Fogaim haragos rácsok – Szilágyi Kinga Magdolna versei(Debüt)
Paul Klee (1879–1940) festménye
Fogaim haragos rácsok
Szilágyi Kinga Magdolna versei
1985-ben született Nagyváradon, 
középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte, majd a Debreceni Egyetem Szociális és Társadalomtudományi Intézetében szerzett szociális munkás diplomát. Jelenleg Angliában él. Gyermekkora óta ír verseket, ez az első irodalmi publikációja.
középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte, majd a Debreceni Egyetem Szociális és Társadalomtudományi Intézetében szerzett szociális munkás diplomát. Jelenleg Angliában él. Gyermekkora óta ír verseket, ez az első irodalmi publikációja. SZÁJZÁR
Fogaim haragos rácsok.
Nem ismerem
a foszlott fonalak
anyagát,
hányféle életre
szakadunk szét
önmagunkban.
Eltanultam az üveglap
hallgatását.
BENNED A FÉLELEM
rozsdás pillanatok
peregnek
míg macskakövet áztat
csatornacsövekben csorog
labirintusba téved
hangya-torokban megáll
sarokban figyel
kopott kabátokra ül
éjbe utazik
nyárba száll
karosszék mögé oson
benéz a kulcslyukon
menetre int vagy
stopot állít
melléd ül a lépcsőn
oxigénbe harap
rozsdás pillanataidban
lélegzik a félelem
HIDEG A PÁRNA
(Közel van, mint félelmeinkhez az Isten.)
Nem alszik.
Homlokán redők rendeződnek,
gondjaid ágya hideg, a párna is.
Galamb nehezen fekszik rá.
Mint párizsi szerkesztők,
megfélemlítettek, szigorú-szemű
éjben virrasztom a keddet.
Ma mindketten valaki mással,
összekulcsolt-kezű hallgatásban.
Kérte hindu, iszlám, protestáns,
bízzak e csendben.
Üzenem: ámen.
„SENKI MADARA”*
(közös magányból)
a bordafalak mögötti tér látszatokra
szűkül
s mielőtt végleg kiszorulna
kiröppen
magába száll
RAGYOGÁS
„Zuhanás, miben szállni kell
sebesség és égtájak nélkül.” **
sebesség és égtájak nélkül.” **
Kicsúszni, kiszakadni, kiperegni
eleven part a mozdulat,
a világ leválik ujjbegyedről, szakad a pertli
s meredek éjbe taszít a semmi.
Magamra terítem fényed,
köztünk az űrszilánkos ragyogás,
és nincs huzat, mi visszaránt.
PAPUCSOMBAN
Már nem őrzök semmit, ami emlékeztetne.
Szobám küszöbére, mint elveszített távolságra lépek,
s minden, mit birtokomba vettem valaha, csak
szervetlen kémia. Papucsomban elfér tizenöt titkos év.
Duplázhatok, harminc fölött az idő is vegetatív.
Szobám küszöbére, mint elveszített távolságra lépek,
s minden, mit birtokomba vettem valaha, csak
szervetlen kémia. Papucsomban elfér tizenöt titkos év.
Duplázhatok, harminc fölött az idő is vegetatív.
Csak ilyenkor félek itt maradni ablakmagányban,
amikor a bevándorló ősz nyári utakra téved,
és átmászik a kerítésen puha tenyered brutalitása,
amivel a tűzrevalót összevágja, arcod szenesháza
melegével kínál.
Csak ilyenkor, amikor szüretre indulsz, érzem
nyelvbimbóimon a göndör fürtök zamatát,
kitapintom fejed fölött a vonuló varjútakaró
anyagát, s mire otthonodba érsz, gerincemen futkos
fáradtságod is.
Mégis úgy döntöttem, nem merek vágyni rád,
eltüntetett relikviák előtt s után, határszélen állok
idegen jóságok védelmére szorultan, s hagyom
elfolyni szobányi múltam, mint októberi cseppeket
esőcsatornák.
