Vízimalom – Marin Georgiev verse
Marin Georgiev (1946) bolgár költő személyesen is részt vesz verseskönyvének bemutatóján szeptember 17-én, a Bolgár Kulturális Intézetben Budapesten.
Egyik jeles versének két fordítását közöljük – mindkettő benne lesz a Napkút Kiadó gondozásában megjelenő Se Isten, se ördög című magyar nyelvű kötetében.
MARIN GEORGIEV
VÍZIMALOM
Toncso Zsecsevnek
Hozzá minden út bekanyarul,
folyó mellett fekszik, fűzek közepette,
bodza, bogáncs, csalán veszi körül…
Kutya vonít – futkosna, s meg van kötve.
Fentebb a domb – zöldekkel hímezett.
Oldalt meg csordogál a vízár szerte,
Csobog, locsog, zubog, csupa hab,
és el-eltűnik, nyomtalanul szinte.
Szem után szem fut – csorog
a liszt a garatból.
A sok kerék egyre forog,
de zúdul a búza újból,
végtelenül, mint a csillagos ég.
Őröl, csak őröl a malomkerék.
Roppan szét, pattog a sok szem-csillag,
de a kő nem kegyelmez, csikordul,
ugat, sikong, basszusban kiált, majd síphangba fordul.
S ömlik egyre a liszt, a liszt.
Éjjel meg dagad a teknőkben a tészta,
S eggyé-gyúrják, mint soha senki élő testet:
Századok, ezredek, évmilliárdok óta
vagy férfi, vagy nő – férfi és nő az emberi nemzet.
Szem után szem fut – csorog
a liszt a garatból.
A sok kerék egyre forog,
de zúdul a búza újból,
végtelenül, mint a csillagos ég.
Őröl, csak őröl a malomkerék.
A homlokdomborulat, az ajakvonalak,
a bőr, a haj, a szem színének árnyalata:
fel-feltűnnek, el-eltűnnek, de valami mindig marad,
nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra,
valami belőlünk mindig visszamarad.
A körtefa lombja között fütyörész a szél.
A holdsarló új gabonát arat a hombárokba.
S az éjszakában valaki teknőjében kel az új kenyér.
Kiss Benedek fordítása
*
MARIN GEORGIEV
MALOM
Toncso Zsecsevnek
Minden út hozzá odatérül –
Folyó mentén, füzek során hosszan,
bodzán át, tövisen, csalánon végül…
Saroglyához kötve kutya kocog, mihaszna.
Fönn – zöldkiütésben a környék.
Odalenn – siető-maradó víz.
Zúgás, csepülés, suhogás, jajdul és tajték –
s nyomban nyoma vész.
Mag szalad, mag,
garaton fut gabona,
zakatolnak kerekek,
búza ömlik, liszt szitál –
vég nélkül – mint csillagok.
Őröl, ürül, őröl, örül.
És ropognak és pattognak kövek között csillagok,
a malomkőnek egyre megy, egybeforgat, egybeőröl
ugatást, gyerekjajt, férfiszót és sípfutamot.
És zuhog a liszt, özönöl.
Kel a tészta éjjel a teknőben, dagad, forr,
s gyűrődik, gyúródik az eleven-szapora test:
hol férfi, hol nő, nő és férfi századszor,
ezredszer, milliomodszor este.
Mag szalad, mag,
garaton fut gabona,
zakatolnak kerekek,
búza ömlik, liszt szitál –
vég nélkül – mint csillagok.
Őröl, ürül, őröl, örül.
Homlok dudora, ajakívelés,
bőrszín, szemszín, kondorfekete, barna, kese,
előtűnik, eltűnik – van, mi sorra kevés,
más belőlük rajtunk üt ki élesen
nemzedékről nemzedékre, életről életre.
Vackorlevélen szóló szellő csötönöz.
Ontják a magot sarjúhold alatt hombárokba egyre.
S valaki az éjszakában tésztát dögönyöz.
Szondi György fordítása
*
Harminc évvel ezelőtt az Európa Könyvkiadónál készítettek egy kortárs bolgár költők műveit felvonultató gyűjteményt, a kötet azonban végül nem került nyomdába. A hét költő egyike volt az 1946-ban született Marin Georgiev, aki virtuóz módon és hagyományos formában verselte meg a falusi lét szépségeit és gondjait. A költőnek a gyűjteménybe szánt mintegy 750 sornyi költeményét Kiss Benedek mellett az azóta elhunyt Rózsa Endre és Utassy József fordította magyarra.
