Ugrás a tartalomra

 

Pontrendszert a Móricz-ösztöndíjnak!

Néhány hete jelent meg írásunk arról, hogy az egy éven keresztül havi 100 000 forinttal járó Móricz-ösztöndíjért nagyobb eséllyel indulnak azok a pályázók, akik tagjai a kuratóriumban részt vevő valamely írószervezetnek (FISZ, JAK, Szépírók Társasága). A cikkre Zsille Gábor, a kuratórium egyik tagja válaszolt, aki az írószervezethez nem kötődő pályázókat elmebetegeknek nevezte. A cikkre kollégánk röviden reagált. Most pedig Toroczkay András költő és prózaíró, az ösztöndíjra sikertelenül pályázó jelölt fejtette ki javaslatát az üggyel kapcsolatban az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon. Írását szó szerint idézzük:

„Hogyan lehetne jobbá tenni az odaítélés rendszerét?

Véleményem szerint a rendszer, ahogyan a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjat a kuratórium évről évre megítéli, tarthatatlan. Tarthatatlan, mivel nem lehet tudni pontosan, mi alapján születik a döntés. Nem jó ez sem a kuratóriumi tagoknak, sem a díjazottaknak, sem az elutasított pályázóknak.

A rendszer megenged magának anomáliákat. Esetleg több kötettel, komoly kiadónál megjelenő ember, olyan aki évek óta rangos folyóiratokban, válogatásokban rendszeresen szerepel, és aki elismert szakmabeliek ajánlásaival bír, valamint színvonalas irodalmi rendezvények szervezője, nem kap díjat évekig, vagy akár soha.

Úgy, hogy a díjazottak viszont nem rendelkeznek megjelent kötetekkel, a legrangosabb antológiákban nem szerepelnek, színvonalas irodalmi rendezvényeket nem rendeznek stb.

Mint a kiírásban olvasható: „Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotó tevékenységhez.” De úgy tűnik, a kurátorok is bizonytalanok abban a kérdésben, mi számít pályakezdésnek: a díj megelőlegezett bizalom, vagy eddigi munka elismerése.

Mint írják (ugyanott): „Már publikált kötet megléte előnyt jelent.” Örömteli, hogy már nem csak lépcsőházi pletykaként sejthető ez a szempontja az elbírálásnak. Azonban az már nem, hogy ha végigtekintünk a díjazottak listáján, a felvállalt szempont nem érvényesül. Van, aki úgy kapott ösztöndíjat, hogy nem rendelkezik publikált kötettel, szemben mondjuk olyannal, aki három ilyet is fel tud mutatni. Egy másik pályázó szintén nem rendelkezik publikált kötettel, mégis túljutott az első fordulón, míg más, aki hárommal is, nem került rá a shortlistre. Ez így tarthatatlan.

Ha a kiírásban azt mondjuk, hogy előnyt jelent valami, miért nem jelent előnyt mégsem?

A pályázat kiírása szerint az alábbiakat veszik figyelembe:

• A pályázó szakmai előélete (fő szakmai tevékenységi terület, megjelent publikációk, könyvek, díjak, szakmai visszhang).
• A munkaterv (megvalósíthatóság, eredetiség, számonkérhetőség, a pályázat kidolgozottsága, megfelel-e a pályázati kiírás céljainak, jól kapcsolódik-e a pályázó eddigi tevékenységéhez).
• A beadott szövegmutatvány minősége.

Látjuk, hogy az első pont nem érvényesül, vagy nem feltétlen érvényesül. Van, aki esetleg azzal érvel: a díj egyes esetekben a kuratórium tagjainak személyes döntése, a munkaterv és a szövegmutatvány a döntő abban az esetben, ahol a szakmai előélet nem jelentős, vagy összehasonlítva másokkal kevésbé markáns.

