Máslaposság – Eső és Tiszatáj (szemle)

ESŐ

A Szolnokon szerkesztett kiadvány évszakos – négyszer jelenik meg egy évben. Az őszi szám (2016/3) az irodalomtanítást helyezi középpontba. Ennek kapcsán Lackfi János frappáns szócikkei rávilágítanak a tantárgy oktatásának néhány ellentmondására . Megállapításai egyszerre fájdalmasak és humorosak. De megnyugodhatunk, hiszen számos üdvözítő megoldást létezhet. Ez kiderül Jenei Gyula interjújából, amelyet az irodalomtanítás négy meghatározó szereplőjével készített (Fűzfa Balázzsal, Karádi Zsolttal, Nyényei Pállal és Simon Ferenccel. A szemléletváltás ugyanis elengedhetetlen, ahogy Vörös István széles látókörű esszéje is sugallja. A kérdésről a szinte frissen érettségizett fiatal sztáríró, Kemény Zsófi is véleményt nyilvánít, aki gondolatfutama középpontjába az „irodalomélvezet” kifejezést helyezi.

Szilágyi Zsófia egy érdekes felméréssel utánajárt, mit olvastatnak a magyartanárok Móricztól. Boldog Zoltán esszéje pedig konkrét ötleteket tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan lehet tanítani a rettegett Bánk bánt.  

TISZATÁJ

A folyóirat novemberi száma két jelentős alkotót állít középpontba: Térey Jánost és Victor Hugót. Térey János álhorror-regényének (Káli holtak) részlete megnyugtatja az olvasót, hogy korunk megbecsült művészét is megérintette a Walking Deaddel új életre kapó zombikultusz.  A prózaközléssel nagyon jó párbeszédet folytat Pogrányi Péter kritikája A Legkisebb Jégkorszakról. Ennek kapcsán a recenzens kijelenti, hogy Térey véleménye szerint kimerítette a verses epikában rejlő lehetőségeket. És, íme, itt a folyóiratszám elején a Káli holtak, ami már színtiszta regény. Kocsis Lilla az Átkelés Budapesten című kötetet térképezi fel, és ezzel a gesztussal szinte biztosra vehetjük: a Tiszatájban tovább folytatódik Térey költőből íróvá válása/avatása.

A szegedi folyóirat tanulmányai ezúttal Victor Hugóról bizonyítják be, hogy mai gyerek. Őt Téreyvel ellentétben a szerzők igyekeznek költőként láttatni, Kovács Ilona pedig olyan szellemi hátteret biztosít a nagy francia műveinek olvasásához, hogy a Victor Hugo-szüzek az ájulás határára kerülhetnek a szöveg alaposságától.

Hasonló hatást gyakorolhatnak ránk Karancs Andrea versei zseniális, játékos, humoros nyelvfilozófiájukkal. Pál Sándor Attila ellenben néhol száraz elmélettel terheli műveit (Pár), holott olyan kiváló vers is kicsusszan a kezei közül, mint az Aratóének vagy a Balladás dal. Jól áll neki ez a népies irány. Bartis Attilának viszont a recepció jelenlegi helyzete szerint nem áll jól az újabb regény (A vége). Kelemen Emese kritikájában először szépen számba veszi a pozitív és negatív megnyilvánulásukat a könyvvel kapcsolatban, majd ő is jól lehúzza a szöveget. A Bartis-szekálás lassan külön műfajjá válik a kritikaírásban. 

(-g -n)