A hónap alkotója – Várnagy Ildikó: Keletnyugat

KELETNYUGAT

 

Életem felén, százból ötven, megváltoztak a viszonyaim, szegény lettem, munkám sem volt. Élhettem a semmit, gondolkodhattam egész nap, néha korgott a gyomrom vagy hideg volt a műterem, de ez már nem volt érdekes. Két évig egyedül éltem. Mindenki idegen volt és mindenki barát. A semmi és a minden összeért. Mintha utam végére értem volna, nem tudtam, merre tovább. A semmit is csinálni kell, meg kell védeni a valamiktől és a valakiktől. Újra belesodródtam az élet mélységeibe és magasságaiba, nagy hullámzások dobáltak ide-oda. Talán most, újabb öt év után, rátaláltam arra a kelet-nyugati arányra, ami az enyém, csak az enyém. A nyugalmat a mérlegelésben találtam meg, a rohanó életet élők megértésében, a halálra készülők okosságában, az új életre készülők erejében.

A Tao, mint tudjuk, út. Nyugalomban van, ugyanakkor mozog. Ugyanúgy vezérli az egyént, mint a természetet. A Tao jelében a lépésről-lépésre haladás, a nyugvás, a forrás-gyökérzet és az ég mind-mind benne van. Szeretnék egyhelyben maradni, ugyanakkor eljutni a kezdetektől a végig. Lehetséges ez? Távol lenni azoktól, akiket szeretünk, áldozat. Ezt az áldozatot Rosen meghozta Jungért és saját magáért. Az áldozat mélyebb jelentése megszentelés. Sötét völgyek és a lehetőségek hegyfokai mindenütt, Rosennél, Jungnál, nálam. Miért olyan nehéz egyesíteni a férfit a nővel, a világosságot a sötétséggel, a jót a rosszal. Azt hiszem, egyesülés nélkül nincs feloldás. Férfi-nőből gyerek, világos-sötétből reggel, jó-rosszból ember lesz. Kell a harc, kell a feloldás, kell a nyugalom és kell az újrakezdés. Minden újrakezdés veszélyes, nem tudjuk előre a folytatást. Hányszor kell újrakezdenünk, hogy elérjünk magunkhoz, megismerjük magunkat és elfogadjuk magunkat.

Jung 32 éves volt, mikor találkozott Freuddal, aki 51 éves volt, apja lehetett volna. Freud utódjának tekintette Jungot, aki öt évig követte őt. Aztán megtagadta az apát, új terepre lépett. Apakomplexusa sokáig megmaradt, hamis énképével együtt. Érdekes, én szerettem apámat, aki a mesterem volt 1o éves koromtól 23 éves koromig. Szépen, lassan távolodtunk el egymástól, sosem kellett megtagadnunk a másikat. Lehet, hogy az apa-lány viszony lágyabb, elfogadóbb, mint az apa-fiú. Thomas Mann lánya titkárnő és a hagyaték gondozója lett. Anya-lány jó viszony is kevés van. Talán Jane Goodall és anyja, akik együtt mentek Afrikába, hogy a lány tanulmányozhassa a csimpánzokat. A festő Brunnerek, anya és lánya, Indiába mentek festeni és ott is maradtak. De vissza Junghoz! Az ellentétek egyesítése vezet harmóniához, de hogyan és mikor egyesítsünk? Meddig tart a harmónia?

Lépjünk túl az egón, tegyük üressé lelkünket, hogy nyitva álljunk minden jóra. De én egót is akarok, meg beolvadást is. Hiszek a nagy egyéniségekben, akik tudnak együtt dolgozni, ha tisztelik egymás egóját. Ilyen példa a Bauhaus. Az egó azért kell, hogy az ember elboldoguljon egyedül is, azért is kell, hogy a csoporthisztéria ne ragadja el az embert rossz irányba.

Mindenki nő is, meg férfi is, csak így érthetjük meg egymást. Karinthynak nincs igaza, hogy azért nem értjük meg egymást, mert a nő férfit, a férfi nőt akar. Miért akarja? Csak a szexért, csak a gyerekért? Nem. Harcolni akar a másikkal és le akarja győzni, vagy békét akar kötni a másik felével, tükörképével, kiegészítőjével, a másik egésszel.

