Van-e a versnek jövője, a szónak fényűző fészke, mit gondolt erről Lászlóffy Aladár, Ady Endre, Faludy György, és hogyan látja Böszörményi Zoltán? – izgalmas versfelolvasással és pörgős válaszokkal találkozott az, aki az eső ellenére kimerészkedett szombaton délben a Vörösmarty térre, és meghallgatta Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak című kötetének a bemutatóját. 

Ne nézz a tükörbe, ha kérhetem! Aki csalódik, mindenben csalódik, menekülne, ha tehetné,  de nincsen is hova, s mára már értelme sincs, s a rosszkedv szembejön veled, magadra, ha nézel, ezt fogod megpillantani, s ez magában is visszatartó erő: elhagyatva mindenek által.

A rezignált hangvétel konstans módon lebeg a szövegek felett, annál is inkább, mert elbeszéléseiben Petőcz gyakran az élet utolsó stációit rajzolja meg.

A Felvidéken, a Csallóköz fővárosának tartott Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Vámbéry Polgári Társulás közös szervezésében került sor a közelmúltban Hodossy Gyula Veletek egyedül című verseskötetének bemutatójára.

Mint tudjuk, egykor Nagy-Budapesten kitört a covidjárvány, és emiatt akkoriban maszkban járt mindenki mindenhova, vagyis a köznépek a szállításra használatos, villanyos erővel működő, guruló alkalmatosságokon éppúgy maszkban tartózkodtak, mint a kőolajszármazékok segítségével suhanó, négykerekű szekérféleségeken, illetve azok zárt szekrényeiben, és persze az utcán, a járdán, a tereken is, mindenütt csakis maszkban lehetett létezni, másképpen sehogyan sem.

Folyamatosan bombáznak bennünket a furcsábbnál furcsább hírek: Dantét cenzúrázva jelenteti meg egy holland kiadó, mert a középkori szerző Mohamedet a Pokol mélyére küldte, egy másik, szintén holland fordítónőt megtámad egy influenszer, mert fehér létére le akarja fordítani egy afro-amerikai költőnő versét. Mindeközben brutális késelésekről és terrormerényletekről hallunk Franciaországban és Németországban.  Ha mindez nem volna elég, akkor még itt van a vírus is, ez az ellenőrizhetetlen és megfoghatatlan pokoli kór, ami meghatározza a mindennapjainkat, leszűkíti mozgásterünket.

Petőcz András Idegenek című, a Napkút Kiadó gondozásában megjelent trilógiájának főhőse, Anna, gyermekkorában veszíti el édesanyját és legjobb barátnőjét, átél egy terrortámadást és egy túszdrámát, nemi erőszak áldozata. Minden erejét összeszedve földalatti alagúton keresztül eljut a szomszédos országba, ahol egyelőre béke van. Ez az első rész tartalma dióhéjban. A második könyvben egy rövidke időre úgy tűnik, Anna élete sínre kerül, de a háború békésnek tűnő, új otthonában is utoléri.

Az országot hol barbároknak, hol idegeneknek nevezett katonák támadják meg, a nép földalatti városba kényszerül. Anna saját felelősségére elhagyja a látszatbiztonságot. A tengerparton lakik egy kísértetvárosban, ahonnan már mindenki elmenekült, csak egy öregasszony járja unokájával a partot, kagylókat keresve, mert más ehető nincsen a környéken. A trilógia záró részében a szereplők fogságban élnek, egyértelműen az iszlám államra hajazó világban. A kínzás és az erőszak már-már leírhatatlan, ám Anna – időközben kiderül, hogy az igazi neve Aysa –, végül mindent túlél. Megöregszik, nyolcvanhat éves, amikor megjelennek a felszabadítók. A történet végén hazatér, mert „ott van az anyám eltemetve”. „Mert meg kell találni, hol van az otthon. Hogy ne legyünk annyira idegenek, legalább saját magunk számára ne legyünk azok.”

Ha félbehagytak is, akkor is akarlak. Félig kész szobortested érintésére vágyom.

Ül a padjában, és nézi a tanárt. Nézi, ahogy az a tábla előtt áll, kezében kréta, és magyaráz. Az egész annyira valószerűtlen. Hogy neki itt kell ülnie, hogy ennyire semmibe veszik őt. Hogy már hónapok óta érzi azt, amit érez, és hogy semmi, de semmi esélye. Hogy úgysem lesz másképpen semmi. Mert az ott a tanár, ő meg csak egy diáklány, aki szerelmes.

Akkoriban még egyáltalán nem tudott mozogni, a szeme is csukva volt, mintha halott lenne. Az anyukájának. Ő meg csak nézte az anyukája arcát, ott, az idegsebészeten, az intenzíven, egy üvegfal mögül, és úgy érezte, fel sem ismeri.

Fekete madár piros csőrével kopogtat a kórház ablakán.

Idegenek – Egy évszázad története címmel megjelent a Napkút Kiadó gondozásában Petőcz András trilógiája, szerves egységbe forrasztva a korábban három részben napvilágot látott regénysorozatot. Így, nagyregényként az író korábbi vágya is beteljesült a kiadást illetően. Kovács katáng Ferenc az új megjelenés körülményeiről és tanulságairól kérdezte a szerzőt.

Anyám szökik a határon. Tizenhat éves. Elkapják a szlovák határőrök. Lemagyarkurvázzák.

A szobrász, ha öreg,
még belecsókol az igéző
alabástrom anyagba

Hogyan vigyük közel Esterházyt egy középiskolás világához, miként segít ebben az Egy nő, A szív segédigéi vagy a Fuharosok című műve. Irodalomtörténeti jelentőségű anekdoták, kedvenc mondatok, képeslapok és dedikációk az írótól. – Ma lenne 70 éves Esterházy Péter; az Irodalmi Jelen szerzőit kérdeztük.

Villáminterjúk az öt éve elhunyt Kertész Imréről.

Mostanság terveztem, hogy a szokott helyen, megintcsak kérek valamit, meg kérdezek is, közben pedig ős-mongol arcodat nézem, rögzítem, mennyire különleges.

Ezer este múlik ezer estre,
a vérem csak hull, hull, egyre hull,
különös fantommal csatázom,
orvul gyilkol és kegyetlenül:
a láthatatlan Nagyúr.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

„Minden visszafelé áramlik és távolodik, és ebben a kozmikus körforgásban legfeljebb csak kapkodjuk a fejünk, vagy még azt sem tesszük, hanem csak csendben örülünk annak, ha kialakul valamiféle nyugalom, harmónia.” – Fodor Balázs verseskötetét Petőcz András elemzi.