Hudy Árpád: Görögtűz

Csak voltunk dardánok! volt Ilium! lehanyatlott

Trója reménye: a teucroktól Argosba orozta

Bősz Jupiter; danaók dúlják, tűz-tenger a város!

(…)

Most látszott csak, lángba hogyan zuhan Ílium orma

S mint fordul fenekestül fel neptúnusi Trójánk!

Úgy pusztult, ahogy ős kőrisfa a bérc meredélyén,

Hogyha belévágják vetekedve parasztok a fejszét

S két-élű bárdjuk: lombját eleinte haraggal

S rájuk ijesztve remegteti, úgy kavarog koronája,

Ám később már csak sóhajt, elalél a sebektől,

Hogy végül, kiszakadva a hegyhátról, lezuhanjon.

Ekkor ereszkedem én is: az ég nyit utat, tüzön által

S ellenségeken át – és láng, lándzsák kikerülnek.

(Vergilius: Aeneis. Második ének. Lakatos István fordítása.)

I. e. 356. július 21-én éjszaka a kis-ázsiai Epheszoszban leégett Artemisz temploma. Az istennő arannyal és ezüsttel borított szobrát őrző, gyönyörű építményt azért gyújtotta fel Hérosztratosz, hogy hírét megőrizze az utókor. Kivégezték, de barbár számítása bevált, hiába fenyegették meg halálbüntetéssel azt, aki nevét említi. A hagyomány szerint a templom pusztulásának éjszakáján született Nagy Sándor.     

Nem kizárt, hogy a makedón király és hadvezér, aki rövid életében a fél világ ura volt, maga is gyújtogatott, illetve felgyújtatta a legyőzött perzsák csodálatos fővárosát, Persepolist. Részegen, hirtelen fellobbanásában egy tivornya során, vagy nagyon is tudatosan, hogy megbosszulja az athéni Akropolisz másfél századdal azelőtti elpusztítását. De van olyan vélemény is, hogy semmi köze a barbár tetthez. Tény, hogy i. e. 331-ben – Nagy Sándor parancsára vagy anélkül – a győztes makedónok porig égették az ókor talán legfényűzőbb épületegyüttesét, a perzsa nagykirályok székhelyét. Némi kárpótlás az elpusztult kincsekért, hogy a könyvtár harmincezer agyagtáblája éppen a tűzvész következtében vált kőkeménnyé, és maradt meg napjainkig.

Már a homéroszi korban parti jelzőtüzek segítették a hajósokat. Ezekből fejlődtek ki a világítótornyok, amelyek nappal is kitűnő tájékozódásul szolgáltak. Leghíresebb volt közülük az alapítója, Nagy Sándor nevét viselő Alexandria kikötőjében álló Pharosz. Josephus Flavius történetíró szerint a tetején rakott nyílt tűz fényét több mint ötven kilométerről is láthatták a tengerjárók.

Még messzebbre világítanak – időben – azok az alexandriai lángok, amelyek elemésztették az ókori írott tudás kincsesházát. A világ leghíresebb bibliotékájának papirusztekercsei állítólag többször is a tűz áldozatává váltak. Először i. e. 48-ban, amikor Caesar csapatai harcoltak a városban Pompeius ellen. Másodszor a IV. század végén, ekkor az államvallássá lett kereszténység vakbuzgó hívei pusztították el a pogány iratokat. Harmadszorra 642-ben, ezúttal a hódító Omár kalifa adott parancsot a könyvtár megsemmisítésére. Ha hinni lehet a mai, hiperkritikus történészeknek, a fenti hagyományok egyike sem hiteles, és legfeljebb sokkal szerényebb események emlékét őrzik.

A homorú tükörrel való tűzgyújtás viszont bizonyosan ismert volt az ókorban. Arkhimédész, a zseniális fizikus és mérnök a legenda szerint ezzel a technikával gyújtotta fel a szülővárosát, a szicíliai Szürakuszait ostromló rómaiak hajóit. A régebbi szerzők azonban mit sem tudnak erről, Galenus szerint tüzes golyókkal „vagy hasonlókkal” lobbantotta lángra az ellenséges gályákat.  

A görögtűz neve görögül ’hügron pür’ (folyékony tűz). Bár ókori szerzők is említik, valójában a bizánciak titokzatos csodafegyvere volt. Ők maguk ’tengeri’ vagy ’római’ tűznek nevezték. Az égő anyagok harci alkalmazását tökéletesítő Kallinikos a hódító arabok elől menekült Konstantinápolyba a szíriai Heliopolisból (ma a libanoni Baalbek), ott fejlesztette ki a kelet-római hadihajók, a dromonok félelmetes támadó eszközét. A kőolaj vagy aszfalt, esetenként gyanta, kén és égetett mész, illetve a X. századtól salétrom összetételű, kocsonyás gyúanyagot lángszóróként működő bronzpumpával, a szifonnal fecskendezték, vagy agyagedénybe töltötték, és bombaként katapultálták. Államtitoknak számított, elárulásától bronztábla óvott a birodalom legszentebb helyén, a Hagia Szophia templomban. Bíborbanszületett Konstantin császár A birodalom kormányzásáról című könyvében – mely a korai magyar történelemnek is becses kútfője – említ egy legendát,  eszerint a „folyékony tüzet” Isten angyala ajándékozta az első keresztény császárnak, Nagy Konstantinnak. E fegyverrel uralta a bizánci flotta évszázadokon át a Földközi-tenger keleti medencéjét, és vert vissza több ízben Konstantinápolyt ostromló hajóhadat (674–78, illetve 717–18-ban az arabokat, a X. században pedig az oroszokat). A nyugati keresztesek pusztítása után többé nem említik a források.

