„Az iskolából másik személyként érkeztem haza. Beköltöztem gyerekkori szobámba, és anyáék (az élettársával) csak napok múltán érkeztek meg. Egy nagy könyvvel takartam az arcomat.” – Nagy Zopán Látensének folytatása

 

Nagy Zopán: Látens, No. II. – XII. rész.

 

(A „Regény” mögött. Szimultánok szinopszis-lapjai, mint esetlegesség-rétegződések.)

 

Az utópisták (például Fourier, Huxley) többek között a vágyat szerették volna kioltani. A vágy önmagában – ellentétben az örömmel – szenvedés és boldogtalanság forrása. Mindez, mármint a vágy feloldása, kioltása harminc év alatt (Szép új világ, 1932, A sziget, 1962): képzelgések, filozófiai toporgások-tipródások, szexuális szabadságvágyak, hallucinogének általi „tudat-tágítások” közepette sem sikerülhetett igazán. – Így elmélkedett Bruno, aki Houellebecq (egyik) alteregója volt, és aki éppen maszturbálni készült…

 

*

 

Itt pedig fél-álmok, illetve fél-éberség töredékek sorakoznak:

 

I.

Pöttyös kisdisznó a szobában.

A szomszéd ágyon fiatal pár

Szeretkezik. Ismeretlenek.

Két fekete árny-kutya járkál

 

És tárgyakat pakolnak, rendeznek

Két lábon – és a kisdisznót is

Tanítgatják… Lerántják a leplet

S a leány (mégis) ismerősként

 

Köszön rám, aztán mások is meglepnek…

Majd a közös, abszurd ebédnél

Fuldoklásom közepette mennek el…

Torkomban s nyelvemen, mint ezer-

 

Nyi tű koszorúja; tövishal

Méregszálkái szúrnak áát - -

Hörgött, szólott a gége

És ott még nem volt vége:

 

A tövis-, tűgömb-, gombtű- vagy gömbszilánk hal számtalan tűi fedték be a nyelvemet – s hirtelen a péniszemet is… Egy (itt nemtelennek tűnő) ismerős, aki effélét különben nem tenne: módszeresen, mindkét szervemből fogaival próbálta kihúzogatni a kis méreg-szálkákat… Elfordultam – és ismét ott volt a kisdisznó a meztelen leánnyal, aki a pöttyöket vakargatta az állatról…

II.

Mongol táj. Homokos talajba süllyedt kerékpár alól M. mászik elő. Zaklatott lény-leány. Felém integet. Szörnyszerűen rázkódik és rémesen rongyos. Több napja be lehetett temetve. Fürdőruháját is cafatosra rágták. Kicsodák, mifélék? Lassított mozdulata és eltúlzott mosolya egy közöttünk feszülő, enyhén hullámzó, ragacsos-hártyás falba ragad. M., most úgy tűnik, hogy Hormon Zoé. Igen, inkább ő lehet…

 

III.

Az iskolából másik személyként érkeztem haza. Beköltöztem gyerekkori szobámba, és anyáék (az élettársával) csak napok múltán érkeztek meg. Egy nagy könyvvel takartam az arcomat. Nem tudtam, hogy mennyire hasonlít vagy különbözik ez a személyem a másik énemtől… Aztán valahogyan megmagyaráztam, hogy én a fiuk osztálytársa vagyok, ő adta nekem a kulcsokat, mert ő nem akart hazajönni – és nem tudni, hogy hol van… Ám a nevem, furcsa módon ugyanaz. Másik énként éltem tehát ott(hon), így teltek a hónapok, s miután a másik (előző) én nem lett meg, lassan próbáltak elfogadni. Persze, ez lehetetlen volt…

 

IV.

Nagyobb társaság gyűlt össze nálunk. Többnyire ismeretlenek, illetve a múlt században élt ismert személyek, írók, tudósok, feltalálók… A gyomai nagyszülői ház előtt egy furcsa, 4-5 részből összeillesztett motorkerékpár-féleséget próbálok a ház felé tolni az éjszakában, hogy ne ütközzenek bele a közeli földúton száguldók, de az: darabjaira hullik, majd felrobban. Ádám barátomé volt eme szerkezet, akinek a haja és az arca is megperzselődik, amikor kirohan… Ott állnak már többen, ki-ki öltönyben, frakkban, sétapálcával, pezsgőspohárral, valaki pongyolában és pizsamában, hálósipkában, többek között mostohanagyapám is – és még néhány halott…

 

V.

