Ugrás a tartalomra

Sinistra körzetből békésebb vizekre

A székelyudvarhelyi G. Café vendége volt nemrég a Kossuth-díjas Bodor Ádám, akivel ugyanitt több ízben is találkozhattak már székelyföldi olvasói. A Pest és/vagy hegy? című rendezvény házigazdája Murányi Sándor Olivér volt.

 

 

Sinistra körzetből békésebb vizekre

 

A Székelyföldön is igen népszerű Bodor Ádám a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Sinistra körzet, Az érsek látogatása és Verhovina madarai című könyveiről beszélt, és a közönség örömére a korábbi találkozóktól eltérően a zárkózott, szűkszavú író ezúttal jóval közvetlenebb volt. A nyolcvanas évektől Magyarországon élő írót Murányi Sándor Olivér kérdezte.

A hetvenkilencedik életévét taposó Bodor Ádám a Prima Primissima-díj kapcsán kifejtette: „Egy fiatal írónak a díjak meghatározók lehetnek, nem lehet nagyobb vágya, mint hogy komoly elismerésben részesüljön.” Ő azonban túl van ezen az életszakaszon, és számos kitüntetésben részesítették már – ezzel együtt természetesen „megvan a véleménye” a díj odaítélésének szellemiségéről és a kiosztás módjáról.

Az az ember, akinek édesapját gyerekkorában koholt vádak alapján elítélték Márton Áron koncepciós perében, akit tizenhat évesen bebörtönöztek rendszerellenes röplapok terjesztéséért, akinek egész életét áthatotta a politikai megbélyegzés, és aki saját regény- és novellahőseivel sem bánik kesztyűs kézzel, ezúttal békésen, megbocsátón nyilatkozott a legszemélyesebb kérdésekben is. Társadalmi-politikai jólétben minden bizonnyal nem alakult volna ki „deviáns” világszemlélete, amelynek hiányában nem válhatott volna íróvá, hiszen minden bizonnyal nem érzett volna kényszert arra, hogy megossza a világgal gondolatait – tekintett vissza életútjára.

Ugyanezzel a megfontoltsággal és bölcsességgel reagált akkor is, amikor a kritikusok olykor elmarasztaló kijelentései, valamint Az érsek látogatásának megfilmesítése került szóba. A kritikák ugyanis mostanra teljesen hidegen hagyják. Egy időben mindegyiket elolvasta, s jelentős részükkel egyet is értett, bár azok olykor igen különböztek egymástól – ennek köszönhetően fedezte fel, milyen sokféleképpen értelmezhetők a művei. Véleménye szerint nem szabad nyíltan bírálni a kritikusokat, még akkor sem, ha „nyilvánvaló hülyeséget írnak”. Ezt a szabályt következetesen betartva az alkotók egy idő után a legmellbevágóbb megjegyzések fölött is át tudnak siklani.

 Az érsek látogatása is számos kritikát kapott, a magyarországi hírességek körében igen kedvelt regényének megfilmesítéséről pedig kiderült: végig jelen volt a forgatásnál, és érzékenyen érintette, hogy a rendező nem vette figyelembe az utasításait. „A rendező egy vadállat. Egy dúvad, akit hagyni kell, hogy tegye a dolgát” – vonta le a következtetést, amelyen a közönség nagyot derült.  Emlékeztetett arra, hogy a film és az azt ihlető könyv két külön műalkotás, azt azonban az író elvárhatja, hogy a filmváltozat az ő alkotásával körülbelül azonos színvonalú legyen.

Írói munkamódszeréről, művei keletkezésének részleteiről nem szeret beszélni, ezúttal azonban résnyire nyitva hagyta képzeletbeli dolgozószobájának ajtaját. Megtudtuk, hogy Bodor Ádám nem tartozik a jegyzetelő, könyvtározó írók táborába, a magánélete ennél fontosabb számára. Csak nagy ritkán, az egyébként feledésre kárhoztatott pillanatok rögzítéséért ragad jegyzetfüzetet, de ha leír valamit, „mintha az agyába írta volna”. Vannak ugyan a történeteiben kísértetiesen valóságosnak tűnő elemek – a Sinistra körzet tájai erdélyi látképet sejtetnek, Andrej Bodor neve pedig önmagáért beszél –, de az író jóhiszeműen feltételezi olvasóiról, hogy külön tudják választani művei cselekményét az ő személyétől, hiszen a történeteket bevallása szerint az egyes helyszínek sugallták neki.

Önkritikát a lehető legviccesebb módon gyakorol: a kérdésre, hogy újraolvassa-e saját műveit, gondolkodás nélkül rávágja, „igen, ha jók”. Hogy mely műveit tartja igazán jónak, természetesen nem fedi fel. Hol lehajtott fejjel, hol a közönséget fürkészve hallgatja, ahogy a Tamási Áron Gimnázium diákjai felolvasnak mindhárom regényéből.

A fiatal lányok hangja időnként elcsuklik, remegő kézzel lapoznak, majd a tapsot hallva büszkén vonulnak vissza asztalukhoz. Nemcsak őket éri kitüntetés ezen az estén: a nyugdíjas Lengyel József, az irodalmi rendezvények leghűségesebb résztvevője megkapja ajándékba a Sinistra körzet egy példányát, melyet a szerző dedikál. A megilletődött közönség nyilvánosan nem él a faggatás jogával, de ahogy elhangzik a záró taps, az olvasók nyomban megpróbálnak közel férkőzni a szerzőhöz. Bodor Ádám egy darabig kedélyesen társalog egyik-másik érdeklődővel, de igazán csak akkor élénkül meg, amikor körbeveszi a fiatal, rajongó hölgykoszorú.

 

Bálint Kinga-Katalin

Fotók: Lőrincz L. Lajos

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.