Jelige: Szalmaszál 57 – Aisa

Jelige: Szalmaszál 57

Aisa

Aisa lélegzet visszafojtva figyelte Ahmed és Muhammad ténykedését. A két férfi hangos üvöltözéssel hívta fel a figyelmet magára. A lány nagyon jól tudta, hogy színjáték az egész. Aztán dühödten csépelni kezdték egymást, mint akiknek kora reggel nincs jobb dolguk, mint egymás agyba-főbe verése. A két fegyveres katona, aki a piactér keleti bejáratát őrizte közelebb lépett valamivel. Szemmel láthatóan jól szórakoztak azon, hogy a két muszlim férfi üti egymást. Figyelmük egy pillanatra kihagyott, így nem vették észre, hogy a lány besurrant a piacra.

Aisa sietős léptekkel elvegyült a tömegben. A piac már ebben a korai órában emberek sokaságától hemzsegve élte mindennapi életét. Az árusok hangosan kántálva kínálták portékájukat, a levegőt betöltötte a piacra jellemző furcsa, émelyítő szag, amelyben elvegyült a halak, húsok és ezerféle keleti fűszer édeskés illata. Sokszor megfordult már itt, de most valahogy mindent sokkal élesebben érzékelt. A szagok, a hangok, a tömeg mozgása, minden-minden sokkal erőteljesebben hatott rá, mint máskor. Megborzongott a dzsekijében, pedig egyáltalán nem volt hideg. Keze önkéntelenül a testére erősített robbanószerkezet zsebében lapuló kioldó gombjára tévedt.

- Fel kell robbantania magát! – zakatolt fejében a megbízatás.

A szervezet erre készítette fel. Ezért hozták el ma kocsival a piachoz. Ahmed és Muhammad ezért adta elő a színjátékot, hogy ő motozás nélkül bejusson a piacra. A hitetlen kutyák egy idő óta nagyon őriznek minden nyilvános helyet, mert félnek a terroristáktól.

- Fel kell robbantanod magad! Vésd jól az eszedbe! Allah ezt kívánja tőled! – jutott eszébe a számtalanszor elismételt parancs.

- Csak így juthatsz Allah országába! Ne feledd, azok az emberek Allah ellenségei! Nem érdemelnek kíméletet! Büszkék leszünk rád! A családodat mindenben támogatjuk! Az öcséd és húgod tanulását fizeti a szervezet! Anyádnak is szerzünk munkát! Neked köszönhetnek majd mindent!

- Fel kell robbantanod magad! Fel kell robbantanod magad! – ismételte agyában egy konok hang.

A szervezet már lassan egy éve készítette fel a feladatra. Tudta, hogy egyszer elkövetkezik a nap, amikor életét kell áldoznia a hitetlenek elleni harcban. Félt a haláltól, de ezt sosem merte kimondani. Tudta, hogy másképp nem tud segíteni az anyjának. Elég volt a nyomorúságból, a nélkülözésből! Mindennek ára van! A családja boldogulásának az ö halála az ára! Még csak tizenhét éves volt.

Megállt a piactér közepe táján. Keze görcsösen szorította a kioldó gombot. Kiszáradt a torka, a lába remegésén nem tudott úrrá lenni. Vele szemben egy szőke asszony három-négy éves forma gyermekét vezette kézen fogva, miközben másik kezével gömbölyödő pocakját védte a tömegtől. Várandós – villant át az agyán a gondolat. Nem sokára szülni fog.

- Ha ő most megnyomja a kioldó gombot...

Behunyta a szemét. Szinte látta a szép nő véres húscafatokká válását, a kisfiú széjjeltépett testét, a sok halott embert. Mindenütt vér és halottak. Vér és halottak. A sebesültek hangos jajveszékelése betölti a piacteret. Aisa álmában már többször átélte ezt a pillanatot. Olyankor mindig csurom vizesre izzadta az ágyneműjét. Édesanyja sehogy sem értette miért kínozzák rémálmok a lányát.

Kinyitotta a szemét. A nő már nem volt ott a kisfiúval. Messziről hallotta a kereskedők harsány kiabálását, a tömeg zajongását. Ott volt közöttük a teste, de a lelke valahol máshol járt. Olyan érzése volt, mint ha nem is ő lenne. Kívülről látta saját magát. Egy szegény fiatal muszlim lányt, aki megpróbál segíteni a családjának, hogy ne kelljen egy életen át nyomorogniuk.

- Fel kell robbantania magát! – mondta a hang, ami az övé volt, de mégsem a sajátja. Különben a szervezet kegyetlenül megbünteti! Nem várhat megbocsátást vagy irgalmat. Elkötelezte magát a szervezetnek, innen már nincs visszaút! Allah dicsőségére pusztítani kell a hitetlen kutyákat!

- Hiszen még csak tizenhét éves! Még előtte az élet. Férjhez mehet, gyerekeket szülhet. Még annyi minden szép dolog várhat rá. Még annyi minden...

Szinte önkívületi állapotban nézett körül. Az emberek vidáman alkudoztak, egyre nagyobb lett a tömeg, hullámzott körülötte a sok férfi, nő, gyermek.

Hirtelen világossá vált előtte, hogy képtelen megtenni. Nem is elsősorban maga miatt, sokkal inkább a sok ártatlan ember miatt. Köztük szép számmal akadtak muszlim eladók, hordárok is.