Lerobbant üdülőtelep. Fürdőhely, omladozó kabinokkal… Két kislány fotózza egymást. Az egyiket táncolni (lassúzni) hívom. Azt suttogja, hogy már tizenhárom éves. Alul nedves, világoskék fürdő bugyit, fölül türkizkék lenge len-inget visel. Mag-kemény bal bimbója kiszúrja a jobb szememet, amint sudár alkatát kissé megemelem. Egy üres medencében hihetetlen lassúsággal táncolunk. Nyakamba kapaszkodik, hosszú lábait derekamra fonja (amint azt megannyi filmben láthattuk már)… Az erekcióm túlságosan nyomja, de egy zuhanyzóba bekísérhetem, hogy együtt pisilhessünk. Már egy romos kabinban vagyunk – és két irányból is férfiak nyomják be a deszka ajtót, ami hamarosan beszakad… A sötétbarna fürtös, zöldszemű leány mindkét ajka tüzel, reám-tapadó testének minden porcikája izzik, egész lénye zihál, miközben az osztálytársai leskelődnek, sikongatnak, jajveszékelnek, és obszcén szavakat kiáltoznak… Már éppen megfogja péniszemet, rá-rászorít a lüktetésre, apró vadkörte-melleit nyalogatom, fölhevülve, mind a kettőt föl is falom… de egy szörnyeteg szaggatja a kabin oldalát, a rozoga, kátrányos fatákolmányt, begerjedve keres valamit s úgy érzi, hogy a lábszőröm kell neki, sőt, úgy látja, hogy az az övé – jön is egy tőrrel, hogy lehámozza rólam, már a bőrbe, a húsba is belevág… A leány alig csodálkozik, olyan, mintha ismerné a rémet, és inkább csak nevetgél zavarában… Már minden mozdulat enyvesen ragacsos, nem lehet elhúzódni, menekülni képtelenség…

 

VI.

Egyik hajnalban erre „eszméltem”:

kettétört gyufa lettem,

lábam leszakadva

hever tehetetlen

és a vérlucskos

híg kövezeten

a méreg sem

gyullad meg

fejemben…

 

VII.

„Suspend disbelief” – a „hitetlenség felfüggesztése”: még koránt sem hit, mindinkább (további) kétkedések továbbgondolása. – Egy vénséges fa odvából szólott egy hang, az alföldi pusztaságban, ahová egy romos tanyáról kiláttam, miközben ételmérgezéstől és gutaütéstől megsemmisülve, priznicbe csavarba vergődtem. A falakból metán gőz (netán gáz) és etalon-pára terjengett…

 

VIII.

Ötméteres emberek jönnek értem. Egy hatalmas barlangrendszer tárul fel, amelyből felhőkarcoló-szintek bontakoznak ki, és rétegződve, magukból ki-kifordulva: újabb tereket, kőlap-labirintusokat szülnek… Ötméteres emberek jönnek értem. Egy kvarc-kristály oltár felé sietek. Írisz, a papnő fordul felém. (Ízisz Írisze?) Arca repedezett achát-kék, és mészfehér dermedés, ám csuklyáját magára rántva, már el is tűnik egy mélyedésben… Egy másik oltárnál: két óriási gyertya egy fekve lekötözött harmadikat (mindkét végén) éget…

 

--------------  ------------------------------- … -----------------------------  ----------------------

 

Amygdala.

 

Bonctani kérdés?

Vágjunk ketté egy nagy mandulát!

Láthatjuk: „engedelmes”.

Emléknyomok…

Ki boncolta s terítette ki agyi kép(let)eimet? –

Hippokampusz & Amygdala.

Ők lehettek a kép(let)ek megszilárdítói.

 

Ám, a túl szilárd anyag repedezik, megtörik, tehát mindenképpen sérül.

 

(A rejtett akusztikus és vizuális kódolást a szaglás-emlék időnként megzavarhatja és felül is múlhatja…)

 

Az agyrázkódás, az elektrosokk (pláne a lobotómia) nagy zavart okozhat a konszolidációs folyamatokban. A szemantikus adatok jelentősen sérülhetnek. A krónikus alkoholizmus következtében kialakuló Korszakov szindrómában szenvedők egyik jellemző tünete a hosszú távú memória sérülése. Ez, többnyire a két agyi struktúra sérüléséből fakadhat…

 

(A rövid távú gyalog-jegyzetelés, mint maradék agytorna-sport – persze, ez csupán szeszélyes remény –: talán adhat még némi esélyt…)

 

A lepény hal meg utó-rája…

A képek a szerző fotográfiái