Látomás és valóság között
Nádas Péter a Petőfi Irodalmi Múzeumban olvasta fel Füst Milán A feleségem története című regényének német kiadásához írt utószavát, majd szubjektív tárlatvezetést tartott a közelmúltban megnyílt Füst-kiállításon.
A PIM díszterme a tavaszi kánikula ellenére is megtelt – akik lemaradtak az egy héttel korábbi Nádas-felolvasásról, most kárpótolhatták magukat az irodalmi múzeum programján. Az író fellépésének apropója Füst Milán regényének, A feleségem történetének német nyelvű kiadása, ehhez írt utószót Nádas Péter. Mielőtt a közönség meghallgathatta volna a szöveget, E. Csorba Csilla köszöntötte a Füst Milán Fordítói Alapítvány kuratóriumának jelen lévő elnökét, Szegedi-Maszák Mihályt, valamint dr. Röder Editet, a kuratórium tagját.
A PIM igazgatónője elmondta: a Füst Milán-fordítások külföldi története több évtizedre nyúlik vissza. A Gallimard francia nyelvű kiadása indította el a külhoni sikerek sorozatát; ennek volt köszönhető, hogy a német Rohwolt felfigyelt az íróra az ötvenes években, és elkezdte publikálni műveit. A feleségem története újabb német fordítása Nádas Péter utószavával 2007-ben jelent meg Frankfurtban. E. Csorba felsorolt néhány nevezetes előzményt, melyek elő- vagy utószavait jeles magyar írók-esszéisták jegyezték (Nádas ragaszkodott az utószóhoz): az 1958-as francia kiadáshoz Gyergyai Albert, az 1970-es magyar kiadáshoz Rónay György, a ’75-ös Kriterion-kiadáshoz Tamás Gáspár Miklós, az 1987-es angol nyelvű regényhez Konrád György írt esszét.
Nádas Péter azzal vezette be felolvasását: a legfrissebb német kiadás nem rossz fordítás ugyan, „de lényeges ízek hiányoznak belőle”. „Kicsit bulvárosan fordította” Mirza von Schüching, jegyezte meg az író, az oly sajátos bibliai nyelvezetet figyelmen kívül hagyta, amitől nagyon egyrétegű lett a regény nyelve. A fordítói pontosságot viszont nem hiányolhatjuk – tette hozzá Nádas. Az író ezután felolvasta Élete nevezetes napján – Utószó Füst Milán A feleségem története című regényének új német kiadásához című dolgozatát. Nádas esszéjében visszanyúlt egészen a 19. századi Pest kétnyelvű kultúrájához, melyben Füst is felcseperedett (naplóbejegyzéseiből tudjuk, hogy édesanyja németül beszélt vele). E nyelvi hatás meghatározta egész írói pályáját – Nádas kiemelte azt a szellemes momentumot, hogyan igazította Füst saját füléhez a német ortográfiát, hosszú ékezetes magyar magánhangzókat alkalmazva ott, ahol hosszan ejtjük a német hangzókat.
Nádas áttekintette művében A feleségem története előkészületi éveinek tágabb történelmi-világirodalmi kontextusát. „Ugyanazon az októberi napon, amikor Füst végleges nevet adott hősének Budapesten (amit később szerencsés kézzel szintén megváltoztatott), nagy kortársai közül Witold Gombrowicz már régen áthajózott az óceánon és Buenos Airesben, Albert Camus a közelebbi Oranban, André Gide pedig a még közelebbi Nizzában időzött. Mindhárman a német megszállás elől menekültek.” Nádas beavatott a nagy író naplójegyzeteiből alaposan megismerhető dilemmáiba is, ami főhőse névadását illeti: megannyi sziporkázóan szellemes kommentárral ellátott ötletelés után kötött ki a Störr kapitány névnél.
Nádas Péter elidőzött a Füst életét is meghatározó vészkorszakbeli mozzanatoknál, rámutatva a megdöbbentő tényre, mennyire pontosan tisztában volt az író azzal a fenyegető valósággal, amiről még Thomas Mann sem akart tudomást venni, akadémiai pozícióját féltve. „A három magyar zsidótörvény hatálya alatt Füst megszűnt önmagáról szabadon rendelkező jogi személy lenni, de éppen ezért kellett eszközt találnia, hogy legalább a regényirodalmat ne engedje át a barátai körében is általánossá váló fajelméleti fecsegésnek. (…) Füst legutolsó, 1944. március 15-én keltezett naplóbejegyzéséből tudjuk, hogy még azokról a gázkamrákról is tudott Budapesten, amelyekről Németországban állítólag senki nem tudott” – fogalmazott Nádas Péter.