- A hit oltárán áldozatokat is kell hozni! – jutott eszébe Muhammad magyarázata erre.

- Nem! – mondta ki hangosan, mire a körülette levők furcsállva néztek rá.

- Nem! – erősítette meg magában az elhatározást. A gyilkosságra nincs semmiféle magyarázat! Allah ezt nem kívánhatja tőle. Ártatlan emberek lemészárlása bűn! Ha keresztény, ha muzulmán, ha akármilyen vallású, akkor is ember,- akinek joga van élni. Semmilyen isten nevében nem ölhet!

Lassan, mint egy alvajáró elindult a kijárat felé. Tudta, hogy kifelé menet már nem foglalkoznak vele a katonák. Csak a piacra bemenőket motozták meg. Gondolatai ide-oda cikáztak. Gond nélkül kisétált a piacról.

- Képtelen megtenni! Legszívesebben ordított volna a keserűségtől és az önvádtól.

Tudta, hogy mindent elveszített! Gyávának bizonyult!

- Életed nagy lehetősége ez, Aisa! – visszhangoztak fejében Muhammad szavai.

Könnyes szemmel, reménytelenül lépkedett. Azt sem tudta, hol jár, hova akar menni. Akaratlanul is a külváros felé vette az útját, ahol a szervezet emberei már valószínűleg megállapították, hogy elmaradt a várva várt robbanás.

- Szembe kell néznie velük.

Nem tudta, mit mondhatna nekik. De mindegy is, hogy mit mondana, úgy sem értenék meg.

- Pedig úgy érezte, meg tudja tenni!

Reggel úgy indult el, hogy készen áll a halálra. De ott a piactéren, még sem volt képes megtenni. Látva a tömeget, a mit sem sejtő embereket, a gyerekeket...

- Miért kívánja ezt Allah? Miért? Miért? – zakatolt a fejében a kérdés.

Tétova, lassú léptekkel bandukolt a végzete felé. Nagyon jól tudta, nem lesz számára kegyelem. Elvállalt egy feladatot, amit nem hajtott végre. Mindent megnyerhetett volna, e helyett mindent elveszített. Nem jut egyenesen Allah országába, ráadásul nem segített az édesanyjának és a testvéreinek sem. Marad minden, ahogy volt. A nyomor, a nélkülözés, a beteljesületlen vágyak...

- Elszalasztotta élete nagy lehetőségét. Csak önmagát okolhatja.

Keserű szájízzel lépett be a külvárosi ház nyitott kapuján. Mint annyiszor az elmúlt évben, most is elfogta valami megmagyarázhatatlan rossz érzés. Mindig is félt ezektől az emberektől, akik hidegvérrel képesek voltak ölni, akiknek a fanatikus vallási meggyőződésük fontosabb volt mindennél. Fontosabb, mint a munkájuk, vagy a családjuk, vagy mint önmaguk. Elvakultan hittek abban, hogy szent küldetésük a hitetlenek elpusztítása. Ebben a hitben semmi nem ingatta meg őket.

Aisa belépett az ajtón. Öten voltak bent. Öt férfi szempár szegeződött rá. Itt volt a szervezet egyik rejtekhelye, innen indultak úgy mond „vadászni” a hitetlenekre. Fegyverraktár és bombagyár volt egyben, ez a kívülről átlagos arab háznak mutatkozó épület.

A lány belépésétől meglepődtek, megszakadt a beszélgetés fonala. A súlyos csend eltartott néhány pillanatig, az tán Muhammad odaugrott hozzá és fenyegetően ráordított:

- Hát visszajöttél, te semmirekellő, kis ribanc!

Váratlanul teljes erővel ütötte arcon. Aisa, mint egy krumpliszsák dőlt el a fal mellet. Szája felrepedt,  lecsorgó vére vörösre színezte a világos dzsekit, amit viselt. Szemét ellepték a könnyek. Ha élt is benne valami halvány remény, hogy elnézik neki, hogy nem teljesítette a megbízatását, az most  végképp szertefoszlott.

Muhammad magán kívül ordított a dühtől. Átkozódott és fenyegetőzött. Mint a család régi ismerőse ő szervezte be Aisát a feladatra, így személyes kudarcként élte meg, hogy a lány nem hajtotta végre a feladatot, amit elvállalt. Minden ágról szakadt, kuplerájba való, mosdatlan szajhának elmondta.

Aisa összekuporodva ült a földön. Arca feldagadt, szeméből patakzottak a könnyek. Fájt az arcát ért ökölcsapás, de a lelkét még jobban elborította a fájdalom. A férfiak harsányan röhögtek, egy csepp jóérzés sem volt egyikben sem. Meg sem kérdezték, hogy miért nem robbantott. Keze akaratlanul tévedt a testére erősített bomba kioldó gombjára.

Szemét kinyitotta és szembenézett velük...

Másnap a helyi újság terjedelmes cikkben számolt be arról, hogy a hatóságok összehangolt katonai akcióval megsemmisítették az egyik helyi terrorista csoport főhadiszállását. A hatalmas detonáció több lakóházat is megrongált, de személyi sérülés szerencsére nem történt. A ház romjai alatt öt férfi és egy nő holttestét sikerült azonosítani. Az akciót irányító parancsnok szerint kíméletlenül lecsapnak minden terroristára, nem hagyva esélyt újabb merényletek elkövetésére.

A polgármester kitüntetésben részesítette az akcióban résztvevő valamennyi katonát.