A Gyíkkirály nyelve – Balázs Imre József versei
Balázs Imre József
A Père-Lachaise-katalógus
Nem kultusz, csak megoldandó feladvány
Tájékozódási próba, találkozás reménye is persze
Hogy jelet ad majd valamelyik sírkő közelsége
Lehull egy toboz vagy épp ott szólal meg röppen fel
Borzolja fel tollát valamilyen madár –
Csókok az Oscar Wilde-üvegfalon, kövek a Marcel Proust-márványon
Balettcipők Isadora Duncan névtáblája előtt
Képsorok a Max Ernst-retinán
Félig nyitott, összecserélt emlékfiókok
Madarak távoli, lassú röpte
Fantáziaszegény zarándokok fogódzói egy májusi sétán
A Gyíkkirály nyelve
A soknyelvű költők találkozójára tartottam,
és leszálltam egy hajnali vonatról, ahol két szakállas küldött várt,
ők még az én nyelvem beszélték, furcsa torokhangon.
Arcuk merev volt és egyre merevebb,
a soknyelvű költők sorra mondták le az érkezést:
az albán költőn sürgős elhalaszthatatlan nátha tört ki éppen,
a német költőnek meg elromlott az autója és visszafordult,
ültem egy kávézóban két szakállas küldöttel,
és vártam, hátha találkozom valakivel.
Egyik szakállas az állomásra indult újra,
aztán visszatért egy szőke lánnyal,
akitől később egy ég és víz közt úszó csónak képét kaptam
narancsszín deltai fényekkel, egy napkeltéből.
A Gyíkkirály vagyok – mondta a szőke lány –,
kígyó és madár keveréke,
angyal s ördög fattya.
A Gyíkkirály vagyok,
valahol a semmi és a határtalan,
a nulla és a végtelen között,
a szívben, vérben.*
Soknyelvű költő volt, orosz és román, egy szőke vízi lány,
találkoztunk tehát, akár indulhattunk volna is haza.
De ő még nem járt ott, a hajnali városban soha,
és végigutazott egy éjszakát, hogy odaérjen.
Így hát egyik szakállas küldöttről is kiderült sürgősen,
hogy verset is ír voltaképp, ha épp nem küldött.
S eljátszottuk így a soknyelvű költők találkozóját.
Vékony, táncoló fa vagyok – mondta a szőke lány –,
ágaim a földben,
s gyökereim széttárva,
mélyen az égbe döfve,
fiatal fa, pikkelyekkel levelek helyett,
és szemekkel ott, ahol
az odúk nyílanának.
A Gyíkkirály vagyok!
A soknyelvű költők felolvasása egy kiállítást nyitott,
s Jim Morrison lett volna a szőke lány, ha épp nem saját maga,
ez derült ki, mikor kéziratait mutatta egy délutáni kávézóban,
Gyíkkirállyá, kígyó-madár keverékké és táncoló fává fordítottam őt,
s felolvastuk magunkat a kiállított képeknek, szakállas küldötteknek,
aztán táskánkban, zsebünkben elsüllyedt az összes sietősen teleírt papír,
s már csak egyetlen teendőnk maradt ott, egy esti kávéházban: sürgősen elfeledni mindent.
* a dőlt betűs szövegrészek E. F. verseiből származnak
(A verseket Antoni Gaudí Sárkány című alkotásának részletével illusztráltuk.)