Ha az objektíven mérhető teljesítmény hiányzik, vagy vitatható egy díjazottnál, mindig aktivizálható ez az érv. Ez túlságosan sok indulatot szül. Ráadásul szövegmutatványok és munkatervek alapján dönteni közpénzekről elég merész vállalkozás, főleg ebben a speciális esetben. Nem tartom indokoltnak a mindenkori kuratórium tagjaira ekkora felelősséget, munkát, stresszt róni.

Elvárható-e egy kuratóriumi tagtól, hogy értsen mindenhez, ami költészet, próza, tanulmány, illetve komolyan vehetően összehasonlítható-e, egymással versenyeztethető-e bármilyen szempontrendszer alapján egy szociográfia határát súroló novelláskötet, vagy egy egzisztencialista drámákat vizsgáló munka, a metafizikai krimi, vagy a svéd gyerekvers, vagy a meseregény?

Nem beszélve arról, hogy a kuratórium tagjainak – mint azt Gáspár György évről évre megírja – minimum száz pályázatot kell elbírálni. Egy pályázatból csak a szövegmutatvány tíz oldal. Tehát nagyjából ezer oldalt kell (meglehetősen alaposan) elolvasni bő egy hónap alatt, és felállítani egy listát, megvitatni...

A jelenlegi gyakorlatot hogyan lehetne megváltoztatni?

Szerintem a tudományos életben már bevált pontozási rendszer bevezetésével. Mivel keveset tudunk a kuratórium döntéseinek hátteréről, lehetséges, hogy régen alkalmaznak is már egy ilyen pontrendszert, csak éppen a pályázók tudta nélkül. (Ezesetben érdemes lenne nyilvánossá tenni azt a pontrendszert!)

Legyen konszenzus abban, mi az, ami ennek a díjnak az elnyeréséhez szükséges!

A javaslatom:

Döntsük el először is, hogy biztatás, vagy elismerés a díj. Legyen kimondva, hogy pontosan mire lehet pályázni: már meglévő teljesítmény elismerésére, vagy a díj egy pályakezdés elindítása, vagyis biztatás.

Mi számítson pályakezdésnek? Legyen előny a kötet? Legyen hátrány a kötet?

Döntsük el aztán, mire szánjuk a díjat: valami új létrehozására, esetleg valami már meglévő szerkesztésére, sajtó alá rendezésére. Van, aki már kész verseskötete megszerkesztésére kap támogatást, mások regények megírására tesznek ajánlatot. Hogyan hasonlítunk össze két szinopszist? Személyes ízlésünk alapján? Politikai, társadalmi szempontból? Hogyan lehet verseskötetnek szinopszist írni?

Esetleg pusztán szociális alapon szeretnénk díjakat kiosztani? Járjon pont, ha valaki állástalan?

Szerintem például a Munkaterv pontozásakor érvényesülhetne a kuratórium szubjektív véleménye is. De amennyiben valaki – teszem azt – képtelen saját munkájáról épkézláb mondatokban beszélni, mert nincs tehetsége a pályázatíráshoz, vagy a kuratóriumi tagok döntő többségének nem tetszik a személye, attól még lehessen korszakos zseni, vagy legalábbis megérdemelhet egy ilyen díjat. Tehát amennyiben más területeken sok pontot gyűjtött, úgy legyen esélye felkerülni a listára.

Állapodjanak meg az írószervezetek abban, mi az, amire jár pont, mi az, amire nem. Idejében, még a pályázat lezajlása előtt egy évvel, hogy a mezőny ennek tudatában tudjon készülni.

Például legyen pont, ha valakinek van kötete. Kapjon mindenki pontot minden addigi kötete alapján. De legyenek olyan kiadók, ahol megjelenni több pontot ér. Állapodjanak meg a kurátorok (szavazás alapján), melyek ezek a kiadók. (Kérdés: járjon-e pontlevonás, ha valakinek túl sok kötete van?)

Kapjon mindenki pontot mondjuk antológiákban való szereplésért. Állapodjanak meg a kurátorok, szülessen konszenzus, hogy melyek érnek pontot és melyek nem. Ugyanígy például könnyedén rangosorolhatóak a folyóiratmegjelenések is.

