„A műfordítás az alázat iskolája” – Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe, második nap

A rendezvénysorozat második napján megtudhattuk, ki az idei Tóth Árpád-díjjal jutalmazott műfordító, az anyanyelvi műsorban pedig Kányádi Sándor mesélt egy Dél-Amerikában élő jeles magyarról. – Második nap, körkép.

A szombat délutáni programok a corvinák titkaival kezdődtek: Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár Különgyűjteményének igazgatója avatott be e becses könyvritkaságok megőrzésének, kutatásának hátterébe. A corvinák történetén túl – ezeket az alkotásokat egyenesen a budai királyi könyvtár számára kifejlesztett, aranyozott bőrkötéssel vagy színes bársonykötéssel vonták be, és a kódexek címlapjára Mátyás címerét festették – az igazgató részletesen mesélt magának a kutatóhelynek a modernizálásáról, illetve az OSZK bekapcsolódásáról a nemzetközi projektekbe – a milánói világkiállításon októberben mutatja be hazánk e kincseit. A műtárgyvédelemről is hallhattunk érdekességeket, például, hogy a kánikula nemcsak bennünket visel meg: a nyári időszakban nem hozhatták elő speciális tárolóhelyükről a corvinákat, mert a meleg tönkretette volna őket. Szeptember 6-ára egyébként az OSZK ingyenes tárlatvezetésre invitálta a közönséget – ekkor meg lehet tekinteni a nagy értékű könyvritkaságokat.

Földesi Ferenc az OSZK Bibliotheca Corviniana Digitalis részlegéről is beszélt

A corvinák után is a reneszánsz korában maradtunk: Virág László és Szőnyi Ferenc beszélgetésén a Magyar Kultúra Kiadó gondozásában megjelent Ars Renata című kétkötetes gyűjteményt mutatták be az alkotók. Virág László költő, műfordító, énekes elmesélte: az Ars Renata az azonos nevű zenekarral való együttmunkálkodásból született. A költészeti válogatás célja, hogy a közönség ne csak hevenyészett nyersfordításból tudja meg, miről énekel a kórus a különféle nyelvek négy-ötszáz évvel ezelőtti változatain. A fordításokat maga Virág László készítette el, így a szó máris a műfordítás művészetére terelődött. Szőnyi Ferenc költő-író a magyar nyelv azon különlegességére hívta fel a figyelmet, hogy a legbonyolultabb idegen nyelvű versformát is át tudjuk ültetni anyanyelvünkre. Ez a nyugati nyelveknél egyáltalán nem természetes, Dantét például több nyelvben is „prózásították”. Szőnyi „egyirányú utcaként” jellemezte a magyar és más nyelvek költészete közti átjárhatóságot: míg magyarul csodálatosan megszólaltatható bármilyen nyelvű versezet, visszafelé ez már nem működik. Legnagyobb költőinket képtelenség visszaadni hűen más nyelven. A beszélgetők Somlyó Györgyöt idézték, aki frappánsan úgy fogalmazott: „Újabb Ady-fordítással lett szegényebb a magyar irodalom.” Erdélyi György előadóművésztől ízelítőt is kaptunk a korabeli olasz nyelvű költészet fordításaiból, melyet Virág László lanttal kísért.

Virág László (jobbra) lanton is előadott egy régi, reneszánsz dalt

Közelebb lépve korunkhoz, a következő beszélgetésen a Kriterion Könyvkiadó és az OSZK közös projektjét, a Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái című sorozatot mutatta be Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész és Boka László az OSZK tudományos igazgatója. Az irodalmárok főként a sorozat első két kötetéről, a Fekete kolostorról és az Egy márványdarab című novelláról beszélgettek, de áttekintették Kuncz Aladár életművének legfőbb állomásait is. Abban mindketten egyetértettek: bár egykönyves íróként szoktuk emlegetni, sokkal gazdagabb a hagyaték ennél, nem beszélve arról, hogy Kunczot Bánffy Miklós a transzilvanizmus szellemi atyjaként emlegette. Eszmetörténeti jelentőségét igazolja Áprily Lajos híres mondata is, amelyet akkor fogalmazott meg, mielőtt Kuncz visszatelepült volna Kolozsvárra: „Mindig éreztük, hogy figyel valaki bennünket Budapestről, és ez európai távlatokat nyitott előttünk.” Az író halála után egyébként Jékely Zoltán róla írta doktori disszertációját. A beszélgetésen szó esett Kuncz kevéssé ismert arcairól: a novellistáról és drámaíróról, valamint az ideológiai okokból eddig csonkoltan megjelenő szövegek „helyreállításáról”, melyet a jelenlegi életműsorozat kiadási munkálatai során végeznek el.  

