Milyen könyveket nem olvastam az évben?
Az asszony megint gyereket vár, a másik még csak kétéves, ami azt jelenti, hogy olvasás nem sok volt az évben. Járni és beszélni tanultunk, egyikhez sem kell a mai magyar széppróza. A családot is teljesen szétveri, ha egész nap bámulom a papírt. A gyerek idegessé válik tőle, és összefirkálja a lapokat zsírkrétával, vagy kitépi őket. Most jutottunk el arra a szintre, hogy élvezi a felolvasást. Így a tanári munkához szükséges kötelezőket a munkahelyen vagy a vécében olvastam újra. Szívás ez a pedagógusi becsület, egyszerűbb lenne kamuzni valamit. Ezen felül egy költözés is befigyelt karácsony előtt, ami örömteli esemény, de inkább a fúrónak kedvez, mint a könyvnek. Az ember barkácsolhat, mint egy avantgárd állat. Az eredmény is néha olyan.
Attól, hogy olvasás nem sok volt az évben, a vágy megfogant bennem, mint asszonyban a második jövevény. Letudtam a Kitömött barbárt (a la Péterfy Gergely), ami szerintem vagány, és korábbi rajongásom ellenére most kicsit túlírtnak tűnik. Ha kevesebbet néztem volna a néger faszit a Természettudományi Múzeumban, jutott volna időm Bartis Attilára. Ő ugyanis jelentkezett egy új regénnyel (A vége), miután felocsúdott abból a sokkból, hogy bölcsészlányok több generációja még mindig a Nyugalomba és annak írójába lesz szerelmes a pattanásos bölcsészfiú helyett. Szóval Bartis kimaradt, mint asszonynak a havi baj, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Kölcsön fogom venni a cuccot valamelyik fájlmegosztóról, hiszen az még szürke, nem fekete. Amikor elolvastam, becsszóra törlöm, de perpill nincs 4999 forintom a könyvre.
Danyi Zoli regénye is nagyon felcsigázott (A dögeltakarító). A főnököm (Böszörményi Zoltán) is írt róla, így illene ismerni. Egy szerkesztő tartsa a lépést a főszerkesztővel, mert könnyen az örömolvasók között találhatja magát. Meg aztán a szomszédom, a Tiszatáj kritikarovatának szerkesztője is azt mondta az egyik beszélgetésünkkor, hogy ilyen pontosan még senki sem beszélt a délszláv háborúról. De ezt meg ne írd, tette hozzá viccesen, ezért csak azt mondom, kitaláltam az egészet. Egyébként is azt veszem észre magamon, hogy hazudós lettem. Mások olvasmányélményeivel dicsekszem, és tökélyre fejlesztettem azt a képességemet, hogy olvasatlan könyvről élményszerűen áradozzam. Az egyetemen erre még nem volt szükségem.
Hazai Attila Szex a nappaliban című könyvével például bölcsészjelöltként egy unalmas péntek délután ismerkedtem meg a Somogyi-könyvtárban. Legalább két hétig azon pörögtem, ahogy a majom meghúzta a csajt, és rögtön kezembe vettem a – Feri: Cukor Kékséget. Semmit nem értettem belőle. Ebből láttam, hogy zseni lehet a pasas, mert tud úgy írni, hogy értsék, és úgy is, hogy ne értsék. Ezért rendeltem meg majdnem A maximalistát. Aztán úgy gondoltam, hogy majd egyszer kölcsönkérem valakitől a kötetet, és nem adom vissza neki. Velem is megcsinálták ezt vagy tízszer. Ha nem tudod, ki lopja el, nem fáj.
Jut eszembe, hogy felvettek az 52 hét 52 könyv csoportba a Fészen. Na, gondoltam, ezeknek sincs tévéjük vagy kettő munkahelyük. Ezért sportot űznek az olvasásból. Mi lesz ebből? Olimpiai szám? Aki letolja hetente az 500 oldalt, az lesz a kultuszminiszter? Ezzel az elánnal én leszek a legnagyobb értelmiségi suttyó, mert a Kitömött barbár mellett csak a Behódolást olvastam igazán mélyen és igazán szívesen. Hetente egy könyvet elolvasni? Nem csoda, hogy fogy a népesség.
Az ígéretekkel is rosszul állok. Az egyik barátom lefordította az utóbbi idők legnagyobb botrányt kavart olasz könyvét, Massimilio Parente Hitler után a második legnagyobb művészét. Megígértem neki, hogy elolvasom. Végül kényszerűen megelégedtem azzal a részlettel, amit az Irodalmi Jelenben közöltünk. Hátha karácsonykor jut rá időm. Ugyanígy vagyok az Ígéretfölddel, Hász Róbert regényével, amelyet a kiadó a szerkesztőség budapesti címére küldhetett, és a postán elkallódhatott valahogy. Ilyenkor olyan ciki a postára kenni az egészet, pedig tényleg miattuk nem olvastam ezt a „vajdmagyar” könyvet.
Ughy Szabina verseskötetét (Séták peremvidéken) kétszer félre kellett tennem. Előbb a gyerek betegsége, majd a tanári adminisztrációs munkák húzták keresztbe a számításaimat. Rajtam maradt a recenzió, mert az, aki korábban vállalta az anyag értékelését, nem szeretett volna rosszat mondani róla. Közben Szabina az „Év legsikeresebb szerzője 2015” díjat is megkapta. Tegnap állt szándékomban újrakezdeni a Sétákat, de a költözés alatt elkeveredett valahova. Van még két hetem, hogy pótoljam.
Tudom, úgy tűnhet, hanyagolom a lírát, de verseket folyóiratban vagy neten olvasok. Szóval akkora suttyó nem vagyok, hogy csak a próza érdekeljen. Én egy elmélyült, türelmes, széles látókörű, időmilliomos szerkesztő vagyok, aki próbál lépést tartani saját gyermeke és a kortárs magyar irodalom változásával. Ebben az évben a klambó jött ki belőle győztesen.
