Versek ambient zenére hangolva

Metál, rock és ambient zene kapcsolata a kortárs szépirodalomi szövegekkel, egy hosszú barátság, amely az alkotás folyamatára is kihatott – a legutóbbi Helikon-est vendégei Oravecz Péter és Király Levente voltak. A meghívottakkal Horváth Benji beszélgetett a kolozsvári Bulgakovban.

Bár közismert alkotókat látott vendégül a Pergamentigrisek című, legutóbbi Helikon-est, meglehetősen kevesen jöttek el. Talán jobb is volt így, a közvetlenebb hangulat kifejezetten jót tett a szerzők és olvasók találkozásának. Az esten ugyanis nemcsak Oravecz Péter Tigrisfogat és Király Levente Pergamen című új kötetét ismerhettük meg, hanem részesei lehettünk egy zenés-verses performansznak is, amelyhez az oldott hangulat elengedhetetlen.

Horváth Benji, a Helikon A nagy Kilometrik rovatának szerkesztője először személyesebb témára, Oravecz Péter és Király Levente szerzői-baráti viszonyára kérdezett rá. Az általános iskola óta ismerik egymást, első perctől kezdve megtalálták a közös hangot, amire később rátett egy lapáttal a rock és a metál zene iránti rajongás. Barátságukat olyan közös élmények határozták meg, mint az első Moby Dick-koncert, vagy azok az emlékezetes délutánok, amikor Oravecznél bakelitlemezről hallgattak Metallicát, Jimmy Hendrixet és Pink Floydot. S bár régóta barátok, és nemcsak a zenében, hanem az irodalomban is hasonló dolgok iránt érdeklődnek, először léptek föl együtt.

A kis rockzenei és személyes kitérő után az irodalomra terelte a beszélgetést a moderátor, aki szerint a két alkotó sok mindenben hasonló módon építkezik. Bár más nyelvi univerzum mutatkozik meg szövegeikben, mintha mindketten valamiféle letisztult, egyszerű ősnyelvet keresnének. Király ehhez kapcsolódva elmondta: Oravecz gyakran segített megszerkeszteni a köteteit, megfontolandó tanácsokkal látta el, de mindez fordítva is igaz, figyelemmel követik egymás munkásságát. Király kiemelte, hogy az ő kötetében is legalább háromszor szerepel a „tigris” szó, és gyakran érzik úgy, hogy egy-egy verssoruk, mondatuk akár a másik fejéből is kipattanhatott volna. A forma- és nyelvkeresés szintén mindkettejüknél  meghatározó volt, kipróbálták a szabad verset, az időmértékes verselést, sőt, Királynak paródiakötete is megjelent Így irtok én címmel.

Oravecz Péter első, vagy ahogy ő nevezi, nulladik kötete 18 éves korában jelent meg, Király Levente valamivel idősebben, 24 évesen mutatkozott be könyvvel. Úgy vélik, jellemző a fiatal szerzőkre a „kötetdüh”,mielőbb próbálnak túlesni az első önálló kötet megjelenésén, amit nagyon gyakran utólag nem vállalnak fel. Oravecz régi mentora szerint érdemes minél korábban kiadni az első kötetet, mert így a szerző hamarabb szembesül azzal, hogy mi működésképtelen, rossz a szövegeiben.

Király számára meghatározó inspiráció volt Bari Károly Holtak arca fölé című kötete. E könyvet olvasva győződött meg arról, hogy a versnek nem kell feltétlenül rímekben íródnia, a gondolatiságnak is lehet belső zeneisége. Hamar eldöntötte, hogy költő lesz, és szülei legnagyobb bánatára ki is tartott elhatározása mellett.

A kortárs fiatal költészet tendenciáiról Oravecz megállapította: nagyon elkülönül az a lírai beszédmód, amelyben a gondolatritmus dominál, és az, amely a költői nyelvet, a versszerűséget helyezi előtérbe. Bizonyos versekben a mondatok kopognak, darabosak, mintha idegen nyelvű szöveg nyersfordításai lennének. Számára fontos a vers zeneisége, próbálkozott már hexameterekkel és számos más kötött versformával, de a szabad versbe is igyekszik enyhe jambikus ívet csempészni. Ahogy a metáltól az ambient zene felé fordult az érdeklődésük, úgy a költészetükben is egyszerűbb, letisztultabb zeneiséget próbálnak felkutatni.

Végül a posztmodernhez való viszonyukról beszéltek. Király szerint már túl vagyunk a posztmodernen.  A ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején azt tapasztalta, hogy a kritikák a kritikákról szóltak, az irodalomelméletek inkább egymással folytattak párbeszédet, mintsem érdemi diskurzust a konkrét irodalmi művekről. Ebben a periódusban írt paródiát az egyik jeles irodalomteoretikusról, de az irodalmi folyóiratok nem merték lehozni, sőt, az Így irtok én kötetből is ki akarták rostálni.

A beszélgetést követően zenés felolvasás következett, Oravecz gitáron improvizált ambient hangulatú, minimál zenei stílusú műveket, amelyre felváltva olvastak fel a szerzők műveikből. Artikulált, tagolt, letisztult előadást hallhattunk, a zene nem harsogta túl az irodalmi szövegeket, ízlésesen, finoman simult a versek hangulatához. A háttérből beszűrődő kocsmazaj pedig az ambient zenéhez illő meditációs hangulatot teremtett. Így, bár elég sok szöveget olvastak fel, képesek voltak fenntartani a figyelmet, nem tűnt hosszúnak az előadás.

Az ambient zene és költészet összekapcsolását egyébként Tóth Kinga műveli igazán igényesen magyar nyelvterületen, legalábbis másról nem tudok, de a Helikon-esten tapasztaltak után úgy érzem, volna igény a műfajra.

André Ferenc