A lengyelek sámánja

Halhatatlanság. Mindannyian vágyunk rá, már ha élvezetes, tartalmas élet „jár” mellé. A halálról – ad absurdum, annak szépségéről – kevésbé ábrándozunk. A két éve elhunyt lengyel tudóst, írót, Andrzej Szczekliket viszont ez a kérdés is mélyen foglalkoztatta, és nemcsak orvosként, hanem művészemberként is. Igazi humanista volt, akinek „mintha 48 órából állt volna egy napja” – jellemezte Jerzy Illg, a professzor egykori barátja.

A Lengyel Intézet estjének vendégei

Hogy mit értünk a humanizmus fogalmán a 21. században, arról Szczeklik Halhatatlanság című kötetének magyar nyelvű megjelenése alkalmából Szörényi László beszélt a publikumnak. Ha manapság a sajtóban valakit humanistának neveznek, az annyit jelent, még nem bizonyították rá, hogy tolvaj vagy gyilkos – jegyezte meg fanyar humorral a professzor. A középkorban a jogászi, orvosi vagy teológiai szakosodás előtt a humanitás kurzusait (grammatika, retorika, logika) hallgatta minden diák – folytatta immár komolyabban Szörényi –, a 14. században azután önállósodott a bölcsész szakma. Rengeteg ókori szöveg került elő, a középkori latint visszaklasszicizálják; humanista tehát az, aki a vergiliusi, cicerói normához igazodik. Átvitt értelemben pedig olyan művész vagy tudós, aki képes egységében tekinteni a görög, latin és zsidó-keresztény kultúrát.

Szczeklik könyveiben is ez az egység jelenik meg, s ezen belül vizsgálja azt a hallatlanul izgalmas folyamatot, hogyan lett az ókori mítoszok színtelen árnyékvilága az a dinamikus, érdemek alapján ítéletet mondó túlvilág, amely a keresztény vallásban az üdvözülés vagy a kárhozat színtere. Szczeklik számára a humanista vizsgálati módszer és szemléletmód abban áll, hogy a természettudományos megközelítés mellett sem adja fel a keresztény reménységet, miközben a „legsikamlósabb határterületekben mélyed el, úgy, hogy a mítoszt hiteles forrásnak tekinti” – magyarázta Szörényi. Számára a művészet ugyanolyan legitim megismerési forma, mint a tudomány, a kettőt nem engedi kijátszani egymás ellen. Könyve vádirat az ember „feldarabolása” ellen – érthetjük ezt majdnem szó szerint. 

Teresa Worowska, a neves lengyel-magyar műfordító jobbján és balján Jerzy Illg és Szörényi László

Bödő Anita, az Európa Kiadó munkatársa arra a kettősségre hívta fel a figyelmet, amely Szczeklik trilógiájának leginkább jelen kötetében tapintható ki: miközben betekintést nyújt az orvostudomány egyre gyorsuló fejlődésébe, a sebesség árára is figyelmeztet: hogyan veszíti el a gyógyítás hasonlóan szédítő ütemben humánus vonásait. Az említett trilógia – a Halhatatlanság mellett a Koré és a Katharszisz – Lengyelországban több százezer példányban fogyott el – mesélte a 2012-ben elhunyt szerző egykori jóbarátja és munkatársa, Jerzy Illg, a lengyel Znak Kiadó főszerkesztője. Ő festette fel annak a kivételesen sokoldalú, jó humorú, lovagias művész-tudósnak az alakját, akit oly nagyra tartottak honfitársai. Szczeklik Krakkóban klinikát alapított, külföldi pénzforrásokból fejlesztette, s olyan művészek is gyógyultak a keze alatt, mint Andrzej Wajda, Wisława Szymborska, Czesław Miłosz vagy Stanislaw Lem – de egyszerű emberek éppúgy, nem elitklinikát működtetett. 

A professzort a művészek „testvérüknek” tekintették, nemcsak irodalmi, klasszika-filológiai műveltsége okán, de többször fellépett a Znak kiadó alapította irodalmi kabaréban. Egy videóbejátszásban láthattuk is, amint klinikája nővérei adnak elő énekes számot a professzornak, aki utána zongorához ül, és maga is játszik.