Filep Tamás Gusztáv és Boka László Kuncz Aladár életművéről beszélgettek

A színpadi beszélgetések témái egyre közeledtek napjainkhoz: az Édes Anyanyelvünk című műsorban a közelmúlt legnagyobb anyanyelvápolójáról-nyelvészéről, Lőrincze Lajosról emlékeztek meg. Grétsy László üzenetét Szalóczy Pál rádióbemondó olvasta fel oly jól ismert-kedvelt baritonján: beszédében Grétsy a hatvanas években indult Lőrincze-féle televízióműsor korszakos jelentőségéről emlékezett meg. Wacha Imre nyelvész, egyetemi tanár hangsúlyozta: Lőrincze, Kodály és Péchy Blanka munkássága nem pusztán nyelvvédő, hanem nemzet- és országvédő tevékenység volt. Ezt a Kodály-művek megszületésének dátumai is alátámasztják: példaképp az 1923-as Psalmus Hunagricust, vagy az 1936-os Te Deumot említette a nyelvész. Kányádi Sándor a Dél-Amerikában élő Benedek Zsuzsáról, Benedek Elek leszármazottjáról mesélte el személyes élményeit: hogyan tanítja a fiatalasszony a chilei magyarokat, és miként őrzi nemzettudatát a déli féltekén a Mikes Kelemen Kör. Kiss Gábor, a Tinta Kiadó vezetője a nyelvművelés „stílusának” változásait tekintette át – Lőrincze Lajos szavaival: „A mai nyelvművelés ostorozás helyett inkább tapintatosan nevelni óhajt”. Abban mind a négy résztvevő egyetértett: ez a kívánatos tendencia, amelyhez ma is igazodnunk kell. Búcsúzóul Szalóczy Pál Gyimóti Gábor szellemes és szép Nyelvlecke című versét olvasta fel.

(Balról jobbra) Wacha Imre, KIss Gábor, a műsorvezető, Kányádi Sándor ás Szalóczy Pál

Sokan várták már a délután fő attrakcióját, a Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díj átadását, melyre immár ötödször került sor a Könyvünnep történetében. A kitalálója Kányádi Sándor volt – emlékeztetett Nagy Gábor Tamás polgármester, aki úgy fogalmazott: a legpatriótább tevékenység a saját nyelvre való átültetés. Évente váltakozva díjaznak egy magyar nyelvre és egy magyar nyelvről fordító alkotót. Tandori Dezső, Uwe Berglund, Lator László és Lorand Gaspar után idén Zsille Gábor polonistának ítélték oda az elismerést. 

A polgármester mögött a lengyel-magyar barátság vándorzászlaja

A színpad hátterében ezért is feszítették ki a lengyel–magyar barátság vándorzászlaját, melyet Nagy Gábor Tamás idén vett át Katowicében. Zsille Gábort Jaroslaw Bajaczyk, a budapesti Lengyel Intézet igazgató-helyettese méltatta magyar nyelven, és hangsúlyozta, milyen szerencsés sorsa van a lengyel szerzőknek Magyarországon. Nemcsak, hogy évente tizenegynéhány lengyel mű jelenik meg magyarul, de a fordítók még jelentős népszerűsítő-promóciós munkát is végeznek. „Épp ezért nagyra tartjuk az erőfeszítéseid, Gábor” – köszönte meg Jaroslaw Bajaczyk a díjazottnak, aki már a Lengyel Intézet egykori diákjaként is jeleskedett tanulmányaiban – idézte fel a múltat az igazgatóhelyettes. A méltatás végén a díjjal járó emlékplakettet a polgármester adta át a költő-műfordítónak. 

Jaroslaw Bajaczyk máltatta a díjazottat

Zsille Gábor megköszönte a méltatást és a Budavári Önkormányzat kiemelkedő kezdeményezését – nagyon nagy szó egy önkormányzattól, hogy 2011-ben irodalmi díjat mert alapítani, emlékeztetett Zsille. Két éve ugyanezen a színpadon ő maga méltatta Lator Lászlót – tudtuk meg a költő-fordítótól –, és elődei névsorát végiggondolva idén el sem akarta hinni, hogy az Írószövetség őt jelölte a díjra. Zsille hangsúlyozta: soha nem törtetett az elismerésért, a műfordítás amúgy is az alázat iskolája. „Két csoda van az életemben: az anyanyelvem és a lengyel–magyar barátság” – fogalmazott az alkotó, majd a műsorvezető kérésére néhány mondatban felvázolta eddigi pályája fontos állomásait. Költőként kezdte, majd Hubay Miklós alatt lett a PEN Club titkára – innentől „kötelező gyakorlat” lett a műfordítás. Négy, Krakkóban eltöltött év alatt „beleszeretett” a lengyel népbe és kultúrába, és azóta nem tud szabadulni e szerelemtől. Zsille munkásságából ízelítőt is kaptunk: Bertalan Ágnes színművész azoktól a lengyel költőnőktől olvasott fel verseket, akiknek műveiből Zsille Gábor állított össze antológiát. 

Zsille Gábor a Budavári Önkormányzatnak és a Lengyel Intézetnek is köszönetet mondott

Az esti időszakban a könyves bemutatók egymásutánjában került sor a Magyar rémmesék című sorozat ismertetésére: Czakó Gábor Kossuth-díjas író több mint húsz éve gyűjti a magyar anekdotákat, amelyeket „magyar rémmesének” ír meg – csupa olyan történet, amelyek az íróval estek meg, vagy megbízható forrásból kerültek hozzá. Harangozó Imre néprajzkutató Fríg Kiadónál megjelent kötete, a Radna fényes csillaga a máriaradnai búcsújárás néprajzi vonatkozásait, színes vallási néphagyományait, imádságait tárja elénk. A Széphalom Könyvműhely könyvbemutatóján Báger Gusztáv Zongorahangoló című verseskötetéről és Szemadám György Háromperhármasok című kötetéről beszélgettek a szerzők.

A Pytheas Kiadó lenyűgöző hasonmás kiadásokkal érkezett a Könyvünnepre

A szombati napot a szellemiek után a toroknak és a fülnek való örömök zárták: a Mátyás korabeli ízeket felelevenítő borbemutató, valamint a Budapest Jazz Orchestra koncertje.

Szöveg és fotók: Laik Eszter