaládája, és fel tudja venni a honoráriumait. Mindez még sikerült, de amikor a – főként erotikus verseket író – költőnővel találkozgatni is szerettek volna egyes szerkesztők, színt kellett vallania.

A „titokzatos költőnőnek mindazonáltal megjelent egy kötete, Nőtincs címmel, amelyhez a fénykép Petőcz akkor ötéves kislányáról készült, számítástechnikai eszközökkel átdolgozva, „öregítve”. Sőt, a Szép versek antológiába is beválogatták Mecseki Rita Eszter verseit, így megtörténhetett az, hogy Petőcz duplán volt jelen a Szép versekben.

Végezetül újabb műveire, az Istenes verseire terelődött a szó. A költő megvallotta, szereti olvasni a Bibliát, főként a zsoltárokat, és sokat is merít belőlük. Ezek alapján egy olyan istenképet akart megjeleníteni a verseiben, aki közel van, szinte egy közülünk, s ha belegondolunk a második isteni Személy, Jézus Krisztus megtestesülésébe, nem is képtelen ötletről van szó. Komolyak és játékosak, elgondolkodtatóak, olykor profának e költemények, mégsem blaszfémikusak. Az istenes versek után zárásként, Weöres Sándor géniusza előtt tisztelegve Petőcz felolvasta Az éjszaka csodái című Weöres-mű alapján írt költeményét.

A beszélgetést még egy kis szabad felolvasás követte, majd a kötetlen csevegés, borozgatás zárta az estet.

Szöveg és fotók: Csepcsányi Éva