Szczeklik kötetei közül Szörényi a másodikat tartja a legizgalmasabbnak – ebből több részletet idézett is. A Koré címében a pupilla egyszerre tudományos és mitológiai jelentőségére utal: ez az a hely, ahol a szemen keresztül leginkább „beláthatnak” a kíváncsiak az agyba. Szczeklik eljut a sámánizmusig, mint a gyógyítás ősi gesztusáig – számára az orvoslás ahhoz hasonló mozzanat volt, ahogy egykor a sámánok kiragadták a gonosz isten kezéből az emberi lelket, erősítette meg Jerzy Illg. Nem véletlenül nevezte Czesław Miłosz a „nagy sámánnak” gyógyítóját.

A beszélgetést Bödő Anita, az Európa Kiadó munkatársa vezette

Egyébként Miłosz egészen különleges élményekkel tért vissza a klinikai halál állapotából, de a professzor természetesen (nagy bánatunkra) titokban tartotta betege történeteit. Jerzy Illgtől megtudtuk, Miłosz két könyv megírására igyekezett rábeszélni orvos barátját: az egyik az Ars Bene Moriandi (A jó halál művészete) lett volna, a másik az orvoslás történetének fordulatai.  Sajnos Szczeklik ezeket már nem tudta megírni, de a témák szilánkjai rendre megcsillannak köteteiben – emlékeztetett Bödő Anita. A halálközeli „igaz” bulvárélményekkel szemben roppant kritikus volt, hangsúlyozta Szörényi László, őt az igazi misztikusok foglalkoztatták: Szent Ferenc, Szent Bernát, no és mestere, Erasmus, aki nagyon kedvelte a lengyeleket. De nem volt rest elutazni Egyiptomba, Dél-Amerikába sem, hogy tanulmányozza az egyiptomi és azték halállal kapcsolatos ceremóniákat.

„Messze magunk mögött hagytuk a távozás feletti töprengést” – idézte az irodalmár a Koréból, rámutatva: mintha csak magát Erasmust olvasnánk. De Arany János gondolatai épp úgy megbújnak Szczeklik sorai között, erre is hozott példát Szörényi László. És mindenek felett állandó kísérője műveinek a zene varázsa, amelyben egyesül nála a költői és a tudományos (vagy ha tetszik, az érzelmi és az értelmi) megismerés – összegezte Szörényi Szczeklik módszertanát.

Jerzy Illg a patriótát is bemutatta: a professzor a Szolidaritás krakkói régiójának vezetője volt. Egy 1983-as akcióban való részvételét a belügyesek keményen megtorolták (ma talán politikai flashmobnak mondanánk – a Jaruzelski nevéhez köthető Vron, azaz varjú nevű alakulat rendezvényén Szczeklikék megafonokból károgással töltötték be Krakkót), elvették rektori fokozatát, eltiltották a tanítástól. 

Az esten Teresa Worowska tolmácsolt

Mint a vetített filmrészletekből és fotókból is kiderült, Szczeklik professzor a maga derűs nyugalmával felülemelkedett a kisstílű politikai gáncsoskodásokon  – a lengyel Tátra fenyőfái között álló alpesi faházából árad a nyugalom a képeken. Itt vendégeskedett Seamus Heaney, a Nobel-díjas ír költő, akit Szczeklik egy gyönyörű faszobrocskával ajándékozott meg, melyre véletlenül bukkant Krakkóban. Az alkotás Szent Kevin és a rigó legendáját eleveníti meg. Heaney olyannyira megindult az ajándék személyességén, hogy lengyelországi látogatásából hazatérve merített papírra írva küldte el kézírásos versét a professzornak: A Szent Kevin és a rigót.

Andrzej Szczeklik egyébként Magyarországra is mindig nagyon szívesen látogatott – tudtuk meg búcsúzóul a Lengyel Intézet munkatársától, legutóbbi kötete megjelenésén még részt vehetett. Már Szörényi László is felhívta a figyelmet Pálfalvi Lajos kongeniális fordítói munkájára, akinek köszönhetően magyarul olvashatjuk Andrzej Szczekliket, de a műsor végén lengyel vendéglátóink is megköszönték Pálfalvi munkáját, aki a közönségtől külön tapsot is kapott. 

A kivetítőn Szczeklikről peregtek a fotók, bejátszások

Lengyelországban február 12-én torkos csütörtököt ülnek, tudtuk meg, ennek örömére a műsor utáni kötetlen percekben az Intézet igazi farsangi fánkkal lepte meg vendégeit.

Szöveg és fotók: Laik Eszter