1944-ben hatvankilenc éves volt Jung, én akkor születtem. Lábát törte, szívrohamot kapott, de halál közeli élményei megbocsátáson alapuló gyógyulást hoztak neki, és nekünk is. Konfuciuszi erényekről gondolkodunk, bátorságról, bölcsességről, emberiességről. Jung inkább a mérték, a megvilágosodás és a béke hármasságában akart élni gyógyulása után. Vissza a teljességhez, a mély-énhez, Taohoz, az örök úthoz.

A legnagyobb káoszban is lehetséges a jó választás, erre jó az egyén, hogy lehetőségét valóra váltsa. A Tao Te Kinget fordították le legtöbbször a Biblia után. Vajon miért? Azért, mert a teljesség felé vezető útról szól, és mindenki a teljesség felé bandukol… Az igazság lényege mindenhol ugyanaz, de vannak könyvek, melyek pontosabban fogalmaznak, mint mások.

Irigylem Jung álom-elemzéseit, maga elemezte saját álmait. Nekem nincsenek álmaim, legrosszabb időszakaimban is ébren elemeztem magam, ébren végeztem az élveboncolást, aztán holtfáradtan elaludtam. Megtörtének magammal, mondja Jung. Én is, de aztán próbálom magyarázni, megérteni, sőt, teremteni belőle valamit, magamnak és másoknak. Jól elbeszélgethettünk volna Junggal gyerekkorunkról. Csodás gyerekkoraink voltak!!! Négy éves korunkban vizekben lubickoltunk, szimbolikus vizekben is. Tíz éves korunkban tűzzel játszottunk, néha megégettük magunkat, de csodás volt a szent tűz. Ültünk a kövön ésa kő azt mondta, te is lehetnél kő, én is lehetnék te. Érzékeltük, hogy egyek vagyunk a természettel, fákkal, virágokkal, állatokkal, és nem szabad őket bántani. Kár, hogy kevés gyerek érzi ezt így ma. Jung emberkét faragott fából, befestette feketére, felöltöztette, tolltartójába tette egy kaviccsal. Ebben a korban én plasztilinból gyúrtam kis oltárt ágyam fölé, ahhoz imádkoztam. Később megsemmisítettem az oltárkát, de ötven évvel később, Indiában, láttam hasonló oltárkákat. Azóta egy az enyém, néha gyertyát gyújtok elé. Már nem csak magamon gondolkodom, másokon is. Jung is megfaragta öregkorában gyerekkori istenfiguráját és háza kertjébe állította. A sámán-pszichiáter-művész gyerekek mind megtapasztalják a halál közeli élményeket és nem felejtik el felnőttként sem.

A Tao lehet út, isten, szó, titok, örökkévalóság, teljesség, értelem, lényeg, ősszellem, végső nem-lét. Csak ennyi? Mind a Tao, mind a mély-én jelképe a kör, melynek se kezdete, se vége. Bronzból olyan kört készítettem, mely íves szakaszokból áll, végei vékonyabbak, mint közepe, de az egész együtt mégis kört alkot. Ez már a mai kor Taoja…

Az ember ne gondolkodjon, hanem higgyen, mondta Jungnak az édesapja, pedig neki átélésre és tudásra volt szüksége. Lao-Ce is elmondja, azt kellene tennünk, hogy alaptermészetünket visszavezetjük a nemlétbe, elménket pedig szárnyaltassuk a határtalan térben. Mindehhez helyesen kell rangsorolni a dolgokat, igazi természetünkhöz igazodni, amit, nem tudom, mikor ismerhetünk meg igazán! Nagyon nehéz feladatok ezek, kevesen tudják megoldani, hiába mondogatják olyan régóta. Beszélgetek magammal, azokat a dolgokat beszélem meg, amiket senki mással nem lehet. Jobb, ha ebből minél kevesebb van és mindent mindenkivel meg lehet beszélni.

Az okos kínaiak úgy gondolják, könnyű világra jönni és elmenni is könnyű. Én úgy gondolom, jönni könnyű, menni nehéz. Lassan megszokjuk és megszeretjük az életet. Öregkorban egyre jobban szeretünk élni. Ez benne a szép. Mondhatjuk, isten egy ellentmondásos világot teremtett, hogy küzdjünk, megoldásokat keressünk és feloldást találjunk. Csodás adomány önmagunk megismerése, ha sikerül. Ezt nekünk kell eldöntenünk. A világossághoz, a tudatosításhoz kell mindig visszatérnünk. A múlt mindenkit magával ragad, aki nem tudja magát kiszakítani és nem tudja saját magát megváltani. Sajnos, a világosság nem állandóbb a sötétségnél.