Nem tisztázott, kinek az ajánlása számít, kinek az ajánlása olyan, mintha nem is lenne. Állítsunk össze egy listát azokról, akiknek számít a szava!:)

Ha külföldi sikereket ér el valaki, és meghívják egy fesztiválra felolvasni, vagy lefordítják egy versét, akkor azért is járjon pont. Ha belföldön szerepelt felolvasóturnén, azért is.

Kaphatna pontot mindenki azért is, ha megszervez egy irodalmi estet (habár persze ez egy nevében is felvállaltan alkotói ösztöndíj). Vagy azért is járhatna, mert ő maga fordítói tevékenységet is végez, habár erre van külön díj tudomásom szerint.

Kérdés, legyen-e pontlevonás, ha fiatal valaki?
Kapjon-e pontot, aki eddigi köteteivel kiemelkedő példányszámokat produkált? Kapjon-e pontot, aki eddigi köteteire díjat kapott? Vagy legyen ezért éppenséggel pontlevonás, hogy elkerüljük a díjhalmozást és az újabb díjmágnesek születését.

Kapjon pontot, akinek előző kötetéről kritika született, akire hivatkoznak. Rangsoroljuk-e ezeket folyóiratok szerint?

Jó volna – kit tudja, mennyire kivitelezhető –, ha végre nem mosnánk össze a költőket, regényírókat, tanulmányírókat, meseírókat. Mind külön szép és értékes (stb.) terepe az irodalomnak, csakhát objektívan összehasonlíthatatlanok sajnos. Talán érdemes volna külön-külön kuratóriumot létrehozni a külön műfajoknak.

Vagy ha muszáj Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj neve alatt mindhárom irodalmi ágazat képviselőit, és még ki tudja kiket, egyszerre díjazni, akkor mondjuk meg (minden évben, előre), hogy a 13-ból mennyi tanulmányírót, mennyi költőt és mennyi regényírót szeretnénk. Valószínűleg arra a díj mindenkori kurátorai vigyáznak, hogy ne legyen olyan év, amikor csak költőket díjaznak, de vajon van-e megállapodás arról, egy évben mennyi tudós és mennyi művésznek kell részesülnie az ösztöndíjból.

Határozzuk meg, hogy pontosan mennyi független, és mennyi írószervezethez tartozó pályázót díjazhatunk. Legyen ez is transzparens. Ahogy az is, hogy pontosan mikor és kik szavaznak, szavazhatnak és mikor, kik nem egy-egy ilyen kuratóriumi ülés során.

Kérdés: legyen-e közönségdíj? Bocsássuk-e nyilvános szavazásra a pályázatokat, ahol a 13. hely sorsáról dönthetnének a szavazók (esetleg össze lehetne kötni a lebonyolító, a PIM népszerűsítésével)? Amennyiben ez megegyezne a kurátorok által győztesnek tett nevekkel, a 13. díjat fel lehetne ajánlani jótékony célokra. Vagy szétoszthatnánk a kurátorok közt, díjazva a komoly munkájukat.

Lehessen mód számonkérni a döntéseket. Legyen nyilvános a döntést meghozó procedúra, legyenek nyilvánosak a pályázatok, és lehessen konzultálni a pályázatokról. Legyenek nyilvánosak a pontok is, amelyeket abban az évben gyűjtöttek a pályázók.

De lehessen számonkérni a döntnököknek a díjazottakat is. Vagyis legyen a díjért várt munka egy könyv megírása, ne harminc oldal, hanem száz. Amennyiben nem kerül utalásra a megállapított ösztöndíj időben, úgy az állam fizessen a pályázónak kamatot.

A terv sok pontján csiszolásra szorul, talán naiv is. De reményeim szerint továbbgondolásra érdemes.

Minden jót kívánok minden eddigi és ezutáni díjazottaknak és az eddigi és leendő kurátoroknak!

Remélem, senki nem veszíti el alkotói kedvét!

Üdv.: TA”

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.