A friss félelem – Vörös István versei
Gustav Klimt (1862–1918) festménye
A friss félelem
Vörös István versei
A FRISS FÉLELEM
A képzeletről úgy tudom, hogy jó dolog,
az álom néha rémmesékre épül.
A butaság a fény szegélyén kódorog,
és egy szavadra két karodba szédül.
És két szavadra már fejedbe lépne át,
hogy érezd meg a végtelent is végül.
Hiába kényszeríted ki adott szavát,
a végén még az ész is elsötétül.
Csapdaként zárul ránk új korlátok kora,
sötétbe lépünk át a fény korából,
mi volt, az nem történik még egyszer soha,
de mindig új lép ki a butaságból.
Új változat jön és nem újabb változás,
mint kártyapakli a csaló kezében.
Ha elhiszed, hogy ő nyer folyton – nem csalás,
ha te teszed, az persze rögtön érdem.
A nap már rég elunta azt, hogy égni kell,
zuhan a fény az ég mögötti résből,
ha hajlandó felkelni, az már félsiker,
de egy szót se az éjjeli sötétről.
A nap már rég elunta azt, hogy süt nekünk,
a félsikerből néha félkudarc lesz.
Ha elveszik az égről, akkor mit teszünk?
A Hold arcáról eltűnik az arcszesz.
Kinő a Föld kerek képén a jégszakáll,
csak óvatosan fagyhat át a tenger,
az ég arc, a Tejút kitátott krétaszáj,
ha rád morog, megtelsz friss félelemmel.
FÁROSZOK
Baudelaire, te rossz megszállta jó fiú!
Baudelaire, szobor fején ülő sirály,
kiben abszinttól tört ki a viszály
önmagával, de annyira hiú,
hogy elhallgatja végzetes magányát,
s a pusztulás öröméről beszél.
Hiába támad abból szentbeszéd,
s szedi önmagát versben szerteszét,
csak hajtja, hajtja előre a gályát.
Rilke, te azt se tudtad tán, hogy létezik
világ, de kellesz, hogy megértsem.
Nagy költőnek lenni talán nem érdem,
de nem is bűn, ahogy J. A. hiszi,
hiszen nem volt saját hangja neki.
A némaságból olyan hangokat csiholt,
nem hallja az élő, de meghallja a holt.
Halottak titka mosolyog le a
Holan-versekből is, Hamlet szava
potyog ki egy rejtelmes éjjeli vitából,
amit a képzelettel folytatott,
Hamlet beszél, a költő csak dadog.
Minden okosság megdől önmagától.
Tóth Árpád siratta a táncosnő magányát,
prófétákról álmodozott Babits,
Füst Milán hegy lába elé vetett kavics,
aki még a szoknyáknak is alálát.
W.S. isteni dallamokba menekült,
a bánaton dobolt, örömön hegedült.
S Celan, Celan, a drága áldozat,
vidámsága a rémületre változat,
az öröme sikoltozó iszony,
vallomása ellenséges viszony
magával és azzal, akit szeret.
Megértése maga a rémület.
Öngyilkosság a jószándéka is.
A vér minden baja kicsit adys.
Sylvia Plath a női léte foglya.
Ki a pisztolyt Cvetajevára fogja,
a képzelet, a pusztulásba hajtja
őket, mert tudják, hogy ez a valóság.
Mint vers alatt futó adósáv,
a semmi jogát őrajtuk behajtja.
A semmi jogfosztásáról beszél Pilinszky,
Csokonai a tüdőgyulladásról,
olyan mélyre zuhansz, mit magadnak megásol,
lent kincsre lelsz, de nem tudod, hogyan viszed ki.
AZ INGYENES SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
(reggeli számvetés)
Az óra most üt nyolc huszat,
s bár semmiről se kérdez minket,
pénzre váltjuk át perceinket,
s a század ezen jót mulat.
Az órabér vagy havi bér,
az érthető még bárkinek, de
mennyi pénz hullt a végtelenbe,
ha minden munkát összeszedne
egy közgazdász és kételkedve
kiszámolná azt, hogy mit ér,
mit őskorban az őseink
ledolgoztak, vagy épp a dínók,
a repülők és fát kinyírók.
Talán azért értéke sincs,
mert önmaguk kedvére tették?
S a napot mennyiért lehetne
eladni úgy a végtelenbe,
minthogyha erőműnek épitették
volna? S az új tulaj majd hova hordja
a hidrogént és hogyan is?
Ki áll be és miféle zsoldba,
ha érdekében dolgozik?
Eladható a levegő,
adóztatható a világűr?
A gazdaság maga alá gyűr
sokat, de visszaveszi az idő
tőle, és a föld is visszaveszi.
Egy ország már semmit se ér,
ha megmented: egy kis babért.
Talán neked el sem hiszik,
és azt mondják, hiúság részegít,
ha nem méred a világ dolgait
forintban, mert nem érheted,
át hogyan is számítható.
Ingyen melóz a gravitáció.
A közgazdász is rád nevet.
Ne számold át a lényeget
se méterre, se lóerőre.
És megmondhatom jó előre,
nem bíróság hoz végitéletet.
VILÁGMEGŐRZŐ
Az ember nem sokat tud,
de túl sokat pofázik.
Tanácsod megfogadjuk,
taxin megyünk a házig.
Az ember nem tud mindent,
és nem minden az ember.
Ez csak a lélek itt bent,
megtelve rémülettel.
Tanácsod megfogadjuk,
taxin jövünk a testből,
a vért magára hagyjuk
semmibe lépve egyből.
A semmi lép ki egyből,
és valami a másból,
de nem lesz könnyebb ettől
az elhatározástól.
Vagy attól, hogy magányos
sétára megy a szellem.
Ebből van rég a város
a puszta élet ellen.
A puszta állat élén
vad lélekállapotban
kiépül bent a sok rém,
de kint is néha ott van.
Most már nincs is megállás,
az őrület nekem kell.
Jobb a lélekszanálás
egy kis szakértelemmel.
Lélekfelszámolási
biztos leszek, ha úgy jön.
Legyen tehát egy másik
világ veled. Megőrzöm.
VISSZA A FÖLDRE!
A múltadat ápolgatod,
az most nagyon menő dolog,
és összeáll, és szétforog,
felénekel és felzokog.
A nyírfasor az égbe visz,
a jegenye megrészegít.
Álmot hoz rád, élni segít,
hogy ennyi szépség létezik.
És nem tudod már, mi igaz,
és mi csak édes gondolat,
az igazságnál megmaradsz,
így bátorítod önmagad.
Ha égig visz a nyárfasor,
önként a mennybe távozol.
De néha-néha visszajössz,
mert sok szállal ide kötöz,
hogy élni kell a testnek is,
és minden dolga részegít.
A túlvilág csak elvakít,
és kétségek közé taszít,
hogy van világ a túlban is,
de hangfekvése túl hamis.
Ha ott is csak az emberek,
kik önmagukban fürdenek,
már érted azt, mit kezdenek,
ott mind csak múltra éhesek,
de múltat lopni nem lehet,
az ember ettől szédeleg,
s a földi létbe visszamegy.