Menjünk együtt a nem-cselekvés tájaira, legyünk egyszerűek és csöndesek, elmélyültek és tiszták, akármilyen szegények vagyunk. Átadhatjuk magunkat a határtalannak, a határtalan határtalanságának. Ne arra használjuk agyunkat, hogy kiválóak és hatalmasak legyünk, mert az nem tart sokáig. Shiva az egót megszemélyesítő törpén tapos, mikor a halál és újjászületés táncát járja. A régi emberek nem féltek attól, hogy tudásukkal egyedül maradnak, tudták, hogy az égieknek nem nyújthatnak segítséget, a földiek meg majd szólnak…

A kreatúra időben és térben korlátozott! Csak egyetlen törekvésünk lehet, saját lényegünkre való törekvés. A közösségi lét meleget ad, az egyéni lét fényt. Jung köralakú első háza olyan, mintha tűz körül ülnénk, ez a főzőhelység. Kis lépcső vezet a feleség szobájához, ami kicsi, bájos, tóra nyíló, ívelt ablakkal. Philemonnak, a falra festett, életnagyságú ikonnak külön szobája van. Jung hálószobája a legkisebb, ágya felett óriási mandala, mintha a Tao lényege lenne. Az életelixír a helyes szándékok összehangolása, nem lehet más. A belső és a külső csönd együtt kell nekünk. A belső csöndben megérlelődnek a gondolatok, amiket felmutatunk az embereknek és akkor meghallgatjuk őket. Aztán megint a belső csönd…

Az egyoldalúság lendületes, de mégis a barbárság jele, mondja Jung. Az indiánok a fehérek barbárságáról meséltek Jungnak Amerikában. A fehérek örökké keresnek valamit, örökké akarnak valamit, nyugtalanok. A fejükkel gondolkodnak, míg az indiánok a szívükkel. Egy öreg afrikai arról panaszkodott Jungnak, hogy amióta a fehérek betették a lábukat Afrikába, azóta senki nem álmodik többé. Nem tudják, lesz-e háború, betegség, eső! Most már mindent a fehérek tudnak. Jung megértette az üzenetet, tudta, mennyi démona, ördöge van Európának. Halála előtt két évvel még a jó és rossz megfogalmazásával küzdött.

Richard Wilhelm lefordította a Változások könyvét. Munkája hidat vert Kelet és Nyugat között, a férfijellegű Nyugat és a női jellegű Kelet összekapcsolódott. Jung boldog volt, mert a nagy igazságok és a mély érzelmek mindig nagyon egyszerűek. Indiában az anya-archetípust kutatta. A világ, Buddha és Jung szerint, elsüllyedne a semmiben, ha a tudat fénye kialudna. A zen átváltozás-élmény, másképp kezdjük látni a dolgokat, mint addig. A szinkronitásban találkoztam Junggal, mely nem más, mint jelentős egybeesések mögött álló nem oksági elv!!!

1947-ben Thomas Mann a Faustust írja, Camus a Pestist. Mill a szabadságról ír, Darwin a fajok eredetéről 1859-ben. Planck Kvantumelmélete és Freud Álomfejtése 1900-ban íródik. Schiller a Haramiákat írja, Kant a Tiszta ész kritikáját 1781-ben… Nem ajánlják magukat, nem futnak elénk, megvárják, míg felfedezik őket!!! Jung megkérdezte Einsteint, hogy a relativitásra és a külső térre vonatkozó elméletei alkalmazhatók-e a lélek birodalmára, a lélek belső terére. Einstein elképzelhetőnek tartotta. Szerintem biztosan így van. Erről csinálok bronzírásokat mostanában.

Aki érti önmagát, ihletett. Aki elégedett, az gazdag. Aki nem veszti el emlékezetét, az örökéletű. Aki úrrá lesz életvágyán, azon nincs a halálnak hatalma. A teljesség eléréséhez egész lényünket kockára kell tennünk, kevesebb nem elég.