Füst teljes életműve a folyamatos átalakulásoktól, rendkívüli sokszínűségtől maradt páratlanul esetleges. Sokszoros véglegesítettség és ötletszerűség keveredik a szövegekben, a szerző a változatok sokaságával törte át a műfaji és nyelvi korlátokat. Fő műve, A feleségem története elfordul a korabeli „tudományos és a politikai hisztériáktól”, és „a külvilág belvilágával”, „a lélek bonyodalmaival, szobabelsőivel és absztrakcióival” kezd foglalkozni, amivel majdhogynem egyedülálló az európai irodalomban – mutatott rá Nádas Péter. Az író egyetlen világirodalmi párhuzamot vélt felfedezni Füst regényével: Choderlos de Laclos levélregényét, a Veszedelmes viszonyokat. Mindketten a nyelvi esetlegesség, a nyelvileg hibás kifejezőerejéhez ragaszkodnak szereplőiket beszéltetve – ezért nem tévednek el a társadalmi szerepváltozatok rengetegében. „Füst és Laclos világosan elválasztják azon dolgokat, amelyekben az ember szabadon dönt, azoktól a dolgoktól, amelyekben nem dönt szabadon” – így Nádas.
Nádas felolvasásában felidézte egy lehetséges találkozása meghiúsulását is a Mesterrel, és plasztikus képet rajzolt a meg nem értett, kinevetett-kigúnyolt, még tisztelői által is vehemensen kritizált, nehéz természetű nagyságról. „Diktatúrákban élt, olyan lehetett, mint egy trónfosztott uralkodó – jellemezte Nádas –, aki kegyelemkenyéren, udvartartás nélkül tengeti életét. A diktatúra nem kedveli a nagy személyiségeket.” Az író túlzásokra hajlamos, drámai szerepekben tündöklő, narcisztikusan önmaga körül forgó személyiségének legjobb lenyomatai naplójegyzetei, melyek tartalmi hitelességéről soha nem lehetünk teljesen meggyőződve. Hiszen minden bejegyzése csupa stilizáció, heroizmus, látomásosság, és mégis a valóságban gyökerezik. Ahogy Nádas fogalmazott: „Mondatait a látomásai vitték el, és látomásai közel sem voltak irreálisak.”
Az előadásban Füst özvegyének alakját is életre keltette Nádas, a rongyosságig puritánul öltözködő, hatalmas bőröndöt cipelő Helfer Erzsébetet. Férje kéziratain kívül örökös tartalma volt-e bőröndnek a maga sütötte aprósütemény, amivel a frankfurti könyvvásáron is kínálgatta a külföldi kiadók képviselőit. „Füst inkább elhallgatta ezt az elég unalmas, de közel sem eseménytelen nyárspolgári életét, a süteményt, a villát, miegymást” – fogalmazott Nádas, majd beszéde végén az író múlhatatlan jelentőségét emelte ki. „Nem azért ködösített és lódított, mintha lett volna mit eltitkolnia, hanem inkább azért, mert halálosan untatták a diktatúrák, s a benne élő terepszínű nyomorultak nem kevésbé. Olykor inkább kitalálta a világokat, vagy a valódit mintegy bedíszletezte. A gonosz banalitásával szemben heroizálta a szellemet, heroizálta az irodalmat és a művészetet, de nem önmagát.”
A felolvasás után közösen vonulhattunk át a Petőfi Irodalmi Múzeum áprilisban megnyílt „A mester én vagyok – Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet műgyűjteménye” című kiállításra, ahol Nádas Péter tartott szubjektív tárlatvezetést.
Füst számos képzőművész barátságát mondhatta magáénak, bensőséges kapcsolat fűzte Berény Róberthez, Bernáth Aurélhoz, Tihanyi Lajoshoz, Derkovits Gyulához, Ferenczy Bénihez. „A képzőművészetnek is bolondja voltam” – vallotta egy írásában, ahol a festészethez, zenéhez, irodalomhoz való viszonyáról számolt be. Számos képzőművészeti tárgyú publikációja közül első a Párbeszéd Gulácsyról című írás, amely egy nagyon meghatározó kapcsolat lenyomata. Füst közelebbi kapcsolatba került a Rippl-Rónai szervezte MIÉNK nevű egyesülettel és a Nyolcakkal is. A kiállítás három tematikus teremben mutatja be Füst képzőművészeti irányultságát. Az első helyiségben a Füst-házaspárral kapcsolatos fotóhagyaték látható; a következő két teremben a Füst által „művészettörténeti tanulmányutaknak” tekintett olaszországi, görögországi, németországi, ausztriai kiruccanások során látott mesterek alkotásai, valamint japán fametszetek. A festmények között az író személyes lakberendezési tárgyai, valamint a megidézett festők korából származó, művészi kiállítású bútordarabok találhatók.
Nádas Péter személyes benyomásairól beszélt egy-egy festménynél elidőzve, beleszőve mondandójába saját történeteit is, melyek egy-egy képhez fűződnek. Az író szerint – bár múzeumban ilyet nem szabad mondani, hangsúlyozta – a szobrot és festményt tapintani is kell, hiszen a mű textúrája legalább olyan fontos összetevője, mint a látvány. Füst íróasztala mellett állva Nádas saját asztaláról és írói műhelyéről is megosztott néhány apróságot – arról mesélt például, miért kell méretes asztal a tengernyi jegyzethez, és hogy hiába tartja az író kéznél több száz oldalnyi jegyzetét egy-egy regény megírásakor, a lényeges momentumok többnyire a mű befejezése után jutnak eszébe.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Képeink a kiállításról és a tárlatvezetésről a galériában láthatók.
Kapcsolódó anyag: Nádas Péter előadásának szövege a Füst Milán Fordítói Alapítvány honlapján