1203 augusztusában két napig dühöngő tűzvész pusztította el Konstantinápoly jelentős részét. Ami megmaradt, azt jó fél évre rá gyújtották fel a bizánci fővárost teljesen kifosztó keresztesek.      

A XII. század végén meghirdetett, negyedik keresztes hadjárat részvevői 1202-ben gyülekeztek Velence egyik szigetén, a Lidón. Célpontjuk nem Jeruzsálem, a Szentföld volt, hanem Egyiptom. A már lefoglalt hajók bérét, pénz híján, azzal fizették ki a kalmár-köztársaságnak, hogy a hitetlenek elleni háború előtt meghódították számára a magyarok uralta gazdag dalmát kikötővárost, Zárát. Egy katolikus királyság katolikusok lakta városát. A magyar helyőrséggel együtt kétségbeesetten védekező lakosok lemészárlása, a fosztogatás és gyújtogatás méltó előjátéka volt a bizánci tragédiának.                                           

Az elpusztított Zárából ugyanis megint csak keresztény föld, ezúttal Konstantinápoly felé vette útját a keresztes had. Egy trónját visszakövetelő bizánci herceg rengeteg pénzt ígért a nyugati seregnek, és azt, hogy a pápa fennhatósága alá helyezi az ortodox egyházat. Ám egyik ígéretét sem tudta teljesíteni, a görög papság és a nép fellázadt, a csalódott keresztesek pedig nekiláttak, hogy maguk hajtsák be a tartozást. Az akkori harcok és rablások pusztítását soha többé nem heverte ki a keleti Róma. A világváros évszázadok alatt felhalmozott felbecsülhetetlen kincsei, elsősorban az arany és az ezüst, valamint a náluk is értékesebb ereklyék Nyugat-Európába, főleg Velencébe vándoroltak, az épületek és berendezéseik, a könyvtárak, ikonok, ókori festmények gyűjteményei pedig a lángok martalékává váltak.

Athén és a fényes ógörög múlt legismertebb jelképe a főváros fellegvárán álló impozáns rom. A Parthenont a város védőistene, Athéné tiszteletére emelték a perzsák legyőzése után. Nem az évezredek viszontagságai viselték meg, egy újkori szerencsétlenség döntötte romba. A Bizánc idején keresztény templommá alakított építményt az oszmánok lőporraktárként használták. 1687-ben, amikor velencei hadak ostromolták a várost, felrobbant.

A görög és más ortodox, valamint keleti keresztények hite szerint minden húsvétkor, a feltámadás ünnepén emberi beavatkozás nélkül égi, szent tűz gyúl ki Krisztus sírján, a jeruzsálemi Szent Sír templomban.

„[A] bolgár pravoszláv egyházat (…) a konstantinápolyi görög pátriárkának rendelte alá a szultán. Előnyös helyzetüket a görögök – különösen a XIX. században – a keresztény bolgárok elgörögösítésére akarták felhasználni. A bulgáriai vezető papok többsége görög volt; némelyiküket szellemi gaztettre is képessé tette fanatizmusa. Ilarion Kritszki tirnovói egyházfő a múlt [XIX.] században könyörtelenül megsemmisítette a több száz kötetből álló, s véletlenül megtalált középkori bolgár könyvtárat, amelyet még Evtimij, az utolsó pátriárka rejtett el Tirnovó 1393. évi török ostroma idején.”

(Nagy Károly: Hej, Balkán! Gondolat Kiadó, 1979)

„Ösmertem valaha egy öreg cincárt (görögöt), a Dugali bácsit, aki mikor a török-görög harcok epizódjait mesélték előtte, hogyan döfi le a török könyörtelenül a görögöt, ahol találja, elszörnyűlködve pattant fel:

          – Ó, a gaz pogány, a gaz pogány!

De mikor aztán az elbeszélő egy kanyarodással arra tért rá, hogy ha meg a görög fogja el a törököt, felkoncolja, olajba süti, szelíden morogta:

          – Mit tudja tenni szegény!

(Ti. Mit tudja tenni szegény görög! Hát persze olajba süti. Hiszen csak nem sütheti pampuskazsírba, szegény görög.)”

(Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

A leadben:Görögtűz a Madridi Skylitzes kéziratban – részlet. (Forrás: wikipedia)