Koccintsunk!

1918 ígéreteinek és 1990 valóságának szembesítését a 26 évvel ezelőtti román kormányzat nem bírta elviselni ott Gyulafehérváron. 

Én is szívesen koccintok majd valamelyik december elsején. Jövök én is. 

Amikor a bukaresti törvényhozás be fogja iktatni az ország alaptörvényébe az elveket és ígéreteket, amelyeket Gyulafehérváron 1918. december elsején egy kizárólag román tömegek részvételével megtartott népgyűlésen deklaráltak. Amikor ez megtörténik, majd jövök én is. Koccintsunk! – fogom mondani. 

Ezelőtt 26 évvel, az 1990 december elsején megtartott újabb fehérvári tömeggyűlésen, amelyet kihelyezett parlamenti ülésnek neveztek, bátorkodtam ezt a kérdést felvetni, mármint, hogy az ígéretek beváltatlanok maradtak. Úgy is lehetne mondanunk: ámításnak bizonyultak, csalásnak, csalafintaságnak, politikai szemfényvesztésnek.  

A gyulafehérvári pontokat a hivatalos történelemszemlélet immár 98 éve annak a közjogi fundamentumnak tekinti, amelyre a modern – Erdéllyel megnagyobbodott – román állam épül. Ez adja a mai Románia eszméjének állambölcseleti legitimációját. De ha ez így van, ha ez a nép szent akaratának kételyt sem tűrő manifesztálódása volt, akkor mindazok, akik megsértik vagy az ígéretek szempontjából ignorálják, egyenesen megcsonkítják a népakaratnak ezt az evangéliumát, merényletet követnek el az akkori és ottani határozatok ellen. Vagyis hiteltelenítik magát az egész konstrukciót. 

Azt nem lehet, hogy a Tízparancsolatból mondjuk csak ötöt fogadunk el, de továbbra is úgy beszélünk róla, mint Tízparancsolatról. Ez felemás, sunyi, nemtelen ravaszkodás. 

Tegyük félre most egy pillanatra azt, hogy Budapesten mindig is az ország megcsonkításaként fogják megélni annak az országrésznek az elvesztését, amely nagyobb, mint maga a megmaradt ország. Magyarország felől nézve Erdély elvesztése akkor is trauma maradna, ha az erdélyi magyarokat azóta is tejben-vajban fürösztené Románia. Ugyan mire koccintana Budapest? 

Egyszer már elmeséltem, hogy Fănuș Neagu, a kiváló román író nekem szegezte a kérdést: Fájlalom-e, „hogy elvettük tőletek Erdélyt”?

Persze, hogy fájlalom.

Becsületes ember vagy – méregetett Fănuș. Másokat is megkérdeztem (mondta, hogy kiket), és azt felelték, hogy nem fáj. Hát miféle ember az ilyen? 

1918 ígéreteinek és 1990 valóságának szembesítését a 26 évvel ezelőtti román kormányzat nem bírta elviselni ott Gyulafehérváron. Hogy az RMDSZ vezérszónokába – főtitkárába, szenátusi frakcióvezetőjébe – belefojtsa azon a napon a szót, az akkori miniszterelnök Arturo Toscaninit  és Herbert von Karajant megszégyenítő gesztikulációval vezényelte és hergelte az őrjöngésig a tömeget. Hogy némítsák el a szónokot. 

Sebaj, 26 év hosszú idő, nosza rajta, koccintsunk! 

Kilenc-tíz évtized még hosszabb idő. Mit kapott ezalatt az erdélyi magyarság az új államtól, amelybe akarata ellenére belekerült? 

Vagyona jelentős részéből kiforgatták, ahol lehetett, megalázták, másod-harmadrangú állampolgárrá fokozták le, autonómiáját, egyetemét elvették, legjobb iskoláinak sorait jogi furfangokkal mind a mai napig meg akarják ritkítani. Ha egy kormányzati tisztviselő ki meri ejteni száján az autonómia szót, pályafutásának vége. 

Majd koccintok az autonómiára. A visszakapott egyetemekre, főiskolákra és iskolákra. 

Egy régi viccet idézve: a törökök nem tették kötelező nemzeti ünneppé a mohácsi vész napját. 

December hónap amúgy több jeles napot is kínálna egy felemelő nemzeti ünnepnap kiválasztásához. Például 1989-ben Temesváron december 17-én, Bukarestben pedig 22-én tört ki a... micsoda is... szóval az az izé, amely végül kidöntötte és eltüntette a tablóról a scornicești-i Tölgyfát és hőn gyűlölt feleségét. 

Akkor, néhány hétig, úgy tűnt, Románia felnő legjobbjai erkölcsi színvonalára. 

Ezt az esélyt elpackázta. 

Azt pedig nem képzelheti, hogy a világ elől rejtve marad mindaz, amit egy évszázad alatt elkövetett Erdély és az erdélyiek (magyarok, románok és németek) ellen. Kit lep meg ezek után, hogy az orosz elnök számon tartja és felemlíti, hogy egy nagy újraszámolásban Erdély sorsa lehet, hogy egyszer még újratárgyalásra kerül?